Ahhoz a generációhoz tartozom, amelynek tagjai még írtak, küldtek postai leveleket, képeslapokat, ugyanakkor már otthonosan mozognak a digitális világban, közösségi oldalakon. Ilyen meghitt téma esetében talán megengedhető egy kapcsolódó, személyes emlék: Melinda barátnőmmel egymás szomszédságában laktunk, naponta találkoztunk, mégis volt egy, nem csak ünnepekre korlátozódó, intenzív képeslapküldő időszakunk, amikor rendszeresen közöltük egymással szöveges üzenetek segítségével a mondanivalót. Például: „Gyere át játszani!”; „Bocsáss meg, ha megbántottalak.” Ma úgy mondanánk, kézzel írt sms-ek, de akár egy postásos játékban, magunk vittük el és dobtuk be a másik postaládájába. Később persze abbamaradt mindez, de ünnepek idején, karácsonykor okvetlenül adtunk, küldtünk egymásnak lapot. A külföldön élő családtagokkal, barátokkal még ma is őrizzük ezt a hagyományt, amely megmelengeti az ember szíve táját. Egyszerűen személyesebb, mint egy továbbított Messenger-üdvözlet. Különösen régi, netán saját készítésű képeslapot adni és/vagy kapni egyedülálló, exkluzív élményt jelent(het).
Az alábbiakban a képeslapkultúra múltjáról, jelenéről, jövőjéről beszélgetünk a zombori Magyar Polgári Kaszinó műemlékvédő szakcsoportjának vezetőjével, a foglalkozása szerint vállalkozó, szenvedélyét tekintve pedig (nem csak) képeslapgyűjtő Rezicska Károllyal, továbbá a doroszlói származású, Szegeden élő Pusztai Virág grafikusművésszel, főiskolai docenssel. Virág személyéhez barátság és rokonság fűz, így alapvető az első kérdés:
Szinte biztos vagyok benne, hogy gyerek- vagy kamaszkorunkban tőled kaptam az első saját kezűleg készített képeslapot. Később, már grafikusművészként is alkottál ebben a témában, majd nemrég ikonológiai megközelítésben is vizsgáltad a jelenség alakulását, a Kép, közösség, örökség című könyvedben, a szegedi képeslapok tekintetében. Hogyan látod, változott az egymás köszöntéséhez, az üdvözlőlap-kultúrához való viszonyulásunk, vagy csupán a forma és a mód lett másmilyen, illetve mit adott hozzá az életünkhöz régen és mit jelent számunkra ma ez a vizuális jókívánságküldő forma?
– Gyerekkoromban nagyon élénk volt a képeslapforgalom a rokonságban így karácsony táján. Emlékszem, az adventi időszakban egyre több kártya került a nagymamám komódjára, sorban nekitámasztva a nippeknek. Ünnep után sem dobta ki őket, volt egy doboz, amelyben az évek során kapott lapok gyűltek, szerettem nézegetni őket. De a szüleim postaládájába is sok képeslap érkezett ünnepek környékén.
Úgy látom, nem csupán a forma változott, de a hozzáállás is. Most gyorsan szét lehet küldeni egy internetről letöltött képet e-mailben vagy valamelyik üzenetküldő alkalmazás segítségével. Egy képeslap elküldésére sokkal több időt kellett áldozni: el kellett menni megvenni őket, aztán eldönteni, melyiket ki kapja. Neki kellett állni, hogy egyenként megírja őket az ember, aztán elsétálni a postára, és feladni őket. Lélekben, gondolatban addig is többet foglalkoztunk azokkal, akiknek küldtük őket. A tény, hogy kivel váltottunk lapot, és kivel nem, körülhatárolta azt is, hogy kik alkotják a „belső körünket”, kik azok, akikre számíthatunk, és akik igazán számítanak nekünk. Még ha sokszor csak udvariassági gesztus volt is, akkor is megmutatta, kikkel fűz össze egy erős kapocs, legyen az rokoni vagy baráti szál. Ma számolatlanul küldjük a jókívánságokat a közösségi médiában boldog-boldogtalannak, akár mindenkinek ugyanazt bemásolva, hiszen pár másodperc az egész. Ennél már csak a születésnapi üdvözletek álszentebbek, hiszen figyelmeztet az oldal, ki ünnepel aznap. Presztízskérdés lett, kinek hányan írnak az idővonalára.
Pusztai Virág készítette ünnepi képeslap
Emlékszel-e, kitől kaptad életed első postai üdvözletét, hogyan nézett ki az a lap, és mit jelent számodra az üdvözlőlap-, a képeslapküldés hagyománya, különös tekintettel a karácsonyi ünnepkörre?
– Az első postai üdvözlőlapjaimat a nagynénéméktől kaptam, Németországból. Nagy izgalommal vettem őket kézbe, mert mindig valami különlegeset küldtek, olyanokat, amilyeneket nálunk akkor nem lehetett kapni. Volt, amelyik kinyitva zenélt vagy világított, kiugrott belőle hajtogatott figura, vagy épp nekem kellett kiszínezni. De nem tagadom, a felnőtt életemben nálam is háttérbe szorult ennek a hagyománya, klasszikus postai lapokat maximum nyaralásokból küldtem a szüleimnek. Karácsonykor pedig én is követtem az új szokásokat, és virtuálisan kívántam áldott ünnepeket. Ennek ellenére a képeslaptéma valahogy mindig megtalált, több karácsonyi lapot rajzoltam felkérésre, tavaly pedig tudományos szempontból is érdekelni kezdett a képeslap.
