Módosulhatnak a büntető törvénykönyv szexuális jellegű bűntetteket szabályozó szakaszai, mindenekelőtt a nemi erőszak vonatkozásában kiszabott büntetés szigorításának céljával. A bejelentések értelmében egyebek közt kiterjesztenék az életfogytiglani szabadságvesztés büntetését. Dr. Miloš Marković egyetemi tanár indokoltnak tartja a szigorúbb büntetéspolitikát, ugyanakkor szerinte a börtönökben uralkodó állapotok megkérdőjelezik a fegyházelzárás hatékonyságát, mindenekelőtt a társadalomba való sikeres visszaintegrálás és a visszaesés megakadályozásának a szempontjából. A nőjogi szervezetek szintén nem kizárólag a szigorúbb büntetéspolitikában látják a megoldást.
A köztársasági elnöknek a büntetéspolitika szigorítására irányuló kezdeményezése mentén a szerb kormány a közelmúltban elfogadta a büntető törvénykönyv módosítása folyamatának megkezdésére vonatkozó határozatot. Az eddigi bejelentések értelmében az erőszakos közösülés – a nemi erőszak törvényes elnevezése Szerbiában a hivatalos magyar fordítás szerint – alapesete vonatkozásában a büntetés törvényes keretét a jelenlegi 5-től 12 évig terjedő fegyházelzárás helyett 5-től 20 évig terjedő szabadságvesztésben határoznák meg, továbbá bizonyos minősített esetekben – állítólag többek között akkor, ha a sértett kiskorú – megteremtenék az életfogytiglani elzárás kimondásának a lehetőségét. Egyébként az erőszakos közösülés legsúlyosabb formájának tekintetében – amikor az áldozat elhunyt a tett következtében, vagy az áldozat 14 évnél fiatalabb – már korábban megteremtették az életfogytiglani szabadságvesztés kimondásának a lehetőségét.
NEM AKART SZABADLÁBRA KERÜLNI
Az államelnök azt követően javasolta az említett törvénymódosítást, hogy hatalmas közfelháborodást váltott ki Igor Milošević esete. A negyvennégy éves, többszörösen elítélt férfi eddigi élete során összesen 30 évet töltött elzárásban nemi erőszak és rablás miatt. Amikor szeptemberben aktuális börtönbüntetésének letöltését követően szabadlábra került, család és otthon, illetve támogató háttér hiányában, Belgrád utcáin töltötte napjait és éjszakáit. A belgrádi sajtó értesülései szerint a börtönben szinte könyörgött az őröknek, hogy benn maradhasson, mert nincsen hová mennie. Az Informer napilap később interjút készített a visszaeső elkövetővel. Nemcsak az interjú ténye, hanem annak jellege és az áldozatok méltóságának szempontjából vitatható hangvétele okán még hangosabban kezdett tiltakozni a társadalom, ami végül több hetes tüntetéssorozatban csúcsosodott ki. Igor Milošević esete nemcsak a szerbiai médiaetika, hanem a szerbiai büntetéspolitika, valamint a büntetés-végrehajtási intézetek hatékonyságának, illetve az elítéltek társadalomba való visszaintegrálásának a szempontjából is számos kérdést felvetett.
DINAMIKUSAN VÁLTOZÓ BŰNTETT
A kriminológiai szakdolgozatok szerint a nemi erőszak szinte egyidős az emberiséggel, azaz az egyik legősibb bűntett. Hammurapi törvénykönyvében is kitértek erre a gaztettre, a nem házasságban élő nők elleni szexuális erőszak büntetése a halál volt. A római jogban a kereszténység erősödését követően minősítették bűncselekménynek az erőszakos közösülést és pénzbírsággal büntették. A középkorban szintén pénzbüntetéssel sújtották az elkövetőt. A nemi erőszak vonatkozásában az idők során elsősorban a társadalmi megítélés, a bűntett büntetőjogi meghatározása, a büntetés jellege és a passzív alany fogalma változott. A férfiak áldozati státuszát csak a XX. folyamán kezdték elismerni a különböző országok, azzal, hogy még mindig vannak olyan államok, ahol kizárólag nő lehet sértett, vagy olyan nő, akit nem a férje erőszakolt meg. A kriminológiai szakirodalom szerint a részletezett változások okán a nemi erőszak az egyik legdinamikusabban változó bűntettek egyike.
