A kérdés nagyon időszerű, és nagyon a levegőben van, mégsem én leszek az, aki megválaszolja. Nálam tapasztaltabbak és szakavatottabbak bicskája is beletört már.
Bárhogy is, én idén szaloncukor-készítéssel kezdtem a karácsonyi hangolódást. Talán prózai, de így adódott. Régóta dédelgetett álmom, ám sohasem veselkedtem neki. Pedig évekkel ezelőtt döbbentem rá, hogy szaloncukor nélkül „üres” a karácsonyfa. Többek között Jókai Mór kedvence volt, és tőle tudjuk, hogy csaknem másfél évszázada díszíti a karácsonyfáinkat. Talán épp emiatt – hagyománytiszteletből – szerettem volna kipróbálni magam is az előállítását. Most már tudom, nem fogok konkurálni azokkal a cukrászokkal, akik még nem mondtak le a gyártásáról, noha, remélhetőleg nem kell szégyenkeznem a rojtos végű, fehér papírcsomagolás nélkül sem. Ez karácsonykor kiderül.
Addig azonban még sok minden másnak is el kell készülnie. Minthogy decemberben egymást érik az ünnepek, telis-tele népszokással, hagyománnyal. S ezekhez párosulnak az újak, pl. az adventi kalendárium az ablakban, az a végtelenül szimpatikus kezdeményezés, amikor estéről estére karácsony böjtjéig egy-egy díszes ablakhoz, egy-egy családhoz sétálnak el az arra vállalkozó helybeliek, hogy a vendéglátókkal együtt énekelve, barátkozva közösen hangolódjanak az ünnepre. Így hozhat össze egy egész közösséget az advent. Pedig rendkívül egyszerű a képlet. Kicsit beengedjük magunkhoz azokat, akiket gyakran alig ismerünk, vagy fordítva, beleselkedünk más családok ünnepébe, élvezve a vendéglátásukat, nem kevés sejtelmes fénnyel, csillogó díszítéssel fűszerezve. Persze legtöbben nem állnak meg az ablak dekorálásánál, hanem az udvarban forralt borral, illatozó teával vagy más finomsággal fogadják az embereket. A beszélgetés, a közös vacogás, a süteménymajszolás az, ami igazán teljessé teszi ezt a kedves szokást.
Aki belekóstolt, tudja, ez tényleg egy közösségi élmény. És ráhangolódás, akkor is, ha egy igazán intenzív hónapot élünk. Minthogy a 12. hónap nemcsak az ünnepeké, hanem óhatatlanul az évzárás időszaka, az elszámolásé is. Sok szálat ilyenkor kell elvarrni ahhoz, hogy pont kerülhessen a mondat végére, és kezdődhessen egy új. Mikulástól Szilveszterig munkahelyen, iskolában, családi körben egyaránt helyt kell állni. Minden elvárás, minden kötelezettség mellett megélni a lelki felkészülés, az egymásra hangolódás időszakát, tényleg nem éppen egyszerű. Különösen olyan évben, mint az idei, amikor az adventet szinte végigkíséri a választási hadjárat, sőt maga a választás napja is beleesik. Ám, ha nem ilyen az év, akkor is van épp elegendő kihívás. Csak egyet, az ajándékozást említem. Hányszor fordul meg a fejünkben: kinek mivel szerezhetnénk örömöt? Mert talán nincs nagyobb öröm, mint az ajándékozott meglepetését, örömét, háláját látni. Pontosan ez a pillanat sarkall bennünket arra, hogy sokszor erőn felül, és hosszú időn át keresgéljük a megfelelőt. Azért, hogy örömöt szerezzünk és emlékezetessé tegyük a családi együttlétet. Ami oly jó, ha van. És ilyenkor, advent idején fáj leginkább, ha nincs, vagy esetleg felemás.
És fordítva is igaz. Nincs nagyobb öröm, mint amikor a titkolózások sejtelmes időszaka után pontosan azt találjuk a fa alatt, amire vágytunk. Valljuk be, nem rossz dolog ajándékot kapni! Gyerekkorom és gyermekeim legemlékezetesebb ajándékai épp a Jézuskához és a nyuszihoz kötődnek. Mégsem szabad megmérgezni a karácsonyvárás időszakát hosszú vásárlási listákkal, ajándékhajkurászással, és főleg nem méregdrága ajándékokkal, még akkor sem, ha ez az ünnep nem a szerénységről és visszafogottságról szól. Az emberek többsége (bizonyítottan) úgy véli, tényleg az ajándékozási gesztus számít. Vásárolhatunk észszerűen, környezettudatosan, empatikusan is, és célba érhetünk. Talán nem mindenkit lep meg, de több közvélemény-kutatás során is bebizonyosodott, a megkérdezett kiskorúak fele az ünnepektől azt remélte, hogy több időt tölthet a szüleivel, a családjával, csaknem harmada azt, hogy kártyázni fog velük. Vagyis, nemcsak a tiszta otthon, a tökéletes bejgli, vagy az óriási karácsonyfa és az „ajándék” számít, hanem az az idő, amit az ünnepek alatt, sőt az ünnepekre készülődve is a szeretteinkkel töltünk.
Mindeközben már november végétől az utcák, az üzletek karácsonyi díszben úsznak, teljes gőzzel lüktet a „karácsonygyár”. Ennek dacára, vagy épp emiatt (?!) ilyentájt adakoznak, önkénteskednek, foglalkoznak a nélkülözőkkel legtöbben, olyanok is, akik az év többi részében alig, vagy egyáltalán nem. Szeretném hinni, hogy tényleg így van: az emberek több mint fele ilyenkor ajándékcsomagot készít, ismeretleneknek segít, és minden negyedik ember az egyházközségében, a gyülekezetében vagy civil szervezeteknél önkénteskedik.
Mindezek mellett nagy kérdés, van-e időnk belülről is ünneplőbe öltözni, lelkileg is felkészülni, ráhangolódni a meghittnek nevezett ünnepnapokra. Vagy csak gépiesen „átlépünk” rajta? Néhány ajándékkal „letudjuk” az egészet, bízva abban, hogy lesz még jobb alkalom?
Biztos lesz. Pontosabban: rajtunk áll. Nagy adag türelem kell, és szebbé tehetjük családtagjaink és a magunk ünnepi készülődését. Bármennyire is túlzsúfolt a program, szakítsunk egymásra 5–10 percet mindennap, amikor csak kell. Ha meghallgatjuk egymást, ha egymásra kellő figyelmet fordítunk advent idején, a karácsony valóban az öröm és a szeretet áramlásának időszaka lehet, ünnep a szó legnemesebb értelmében.
Nyitókép: pixabay.com
