„Nincs olyan nap, hogy tű, cérna ne lenne a kezemben...”

A topolyai Roza Erzsébet közel negyven éve foglalkozik hímzéssel, a kézi és gépi hímzés kiváló művelője. Tevékenységét számos kiállításon díjazták már. Az idei MIRK-en a hímzők munkáját zsűrizte, sőt májustól a szabadkai Folklórközpontban gépi hímzést oktat. Mint mondja, nem a szekrénynek dolgozik, szereti, ha a lakásában körülveszik a kézimunkák, és szívesen visel hímzett ingeket, blúzokat is ünnepnapokon és a mindennapokban is.

Erzsébet a kalocsai hímzés szerelmese, nemcsak terítőkön, függönyön találhatók színes virágok nála, hanem még a nappali szekrénye is pipacsokkal, búzavirággal díszített. Az otthonában kerestem fel a topolyai hímzőasszonyt, aki érkezésemkor is a varrógép mellett ült, éppen menyecskekötőt készített. Öröm volt nézni, ahogyan formálódik a munka áttört, fehér része, a riseliő a keze alatt, ugyanakkor öröm volt hallgatni is, ahogyan beszélt Kalocsáról, régi vonzódásáról a magyar hímzőkultúra világhírű motívumai, titkai iránt.

Miért tetszik ennyire a kalocsai hímzés, mikor ismerkedett meg vele?

– Már több mint harmincnyolc éve, amikor a kisebbik lányom született, az egyik szomszédasszonyom hímezett egy kalocsai terítőt, és én megcsodáltam, különösen a riseliőt, hogy elkezdett foglalkoztatni a gondolat, vajon hogyan készülhetett, majd elhatároztam, hogy utánajárok a dolognak, és megpróbálok keresni valami útmutatót róla. Egy idősebb topolyai nénit, aki Magyarországon tanulta meg a technikát, megkértem, hogy mutassa meg nekem is. Így Gizi néni megmutatta, elmagyarázta. Az első darab nem tetszett, ám ő bátorított, hogy csináljam tovább, majd belejövök... S így már közel 39 éve ezzel foglalkozom szinte folyamatosan. Közben persze más hímzéseket is elsajátítottam, de a kalocsai az örök szerelem. Imádom a kalocsai mintákat hímezni, talán az előző életemben ott éltem, és a gépi munkát is ugyanúgy élvezem. Sokan nem hiszik el, hogy ezt egy egyszerű varrógéppel készítem. A riseliő a fehér áttört rész, ami legjobban elvarázsol, persze szépek a színes virágok is. Kézzel kihímezem, majd a géphez ülök, a munka megoszlik fele-fele arányban. A mintát idősebb asszonyoktól Magyarországról kapjuk, illetve most már mi is szerkesztünk, azután pedig a mintát is én drukkolom az anyagra – magyarázta Erzsébet, akitől azt is megtudtam, hogy a kalocsainak több ága van, az ókalocsai, a fehér kalocsai cifra pamukos és a szomorú pamukos.
Az ókalocsai hímzések egyszínűek voltak. Eleinte csak a tiszta fehér hímzőfonalat használták az ágynemű, párnavég, asztalterítő díszítésére. A huszadik század elejétől kezdve viszont igen színessé vált a kalocsai hímzés. A legismertebb színek a tulipiros, a lángszín, a borszín, a libazöld, az irigysárga, a fecskenyakvörös, a vadgalambkék, a gálickék és a bársonykék. A kalocsai hímzések készítésénél használt öltéstechnikák közé tartozik az angol madeira (gádoros), a bekötés vagy pókozás, a borsólyuk, a gépöltés vagy tűzőöltés, a huroköltés szélre, illetve felületkitöltésre, a laposöltés, a lyukhímzés, a riseliő vagy lábazás, a slingelés és a száröltés. A mintavilágban a természetábrázolásra törekednek. A minták, motívumok a házakon alkalmazott falfestés mintáit követték a hímzéseken is. A virágornamentika, a mezőkön és a kertekben megtalálható növények, az ibolya, a csillagvirág, a liliom, a tulipán, a szegfű, a harangvirág, a margaréta, az orgona, a fukszia, az árvácska, a rózsa, a rózsabimbó, a híres kalocsai piros paprika, a különböző bogyók, a nefelejcs, a gyöngyvirág, ugyanakkor kedvelt motívumok a rozmaringos, a szőlőfejes, a szilvamagos, a szederindás, a búzakalászos, a pipacsos és a harcsás minták is. A virágokat sávosan, máshol koszorúformában vagy csokrosan helyezik el a kivarrandó munkadarabon, de teljes felületeket is kitöltenek például a kalocsai kötényen, mellényen. A kék-lila-zöld színekkel hímzett darabokat szomorúpamukosnak nevezik, ez a félgyász jele volt a kalocsai hímzésben.

A virágoknak jelentése is van, a nefelejcs a hűséget, a piros rózsa a szépséget, a szerelmet, a boldogságot, a szegfű a szeszélyességet, a pipacs az érzékenységet, a heves fellobbanást, a búzavirág a tiszta gondolatokat, az ibolya pedig a szerénységet, a hűséget és a reményt szimbolizálja.

– Én nem ismerek másik olyan hímzést, amelynek ennyiféle ágazata lenne, ezért is szeretem annyira. Emellett slingeléssel is foglalkozom, nem kézzel, hanem géppel. Az egyik drapériára is aranyérmet kaptam, amit legutóbb készítettem. Még 1978–79-ben befejeztem egy hat hónapos tanfolyamot Zomborban, ahol szabás-varrást is tanultunk, a gépi hímzés azonban sokkal jobban a szívemhez nőtt. Több gépem is van, amelyek közül valamelyik mindig munkában van. Az az igazság, hogy az árát órabérre nem lehet számolni, aki értékeli, az tudja, hogy mennyit ér, és szerencsére van rá kereslet. Megrendelésre is sokat dolgozom, a kalocsainál rádrukkolom a mintát és kihímezem a szélét, aztán a megrendelő otthon kivarrja a színes részét.

