A nyáron Ada község napja alkalmából Pro Urbe díjban részesült az adai Lévai család, József és Beáta, valamint gyermekeik, Balázs és Lili. A család a katolikus egyházközösségben, a Szentháromság Gyermekkórusban, a Vadvirág Hagyományápoló Körben, valamint az adai általános iskolában és a zeneiskolában végzett önzetlen és lelkiismeretes közösségi tevékenységéért vehette át az önkormányzati elismerést.
A Lévai család: Balázs, Lili, Beáta és József (Fotó: Csincsik Zsolt)
A Lévai család közös sikerként éli meg a díjat, amire ugyan nem számítottak, mégis nagyon jólesett nekik, és arra ösztönzi őket, hogy ugyanúgy folytassák tovább tevékenységüket, ahogyan eddig is tették, szépen csöndben és lelkiismeretesen a helyi közösségi életben. A Lévai házaspár 21 éve fogadott örök hűséget egymásnak. A családfő, József, az idén októberben lesz 50 éves, elektromechanikus végzettségű és karbantartóként dolgozik a helyi általános iskolában, felesége, Beáta 6 évvel fiatalabb nála, és adminisztratív technikusként dolgozik. A 19 éves fiuk, Balázs hamarosan megkezdi tanulmányait a Szabadkai Műszaki Főiskolán, a 16 éves Lili lányuk pedig a Zentai Gimnázium diákja.
Zene és gyermekkórus
– Meglepődtünk, amikor megkaptuk az értesítést, mert nem számítottunk a díjra. Az igazság az, és beszélhetek mindannyiunk nevében, hogy ilyenre nem is gondoltunk. Mi szeretjük szépen csöndben tenni a dolgunkat, azt, ami a feladat, ami ránk van szabva, vagy esetleg valamilyen oknál fogva ránk hárul – hangsúlyozta Lévai Hényel Beáta.
– Meglepődtünk, el is érzékenyültünk, ám miután a család kapta, az megnyugtatott bennünket és elfogadtuk. Ha így gondolták, akkor köszönjük szépen, és akkor továbbra is ugyanúgy folytatjuk a munkát úgy, ahogy eddig. A kórusban, a Vadvirágban, az egyházban, József a zeneiskolában és az iskolában, ami valójában a munkahelye, de sokszor a munkaidőn kívül is, ha szükség van rá, teszi a dolgát.
– Én igazából a Szentháromság Gyermekkórusnak az egyik alapítója és karvezetője vagyok most már öt éve. Ott inkább a zenei szerep az enyém. A gyermekkórusban Barna Helga az elnök és alapító Világos Szilviával és Szungyi Károly esperes plébánossal. Az én feladatom kiválogatni a dalokat, összerakni a misék énekrendjét, valamint a tanításban a finomítás, mert nagyon szigorú vagyok. Ezt mondják rólam a többiek, mert a tökéletességre törekszünk, és azt akarjuk, hogy minél jobb legyen a kórus. Rengeteget fejlődtek a gyerekek, most már nagyon sok mindent tudunk csinálni, amit régebben nem tudtunk. A kórus énekesei 7–18 éves gyerekek. Van zenekarunk is, amit Györe Szabolcs csellótanár vezet. Ez most már egy nagyon komplex dolog lett. Összesen ötvenhat gyermek van a kórusban, illetve tíz-tizenegy felnőtt, akik a zenekarhoz és a vezetőséghez tartoznak. Nagyon sok fellépésünk van, pontosabban szolgálatunk. Hozzátartozik a mindennapjainkhoz, hogy ezt csináljuk. Az egyházi zene, a karizmatikus énekek és az éneklés mindig az életem része volt. A moholi Szent Polion Gyermek- és Ifjúsági Kórusban énekeltem tizenegy éves koromtól egészen gimnazista koromig. Kevesebben voltunk, legfeljebb tizenheten, de nagyon jó csapat voltunk, belém ivódott ez az egész. Amikor sok éven át nem foglalkoztam ilyen formában egyházi zenével és az énekléssel, hiányérzetem volt. Próbálkoztam, hogy elmegyek énekelni az adai Musica Humana kamarakórusba, de kicsik voltak a gyerekek, és olyan volt a munkaidőnk, hogy ezt nem tudtuk megoldani. Ezért egészen öt évvel ezelőttig ez egy komoly űr volt az életemben. Akkor felhívott Barna Helga, hogy alapítsunk egy gyermekkórust. Még be sem fejezte a mondatot, máris rávágtam az igent. Megéri ezzel foglalkozni. Sok munka van vele, de ha az ember ezt a munkát úgy végzi, hogy tele van szeretettel meg megvalósításra váró tervekkel, akkor nem is mondhatom munkának, inkább valami olyan szeretetmunkának, ami gyümölcsöt hoz és áldássá válik.