A nemi erőszak vonatkozásában ugyancsak ismeretes, hogy amióta vannak háborúk, azóta ez a bűntett szinte mindig része volt a hadviselésnek. Ezzel kapcsolatban fontos megemlíteni, hogy a Nemzetközi Büntetőbíróság Római Statútumában az emberiesség elleni bűncselekmények közé sorolja az alábbi bűntetteket: „nemi erőszak, szexuális rabszolgaság, kényszer-prostitúció, kényszersterilizálás, és a szexuális erőszak minden egyéb formája”. A volt Jugoszlávia területén elkövetett, a nemzetközi humanitárius jogot súlyosan sértő cselekmények kivizsgálására létrehozott hágai törvényszéken több ítéletben is szexuális erőszak valamilyen formájával összefüggésben találtak bűnösnek vádlottakat, az emberiesség elleni bűncselekmény, vagy a háborús szokásjog megsértésének címén.
pixabay.com
A HANGSÚLY AZ ERŐSZAKON VAN
Az erőszakos közösülést a szerbiai büntető törvénykönyv a nemi szabadság elleni bűncselekmények csoportjába sorolja. Már a fejezet elnevezése is arra utal, hogy az említett bűncselekmény esetében a nemi integritás, a nemi önrendelkezés, illetve a szexuális élet szabad gyakorlásának alapvető joga az elsődleges védett jogi tárgy. Szerbiában az áldozat bárki lehet, függetlenül nemétől és az elkövetőhöz fűződő kapcsolatától – házastárs is megerőszakolhatja partnerét.
A hatályos szerbiai szabályozás értelmében a nemi erőszak bűncselekményének alapesetét akkor követik el, ha az elkövető közösülésre vagy fajtalanságra kényszeríti a sértettet erőszakkal, avagy a sértett, vagy a hozzá közel álló személy élete/testi épsége ellen irányuló közvetlen fenyegetéssel. Ebből jól látszik, hogy Szerbia azon országok közé tartozik, amelyekben nem a szexuális aktusba való beleegyezés hiányán, hanem az erőszakon, vagy a fenyegetés alkalmazásán van a hangsúly.
A szerbiai büntető törvénykönyv sajátossága, hogy a nemi erőszak alapesetének és a megrontás alapesetének – utóbbit az követi el, aki 14 évnél fiatalabb személlyel közösül, vagy fajtalankodik, hiszen ennek a korosztálynak a tekintetében irreleváns az esetleges beleegyezés – vonatkozásában megegyezik a büntetés törvényes kerete – 5-től 12 évig terjedő szabadságvesztés. Montenegróban például a nemi erőszak alapesetének büntetése 1-től 8 évig terjedő elzárás, míg a megrontás büntetése 3-tól 12 évig terjedő elzárás. Magyarországon a szexuális erőszak alapesetének büntetése 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztés, a 14 évnél fiatalabb személlyel végzett szexuális cselekményé 1-től 5 évig terjedő elzárás, míg a tizenkettedik életévét be nem töltő személlyel szexuális cselekményt végző elkövetőt 5-től 10 évig terjedő szabadságvesztés büntetése fenyegeti.
MÁS JELLEGŰ MÓDOSÍTÁST SÜRGETNEK
A nőjogi szervezetek szerint a nemi erőszak vonatkozásában nem mindenekelőtt a büntetéspolitika enyhesége problematikus, hanem a bűncselekmény törvényes meghatározása. Az Autonóm Női Központ a közelmúltban megismételte, hogy a nemi erőszak törvényes meghatározásának a Szerbiában is becikkelyezett Isztambuli Egyezménnyel – a szexuális erőszakkal és az erőszakos közösüléssel kapcsolatban a beleegyezés hiányára helyezi a hangsúlyt – összhangban kellene módosulnia. Az egyezményt becikkelyező országok a szükséges jogalkotási intézkedések foganatosítását vállalták fel.
Németországban például már alkalmazkodtak az Isztambuli Egyezményhez, az országban a nemi erőszak alapesete elkövetésének bizonyítása során a beleegyezés hiányán van a hangsúly. Hasonló a helyzet Svédországban, ott 2018-ban ejtették meg a büntetőjogi szabályozás ilyen jellegű módosítását. Ami magát a büntetések mértékét illeti, Szerbiához viszonyítva mindkét országban enyhébb büntetéseket szabtak ki a nemi erőszak vonatkozásában. Svédországban, amióta nem az erőszakon, vagy a közvetlen fenyegetésen, hanem a beleegyezés hiányán van a hangsúly, 75 százalékkal növekedett a nemi erőszak miatti elmarasztaló ítéletek száma. Montenegró szintén összehangolta büntető törvénykönyvét az Isztambuli Egyezménnyel, az országban a nemi erőszak alapesete akkor áll fenn, ha az elkövető a sértett beleegyezése nélkül közösült, vagy fajtalankodott vele.
