Élet egy elszigetelt közösségben

Gavrić Jelena földrajz szakos tanárnővel 2016 őszén ismerkedtem meg. Ha valakinek be kellene őt mutatnom, akkor elsőként arról mesélnék, hogy személyében egy bátor, kíváncsi, kalandvágyó és talpraesett nőt ismertem meg, akit a folyamatos tenni akarás visz a következő célja felé. 2017 során egy hihetetlen alkalma adódott arra, hogy megvalósítsa édesapja régi álmát, hogy felfedezőútra induljon az amerikai kontinensre. Azon a nyáron bejárta Mexikót, az Egyesült Államokat és Kanadát is. A lehetőségek azonban itt nem értek véget a számára, ugyanis kanadai barátnője segítségével az is megadatott neki, hogy betekintést nyerjen az Ontario tartományban élő mennoniták, amishok életébe, sőt mint az beszélgetésünk során kiderült, 2022-ben is visszatért Kanadába.

Beszélgetőtársunk barátnőjéről elmondta, hogy rendszeres vásárlója a St. Jacobs településen található St. Jacobs Farmers’ Marketnek, vagyis a piacnak, ahol főként a mennoniták, illetve az amishok értékesítik a saját, házi készítésű termékeiket. Egy alkalommal ő is elkísérte vendéglátóját erre a piacra, majd adódott egy lehetőség, hogy néhány napot eltöltsön ebben a közösségben.

– Az idegenvezetőnk egy Joshua nevű, a modern mennonita csoporthoz tartozó férfi volt, aki részletesen mesélt az amishokról. A túrára főleg amerikai és kanadai turisták jelentkeztek, s mivel én voltam az egyetlen, aki egy másik kontinensről érkezett, velem külön is foglalkozott. Amikor Joshua meghallotta, hogy Szerbiából jöttem, kiderült, hogy vannak bizonyos történelmi ismeretei hazánkról – kezdte a visszaemlékezést Gavrić Jelena, majd mesélt arról is, hogy a kanadai amishok főként farmokon élnek St. Jacobs környékén, populációjuk pedig 30.000 lélekszámra tehető. A legtöbb családban hét-nyolc gyermeket nevelnek.

SVÁJCBÓL AZ ÚJ VILÁGBA

– A mennoniták valójában Svájcban éltek, ahol a 16. század végén változások történtek az egyházban – akkortájt indult hódítóútjára a reformáció –, és akkor ők Jacob Amman követői lettek, mert nem akartak semmit sem változtatni az addigi egyszerű és szigorú keresztény életükön. Amikor az új világ, tehát az amerikai kontinens betelepítése zajlott, lehetőséget kaptak arra, hogy továbbra is az addigi világlátásuk szerint éljenek azzal a változással, hogy Amerikába költöznek, és így kerültek ők tulajdonképpen Kanadába, illetve az Egyesült Államokba. Az is kiderült számomra, hogy a kanadai mennoniták három csoportban élnek, az old mennoniták, a modern mennoniták és a prosperity mennoniták csoportjában. Az old mennoniták főként sötétbe öltöznek, és teljesen kizárják az olyan korszerű eszközök használatát, mint az áram és a mobiltelefon. Velük kapcsolatban az az én személyes észrevételem, hogy egyre kevesebben vannak, tehát több old mennonitával találkoztam 2017 folyamán, mint tavaly. A modern mennoniták lakórészeiken kívül már használják az áramot a fa és a tej feldolgozására, illetve csomagolására, nem beszélve arról, hogy a feldolgozott tejtermékeket hűtőszekrényekben tárolják. Sőt a tavalyi tapasztalatom az, hogy már otthonaik, farmjaik mellett is nyitottak kisebb üzleteket, ahol szintén ők maguk értékesítik ezeket a feldolgozott termékeket, illetve a megtermelt gyümölcsöket, zöldségeket, de lakásaikban továbbra sincs bekötve a villany. Egy másik érdekesség, hogy még a 2000-es évek elején a falvaik, kisvárosaik közelében egy telefont is elhelyeztek, hogy nagyobb tűzeset, baleset vagy betegség esetén tudják a tűzoltókat vagy a mentőket riasztani. Tévét nem néznek, rádiót sem hallgatnak, és nem fényképezkednek, mert szerintük az megfagyasztja a szellemüket, ennek fényében viszont nagyon érdekes az, hogy pontosan tudják mikor érkezik egy-egy ítéletidő vagy tornádó, mert állítólag követik a felhők mozgását és érzik a légnyomás változását. Hallottam néhány olyan esetről, hogy az emberek szerették volna egy-egy tornádóra figyelmeztetni őket, de mire odaértek, a mennoniták már behúzódtak az óvóhelyeikre. A prosperity mennoniták már használják az áramot, bizonyos korlátok mellett az internetet is, sőt rádió nélküli autót is vezetnek, amely kizárólag fekete színű lehet. Az old mennoniták csak lovaskocsival közlekednek és két faja kocsival rendelkeznek, nyitottal és teljesen zárttal. A fiatalok, amikor ismerkednek vagy elkezdenek szórakozni járni, csakis nyitott kocsival közlekednek, a csukottat akkor használja a család, hogyha misére mennek vagy messzebbre utaznak. St. Jakobson és a környéken is van rendes, aszfaltozott út, de az amishok a lovaskocsiknak szánt utat részesítik előnyben, amely párhuzamosan fut az aszfaltozott úttal, mindkét oldalon, ezzel megoldva a kétirányú közlekedést is – számolt be Jelena.