„Itt is csinálom, ott is csinálom…”
Lévai József kiemelte, jóllehet a családjuk önkéntes munkáját ismerték el a díjjal, ezt a munkát nem egyedül végzi, hanem más önkéntesekkel közösen a Vadvirág Hagyományápoló Körben, a gyermekkórusban, a Szentháromság plébánián és az oktatási intézményekben is.
Az adai képviselő-testület díszülésén vették át a Pro Urbe díjat
– Sehol sem egyedül végzem ezt a munkát, minden helyen segítenek mások is. A gyermekkórusban Barna Ervinnel, a másik kórusvezető férjével a pakolástól a beszerzésig mindenben részt szoktunk venni. Ha valahova elutazik a kórus, akkor megyünk mi is kísérőnek, mert ötvenhat gyerekre kevés a három felnőtt. A Vadvirágban, a tábort előkészítő munkaakción a többi szülő is részt vesz, a főzéstől kezdve a sátorállításon, a takarításon át a pakolásig. Én többnyire a villamossági feladatokat szoktam ellátni, de mást is megszerelek, ha kell. Bármire szükség van, azt elvégzem, de nem egyedül, hanem másokkal közösen. Itt is csinálom, ott is csinálom, az egyházban is – magyarázta Lévai József.
– A feleségem meg a gyerekek sok helyen ott vannak. Szerintem emiatt ítélték oda a díjat a családunknak, mert sokfelé végzünk önkéntes munkát. A templomban sem egyedül csináltam a világítás felújítását, hanem Tóth Nándor mérnökkel néztük át, hogyan lehet megoldani. Kaptunk terveket, mert száz felújítandó templom közé bekerült az adai is. Mindent a tervek szerint kellett felszerelni, nem volt mindegy, hogy milyen reflektorok kerülhetnek be a templomba, és az sem, hogy azok hova világíthatnak. Rajtunk kívül voltak ott más pasztorális tanácstagok is, akik segítettek. Nem mondhatom, hogy csak én csináltam. Előtte a kovácsoltvas csillárt is én villamosítottam, mivel megkértek rá, megcsináltam. Ha a plébániáról szól az atya, hogy valamit meg kell csinálni, akkor elmegyek és megcsinálom, de ugyanígy a színházban vagy a könyvtárban is. A feleségem szokta mondani, hogy minden felvételen és fényképen ott vagyok, ahol történik valami. Háttérmunkás vagyok. Tudják, hogy számíthatnak rám és szívesen segítek az önkéntes munkámmal. Amikor Mikulás kellett a templomba, azt is elvállaltam. Ez sokszor jó volt, mert ha vinni kellett a Bodros zenekart vagy a Vadvirág néptáncosait fellépésre, vagy valamit meg kellett csinálni az egyesületben, akkor a gyerekeimet magam mellett tudhattam. Együtt voltunk, én jobban éreztem magam, hogy láthatom őket – mondta a családfő, aki megjegyezte, hogy a sejtésük szerint Szungyi Károly esperesplébános ötlete volt felterjeszteni a családot a községi díjra.
A Bodrostól a Black Curtain-ig
Lévai Balázs már az októberben kezdődő gépészeti tanulmányaira összpontosít, amelyeket elsőéves hallgatóként kezd meg Szabadkán, a Műszaki Főiskolán. A zenélés már hosszú évek óta az élete meghatározó része, és a jövőben is az marad. Többféle közösségi tevékenységet folytat, amelyek mindegyike összekapcsolódik a zenével, ezért számára ez inkább hobbi és szeretetmunka, mint kötelezettség.
– Kijártam az alsó fokú zeneiskolát klarinét szakon, utána két évig jártam szólóénekre és zongorára, majd a Bodros Tamburazenekar tagja lettem. A zenekarral sikeresen szerepeltünk a Fölszállott a páva című tehetségkutató műsorban. Ez nekem kicsit fura érzés volt, mert egyből nagyközönség előtt kellett teljesíteni. Viszont én csak akkor, alig egy-két hónappal az előtt kezdtem el bőgőzni, hogy felléptünk a tévéműsorban. Továbbra is tagja vagyok a Bodrosnak, amellyel vannak fellépéseink, bár kevesebb, mint korábban – mesélte Lévai Balázs.
