A zombori Orsovai Endre zongoraművész pályafutását elismerés és csodálatteli figyelemmel kísérjük gyerekkora óta. A zenei zseni előbb elvégezte a budapesti Bartók Béla Konzervatóriumot, majd nemrégiben diplomázott a budapesti Zeneakadémián. Mindeközben számos hazai és magyarországi versenyen, sőt rangos európai mesterkurzuson vett részt, sikerrel, díjazottként. Legutóbb Nagyszebenben járt, az erdélyi származású Chopin-tanítványról, Carl Filtschről elnevezett nemzetközi versenyen, ahonnan harmadik helyezéssel tért haza. A zene nemzetközi nyelvén való szólásról, az interpretálás természetéről, példaképekről, egy a világhír felé tartó pálya keménynek tetsző mérföldköveiről beszélgettünk otthon, Zomborban, ahol az ifjú művész most jól megérdemelt nyári pihenőjét tartja, némi elmaradhatatlan gyakorlással fűszerezve.
Mi volt a menete a rangos erdélyi versenynek és milyen élményekkel, tapasztalatokkal gazdagodtál általa?
– A Thalia Filharmónián rendezték meg a versenyt. Huszonketten jelentkeztek, a második fordulóba heten jutottunk be, onnan pedig hárman a fináléba. Zenekari döntő volt, ez is emeli a verseny súlyát. Végül harmadik helyet sikerült elérnem. A zenekarral való játék hatalmas élmény volt. Most játszottam először zenekarral. Nagyon tanulságos volt. Rájöttem pár dologra, így például arra, hogy mit is jelent igazából a tempó-érzet, valamint olyan apróságokra is, hogy például egy zenekar mellett sohasem lehetek elég sok dinamikában. Egy harsonát elég nehéz lezongorázni.
Nagyszeben egyébként gyönyörű. Egy igazi kultúrváros. Amikor a fordulóknak vége volt, egyből mentem várost nézni, hiszen ilyenkor már ugye nem rajtam múlik a dolog, hanem a zsűrin. Inkább megnézem a várost, a környezetet, mintsem ott izguljak a döntésre várva.
Hogyan készülsz fel, mennyit gyakorolsz egy-egy ilyen verseny előtt?
– A megszokottnál egy kicsivel többet gyakoroltam, úgy nyolc órát naponta. Áldozatokkal jár, kevesebb szabadidő, kiruccanás a városba, nincsen nagyon más, csak a gyakorlás. Bele is őrülnék ebbe, ha nem szeretném ennyire. Mindent összevetve viszont nem sokkal különlegesebb, mint mondjuk egy vizsgára való felkészülés. Ami a legtöbb munkát igényelte nálam, az a repertoár kidolgozása volt.
Mi szerepelt a repertoáron?
– Két Chopin-etűdöt, egy Carl Filtsch-etűdöt játszottam, ez utóbbi kötelező volt (a verseny névadójától egy szerzemény), valamint Chopin f-moll Fantáziáját, Beethoven Waldstein Szonátájának első tételét, Prokofiev 6. szonátájának utolsó tételét és a zenekari döntőben pedig Liszt Esz-Dúr zongoraversenyét hallhatták előadásomban.
Hat-e valamilyen módon a játékodra a környezet, hogy éppen hol játszol, illetve mire gondolsz játék közben?
– Természetesen a környezet nagy hatással van a játékra. A sok pozitív hatás mellett néha sajnos becsúszhat egy-két negatív dolog is. Például a tizenkét órás vonatút, legyen az bármilyen szép, kihatással van a másnapi fellépésre. Jó lenne persze, ha az embernek nem volnának szervezési és logisztikai teendői, hanem csakis a zongorára tudna koncentrálni. Mindazonáltal nem panaszkodom, hiszen a mai világban mobiltelefonon keresztül szinte mindent le lehet szervezni a kanapéról, legyen az utazás vagy szállás, megvan egy-egy kattintással.