MINTHA MESÉBE VAGY FILMBE CSÖPPENTEM VOLNA

Ami az amishok, illetve a mennoniták öltözködését illeti, utazónk megjegyezte, hogy már abban a pillanatban egy régi filmben, illetve mesében érezte magát, amikor felszálltak a lovaskocsira, és elindultak felfedezni a farmvilágot.

– Az old mennoniták főleg fekete és szürke színű ruhákba öltöznek, és nagyon egyszerű cipőt viselnek. A modern és a prosperity mennoniták már hordanak színes ruhadarabokat is, de a viseletük ennek ellenére is egyszerű. A nők mindig hosszú ruhába öltöznek, elé kötőt tesznek, ha a városba mennek, akkor is. Amikor a legkisebbeket megláttam felöltözve, mindjárt Sarah Key alakja jutott eszembe. A maguk módján annyira aranyosak voltak a kislányok, hogy a piacon nem bírtam visszafogni magam, és lefényképeztem őket hátulról. A fiatalabb lányok, amikor nagylánnyá érnek, a fejük egy bizonyos részét le kell, hogy takarják. Az idősebb hölgyek fejfedője egy kicsit keményebb, hogy biztosan megtartsa hajukat, ugyanis azt sohasem vágják le. Az old mennoniták fekete sapkát hordanak, a másik két csoport fehér vagy valamilyen színes fejfedőt használ. A férfiak mindig sötét nadrágot viselnek, inget vesznek fel felülről, de a nadrágtartó és a szalmakalap is kötelező eleme a viseletüknek. A tavalyi látogatásom során azt vettem észre, hogy a fiatalabbak már sportlábbeliket is hordanak – Nike-t vagy Sketcherst –, ez most újdonság volt, ugyanis ezt 2017-ben nem tapasztaltam – újságolta a tanárnő, majd hozzátette, hogy az is filmbe illő, hogy mennyire ragaszkodnak a régi stílusú, lovas-faeszközös földműveléshez. Kiderült, hogy a két ott-tartózkodása alatt egyetlenegy használaton kívül álló traktort látott egy csűrben, annak is vasból készültek a kerekei.

RENDSZERHEZ KÖTÖTT MINDENNAPOK

A tanárnő beszélgetésünk során arra is kitért, hogy a St. Jacobs területén élő mennoniták főként kecsketenyésztéssel foglalkoznak. A tejet feldolgozzák és kiváló sajtokat, illetve joghurtot készítenek belőle, de juharszirup begyűjtésével, feldolgozásával és értékesítésével is foglalkoznak. Ami a család felépítését illeti, úgy értékelte, hogy a férfi a családfő, az ő szava a mérvadó mindenben, a nő, az édesanya a ház és a család oszlopa, a gyermekek pedig iskolába járnak. Mint az kiderült, az Egyesült Államokban és Kanadában is megengedték az amishok számára azt, hogy saját tanítókat válasszanak. A gyermekek csak az általános iskolát fejezik be, ugyanis, mint azt Gavrić Jelenától hallottuk az ő egyszerű szemléletű életükhöz elegendő, ha a gyermekek megtanulnak írni, olvasni és számolni, mert másra nincs szükségük ahhoz, hogy tudjanak élni és dolgozni.