NEM A BÜNTETÉSRE KELLENE ÖSSZPONTOSÍTANI
Az Autonóm Női Központ szerint a visszaesés megelőzésének céljával ajánlatos lenne kialakítani egy olyan rendszert, amely lehetővé tenné, hogy a nemi erőszakot elkövető személyek börtönbüntetésük letöltését követően „ne vesszenek el”. Hasonló szemszögből közelítette meg a kérdést a köztársasági jogvédő, szerinte az ismételt bűnelkövetés kockázata csökkentésének céljával a szexuális bűnelkövetőknek börtönbüntetésük letöltését követően meghatározott időközönként jelentkezniük kellene a lakóhelyük szerint illetékes rendőrállomáson, valamint kötelezően be kellene jelenteniük minden lakcímváltozást és munkahelyváltást, továbbá szakértői-tanácsadói intézményeket kellene látogatniuk.
Az Ombudsman és a női jogvédő szervezet által említett intézkedések a pártfogó felügyelethez hasonlóak lennének, utóbbiakat a büntető törvénykönyv értelmében a feltételes szabadság, vagy a felfüggesztett büntetés próbaideje alatt kell, illetve lehet alkalmazni, és java részt az a céljuk, hogy a hatóságok ne veszítsék szem elől az elítélteket, de utóbbiak képzését, munkába állását, gyógykezelését, valamint megfelelő magatartását is szolgálni hivatottak.
Néhány évvel ezelőtt, a büntető törvénykönyv hasonló szellemben történő módosítását megelőzően, a YUCOM emberi jogi jogvédő szervezet arra az álláspontra helyezkedett, hogy a szigorúbb büntetéspolitika gyakran csupán a populista jellegű politikai célok megvalósítását szolgálja. Az esetek többségében a célravezető megelőző intézkedések sokkal eredményesebbek, mint a szigorú büntetés, közölték a szervezet képviselői, akik arra ugyancsak rámutattak, hogy a fegyházakban nem alkalmazzák a megfelelő, az elítélteknek a társadalomba való visszaintegrálását szolgálni hivatott programokat, elsősorban azért nem, mert nincsen elegendő szakemberük.
Az Európa Tanács tavaly elfogadott, a szexuális bűnelkövetők rehabilitálásának témájára összpontosító ajánlása szerint a büntetés-végrehajtási intézeteknek és a segítő intézményeknek a szexuális bűncselekmény elkövetésével vádolt vagy emiatt elítélt személyeket az általuk jelentett kockázat alapján – kockázatfelmérés – kidolgozott, személyre szabott intézkedéscsomag révén kellene megfelelő elbánásban részesíteniük, továbbá a társadalomba való visszailleszkedésük segítésére törekedniük – kockázatkezelés. Ilyen vonatkozásban a téma ismerői érdeklődéssel várják a büntetés-végrehajtás rendszerének a fejlesztésére vonatkozó ötéves stratégiát, amit a közeljövőben kellene elfogadni Szerbiában.
INDOKOLT LENNE A SZIGORÍTÁS
Dr. Miloš Marković, az újvidéki Gazdasági Akadémia Univerzitás Gazdasági és Igazságügyi Jogi Karának tanára és a Nemzetközi Rendőr Szövetség (IPA) tagja szerint megalapozott a büntető törvénykönyv tervezett módosítása. Lapunknak nyilatkozva kifejtette, hogy szerinte a nemi erőszak tekintetében valóban indokolt lenne az emlegetett maximális 20 év elzárás, illetve bizonyos esetekben az életfogytiglani szabadságvesztés.
