A vajdasági városházákat és községházakat bemutató sorozatunkban azoknak a különleges épületeknek a történetével és legfőbb sajátosságaival ismerkedhetnek meg olvasóink, amelyekhez hasonlók az egykori történelmi Magyarország egyéb területein is fellelhetők, és többségük ma is meghatározó eleme az adott település városképének. Tartományunk ezen épületei amellett, hogy a települések szimbólumai, a közigazgatás színhelyei is egyben. Sorozatunkban igyekszünk érdekes információkat felfedni a patinás épületekről, amelyeknek falai megannyi izgalmas történetet rejtenek magukban. Ezekről tájékozódhatnak olvasóink hétről hétre a Magyar Szó Hétvége mellékletének hasábjain.
Óbecse és Törökbecse története elválaszthatatlan egymástól, ugyanis csak a XV. században kezdődött meg a két település érezhető különválása. Régészeti ásatások bizonyítják, hogy Törökbecse szűkebb környékén i. e. 5000 körül is léteztek települések. A legrégibb és legeredményesebb ásatások Törökbecsétől délnyugatra Borjason, valamint északkeleten Matejski Brodon zajlottak. Az első, latin nyelvű írásbeli okmányok Bechey néven emlegetik 1091-ben. Az 1238-as adománylevélben IV. Béla magyar király villa Wechey néven az itteni erődítményt és falut a fehérvári szerzeteseknek adományozta. Ezt az adományt 1377-ben Lajos király erősítette meg. Pavle Hadžimihajlo macedóniai görög származású kereskedő 1782-ben, a kamarai birtokok elárverezésekor vásárolta meg Törökbecsét, mintegy 10 ezer hold földdel. Fia, Jovan Pavle Klára Papapuliszio görög lányt vette feleségül. Klára, miután Törökbecse kegyúrnője lett, átvette ősei Sissányi vezetéknevét. Klára fia, Miklós lett Törökbecse birtokainak örököse. Lányait, Erzsébetet Leiningen-Westerburg Károly grófhoz, Konstancát Urbán Gyulához, Klárát pedig Rohonczy Lipóthoz adta feleségül, szép hozománnyal. Sissányi Klára hozománya 2000 hold föld volt Törökbecse Tisza menti határában, és lényegében ez határozta meg Rohonczy Lipót ideköltözését, majd további tevékenységét is.
Megszervezte ennek a földterületnek a művelését: gyümölcsfákat telepített, továbbá konyhakerti vetemények és dinnye termesztésével is foglalkozott. Nevéhez fűződik az Afrikából származó krokán muskotály szőlőfajta meghonosítása ezen a tájon. Házat épített Törökbecse központjában, közvetlenül a töltés mellett. A birtokán szép kastélyt emelt borospincével, istállókat kiváló versenylovai számára. Borjas átvágásával 1858-ban birtoka java része szigetté vált, amelyet a Tisza régi és új medre határolt. Ettől kezdve a terméshozam és a minőség is lényegesen megnőtt. Valószínűleg ezért nevezték el Gyöngyszigetnek, meg talán azért is, mert itt termesztette az úgynevezett Tisza gyöngye dinnyefajtát, amely apró gyöngyszemként csillogott a sima, homokos talajon. Mikor Lipót és Klára fia, Rohonczy Gedeon átvette a birtok vezetését, Európa-szerte ismertté tette a Gyöngysziget minőséges termékeit. Fő terméke a Tisza gyöngye és a krokán muskotály szőlőfajtából előállított ízletes, jó minőségű bor volt. A Gyöngysziget a két világháború között ugyan átvészelte a nagy gazdasági válságot, a termékek azonban lényegesen megritkultak. Csak a krokán muskotály bor vitte tovább a hírnevét.
Képeslap 1916-ból (a postahivatal a Gróf Andrássy utcában), (Fotó: André Károly gyűjteménye)
Bánát rendkívül jó termőföldjeinek köszönhetően a búza ezeken a vidékeken bőségesen termett. A búzát a törökbecsei kikötőben gyűjtötték össze, és innen szállították az Osztrák–Magyar Monarchia többi részébe, ami lehetővé tette az erős polgári réteg kialakulását és a gazdaság fellendülését. Törökbecse a XVIII. század elejétől a XIX. század közepéig a birodalom gabonakereskedelmi központja volt, és egyben a legforgalmasabb tiszai kikötője. Hogy a monarchiában fejlessze a folyami szállítást, II. József 1786-ban rendeletet hozott, amelynek értelmében a nyilvános munkára ítélt raboknak, mint legnehezebb büntetést, a hajók húzását szabta ki. A kikötőben sorra váltották egymást a hajók, a berakodás folyamatosan zajlott. A Tisza-parti és a városi kocsmák, kávéházak matrózoktól, kubikosoktól és búzakereskedőktől voltak hangosak. Feljegyzések szerint ez volt Törökbecse fénykora, a XIX. század elején azonban a kikötő jelentősége lényegesen lecsökkent.