Hogyan készülsz az ünnepekre, idén küldesz-e képeslapot, és ha igen, milyet?
– Igen, az idén eldöntöttem, hogy visszatérek ehhez a szokáshoz, és néhány hozzám közel álló embernek küldök lapot. Benéztem egy papírboltba, szembesültem is a bőség zavarával. Szebbnél szebb lapokat lehet kapni a hagyományosaktól a letisztultabb, modernebb grafikákig. A postacímeket is be kellett gyűjtenem, mert szembesültem azzal is, hogy hiába tartok szoros kapcsolatot az internet révén egy-egy baráttal, vagy találok oda hozzá, a pontos címek nincsenek feljegyezve, pont azért, mert a postai kapcsolattartás háttérbe szorult. De úgy gondolom, érdemes kísérletezni, mert manapság szinte meghökkentő és épp ettől különösen örömteli, ha a postaládában nem csak számlát meg reklámot talál az ember – hallottuk Pusztai Virágtól.
Rezicska Károly elmondása szerint legénykora óta foglalkozik gyűjtéssel. A nagyapja öreg szekrényében fellelt régi bankjegyek nézegetésének élménye óta hódol a gyűjtés szenvedélyének. A numizmatika mellé idővel társult a zombori érmék, majd a szülővárosához kötődő képeslapok, később pedig, mivel szikvízüzeme van, a szódásüvegek, a gyártással kapcsolatos tárgyak gyűjtése.
– A képeslapgyűjtés tág fogalom, vannak, akik városokat, vármegyékről készült lapokat gyűjtenek, legtöbben a saját városuk, térségük emlékeit raktározzák. Minél kisebb egy település, annál kevesebb esély van rá, hogy egyedi képeslapot találunk róla a múltból. Mindig a ritkaság az, ami értéket képvisel ebben a műfajban.
A képeslapgyűjtés tevékenysége megoszlik, annak alapján, hogy ki melyik korszak képeslapjait vadássza. Vannak, akik csak a hosszanti címzésű képeslapokat gyűjtik, ezek nagyjából 1905-ig voltak használatban, és jellegzetességük, hogy a képeslap hátsó oldalának egésze volt a címzés. Ezt az időszakot követően rájöttek, hogy a lapon nincs hova írni, nincs helye a szövegnek, az üzenetnek, így hát felosztották a hátsó oldalát. Van, aki csak ebből az első időszakból gyűjt, ezeket nevezik századfordulós lapoknak. 1918-tól, az első világháború végétől megkülönböztethető egy újabb korszak, amely 1945-ig terjed, tehát a két háború közötti időszak. Az ezután következő szakasz a gyűjtők számára még felfedezetlen terület, a második világháború utáni korszakokból szinte senki nem végez gyűjtéseket. Nekem zombori lapokból a 1918-ig terjedő időszakot illetően van több mint 750 különféle lap van a tulajdonomban, aztán a további időszakból is több tucat.
Rezicska Károly gyűjteményéből
Hol, hogyan lehetett régen és miként lehet ma a gyűjtő számára értékes lapokra bukkanni, illetve mit képvisel számodra a képeslapkultúra?
– Eleinte a család barátainál, amikor vendégségbe mentünk, ott gyűjtöttem, érdeklődtem. Aztán elmegy az ember az első gyűjtőtalálkozóra, és ott teljesen megfertőződik. Az internet térhódításával persze mindez változott. Kevesebb a személyes találkozás, cserélgetés. A neten szinte bármi beszerezhető a világ minden sarkából. Nagyon büszke vagyok rá, hogy a tarsolyomban mégis fellelhető néhány nagyon különleges városi képeslap, amelyet sehol másutt nem láttam eddig. Nagyszerű darabokra lehetett bukkanni például az öreg házak padlásán. Egyszer egy helyen vagy háromezer különleges képeslap került elő, köztük jelentős zombori vonatkozásúak is. Nagyon érdekesek azok is, amelyeket helyből küldtek szintén itteni, zombori címre. A hátlapra írt üzenetekből pedig valóságos életregények bontakoznak ki.
Annak idején a nyaralásból és a katonaságból küldtem haza képeslapot. Be kell valljam, ma már inkább mi is az internetes formát használjuk. Maga a gyűjtés, beleértve a képeslapokat is, számomra egy szenvedély, ugyanakkor a megőrzés szándékát is hordozza – mondta Rezicska Károly, akinek gyűjteményéből szebbnél szebb kidolgozású karácsonyi és újévi képeslapok is előkerültek.
Nyitókép: Karácsonyi üdvözlet 1905 előttről, amikor még nem volt hely az üzenetnek a lap hátoldalán, a hosszanti címzés miatt (Fotó: Rezicska Károly gyűjteményéből)