– Az idegenvezetőnk tanárként dolgozik. Számomra érdekes volt az, hogy amikor bemutatott a gyerekeknek, azt mondta, hogy én egy kicsi országból érkeztem, amely az európai kontinensen található, majd hozzátette, hogy az európai országok történelme sokkal gazdagabb az amerikainál, és mondott egy példát is, hogy abban az országban, ahonnan én jöttem, a kolostorokat és a templomokat már Amerika felfedezése előtt felépítették. A gyerekek nem igazán kommunikáltak velem, furcsán néztek rám, illetve látszódott rajtuk, hogy nem igazán tudják befogadni az idegeneket, tehát hogy egy zárt közösséget alkotnak. Az osztályteremben összesen 24-25 gyermek ült, és mindegyik diáknak volt saját feladata. Szép csendben ültek a tanteremben, nem rendetlenkedtek, szófogadóak voltak – számolt be az utazó, majd hozzátette, hogy a gyermekek részéről utolsó látogatása során is ilyen fogadtatást tapasztalt.

– Amikor tavaly elmentünk az egyik kecskefarmra sajtért, az egyik istálló ajtaja nyitva volt, és megláttam egy nagyon szép lovat. Közelíteni kezdtem felé, de már későn vettem észre azt, hogy van ott egy amish kisfiú is. Amikor tovább próbáltam közeledni felé, akkor ő hátrafelé kezdett lépkedni, így megálltam, mert nem akartam a lelki nyugalmát megzavarni. Köszöntem is neki, de mivel nem viszonozta azt, nem erőltettem a dolgot, és inkább kijöttem az istállóból – mesélte tovább Jelena.

Ami az amish nap további részét illeti, kiderült, hogy a szülők a gyermekeket is bevonják a ház körüli teendőkbe. A fiúk az édesapjuknak, a lányok pedig az édesanyjuknak segítenek. A nők a ruháik megvarrása mellett foltvarrásos (patchwork) takarókat készítenek, mert a turisták részéről erre is van igény. Az esték csak a családról szólnak, beszélgetéssel, közös imádkozással töltik el az idejüket. Ami az egészségügyet illeti, beszélgetőtársunk értékelése szerint az amishok alapjában véve egészségesek, szívproblémák vagy rákos megbetegedések csak nagyon ritkán fordulnak elő, és a genetikai betegségek sem jellemzőek ahhoz képest, hogy ők többé-kevésbé mindannyian távoli rokonoknak számítanak. Külön orvosaik nincsenek, sürgős esetekben hívják a mentőket telefonon, de vért nem vesznek fel, és amennyiben valakinek műtétre van szüksége a családból, arról a családfő dönt. Ami a gyógyszereket illeti, abban hisznek, amit ők maguk készítenek, tehát a hagyományos gyógykezelésekben, illetve amit ők is ismernek. Hozzátette, hogy nagyon környezettudatosan is élnek, a mosáshoz saját maguk készítenek szappant és a mosogatáshoz, illetve a tisztálkodáshoz sem használnak vegyszeres tisztítószereket. A földművelésben nincs vegyszeres növényvédelem, biotermesztés folyik náluk, ami nagyban hozzájárul az egészséges életmód fenntartásához.

MINDENÜTT JÓ, DE A LEGJOBB OTTHON

A vallás számukra nagyon fontos, de azok a szabályszerűségek is, melyeket az életük során alakítottak ki. Adnak egymás véleményére, tisztelik is azt, sőt közösségben gondolkodnak. Ha lakodalomra készülnek, vagy egy nagyobb építkezésbe fognak, akkor átmennek egymáshoz segíteni, a nap végén pedig ahányan vannak, mindannyian egy asztalhoz ülnek.

– Attól függetlenül, hogy a várost nem szeretik, sőt kerülik, mert a gonoszság megtestesítőjeként, illetve a lustaság bölcsőjeként tekintenek rá, amikor a fiatalok betöltik a 18. életévüket, lehetőséget kapnak arra, hogy egy-két évet ott töltsenek, de sokan nem élnek ezzel. Hetente kétszer mennek értékesíteni a piacra, és látszik, hogy az életüknek egy nagyon fontos része ez, mert ugye akkor van alkalmuk más embereket is látni. Nagyon érdekes lenne belelátni az ő fejükbe, hogy vajon ők hogyan is látnak bennünket. Számomra egy csoda az, hogy hogyan is maradt meg ez a közösség, hogy mennyire hisznek, mennyire tisztelik ezt az életstílust. Természetesen mindig van, aki elhagyja ezt a közösséget, de – előbb vagy utóbb – mindig visszatérnek a farmra, a közösségükbe, a családhoz, a rokonsághoz, a szomszédokhoz, mert ők a legfontosabbak számukra – zárta gondolatait Gavrić Jelena.