A Kikinda–Törökbecse–Becskerek vasútvonal kiépítése 1883-ban végképp nagy csapást jelentett a kikötőre nézve, és természetesen Törökbecsére is. Amennyire a Tisza az előrehaladást és a bőségben levő megnyugvást jelentette, annyira veszélyeztette a várost is. A gyenge töltések miatt a tavaszi nagy áradások állandó rettegésben tartották a helység lakosságát. A mostani Törökbecse Aracs (első feljegyzése a XIV. században) vagy Vranjevo (1717-es feljegyzés említi ilyen néven) és Törökbecse összeolvadásával jött létre a II. világháború után.
André Károly törökbecsei gyűjtő, helytörténész munkája során sokat foglalkozott a várossal és annak történelmével, viszont elmondása szerint a helyi épületekről nagyon kevés feljegyzés áll rendelkezésre.
– Törökbecse sajnos nem dicsekedhet különleges, régi épületekkel. Annak a néhánynak is, ami volt, felét lebontották, tönkretették vagy megváltoztatták. A községháza épülete ugyan megmaradt, a régi objektum azonban szecessziós elemekkel volt tele. Az idő múlásával ezek tönkrementek, és nem foglalkoztak velük, nem törekedtek arra, hogy visszaállítsák őket eredeti formájukba. Ez az épület tulajdonképpen Ivan Glavaš háza volt. Mint Glavaš-palota magántulajdon részét képezte, és az első világháború előtt az épület lenti részében üzlethelyiségek kaptak helyet. Abban az időben Gróf Andrássy volt az utca neve, amelyben ez a ház állt. A XX. század elején ebbe az épületbe költözött be a postahivatal. Mivel a XIX. század végén a komp átjött ide a községháza melletti utcán, a helyiek jó ötletnek tartották, hogy a postát áthelyezzék ide a főút mellé. A postahivatal a Glavaš-házban, vagyis a mostani községháza épületében helyezkedett el, a két világháború között is, egészen a megszállásig. Tudomásom szerint a községháza az első világháború előtt a Petar Drapšin utca végén volt. A második világháború utáni időszakban a postahivatal ismét helyet változtatott, dr. Sáfrány László ügyvéd házába költöztették, a mai Tito marsall utca 27-be. Azóta a törökbecsei postahivatal ezen a címen található – mesélte a helytörténész, aki elmondta azt is, hogy Franyován (Aracson) az első postát 1886-ban nyitották meg.
Ezt alátámasztják az abból az időből származó levelek postai bélyegzői is. Az aracsi posta a megnyitásától kezdve egészen a bezárásáig nem rendelkezett távíróval, sem pedig telefonközponttal. A levelek felvétele és kézbesítése mellett csomagszállítást, valamint újságkezelést is végeztek. A községi hivatal irodái az 1950-es évek végén költöztek át Ivan Glavaš házába, és azóta is ott működnek.
A második világháború után az épület sarki ajtaja több évtizeden át be volt falazva
– Egyesek azt mesélik, hogy a Schlesinger-házban is működött a községháza. Én erre nem találtam biztos forrást. Amikor Nagy Sándor megtalálta Leiningen szobrát, ő is a mostani községházában találta azt meg. Mivel a Glavaš-palota postahivatal volt, a pincehelyiségek tele voltak archív anyagokkal, ám a hatvanas években ezeket a helyiségeket kiürítették. Egyik ismerősöm ott dolgozott a községházán, és rá tíz évre mesélte nekem, amikor már én is nagyban gyűjtögettem a dolgokat, hogy mi minden volt ott. Hogy hova lett az kidobva, esetleg el lett-e égetve, azt senki nem tudja, ott azonban egészen biztosan nagyon jó dolgok lehettek. Közben én abban az időben elkezdem gyűjtögetni Törökbecse postatörténetét, nekem ezek az archív anyagok kimeríthetetlen források lettek volna. Én a bíróságon akadtam rá hasonló dolgokra kb. húsz évvel ezelőtt, azokat is majdnem kidobták. Érdekesség, hogy az első világháború előtt a községházán dolgozott Istvánffy István törökbecsei királyi közjegyző. Ő törökbecsei születésű volt és itt is hunyt el. Nevéhez fűződik az akkori helyi Takarékpénztár működtetése és a Tisza szabályozása. A társadalmi életben is jelentős szerepet töltött be, emellett tagja volt az akkori községi képviselő-testületnek is. Hosszú ideig ő vezette a jegyzőkönyveket. Nekem például megvan az általa vezetett, 1872-es és 1873-as jegyzőkönyv. Szép írása volt, művelt emberről van szó. Néhány évvel ezelőtt felújítottuk a sírját a törökbecsei temetőben, és emléktáblát helyeztünk el a házára – mondta el André Károly.
Az épület sarki ajtaját 2010 körül ismét visszahelyezték és kinyitották
A törökbecsei községháza épületén a második világháború után befalazták az objektum sarki ajtaját, és több évtizeden át így is maradt, csak a 2010-es évek elején nyitották ki újra.
FORRÁS:
André Károly: Törökbecse múltjából (2008)
André Károly: A törökbecsei posta 240 éves évfordulója (1777–2017) Adalékok Törökbecse postatörténetéhez (2017)
Nyitókép: A törökbecsei községháza épülete napjainkban (Fotó: Kancsár Izabella felvétele)