Hogy mire gondolok játék közben? Van az embernek egy bizonyos „autopilótája”, amit ilyenkor „bekapcsol”, jobb esetben. Ez az „autopilóta” nem csak az izommemórián alapszik, hanem sok minden máson is, így az audiomemórián is, tehát a hallás alapján megjegyzett dolgokon vagy a vizuális memórián. Nem rossz, ha tisztán látja a formát az ember, vagy ha végig tudja követni aggyal, hogy most éppen hol tart a zenében. Ha viszont ennél részletesebben, aprólékosabban gondolkodunk, az már inkább veszélyes, mintsem segítő. Könnyen elveszhet a zene, valamint a nagy forma. A saját inspirációimat is persze előveszem ilyenkor. Az emlékkép-világot, amit ahhoz az adott darabhoz fűzök. A zenét képekben, színekben, sőt ízekben és illatokban is lehet érzékelni. Mindez együtt adja a zenének, a játéknak a lelki töltetét. Azt a többletet, amely miatt zenét hallgat az ember.
Sokfelé koncerteztél, versenyeztél eddig?
– Rendszeresen jártam versenyekre, voltak kisebb-nagyobb nemzetközi versenyek itt, Szerbiában is. Első versenyem a Mladi Virtuoz nevű verseny volt Belgrádban, ott sikerült maximális pontszámot kapnom. Aztán jött a Slavenski Zongoraverseny, Újvidéken, ott is első díjas lettem. Magyarországon, amire büszke lehetek, az a békéscsabai Országos Zongoraversenyen elért második helyezésem, valamint a Gödöllőn megrendezett Nemzetközi Chopin Zongoraversenyen elért harmadik helyezésem. Ezek mellett számos koncerten és mesterkurzuson léphettem fel, például Londonban, Schiff András mesterkurzusán 2017-ben, ahol Bartók Gyermekeknek című ciklusából játszottam egy összeállítást a Wigmore Hallban. A Zeneakadémián is rendszeresen voltak koncertek, az Akadémia Solti-termében vagy nagytermében is. Ezek után az első mérhető eredményem ez a legutóbbi, nagyszebeni verseny.
A Covid nagymértékben lassította a folyamatokat, például videochaten tanultunk, akadozva. A tanárok és a diákok számára sem volt könnyű ez a helyzet. Bevallom, ez idő alatt én is ellustultam rendesen… Nem beszélve arról, hogy nem játszhattunk közönség előtt. Voltak ugyan online versenyek, de mint tudjuk, az nem az igazi…Szerintem ebben a műfajban fontos faktor a jelenlét, a játék egyszeri és megismételhetetlen volta. Ugyanakkor a mai világban ezen a pályán is annyiféleképpen „futnak be” az emberek. Van olyan zongorista, aki fel sem lép, csak tölti fel a videókat, nézettsége van, így pénzt is kap érte és híres is, tehát tulajdonképpen mindene megvan...
Kivéve a közönség soraiból áradó megfoghatatlan, mégis él(te)ő energiákat... Van-e példaképed, olyan művész vagy tanár, akire felnézel és mi miatt érzel így?
– A tanáraim mindenképpen példaképeim is. Rengeteget köszönhetek nekik, a versenyre való felkészülésben is, hadd ne mondjam, mennyi különórát tartottak, hányszor jöttek be csak azért, hogy meghallgassanak engem. Mestereimként tekintek fel rájuk. Név szerint is említeném Eckhardt Gábort és Némethy Attilát. Nélkülük egészen biztosan nem jutottam volna el a mostani szintemre. Ami a zongorista-példaképeket illeti, rengeteg van. Például Szvjatoszlav Richter, előadásában mindig meghallgatom azokat a bizonyos darabokat, amelyeket játszom. Eszméletlenül precíz és akkora energiával játszik, ami szinte utánozhatatlan. Martha Argerich szintén egy olyan művész, akinek játéka nagyon inspirál. Mellettük még vagy húsz olyan művészt (és nem csak zongoristát) tudnék felsorolni, akik inspirálnak. Ezek mind óriási egyéniségek és akkora odaadással és alázattal csinálják azt, amit csinálnak, hogy az példamutató minden művészettel foglalkozó számára. Elsősorban azokra tekintek fel leginkább, akik képesek egójukat a második helyre tenni. A zeneszerző és annak szándéka mögé.
Hatnak-e rád az egyéb művészeti ágak, illetve hallgatsz-e könnyűzenét vagy mivel tudsz kikapcsolódni?
