„A pályafutásom még nem ért véget”

A szabadkai városi képviselő-testület július hatodikán megtartott 37. ülésén döntés született a település elismeréseinek odaítéléséről is. A testület döntése nyomán a város Por Urbe díjának egyik kitüntetettje az idén mr. sci dr. Selymesi Nándor urológus szakorvos lett. A díjazott elismerését szeptember elsején, a Szabadka város napja alkalmából megtartott díszülésen vehette át.

Selymesi Nándor 1956-ban született Bajmokon. Az általános iskolát szülőfalujában, míg a gimnáziumot Szabadkán végezte el. Tanulmányait Pécsett folytatta, és diplomáját summa cum laude minősítéssel 1981-ben kapta meg a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvosi Karán. 1991-től a Szabadkai Közkórház urológus szakorvosaként dolgozott, majd 2003-ban az intézmény igazgatójává nevezték ki. Igazgatósága alatt a kórház gyümölcsöző együttműködést épített ki a szerbiai kórházak mellett több magyarországi intézménnyel és azok vezetőivel. Nagyszámú hazai, illetve külföldi urológiai tudományos kutatómunka szerzője, illetve társszerzője, ugyanakkor szakértőként napjainkban is rendszeresen szerepel a vajdasági magyar médiumokban.

A Pro Urbe díj indoklásában ezt olvashatjuk a díjazottról:

„A nagyívű életpályák hátterében a szorgalom és a kitartás mindenképpen egyenlő mértékben van jelen a tehetség és a szakmai-tudományos, kutatói érdeklődés mellett. Selymesi Nándort azonban orvosi minőségben is elsősorban nagybetűs Emberként tisztelik és ismerik nemcsak a páciensei, hanem azok hozzátartozói és a szakmabeliek is. Együtt érző, empatikus jelleme, nyugodt és kiegyensúlyozott, türelmes viszonyulása nemcsak azok számára bírt jelentőséggel az elmúlt több, mint négy évtizedben, amit az orvosi pályán eltöltött, akiken segített, akiket gyógyított, akiket felvilágosított, hanem azok számára is, akik barátként, ismerősként, szabadkaiként találkoztak vele. Természetéből fakadó szerénysége és visszafogottsága miatt sohasem tolakodott, azonban a feladatok, a munka mindig megtalálták őt, mert a sosem szűnő szakmai érdeklődése a szakma kiválóságává emelte. A mi számukra szabadkai polgártársunk, Selymesi Nándor nagy műveltségű, segítőkész és nyitott orvos és kutató, az egész régióban ismert, elismert és máig működő szakorvos, akinek egész életében végzett áldozatos és magas színvonalú munkájáért hálával és elismeréssel tartozunk”.

Vele beszélgettünk az elismerés apropóján.

Bajmokon született, de középiskolás korában felkerült Szabadkára. Hogyan emlékszik vissza azokra az időkre?

– Az, hogy felkerültem Szabadkára, egy nagy váltás volt, mivel akkor bentlakó voltam, és előtte sohasem voltam egyedül. Egy időben tanultam a gimnáziumban és a zeneiskolában, de utóbbit abbahagytam, és ezután már mindennap utaztam az iskolába. Szép évek voltak ezek. Mindig orvos akartam lenni, habár a középiskola nem erről szólt, akkoriban újságírással, versírással és egyéb dolgokkal is foglalkoztam. A gimnáziumban természeti szakra jártam, és leginkább a kémiát szerettem. Igazság szerint a kémiával már az általános iskolában elkezdtem foglalkozni, mivel a tanáromtól szereztem anyagokat, amikkel kísérletezhettem.

Magyarországon tanult tovább. Ez abban az időben mennyire volt bevett szokás?

– Középiskola után felvételiztem a Pécsi Egyetem Orvosi Karára. Abban az időben Pécsett erősebb volt az egyetem, mint a pesti. Emellett rokonaim is voltak ott, de azért albérletben laktam. Szép évek voltak, de az is bennem van, hogy nagyon sokat kellett tanulnom. Pécs megyei főváros és kellemes település volt, nem annyira nyüzsgő és felkapott, mint Budapest. Abban az időben nem volt olyan tendencia, hogy aki Magyarországon tanult, az ott is marad. 1981-ben végeztem, és inkább az volt a jellemző, hogy Jugoszláviában igyekezett az ember elhelyezkedni, mert itt jobbak voltak az életviszonyok, míg Magyarországon tombolt a szocializmus. Meg sem fordult a fejemben, hogy Magyarországon maradjak, habár hívtak az egyetemre is, de nem szerettem volna ott maradni. Negyedéves voltam, amikor összeházasodtunk Magdival (volt gimnazista osztálytársammal), és a ma Horvátországhoz tartozó Valpón (Valpovo) kezdett el dolgozni, ami ötven kilométerre van Pécstől. Hétvégéken, vagy hét közben, amikor meg tudtam oldani, lejártam hozzá a kis Fityómmal. Az egyetem elvégzését követően előbb én is Valpón kezdtem el dolgozni, de utána honosítottam a diplomámat Zágrábban, majd az államvizsgát is letettem ugyanott. Ezt követően még majdnem egy évet dolgoztam Valpón, és utána jött a katonaság. Újvidéken és Rumán voltam katona. A három hónapos kiképzést Újvidéken kaptam meg, utána Rumában pedig csapatorvos voltam.

