A Vajdasági Magyar Értéktár – Vajdaság kincsei honlapon (ertektar.rs) a következő olvasható: „Honlapunkon valamennyi értékkel bíró helyi (szellemi, emberi, tárgyi és természeti) kincsünket szeretnénk összegyűjteni, rendszerezni és bemutatni. A törvény szerint a nemzeti értékek azonosítása, rendszerezése és védelme egy többszörösen összetett, alulról felfelé építkező rendszerben, a Nemzeti Értékek Piramisában történik. Az értékek felkutatása az egyes településeken kezdődik, hiszen a helyi értékeket a helyiek ismerik a legjobban. A települési értéktárak kincseiből lehetnek majd a tájegységi, a vajdasági magyar és a kiemelt nemzeti értékek, esetleg hungarikumok is. A helyi értéktárba bárki javasolhat értéket úgy, hogy kitölti és a helyi értéktárbizottságoknak beküldi a javaslattételi űrlapot.
A magyar nemzeti értékekről és a hungarikumokról szóló 2012. évi XXX. törvény és a 2015. évi LXXX. törvény egyik legfontosabb rendelkezése a külhoni értékgyűjtés megteremtésének lehetősége magyarországi mintára. Ennek alapján a Magyar Állandó Értekezleten (Máért) részt vevő szervezetek kezdeményezésére létrejöttek a külhoni magyar értéktárbizottságok. A Vajdasági Magyar Értéktár Bizottságnak kiemelt feladata a vajdasági magyar értékek azonosítása, nyilvántartása és felterjesztése a külhoni nemzetrész értéktárába, a magyar értéktárba, valamint a hungarikumok gyűjteményébe.”
Néhány olyan különlegességet válogattunk ezúttal Olvasóinknak, amelyek már bekerültek a Vajdasági Magyar Értéktárba, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy esetleg az olvasottak alapján Önök is felterjesszék a környezetükben található szellemi vagy tárgyi emléket, hogy az megmaradjon az utókornak, hogy tudatosítsuk, milyen értékekkel is rendelkezünk.
A műkő kapuoszlopok
Adán és környékén kiemelkedően nagy számban figyelhetők meg, igen változatos díszítőmotívumokkal
„A műkő kapuoszlopok az 1960–1980-as években épült kapuk, kerítések jellegzetes részei. Különböző formáik valószínűleg egész Vajdaságban elterjedtek falusi és városi lakóházaknál. Ada szűkebb régióját, a Tisza mentét vizsgálva, azonos formájú kapuoszlopokat figyelhetünk meg például Zentán és Magyarkanizsán is, de míg ezeken a településeken a simára csiszolt, dísztelen változat az elterjedt, addig Adán és a községbeli településeken tömegesen láthatunk változatos – geometrikus, növényi és figurális – mintákkal díszített műkő kapuoszlopokat.
Az Ada községben található díszített kapuoszlopokat helyi kőfaragók, műkőkészítők, kőművesek készítették jórészt kézimunkával. Az oszlop 3 méter hosszú (ebből 1 métert ásnak le a földbe), szélessége 30 cm, ritkábban 20 cm. Az oszlopok kiöntéséhez salukat használnak: a salukat először kikenték kb. 1 cm vastagon műkővel (terazzo), amit a műkőszemcsékből és cementből kevertek ki. A közepébe betont öntöttek, amelybe 6-7 darab betonvasat tettek, hogy erősítsék az oszlopot. Néhány nap után megkötött az anyag, ezután következett a díszítések felvitele, a stokkolás. A mintákat először kirajzolták, majd a vonalakat egy vésővel kivésték. A minták felülete sima maradt, míg a környező területeket a stokkolókalapáccsal érdesre verték. A kistokkolt mintát vasra való ún. durlin festékkel ki is festették (a leggyakoribb színek a zöld és a piros, valamint ezek variációja). A díszítéseket kézzel rajzolták fel – fejből, előre rajzolt vázlatokat nem használtak. A díszítmények ebből kifolyólag véletlenszerűen variálódtak, de időnként tudatosan is változtattak a mesterek, hogy ne legyen unalmas mindig ugyanazt csinálni. A leggyakoribb minták florális motívumok: a tulipán, a rózsa, a koszorú, valamint a ló, hiszen Adán még ma is sokan tartanak lovat. A gyakran feltűnő motívumok mellett előfordulnak egészen egyedi ábrák, mint a monogram vagy mintegy cégérként a lakó foglalkozását jelző kép, pl. autó (autószerelőnél). A motívumok elhelyezésében bizonyos szerkesztési elvek figyelhetők meg: az oszlop mintegy mezőkre oszlik, a mezők száma maximum 4, de a legalsó általában üresen, díszítés nélkül marad. Bizonyos minták jellemzően bizonyos mezőkbe kerültek, így megvan a legfelső, a középső és az alsó mező tipikus díszítménye.
