A vajdasági városházákat és községházakat bemutató sorozatunkban azoknak a különleges épületeknek a történetével és legfőbb sajátosságaival ismerkedhetnek meg olvasóink, amelyekhez hasonlók az egykori történelmi Magyarország egyéb területein is fellelhetők, és többségük ma is meghatározó eleme az adott település városképének. Tartományunk ezen épületei amellett, hogy a települések szimbólumai, a közigazgatás színhelyei is egyben. Sorozatunkban igyekszünk érdekes információkat felfedni a patinás épületekről, amelyeknek falai megannyi izgalmas történetet rejtenek magukban. Ezekről tájékozódhatnak olvasóink hétről hétre a Magyar Szó Hétvége mellékletének hasábjain.
A cikkhez képgaléria tartozik, amit ITT tekinthetnek meg.
A nagykikindai városháza ma számos polgári ügyintézés, díszfogadás, hazai- és nemzetközi egyeztetés, találkozó, sajtótájékoztató helyszíne, valamint itt zajlanak a házasságkötések, a városi tanács és a városi képviselő-testület ülései is. Mindezen felül évente három-négy alkalommal itt tartják meg a Nagykikindai Babaklub szervezésében az aktuális évben született gyermekeknek járó babacsomagok kiosztását, illetve a földszinten elhelyezett emléktábla megkoszorúzását is.
Mária Terézia királynő uralkodásának a vége felé, 1774. november 12-én kiváltságlevéllel örvendeztette meg a nagykikindai és a környékbeli szerbeket, ami sok tekintetben a magyarországi nemzetiségek sorában is egyedülállónak számított, illetve elrendelte a Nagykikindai Kiváltságos Kerület felállítását. Ezzel a rendelkezéssel Magyarországon egy jelentős önkormányzattal rendelkező szerb terület jött létre. A kerület saját címert kapott, amely a következőképpen nézett ki: vörös mezőben, zöld alapon, jobbra haladó, koronázott arany oroszlán, kiöltött piros nyelvvel, fölötte összefont vesszőkkel, bal oldalán pedig egy levágott török fejet tart a kezében a hajánál fogva. A címer a kerület pecsétjén is szerepelt, amelyet még az alábbi körirattal toldottak meg: „Sigill, des kaiserl. königl. privileg. Kikindaer Distrikts.” A kiváltságlevél értelmében a Kerület közigazgatási és bíráskodási önkormányzata a kerület magisztrátusában testesült meg. Ez azonban a temesvári kamarai adminisztrációnak volt alárendelve. Ennek megfelelően a magisztrátus ülésein mindig jelen volt az uralkodó által kinevezett biztos, aki felügyelte és irányította a tanácskozás menetét és annak döntéseit. A szerb tagokból álló kerületi magisztrátus – a hűségeskü letételével – 1776-ban lépett hivatalba.
A kiváltságlevél megerősítette Nagykikinda évenkénti két országos vásártartási jogát is, ezzel elősegítve a település városiasodását, igazi fejlődése azonban csak 1850 után indult meg, amikor kiépült a Szeged–Nagykikinda–Zsombolya–Temesvár vasútvonal, majd a városnak összeköttetése lett Torontál vármegye székhelyével, Nagybecskerekkel is. A dualista időszakban először Torontál vármegye nagykikindai járásának a székhelyévé vált, majd 1893. január 1-től rendezett tanácsú város lett. A városi közigazgatás élén a polgármester állt, akit gyakran szerb származású lakosok közül választottak. A képviselő-testületben, valamint a különféle hivatalok élén azonban nemcsak szerb, hanem magyar, illetve német ajkúak is töltöttek be pozíciókat.
Nagykikinda még 1812-ben vált adminisztratív központtá, éppen ezért ebben az évben felépítették az első városházát, amit később – mivel az kinőtte saját kereteit – a kúria (a törvényszéki palota), illetve a magisztrátus épületébe helyezték át, amit 1836 és 1839 között építettek fel. Az épület a város politikai eseményeinek a legfontosabb színterévé vált, ma ebben az épületben található a népmúzeum és a levéltár.