A kalocsai hímzés elnevezés alapvetően lapos, féllapos öltéssel és száröltéssel Kalocsa városában és környékén készült virághímes munkát jelöl. Kalocsán járt már?

– Igen, két alkalommal sikerült eljutnom, mindkétszer voltam a tájházban, egyedül azt sajnálom, hogy a vasútállomásra nem jutottam el, pedig nagyon szépen ki van pingálva. Nagy szívfájdalmam, hogy szabad kézzel nem tudok ilyen szépen rajzolni. A szekrényt, ami a szobában van, Magyarországról kaptam, a tanítómestereimtől, ők festették ki, ott azonban nem volt helye, én pedig azóta is boldog vagyok, hogy a szobámat díszítheti.

Folyamatos fejlődés, kísérletezés eredménye a hímzett tojások készítése, ugyanakkor más technikákkal is ügyesen dolgozik.

– A lányommal tavaly hímeztünk először natúr gyapjúra, főként ajándékba készítettük, a világhálóról származik az ötlet, hungarocell tojások vannak benemezelve és aztán kihímezve, fejből hímezzük rá a virágokat, rózsabimbókat, levendulát ... Egy ilyen tojás valójában nagyon szép ajándék lehet húsvétra, ugyanakkor egész évben a lakás díszeként szolgálhat. Sok mindent szeretek, köztük a vagdalásos, a gömöri hímzést is, van, amikor szükség van a váltásra, de azért végül mindig visszatérek a kalocsaihoz. Nincs olyan nap, hogy tű, cérna ne lenne a kezemben. Amikor megműtöttek, akkor is alig vártam, hogy újra a géphez ülhessek – emlékezett vissza Erzsébet.

A kézimunkázó hölgyek általában egy-egy kézimunkacsoport lelkes tagjai, Roza Erzsébet ugyan főként önállóan dolgozik, ám több csoportban is rendszeresen megkérik különböző feladatokra. Aktív a Vajdasági Kézimunkázók Szövetségében is.

– Önállóan dolgozom, ám ha felkérnek, akkor szívesen besegítünk a lányommal. Legutóbb a topolyai Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ kereteiben megvalósuló Szakkör munkájában vettem részt, a hímzéseinket kiállításon mutattuk be. Folyamatosan kiállítok, tavaly Bácskossuthfalván, a Ringó bölcső pályázaton is első lettem a főkötő és kising kategóriában. A bölcsőbe való pólyával pályáztam, ami az unokámé volt. Örülök a díjaknak, egyfajta elismerést jelentenek nekem, mindig az utolsó az, ami a legkedvesebb számomra, mivel ahhoz kötődnek a legfrissebb élmények. Általában az jellemez, hogy mindig valami új ötleten, új feladaton jár az eszem – hangsúlyozta Erzsébet, hozzátéve, a kézimunka szép ajándék lehet, figyelmesség, aminek mindenki örül, ezért sokszor készítenek ajándékba valamit.
Idén a MIRK kiállításán felkérték a zsűrizésre a népi hímzések kategóriájában. Ezzel kapcsolatban elmondta, nemcsak az elejét, hanem a hátulját is jól meg kell nézni a munkáknak, sőt a szélét is, illetve a sok szempont egyike, hogy hány éves, aki varrta, mert a nagyon idős asszonyok már bizony nehezebben boldogulnak a finom öltésekkel.

Kérdésünkre, vannak-e még fiatalok, akik szépen egymás mellé tudnak öltögetni, kifejtette, úgy véli, sajnos csak igen kevesen, mivel a fiatalok zömének nincs ideje a kézimunkázásra, márpedig az kétségtelenül sok időt vesz igénybe. Büszkén tette hozzá, hogy ennek ellenére neki sikerült továbbadnia a kézimunkázás szeretetét, Andrea lánya szintén sokat kézimunkázik és a másik lánya is szereti, igaz, neki nem a hímezés a kedvence, mivel más területen jobban kifejezésre jut a kézügyessége.

El tudja képzelni kézimunka nélkül a lakását?

– Nem, semmiképpen sem! Hiányozna az a melegség, az a vidámság, amit a kézimunka kölcsönöz neki. Szerintem egy-két darabot be lehet csempészni belőlük a modern lakásokba is, azoknak is megtörik a ridegségét. Nem tudnám elképzelni a lakást kézimunka nélkül, hiszen nem a szekrénynek dolgozom, szeretem körülvenni magam a szép kézimunkákkal – fogalmazott Erzsébet, akinek az életében ma már az oktatás is egyre fontosabb szerepet kap. A szabadkai Folklórközpontban gépihímzést oktat, a Vajdaság több településéről érkező érdeklődő hölgyeknek igyekszik átadni az évtizedek alatt megszerzett tudást.

– Eddig még nem tanítottam, ám mivel tudom, hogy a különféle szakkönyvekből nagyon nehéz elsajátítani ennek a technikának az alapjait, ezért remélem, tudok segíteni azoknak, akik szeretnének megismerkedni a gépi hímzéssel. A lelkesedésem töretlen, soha nem unatkozom, kézimunkával kelek és kézimunkával fekszem, ha a gépnél kifáradok, akkor estefelé a tévé mellett kézzel varrok – mesélte mosolyogva a topolyai hímzőasszony.