A műkő kapuoszlopok az 1950–60-as években kezdtek terjedni, amikor a betont szélesebb körben kezdték használni, de az 1980-as évektől, az új anyagok, technikák és igények megjelenésével mind kevesebben állítottak ilyen kapuoszlopot. A ma látható oszlopok állapota igen változatos, sorsuk természetesen gazdáiktól függ. Bár nem sokan, de még van a környéken olyan mester, aki pótolni tudná a megrongálódott példányokat a valamikor közkedvelt, tömegesen állított, változatosan díszített kapuoszlopok mintájára.
Bár Vajdaság más részein is láthatóak műkőből készült, díszített vagy dísz nélküli kapuoszlopok, Adán és környékén kiemelkedően nagy számban figyelhetőek meg, igen változatos díszítőmotívumokkal. A minták eredete egyelőre ismeretlen, de jellegükből és variálódásukból, valamint abból a tényből kifolyólag, hogy a mesterek egymástól tanulták el őket (a mesterség több esetben apáról fiúra szállt), akár a népművészet egy kései, 20. századi kicsírázásának is tekinthetnénk a jelenséget. Ezeket a kapuoszlopokat helyi mesterek készítették a helyi igények kielégítésére, így mindenképp hozzátartoznak Ada és a környékbeli települések jellegzetes utcaképéhez.” (Vajdasági Magyar Értéktár)
Menyasszonypörkölés
A feledésbe merülő udvarszállási szokás megtalálható a Vajdasági Magyar Értéktárban
„A menyasszonypörkölés a jóléti társadalomnak köszönhetően megérte az ezredfordulót. A hajnaltűz gyújtása, vagy ahogyan errefelé hívják, a »menyasszonypörkölés« Udvarszálláson még divatban van. A gond csupán az, hogy mind ritkábban kerül sor lakodalomra. Esküvőt még igen-igen tartanak, de lakodalom utoljára 2002-ben volt »olyan igazi« – mondogatják. Több okból is kifolyólag kerülik a hagyományos lakodalom megtartását. Vagy az anyagi háttér nem teszi lehetővé, vagy azért, mert vegyes házasság jött létre.
A szokást feltehetően származási helyükről, Palócföldről hozhatták magukkal. A 18. század második felében a nógrádi palóc migráció célpontja Csongrád és Csanád megyére esett. A 19. század első felében pedig Arad megyére és a Bánságra is kiterjedt.
Az udvarszállási gyerekek »markoláb«-ismerete éppúgy hozzátartozik a gyermekkorukhoz, mint például másutt az ördöggel való ijesztgetés.
A menyasszonypörkölés pirkadatkor, hajnalban veszi kezdetét. Mielőtt az utcán tüzet raknak, számba veszik, ki ment haza a vendégek közül, és azokért néhány bátrabb és ügyesebb házasember elmegy, és talicskán visszatolják a tűzhöz. Az utcán rakott tüzet körülállják, s várják, hogy az újember a menyecskét háromszor átemelje, elhúzza a tűz felett. A tűznek a magyar néphagyományban tisztító szerepe van, ezért volt gyakorlatban a tűzugrás vagy adott esetben a tűz feletti átemelés. Erről természetesen a hagyományt gyakorló udvarszállásiaknak nincs tudomásuk, fontos, hogy a közelmúltig élő szokás volt. Reméljük, nem hal ki.