A nagykikindaiak fejében először 1859-ben, majd 1888-ban fogalmazódott meg az a gondolat, hogy településük számára városi rangot kérjenek. A feljegyzések szerint az 1889 februárjában megtartott községi főispánsági közgyűlésen a képviselők nem fogadták kitörő örömmel az ötletet, illetve a heves vitákat követően húsz-kettő arányban leszavazták a javaslatot, ám mivel egyre több képviselőt, illetve polgárt foglalkoztatott a kérdés, 1890 végén ismét napirendre tűzték a témát, és a december 20-án megtartott gyűlésen már csak egy képviselő ellenezte a dolgot, így arra a megállapodásra jutottak, hogy a nagykikindai önkormányzatot – más magyarországi városhoz hasonlóan – szervezett magisztrátussal rendelkező városként kell megszervezni. Ugyanezen az ülésen kijelöltek maguk közül embereket, akik ezzel a kérdéssel kezdtek el foglalkozni. Az 1891. február 21-i ülésen arról határoztak, hogy lebontják a régi városháza épületét, és annak a helyére egy új, egyemeletes épületet építtetnek. Három nappal később érkezett meg a hír, amely szerint Torontál vármegye közgyűlése egyhangúlag elfogadta a nagykikindaiak kérését, és továbbította ugyanazt a magyarországi Belügyminisztériumnak.
A jobb oldal külső díszei impozánsak (Fotó: Ótos András felvétele)
A község még ugyanannak az évnek a tavaszán kiírt egy nyilvános pályázatot az új városháza megtervezésére és felépítésére. A felhívásra összesen tizenhárom pályamű érkezett be, amelyek közül április 9-én a budapesti Balázs Ernőt hirdették ki győztesnek, aki egy egyemeletes épületet javasolt egy három emelettel rendelkező toronnyal, amelyet kilátóként, illetve őrtoronyként képzelt el. Mivel az építkezési anyagok a rendelkezésükre álltak, a munkálatok gyorsan elkezdődtek. Június 9-én ünnepélyes keretek között elhelyezték az alapkövet. Így a tervező, aki építőipari engedéllyel is rendelkezett, gyorsan hozzáfoghatott a munkához. A falépítési munkálatok annyira gyorsan haladtak, hogy augusztus második felére már tető alá került az épület. A községi főispánság ezt látva úgy döntött, hogy a munkásokat 100 forinttal jutalmazza meg, a későbbiekben azonban, a belső kézműves munkálatok során nehézségekbe ütköztek, ezért az új épület csak 1894. május 10-én lett kész.
Nagykikinda 1893. január 1-én vált rendezett tanácsú várossá. Ezzel együtt új tisztségviselőket és új képviselő-testületet is választottak. A város első polgármestere Telecsky Risztó lett, aki 1896-ban Nagykikinda országgyűlési képviselőjévé vált, s ezért új polgármestert választottak a helyére, mégpedig dr. Živko Bogdant, aki egészen 1910 végéig töltötte be tisztségét, őt pedig Majinszky Lukács követte a polgármesteri székben.
Nagykikinda központja a 19. század végére, illetve a 20. század elejére öltötte fel a végleges alakját. A városháza stílusát tekintve neoreneszánsz és neobarokk jellegű, ötvöződve a romantika jegyeivel. Habár a központ területén rengeteg gyönyörű és impozáns épület sorakozik fel, a városháza egyedülállónak tekinthető aprólékos külső és belső díszítőelemeivel együtt. A városháza előtt öt zászló látható: Szerbiáé, Vajdaságé, a hagyományos és az új is, Nagykikindáé, valamint Magyarországé. A homlokzaton is tapasztalható, ugyanakkor az egész épületre jellemző az aszimmetria. Az épületegyüttes leghangsúlyosabb részét a középen elhelyezkedő, és a magasba emelkedve fokozatosan keskenyedő tornya adja, amely egy piramis alakú, hosszúkás toronysapkában végződik. A bejárat felett egy balkon, terasz található. A torony harmadik emeletén egy nyolcszögletű, tartópillérrel és kovácsolt vasból készült kerítéssel ellátott megfigyelőállás látható, amely jó szolgálatot tett a tűzesetek gyors lokalizálása érdekében. A torony tetejének négy külső oldalát barokk stílusú attika díszíti, amelyeken egy-egy órát is elhelyeztek. A toronysapka tetején egy lándzsával átdöfött alma látható. Közelebbről megvizsgálva a torony külső díszítőelemeit, láthatjuk, a város címere fölött az 1774-es évszámot, ami a nagykikindai kerület megalapítására utal. Ez alatt az Attendite! (Vigyázzatok!) felirat olvasható, ami arra hívja fel a polgárok figyelmét, hogy legyenek éberek és tartsanak össze.