 A katonaság után került Szabadkára. Hogyan sikerült a specializációt elvégeznie?

– A katonaság után a feleségem a Zorkában kapott munkát mint vegyészmérnök, én pedig először egy nagy munkaakción voltam ideiglenes orvos, és csak utána kaptam állást előbb általános orvosként, majd a mentőszolgálatnál. 1984-ben kerültem a mentőállomásra, majd pedig 1987-ben elkezdtem az urológus szakképesítés megszerzését. Abban az időben nem volt olyan egyszerű megszerezni a specializációt, mert már arra is sokat kellett várni, hogy kiírják, mikor szerveznek szakképesítést, ugyanis nem szervezték meg minden évben, és nem volt egyszerű bejutni. Sokan éppen ezért általános orvosok maradtak. Ma már az orvosok sokkal könnyebben kapnak munkát, és a specializációt is azonnal elkezdik. Az urológus specializációt Zágrábban végeztem, mert ott volt az akkori Európa egyik legjobb urológusa, Ruđer Novak professzor, aki amellett, hogy rengeteg szakkönyvet, értekezést, újságcikket írt, rendkívül jó műtőorvos is volt. A nyolcvanas évek végén ott kiváló munka folyt, modern módszerekkel.

A specializáció elvégzése után a szabadkai kórházban kezdett dolgozni. Milyen volt akkoriban az urológia?

– Amikor én befejeztem a tanulmányaimat, akkor kezdtek el nagyobb számban transzuretrális műtéteket végezni. Ennek az a lényege, hogy az operáció a húgycsövön keresztül történik, ugyanúgy be tudunk hatolni, mint a cisztoszkóppal, azzal, hogy ez utóbbi csak diagnosztikát végez. Az ilyen műtétek során belülről tudunk operálni, és egy kamerával követjük a hólyag belsejét és a prosztatát. Ezzel a módszerrel például a prosztataműtéteknél ugyanolyan, vagy még jobb eredményeket tudunk elérni, mint a nyitott műtétekkel. Emellett abban az időben nyert nagy teret a perkután sebészet. Ebben Magyarország a világ legjobbja volt. Abban az időben vezették be a testen kívüli, vagyis extrakorporális vesekőtörést, és ehhez elég drága gépek kellettek. Jugoszlávia abban az időben jól állt anyagilag, így minden nagyobb városnak volt ilyen berendezése, míg Magyarországon ez nem így történt. Éppen ezért ott a perkután sebészetre nagy hangsúlyt fektettek. Az ilyen műtétek során  egy lyukon keresztül jutottak be a vesébe, és úgy törték össze a vesekövet, illetve mosták ki. A világon a legtöbb perkután műtétet magyarok végezték. Ennek volt egy negatívuma is, ugyanis az orvos szervezetét sok röntgensugárral terhelte meg. Nálunk viszont az orvosok nem is tanulták meg ezt a fajta műtétet, annak ellenére, hogy ez a módszer a vesekövek kezelésére egyszerűbb volt a transzuretrális operációknál. A kétezres évek elején egyre nagyobb teret kapott az urológiában is a laparoszkópia. Ezt a sebészetben már korábban is alkalmazták. Ma már az urológiában is minden műtétet, hólyageltávolítást és az új húgyhólyag kiépítést is el tudják végezni laparoszkópiával. Nálunk most van fejlődőben ez a módszer. Az elmúlt évtizedekben nagy változások voltak az urológia terén.

Nyugdíjba vonulása óta is aktív?

– 2021-ben vonultam nyugdíjba, de a pályafutásom még nem ért véget. Mindig odafigyeltem arra, hogy az időmet jól osszam be. Szabadkán két magánklinikán dolgozom, az egyikben teljes munkaidőben, emellett Újvidéken végzem az operációkat egy magánkórházban. Vagyis továbbra is dolgozom, kertészkedésre még mindig csak kevés időm jut, az inkább a feleségem asztala. A tudományos munkámat a kórház nem tudta támogatni, az embernek saját magának kellett finanszíroznia az ilyen irányú ambícióit. Mindenki saját maga küzdötte végig a tudományos munkában való részvételt, és azok az orvosok, akik ezzel is szeretnének foglalkozni, a szabadidejüket áldozzák erre.

Tapasztalatai szerint a férfiak mennyire figyelnek oda az egészségükre?

– Ezt embere válogatja. De ha csupán az urológiát tekintjük, kijelenthetjük, hogy a mái napig tabutéma. Ez egy olyan terület, amit a férfiak, hogy úgy mondjam, szeretnek elsumákolni, és addig húzni, amíg már nincs más megoldás, el kell menni az orvoshoz. Persze szerencsére van, aki odafigyel, egészségesen él, és rendszeresen jár vizsgálatokra.