A menyasszonypörkölés Hevesben és Borsodban a leggyakoribb, Gömörben szórványosan és Nógrád megyében csak a keleti széleken mutatható ki. Manga János Bars megyében és Zobor vidékén mutatta ki. Vajdaságban Nyugat-Bácskában, Szilágyi kistelepülésen ismert még a szokás.” (Vajdasági Magyar Értéktár, dr. Szőke Anna felterjesztése)
Kőlaposok
A világviszonylatban is párját ritkító jelenség az Alföld természeti és kulturális egységét tükrözi
„A Duna–Tisza közi szikes tavak különleges kőzeti képződménye a réti mészkő vagy népies elnevezésein darázskő, terméskő. Különösen a Dél-Alföld, így a Vajdaság szikeseire is jellemző egyedi kőzet, a Földön eddig csupán három helyről ismert. Ezek a helyek is általában száraz, nyáron meleg, szélsőséges klímájú területek. Ilyen előfordulás van Kaliforniában, Dél-Ausztráliában és az oroszországi Balhas-tó északi részén.
Már a honfoglaló magyarok is bányászták ezt a durva szemcsés, könnyen porladó, viszonylag nagyobb nehézség nélkül kifejthető és megmunkálható követ, az Alföld egyetlen kőzetét. A réti mészkőből való építkezés csúcspontja az Árpád-kor és a késő középkor, amikor az összes templomot és jelentősebb építményt ebből a kőzetből építették. A népi építőgyakorlatban később is kedvelt maradt. Kitermelésének, használatának emlékét őrzik a Kővágó, Kőlapos, Köves stb. helynevek.
A réti mészkő vajdasági előfordulása a homokvidék és a löszplató találkozási övezetében koncentrálódik, amely terület kedvezett az alföldi tavak és kisebb szikes állóvizek kialakulásának. Ezen a vonalon helyezkednek el Tavankút, Szabadka, Palics és Horgos települések. Hogy a réti mészkő ezen a területen nagy mennyiségben és könnyen hozzáférhető, bizonyítja az is, hogy itt sikerült a legnagyobb számban példákat gyűjteni építőanyagként való felhasználására a középkortól egészen a 20. század közepéig. Kőlapos nevű határrész előfordul pl. a Hajdújárás és Horgos közti Szelevényi-pusztán, Kővágó nevű helyet pedig Hajdújárástól északnyugatra ismertek a helybeliek. Házaik alapozásához a szabadkaiak még a 19. század folyamán is itt bányászták a darázskövet, de ennél sokkal régebbi építészeti emlékeinkben is megtalálható e kőzet. A Kővágó közelében megtalálták egy Árpád-kori templom romjait, amelynek alapozáshoz és a kváderek készítéséhez nagy valószínűséggel ugyanitt nyerték a nyersanyagot. A szabadkai ferences rendház épületegyüttesének (amely erődnek épült még 1470-ben) és a közvetlen környezetében található épületeknek a leletei alapján bizonyossággal állítható, hogy darázskövet használtak alapvető építőanyagként, amikor ezeknek az épületeknek az alapjait és pincehelyiségeit alakították ki. A Kishorgoson feltárt Árpád-kori templom alapja szintén darázskőből készült, döngölt agyaggal fedve.
A réti mészkő az Alföld ma már szinte teljesen elfeledett geológiai képződménye, amely tartósság tekintetében nem vetekedhet ugyan a hegyvidéki kőzetekkel, de helybeli bányászata, így olcsósága miatt a térségben építőanyagként használták az Árpád-kortól folyamatosan a 19–20. századig. Jelenléte és felhasználása Észak-Vajdaság területén az Alföld természeti és kulturális egységét tükrözi. Mivel világviszonylatban is párját ritkító jelenségről van szó, fontos a réti mészkő megőrzése és bemutatása.” (Vajdasági Magyar Értéktár, felterjesztő: Hulló István biológus)