A külső díszítettség szempontjából kiemelhető az épület jobb szárnya, ahol az első emeleten található a városháza díszterme. Közelebbről szemügyre véve jól látható a szőlőlevelekkel, a szalagokkal, az oroszlánokkal, a fáklyákkal és a férfi-, illetve a gyermekarcokkal gazdagon díszített épületrész. A városháza Nagykikinda egyik legreprezentatívabb épülete. A célhoz igazodó dekoratív megmunkálásában a komolyság és a monumentalitás, valamint a romantika és a fényűzés elemei is megvannak. A díszteremhez egyébként a félemelettől egy gyönyörű lépcsősor vezet, ami mindkét irányból, jobbról és balról is, egy-egy lépcsőházból közelíthető meg. Ezen az emeleten található a polgármesteri hivatal is. Egy fontos pontja még az épületnek a bal szárnyban található 12-es számú szoba, ahol a kisebb hazai és nemzetközi találkozókat, majd sajtótájékoztatókat szerveznek.
A díszlépcsőház falait Nagykikinda jelentős történelmi személyiségeinek arcképei díszítik (Fotó: Ótos András felvétele)
A városházán utoljára 2016-ban végeztek nagyobb felújítási munkálatokat, amikor is az épület csarnokának és főlépcsőjének szivárgó mennyezetét tárták fel. A plafonon, amikor elkezdték eltávolítani a festéket, nyolc ritka olajfestményt fedeztek fel, amelyek minden valószínűség szerint 1894-ből, az építkezés befejezésének idejéből származnak. A város történelme fontos alakjainak portréi is megtalálhatók itt, mint Pávlicsek Józsefé, Radák Györgyé, Melanija Nikolić Gajčićé, Pavle Kendhelaté, Majinszky Lukácsé és dr. Živko Bogdané is. A nyolc olajfestményt, amelyek a díszlépcső feletti boltozatban találhatóak, konzerválták és restaurálták. A festmények szakképzett mester munkái, és valószínűleg az épület befejezése előtt elkészültek.
FELHASZNÁLT IRODALOM:
Gyémánt Richárd: Nemzetiségi és felekezeti viszonyok a Nagykikindai Kiváltságos Kerületben.
Borovszky Samu: Magyarország vármegyéi és városai
Milivoj Rajkov: Istorija grada Kikinde (do 1918.god.). Nagykikinda, 1968, Nagykikindai Történelmi Levéltár
Biserka Ilijašev: Vekovi prolaze-grad ostaje. Nagykikinda, 2002, Nagykikindai Történelmi Levéltár
Biserka Ilijašev: Vile i palate u Kikindi. Nagykikinda, 2010, Nagykikindai Történelmi Levéltár
https://www.dnevnik.rs/lat/vojvodina/kulturna-bastina-vojvodine-kikinda-28-03-2021
https://www.kurir.rs/vesti/srbija/2447311/rekonstrukcija-hola-gradske-kuce-u-kikindi-majstori-pronasli-8-uljanih-slika-s-kraja-19-veka
Nyitókép: Közelebbről megtekintve jól kivehető az épületegyüttes külső aszimmetriája (Fotó: Ótos András felvétele)
