A fantázia művészete

Talán mindannyian emlékezünk azokra a rajzfilmekre, amelyeket gyermekkorunkban néztünk, izgatottan vártunk, amelyek meghatározták a hétvégéinket, a tévék képernyője elé ültettek bennünket, és amelyeket azután minden egyes alkalommal újra kellett játszanunk a testvéreinkkel, barátainkkal. A rajzfilmek kitörölhetetlen nyomot hagynak tudatunkban, és függetlenül attól, hogy a bennük elmondottak mennyire meseszerűek, mennyire a fantázia szüleményei, mennyire a valóságon alapulnak, felkészítenek bennünket a nagybetűs életre. Azt a funkciót, amelyet valamikor a népmesék láttak el, már hosszú ideje a rajzfilmek töltik be. Ez az első művészeti ág, amellyel megismerkedünk, és ha szerencsénk van, egész életünk során végigkísér bennünket. Persze az, hogy ki milyen rajzfilmeket nézett, és azt hogyan tehette meg, generációs kérdés, és egy-egy műről jellemzően csak az azonos generációkba tartozó személyek tudnak indulatoktól mentes csevejt folytatni. Talán nincs még egy olyan művészeti ág, amely a technikai fejlődés következtében olyan látványos változásokon esett volna át, mint a rajzfilmek, és velük kapcsolatban a Bezzeg az én időmben… kezdetű mondatok is gyakran felbukkannak.

A rajzfilmek, az animációs filmek, illetve egyáltalán az animáció története a 19. századba nyúlik vissza, amikor is a vállalkozó szellemű újítók kísérletezése kezdett gyümölcsöket hozni. Az első animációs filmek a francia Charles-Émile Reynaud kezei közül kerültek ki. Az 1880-as években sorra jelentek meg alkotásai: Szegény Pierro, Egy jó pohár sör, Egy kabin körül. Az animáció világnapja is hozzá köthető, ugyanis ő vetített a világon elsőként rajzolt mozgóképet 1892. október 28-án egy párizsi moziban. Erre, valamint az animáció társadalmi szerepére emlékezünk október 28-án, az animáció világnapján a Nemzetközi Animációsfilm-szövetség kezdeményezésére.

Az animációs filmek a 20. század elején egyre nagyobb teret kaptak, és ma már kezdetlegesnek tekintett technikákkal olyan alkotások születtek, mint például a Humorous Phases of Funny Faces (Vicces arcok vicces fázisai), a Fantasmagorie (Fantazmagória), a Little Nemo (A kis Nemo) vagy éppen a Gertie the Dinosaur (Gertie, a dinoszaurusz). A rajzfilmek történetében kiemelkedő szerep jut a mindenki által ismert Walt Disney munkásságának, aki 1919-től kezdődően forradalmasította a műfajt, és az 1920-as, 1930-as években olyan karaktereket alkotott meg, mint Mickey egér, Pluto és Goofy kutya, Donald kacsa. Az animációs filmek aranykora az 1950-es években vette kezdetét, amikor már a televíziók képernyőin is találkozhattunk velük. Ezután az animációs filmek története követhetetlen szövevénnyé válik, és a technikai fejlődéssel párhuzamosan újabb és újabb megoldások jelentek meg. Az animációs alkotások ma már mindent és bármit tematizálhatnak, ugyanakkor a 0–99 éves korosztály bármely tagjához tudnak szólni (a gyermekek esetében szülői felügyelettel vagy anélkül). Ma már olyan tévécsatornák is elérhetőek, amelyek kizárólag rajzfilmeket közvetítenek, persze sok reklámmal megszórva, és a videómegosztókon is számtalan animációs filmet láthatunk, például a legismertebb filmnéző oldal, a Netflix kínálatában is rengeteg rajzfilmet találhatunk, kezdve a kisgyerekeknek szánt néhány perces alkotásokkal, amelyekben szöveg sincs, a több évadon át futó sorozatokon és egész estés családi filmeken át az elsősorban a felnőtt közönség figyelmére igényt tartó művekig. A rajzfilmfigurák pedig ma már nemcsak a képernyőkről köszönnek ránk, hanem ott vannak ruházkodási cikkeken, mindennapi használati tárgyakon, dísztárgyakon, posztereken, sőt farsang alkalmával előkerülnek a rajzfilmhősöket idéző maszkok, öltözékek is. És ha még ez sem lenne elég, az animációk megjelennek a reklámokban, a videóklipekben, ráadásul olyan zenekarok is létrejöttek, amelyek nem hús-vér tagokból, hanem rajzolt karakterekből állnak (gondoljunk csak a Gorillaz együttesre). Emellett a számítógépes vagy konzolos játékok, legyen azok grafikája bármennyire kezdetleges vagy kiválóan kidolgozott, szintén az animációs filmeknek, illetve az animáció forradalmának köszönhetőek, azzal a különbséggel, hogy ezek esetében mi magunk irányítjuk, határozzuk meg a történet folyását.

És hogy mi a közös minden rajzfilmben? A valóságtól való elrugaszkodás igénye. Bármennyire is hétköznapi témákról szóljanak, a műfaj sajátosságaiból kifolyólag a rajzfilmek a valóság egy megváltoztatott képét mutatják. Mások a színek, a formák, az árnyalatok, és máshol vannak a hangsúlyok. De az az igazi, ha az alkotók teljes erőből elrugaszkodnak a valóságtól, utat engednek a fantáziájuknak, és hagyják a képzeletüket szabadon szárnyalni. Beszéljenek a kutyák, a teknősbékák, a bogarak, a fizika törvényei mondják fel a szolgálatot, a biológia mutassa egy másik arcát. És azért az sem baj, ha a humor ott van minden képkockájában. Mert nevetni szeretünk 0-tól 99 éves korig (szülői felügyelettel vagy anélkül).