– Igyekszem minél több zenét hallgatni. Mindig van olyan, ami megfog és amivel sokkal szívesebben foglalkoznék, mint amivel éppen foglalkozom. Számomra tulajdonképpen az az igazi kikapcsolódás, amikor nem hangszer mellett ülök, nem gyakorlok. Ez általában pár hétnél nem szokott több lenni. Az agyamat persze nem tudom leállítani, hogy ne zenéhez köthető dolgokon gondolkozzam, ne azon, ami addig a mindennapjaimat kitöltötte. Pesten és itthon is vannak barátaim, ők időnként kirángatnak ebből a gyakorlási mániából.
Hat rám a festészet és az irodalom is. Például Örkény novelláit olvasom mostanában legszívesebben. Talán azért, mert a repertoáromon elég sok 20. századi mű szerepel. Vonz az ezekre jellemző groteszk világlátás… Sajnos nincsen elég időm, hogy annyit olvassak amennyit kéne...
Időnként hallgatok könnyűzenét, de abból is inkább a ‘70- es vagy a ‘80- as évek zenéjét. A maiakat inkább zaj kategóriába sorolom. A popszámok közül is ritka, ha megfog valamelyik, akkor is esetleg csak a szövege, vagy a hangulata. Rockot és jazzt is szeretek hallgatni néha, azt is inkább csak társaságban. Amúgy pedig népzenét hallgatok talán a legszívesebben a komolyzene mellett, nemcsak magyart, hanem minden mást is, például a balkáni népzenét is nagyon kedvelem, foglalkoztat…
Hogyan érzed, erősít az identitásodon, hozzáad tartalmakat, hogy a zene nyelve nemzetközi?
– Egyértelműen igen. A zene valóban annyira nemzetközi nyelv, hogy ma már senkit sem érdekel, hogy román, magyar vagy német tegyük fel a kürtös a zenekarból. Akit tényleg a zene szeretete hajt, azt hidegen hagyják ezek a dolgok. Nem beszélve arról, hogy angolul ma már szinte mindenki tud. Például most Nagyszebenben is, a karmester hozzám angol nyelven beszélt, a zenekarhoz pedig románul a próbák során. De biztos vagyok benne, hogy megértettük volna egymást akár szavak nélkül is. Nagyon profi karmesterrel dolgozhattam.
Nemrég diplomáztál a Zeneakadémián. Hogyan és merre tovább, milyen terveid vannak?
– Megszereztem az alapképzés diplomámat, ami egyébként dicséretes ötös lett. Ennek nagyon örülök. Jövőre kezdem mester tanulmányaimat, szintén Budapesten.
Hangsúlyoznám továbbá a versenyeken való folyamatos részvétel fontosságát. És nem az eredmények miatt. Például a közelmúltban jártam Grazban is, egy nemzetközi versenyen és ott nem értem el helyezést. Ilyenkor sem esik kétségbe az ember, ugyanis egy-egy ilyen versenynél rengeteget számít maga a felkészülési folyamat. Lényegében a folyamatért csináljuk. Tulajdonképpen emiatt jár az ember versenyekre. Továbbá már csak az élményért is megéri, hiszen nem mindennapi dolog, ha az ember zenekarral játszhat. Főleg nem egy ilyen komoly zenekarral egy ilyen gyönyörű helyen, mint Nagyszeben. Mindez tapasztalat, amelyből tanulhat az ember, és ha nem is sikerült most, majd sikerül legközelebb.
Rövid távon nagyon jók ezek a versenyek, mert pénzt kap értük az ember (ha elér helyezést), ismeretséget meg tapasztalatot is szerez. Hosszú távon viszont ki kellene menni nagyobb versenyekre is. Ennek érdekében a közeljövőben célba veszek ilyen jellegű megmérettetéseket is, és aztán meglátjuk…
Ha minden igaz, jövőre több koncertem is lesz. Hála istennek, egyre több a felkérés. Olaszországban lesz két koncertem, az egyik Róma mellett, Capranicában, a másik Rómában. Továbbá a Zeneakadémián is tervben van jó pár koncert, melyen fellépek. Úgyhogy mozgalmas év áll előttem. Nagyon remélem, hogy ezekben a nehezebb időkben sem feledkeznek meg az emberek a zene fontosságáról és szépségéről.
