Önzetlenül tenni a közösségért

A temeriniek körében kinek ne csengne ismerősen Varga Zoltán neve, aki napjainkra már a település krónikásává vált. Fáradtságot és időt sem kímélve elektromos kerékpárjával járja a dél-bácskai kisváros utcáit és megörökíti a helyi eseményeket, történéseket és az emberek mindennapjait, ugyanakkor felvételeivel felhívja a figyelmet a hiányosságokra, problémákra is.

A közösségi oldalakon már több mint ötvenezer felvételt osztott meg az elmúlt tizenkét esztendő során, amelyek fontos kordokumentumok is, hiszen fényképein nyomon követhető Temerin rohamosan változó városképe. A fényképein egyebek mellett számos régi, barokk stílusban épült házat örökített meg az utókornak, amelyek helyét a gombamódjára szaporodó tömbházak és új épületek vették át. Emellett hozzájárul a helyi események népszerűsítéséhez, amellyel nemcsak a temerinieket, hanem a vidéken és a külföldön élőket is megszólítja. A felvételei számos kiadványban megtalálhatóak, de a régió országaiban is fellelhetőek. A kimagasló munkássága elismeréseként nemrégiben átvehette a Temerinért díjat, amellyel a közösség kifejezte fáradhatatlan krónikása iránt érzett megbecsülését.

Hogyan kezdődött a fényképezés iránti szenvedélye?

– Fiatalkoromban nagyon szerettem a helyi moziba látogatni és ilyenkor valahogy mindig a Horizont fotóklub tagjai mögött foglaltam helyet, akik a film cselekménye helyett a módszereket kommentálták, vagyis azt, hogy hogyan és milyen szögből vették kamerára az egyes jeleneteket. Mindez megfogta az érdeklődésemet és nagy hatással volt rám, habár sosem foglalkoztam filmezéssel. Édesapámtól örököltem egy kisebb fényképezőgépet, amivel főként családi eseményeket kaptam lencsevégre, majd hatodikos koromban kaptam egy motorkerékpárt és így olyan társaságba is kerültem. Ezután főként a motoros társaimat fényképeztem, közben pedig rengeteg élménnyel gazdagodtam, sok barátra tettem szert, akikkel számos helyet bejártunk. Minden hétvégén elmentünk a Fruška gorára, de motorversenyekre is ellátogattunk. A fotózást mindezek által egyre jobban megkedveltem, hamarosan pedig nagyobb fényképezőgéphez is jutottam. A negatívok előhívását akkoriban még a fényképészre bíztam, de később a Horizont fotóklubban elvégeztem egy néhány hónapos tanfolyamot, amelynek köszönhetően már magam is elő tudtam hívni a negatívokat és a papírképeket is elkészítettem. Időközben a Forumban helyezkedtem el a lapterjesztő osztály raktárosaként, és az itt eltöltött évek során megkedveltem a fotógrafikát és a plakáttervezést is, ugyanakkor rengeteg tudással is gazdagodtam a fényképezés terén. Ebben az időszakban kezdtem el a tanyákat is megörökíteni, a fotóimat jobbára a Képes Ifjúság képzőművészeti vetélkedőjére küldtem be, amiket be is válogattak. Ezt követően 1980-tól kezdődően összesen tizenkilenc közös tárlaton vettem részt.

Mikor határozta el, hogy megörökíti a helyi eseményeket, nevezetességeket és azokat a közösségi oldalakon is közszemlére teszi?

– A mobiltelefonok megjelenésével ajándékba kaptam egy Nokiát, így ismét elfogott a fotózás iránti szenvedély. Az internet és vele együtt a Facebook egyre nagyobb elterjedésével a közösségi oldalon több temerini jellegű csoport alakult, amelyekbe időnként mobiltelefonnal készített fotókat küldtem. Ekkor kezdtem azon igyekezni, hogy inkább Temerinhez köthető eseményeket kapjak lencsevégre. Az emberek valahogy mindig a negatív dolgokra fókuszáltak ezekben a csoportokban, amivel viszont nem tudtam azonosulni. Elhatároztam, hogy veszek egy digitális fényképezőgépet és 2011-ben meg is indítottam a Facebook-oldalamat, így akkor kezdtem el komolyabban foglalkozni a Temerinhez köthető fotózással. Kezdetben többnyire az épületeket, történéseket örökítettem meg. Emellett jártam a határt, fotóztam a temerini tájat, a földeken dolgozó embereket. Különösen kedveltem a táj megörökítését, általában kora reggel, vagy késő este jártam a terepet, amikor a fények meghatározóbbak. Akkoriban motorkerékpárral jártam a határt, a tanyákat is körbejártam, amelyek közül mostanra már több eltűnt, valamint a kültéri kereszteket is megörökítettem. Ezeket minden két-három évben újra lefényképeztem, így láthatóvá vált a változás, hogy mennyire romlott az állapotuk. A tanyákhoz is évekkel később kilátogattam, és sajnos néhány év leforgása alatt nagyon sok eltűnt belőlük. Emellett szomorúan látom, hogy az általam megörökített barokk stílusú, régi házak közül tízből mintegy ötöt lebontottak. Ezek mind gyönyörű, régi házak voltak, amelyekből már mutatóban is alig maradt. A különféle helyi eseményekre is kilátogattam, ugyanakkor a templomi szertartásokat is fotóztam. Ez utóbbiban láttam még lehetőségeket, ugyanis a bérmálkozás, vagy a keresztelés során megpróbáltam a képeimen keresztül bemutatni magát a szertartás folyamatát, ezáltal pedig jobban belemélyedtem az egyházi jellegű dolgokba is.