Nem számítottak az elismerésre, mégis nagyon jólesett nekik (Fotó: Foto Video Studio Dobai)
– Egy éve megalakítottuk a Black Curtain rockzenekart, erre már kisgyerekkorom óta vágytam. Édesanyám nagy rockzenerajongó, ő szerettette meg velem a klasszikus bandákat, főleg a Queent, a Pink Floydot és a Deep Purple-t. Nagyon hasznos volt számomra, hogy tagja lehettem a Szentháromság Gyermekkórusnak, ahol megtanultam több szólamban énekelni. Ezt most is tudom hasznosítani a zenekarban, ahol én vagyok az énekes, Pajor Ákos a gitáros, Soós Ákos a dobos és Berta Dániel a basszusgitáros. Rádolgoztunk, ezért volt már hosszabb koncertidőszakunk is. Főleg a moholi Annuska Klubban léptünk fel, de volt két koncertünk a Westben Adán is. Felléptünk Topolyán, a Betyár kocsmában, valamint Óbecsén a Zombi klubban. A most kezdődő koncertidőszakban hatvanadik születésnapra hívtak bennünket muzsikálni. Aztán megint van két időpontunk a Betyár kocsmában. A lényeg, hogy visszahívnak bennünket. Októberben lesz az első koncertünk egyéves évfordulója, amelyre most készülünk. A zenei repertoárunkat színes és többféle, főleg alternatív és klasszikus rock alkotja – hallottuk a fiatalembertől, aki megjegyezte, hogy ismét visszatért néptáncolni is a Vadvirágba.
Ének, zene, tánc
Lévai Lili 16 éves és a Zentai Gimnázium másodikos diákja, az életét teljesen áthatja az ének, a zene és a tánc. A kezdetektől tevékenyen részt vesz a gyermekkórus munkájában, a Vadvirág Hagyományápoló Körben is énekel, táncol és hangszeren játszik, de a nyáron már népi furulyát is oktatott. Fuvolán és zongorán játszik, valamint szólóéneket tanul.
– A Szentháromság Gyermekkórus zenekari tagja vagyok, mint fuvolista, de emellett énekelek is. A kórus megalakulása óta részt veszek a munkában. Kisebb koromban, amikor megtaláltam anyának a régi hangüzeneteit a Szent Polion kórusról, akkor azokat nagyon sokszor meghallgattam, és rögtön meg is tanultam. Nagyon szeretném, ha ezeket a dalokat most is megtanulnánk a kórussal, bár vannak olyanok, amiket már énekelünk. A kórusban egyébként a kisgyerekek nagyon figyelnek ránk és megbíznak bennünk. Amikor úgy látjuk a dolgokat, mint a kórusvezetők és közelebb vagyunk hozzájuk, akkor elmondjuk nekik, hogy mire figyeljenek az éneklés közben. Ha kirándulunk, akkor is vigyázunk a kicsikre. Ők is szeretnek minket, mert amint beérünk a próbára, rögtön jönnek és megölelnek bennünket, megkérdezik, hogy vagyunk. Eleinte nem szerettem a kisgyerekeket, mert idegesítettek, de most már látom, hogy mekkora boldogságot okoz nekik az, hogy eljöhetnek a próbákra, és együtt örülünk, együtt énekelünk, és ez engem is boldoggá tesz. A Vadvirágban már hetedik éve táncolok. Korábban felkapott volt a furulyázás, a táborokba is jöttek oktatók, és rengeteg népdalt tanultunk tőlük. Az idei Vadvirág-táborban már én tanítottam a furulyát. Megijedtem, mert nincs nagy tapasztalatom az oktatásban, különösen, hogy hétéves kisgyerekeknek, illetve alsós korosztálynak kellett tanítanom, ám amikor belejöttem, már nem féltem annyira, a végén pedig, amikor a gálán felléptek, nagyon büszke voltam rájuk. Táncolok is az egyesületben, ahol elkezdődtek az éves próbák. Nagyon szeretem, nem is tudom, hogy mi lenne velem, ha nem kezdtem volna el táncolni, és nem fejeztem volna be a zeneiskolát. Fuvola szakon végeztem, valamint ez a harmadik évem szólóéneken és zongorán. Úgy vélem, hogy kellett nekem ez az újabb három év szólóénekből és zongorából is, hogy fejlődjek és még jobban magaménak érezzem a zenét. Nyilván ehhez hozzájárult a kórus is. Itthon minden percben zenét hallgatok és zongorázok, mert ez felszabadulttá tesz – hallottuk Lévai Lilitől, aki elmondta, hogy sok elfoglaltsága van, de amit szeret, arra mindig szán időt. A gimnáziumba egyik hónapban délelőtt, a másikban délután jár tanításra. Amikor délután jár iskolába, akkor a délelőttbe kell hogy beleférjen a zeneiskola és a tanulás is, ez ugyan nehezebb feladat, ám úgy érzi, muszáj megoldania. Ilyenkor a szerda délutáni kóruspróbákra nem jut el, a szombatiakon viszont mindig ott van. Hét közben, miután hazaér az iskolából, nem sok ideje marad másra, hiszen igyekeznie kell az esti néptáncpróbákra.