A beszélgetés folytatásában a büntetés-végrehajtás célszerűségére tértünk ki. A büntetés-végrehajtásról szóló törvény értelmében a fegyházelzárás végrehajtásának az a célja, hogy a megfelelő programok alkalmazásával az elítélt magáévá tegye a társadalom által elfogadott értékeket, ezáltal pedig felkészüljön a társadalomba való reintegrációra. Ugyanez a törvény ugyanebből a célból támogató intézkedéseket irányoz elő a fegyházból szabadulók számára, azaz a törvény nem a szociális kirekesztésre, hanem a rehabilitációra helyezi a hangsúlyt. Arra a kérdésünkre válaszolva, hogy a gyakorlatban mennyire alkalmazzák az említett rendelkezéseket, valamint, hogy tekintettel a nemi erőszak, illetve utóbbi elkövetőinek jellegzetességeire, lenne-e pozitív hozadéka az említett reintegrációs, és a különböző oktató, illetve rehabilitációs jellegű programoknak, Miloš Marković a következőképpen fogalmazott: „A vagyon ellen elkövetett bűncselekmények mellett a nemi szabadság elleni bűncselekmények azok, amelyek esetében legnagyobb arányban jellemző a bűnismétlés. Ez értékelésem szerint azt szemlélteti, hogy a büntetés-végrehajtási intézetekben nem részesítik megfelelő reintegrációs programokban az elítélteket, illetve ezek nem hatékonyak. A börtönök túlzsúfoltságának egyik következménye a fegyházelzárás, mint büntetés, célszerűtlensége. Szinte lehetetlen oktatói programokat alkalmazni, erőszak terjed a börtönökben, ez pedig éppen a legveszélyeztetettebb csoportok, mint amilyenek a fiatal elítéltek, a homoszexuálisok, a szexuális erőszaktevők és a külföldi állampolgárok vonatkozásában különösen jelentős rizikófaktor.” Mint hozzátette, másrészről az is tény, hogy mivel a szexuális erőszaktevők esetében a bűnelkövetés okai elsősorban a személyiségstruktúra pszichopatológiai jellegzetességeiben, illetve a személyiségzavar különböző formáiban keresendők, az ismételt elkövetést szinte lehetetlen megfelelő jogi eszközökkel megakadályozni.
Az egyetemi tanár azokkal az álláspontokkal ugyancsak egyetért, hogy a nemi erőszak vonatkozásában Szerbiának össze kellene hangolnia büntető törvénykönyvét az Isztambuli Egyezménnyel. Ugyanakkor, értékelése szerint, ebben az esetben még bonyolultabbá válhatna az említett bűncselekmény elkövetésének már most is összetett bizonyítása. Miloš Marković szavai szerint jelenleg a nemi erőszak elkövetése bizonyításának során elsősorban a nőgyógyász szakértői véleménye releváns, azaz a testi sérülések, valamint a tárgyi bizonyítékok megléte. Másrészről a sértett nem köteles orvosi vizsgálatnak alávetnie magát, ugyanakkor viszont a bírósági gyakorlat azt mutatja, hogy csupán a sértett, vagy a gyanúsított nyilatkozata nem elegendő, magyarázta Miloš Marković, mondva, hogy amikor nem sikerül bizonyítani az erőszakos közösüléshez vezető kényszerítést, vagy fenyegetést, akkor az esetek többségében szemérem elleni erőszakként határozzák meg a bűntettet.
A beszélgetés folytatásában arra is kitértünk, hogy mekkora a nemi szabadság elleni bűncselekmények elkövetésének aránya az összes bűncselekmény tekintetében. Három évvel ezelőtt Szerbia-szerte 498 bűnvádi feljelentést tettek felnőttkorú ellen a bűncselekmények említett csoportjába sorolható tettek valamelyike miatt, ez az összes bűnvádi feljelentés 0,5 százaléka volt. Egy évvel később 411 bűnvádi feljelentést tettek – 0,6 százalék –, míg tavaly 498-at – 0,6 százalék. Három évvel ezelőtt 286 felnőttkorú ellen emeltek vádat a nemi szabadság elleni bűncselekmények valamelyike miatt, ez az összes vádemelés 0,9 százaléka. Két évvel ezelőtt 249 vádemelést jegyeztek – 0,8 százalék –, majd tavaly 277-et – 0,9 százalék. Három évvel ezelőtt 251 felnőttkorút ítéltek el a nemi szabadság elleni bűncselekmények valamelyikének az elkövetése miatt – 0,9 százalék –, 2020-ban 210-et – 0,8 százalék –, míg tavaly 241-et – 0,9 százalék. Mint arra Miloš Marković rámutatott, az említett mutatók nem tükrözik a valós helyzetet, hiszen a szexuális jellegű bűncselekmények egyik másik sajátossága éppen az, hogy sokkal többet követnek el, mint amennyiről az áldozatok bejelentésének révén a hatóságok értesülnek. Ennek több oka is van: továbbra is csak ritkán alkalmazzák a törvényben szabályozott lehetőségeket, amelyek azt hivatottak megakadályozni, hogy a sértettek, az eljárás különböző szakaszaiban a tettről nyilatkozva, illetve az azzal kapcsolatos kérdésekre válaszolva, újra meg újra átéljék a velük történteket, de az is, hogy ha a kényszerítés során az áldozat nem szerzett testi sérüléseket, akkor a bizonyítás különösen bonyolult, és olykor megalázó kérdésekkel jár.
Nyitókép: pixabay.com