A fényképein keresztül nyomon követhető a településkép rohamos átalakulása. Milyen meglátásai vannak ezzel kapcsolatban?

– A közzétett fényképeimhez egyre inkább szükséges magyarázatot mellékelni, mivel számos alkalommal, főként a külföldön élő temeriniek jelezték, hogy nem tudják, hogy a képeken látható helyszín valójában hol is található. Nagyon sajnálatosnak és egyben szomorúnak is tartom, hogy Temerin ilyen rohamosan átalakul, szerintem ennek a folyamatnak már nem is lehet gátat szabni. Kijelenthetjük, hogy a központban a Szécsen-kastélyon kívül szinte nem maradt egyetlen régi lakóépület sem. A legszebbet nemrégiben bontották le, ami az NLO gyorsétterem mellett állt. A bontást végző munkások is azt nyilatkozták, hogy nagy szívfájdalommal tették mindezt, mivel az épület rendkívül jó állapotban volt, a falak egyáltalán nem voltak nedvesek és a tetőszerkezet is épségben volt. Az épület homlokzatán lévő díszítőelemek pedig olyan kiváló minőségűek voltak, hogy még csak meg sem voltak kopva. Ezeket talán még meg lehetett volna menteni, azonban a munkagépek mindent összedöntöttek. Járeken a németek által épített régi házakat is elkezdtem körbejárni, ezt még egyelőre nem fejeztem be. Néhány évvel ezelőtt egy kisebb utcában ráakadtam egy nagyon régi házra, azonban három, négy hónappal ezelőtt ismét tettem egy körutat a faluban, de már azt is átalakították. A szerb telepesek érkezésével sok német házba két család is beköltözött, így számos esetre találunk példát, hogy az egyik család megőrizte a házrészének régi kialakítását, míg a másik teljesen átalakította. A főutcán sorakozó régi épületek némelyike teljesen elhagyatott, azonban sokat megőriztek a rajtuk található díszekkel együtt.

Vannak-e olyan fényképei, amelyekhez valamilyen emlékezetes esemény kapcsolódik?

– Egy télies napon tanyákat szerettem volna lefotózni. A hőmérő higanyszála –18 és 20 fok között mozgott, minden zúzmarás volt a faluban, így elhatároztam, hogy kiautózom a határba. Mire megérkeztem gyönyörű télies táj fogadott, kiszálltam az autóból, a fényképezőgépet pedig a kabátomba rejtettem. Vigyázva kellett előrehaladnom, mivel a tanyák sok veszélyt rejtenek, ugyanis a lerombolt, vagy összedőlt épületeknél a kávákat deszkával fedték be, ami az idők folyamán elkorhadt, így az ember könnyen beleeshet. Mintegy húsz métert haladhattam az épület felé, amikor megpillantottam egy kutyust, közben felkelőben volt a nap, és próbáltam úgy helyezkedni, hogy megtaláljam a megfelelő szöget és végül sikerült is elkészítenem a felvételt. Ekkor megjelent még egy kutya, kezdetben csak lopakodtak, de hamarosan egyre gyorsabb léptekkel közelítettek felém, így jobbnak láttam kereket oldani. A legszebb élmények azonban az emberekhez fűződnek. A fényképezésnek köszönhetően számos barátságot, ismeretséget kötöttem. Azt látom, hogy a szerb polgártársaim is követik a tevékenységemet, ugyanis példának okáért a községi szintű eseményekről tudósítva tőlük is olyan visszajelzéseket hallok, hogy az oldalamról informálódnak ezekről a történésekről. Mindez jóleső érzéssel tölt el. Külön büszkeséggel tölt el a Szent Rozália-plébániatemplom tornya javításának és kupolaborításának lecserélése, amit sikerült teljes egészében végigkövetnem.

A közelmúltban a Temerinért díjjal is elismerték a munkásságát. Hogyan fogadta ezt a kitüntetést?

– A díjjal kapcsolatban elmondhatom, hogy váratlanul is ért, meg nem is. Korábban voltak olyan megjegyzések, amelyek a munkám valami módon való elismerésére utaltak, de nem gondoltam volna, hogy pont a Temerinért díjban fognak részesíteni. Nagyon jó érzéssel töltött el, hiszen ezáltal gyakorlatilag az egész életmunkámat ismerték el. Számos gratulációt kaptam és különösen jólesett, hogy számomra ismeretlen emberek is kifejezték jókívánságaikat. Ez az elismerés mindenképpen megerősít és motivációt ad a munkásságom folytatására.

Milyen tervei vannak a jövőre nézve?

– Vannak terveim és az a meglátásom, hogy a fiatalok is érdeklődnek a fotóim iránt. Az idei Illés-nap során többen közülük megszólítottak, hogy fényképezzem le őket. Próbálok nyitni a fiatalok felé és tervezek rövid videó-felvételeket is készíteni. A YouTube-on is van egy külön oldalam, ahová húsznál is több videót töltöttem fel. Azt vettem észre, hogy ezeket is egyre többen tekintik meg. A Tóparti-tanyán kialakított szalmalabirintusról készített és a Facebook-oldalamon közzétett másfél perces videóm is több mint ezer megtekintést ért el. Az a meglátásom, hogy az emberek sokkal fogékonyabbak a rövid videók iránt.

Zoli bácsi önzetlenül és szenvedélyesen szolgálja a közösséget, teszi mindezt bármilyen jelentősebb juttatás nélkül. Becsüljük meg a közösségükért tevő embereket, hiszen sokszor a hála, egy dicsérő szó is elég számukra, hogy még nagyobb erőbevetéssel folytassák értékes munkájukat!