Nincs bujtogatóbb, mondhatnám, szellemibb élmény az első tavaszi napsütésnél. A föld rögtön megérzi: taraja, bőre megpirkad. A fák rögtön megérzik: alig hallhatóan ropognak. A madarak pedig, felejtve a tél cenzori szigorát, pillanatok alatt olyan szabad és jó közszellemet teremtenek a levegőben, érvelnek, buzognak, feleselnek, hogy aki hallja őket, megirigyli – írta Csoóri Sándor Márciusi nap című esszéjében. S teljes mértékben egyetértek vele.
Csodás ez az ébredés, hiába múlnak el az évtizedek felettünk, évről évre ámulatba ejtő a természet megújulása.
A krumpli csírája, a fokhagyma zöld hajtása a konyhában már februárban jelzi, hogy megindult valami, lassan érdemes körülnézni a természetben is. A hóvirág, az ibolya, a pitypang, a százszorszép, a haragoszöld fű, a fák virágba borulása, a bokrosodó búzamezők, majd a kertekben a nárcisz, a jácint, a tulipán megjelenése, mind-mind örömöt jelent a számunkra. A sötét kamrában, a polcon és a föld alatt is tudják, újra indul az élet: vége a pihenésnek, kezdődhet a munka emberek!
Voltam kint a falusi, üres, csak a nyári hónapokban, a szabadság idején benépesülő családi házunkban, hozzáfogtunk a kert, az udvar rendezéséhez. Anyu kedvence, a vajszínű nárcisz levelei kibújtak, húsvétra majd ebből kerül csokor a sírokra. Az orgonabokor, amit már mi ültettünk nagymamánk emlékére, csupa feszülő rügy. Itt-ott ibolya bújik meg szerényen a fenyőfa alatt, néhány szál hóvirág is volt az elmúlt hetekben. A futórózsa, amit már több éve nem metszünk, telis-tele levéllel, május elejére gyönyörű mélyvörös virágaival, illatával köszönt bennünket, visszatérőket... A ház előtt az utolsó göcsörtös ringlófa – nincs szívünk kivágni, amíg még néhány virág van rajta, s pár szemet érlel a mézédes gyümölcsből, amiből egykor nagyapánk szorgos munkájának köszönhetően finom házi pálinka készült.
Gyerekkoromban tavasszal szerettem legjobban a keskeny kis utcánkat, hiszen minden ház előtt állt néhány szilvafa, s csodás volt, amikor húsvétra kivirágoztak, illatozott az egész utca.
Talán nincs is örvendetesebb a tavaszi napsütésnél. A föld megérzi, a fák, a bokrok, a madarak is érzékelik, s mi emberek is vidámabbakká válunk. Néhány napja a kávémat a teraszon fogyaszthatom el. Verőfényes délelőttök, délutánok, a napsugár kellemesen cirógat, szinte újjászületik az ember. Ez a március: az újrakezdés reményének évről évre megújuló csodája.
Reggelente világosra ébredünk, a madarak éneke azonnal jókedvre derít, lassan a szekrény mélyére kerülnek a téli ruhák, és délutánonként is egyre tovább élvezhetjük a nap sugarait.
A harmadik emeleti lakás csodás kilátást biztosít, mert az emeletes ház körül kertes családi házak vannak, s így a zöldülő, színesedő természet minden rezdülését láthatom. Egy-egy napfényes séta során pedig versek sorait idézem: Lépteit hallom a virágzó tavasznak – ez a sor is vissza- visszatérő gondolatom – bár pontosan nem is tudom, honnan ismerős. Valóban, minden érzékszervünkkel érezzük a változást.
A kerti munka eredményét élvezheti, aki időben hozzáfogott a kertészkedéshez: szerencsés, akinek zöldhagyma, retek, spenót megterem a háza táján. A városiak viszont a piaci felhozatalban válogathatnak. A napokban egyik délutáni sétánk során szedtem egy csokorra valót a földet szinte szőnyegként beborító haragoszöld medvehagyma levelekből a városi parkban. Március elején megjelentek a föld felett a hosszúkás levelek. A konyhámat is gazdagítja ez a páratlan lehetőség, március-április folyamán sokszor kerül az asztalra a sok vitamint és nyomelemet tartalmazó vadfokhagymából. Nagyon sokoldalú alapanyag a konyhában: nyersen, salátákhoz adva, vajas-pirítós kenyér mellé kiváló zöldség. Készíthetünk belőle levest, pesztót, főzeléket, fűszervajat, körözöttet, lehet a nokedli fűszernövénye is. Emellett gyönyörű látványt nyújt a fehéren virágzó medvehagymás park. No, és az illat! Elég a parkban sétálni: elmúlik a tavaszi fáradtság.
Számomra a március az anyává válás hónapját is jelenti, akkor is éppen húsvét előtti nagyhét volt, amikor megszületett a lányom. Ilyenkor szoktam hálát adni érte: a gyerekemért, aki széppé teszi az életemet, évről évre megajándékozott valami újjal, öröm volt látni, ahogyan fejlődött és változott az évek során, és ma már az önállóság felé törekszik.
Az elmélyülés, a készülődés hetei a keresztény világ számára ezek a hetek. A böjti időszak sokaknak nem jelent semmit, van, aki némely étel fogyasztásától tartózkodik, de vannak, akinek valóban elmélyült felkészülés a legnagyobb ünnepre. A megszokott szertartások, az istentisztelet, a szentmise, a keresztút, a lelkigyakorlat a gyakorló hívők számára elengedhetetlenek.
Egy hét múlva virágvasárnap. Barkát gyerekként a folyóparton kerestünk a húgommal, most már vásárolom ezt is a piacon, de még tavalyról is előkerült néhány szál. Forgatom a kezemben a kis ágacskákat, lepattant pár szürke rügy, ahogy a vázába teszem. Valójában nem túl szépek ezek a szürke ágak, nem versenyezhetnek élénken zöld, virágzó versenytársaikkal, de szintén jelzik, a húsvét közeleg.
Vegyes gondolatokkal állok a márciusi korai tavaszban, s látom, hogy hetekkel megelőzi a természet önmagát, s ez nem jót jelent, de még mindig nem veszi elég komolyan az emberiség a fenyegető klímaváltozást, a nagyvilág hírei is szolgáltatnak bőven aggódni valót.
De az évről évre bekövetkező csoda, amit megtapasztalunk magunk körül, szolgáltatja azt az érzést, hogy nem nélkülözhetjük a reményt, hogy mindig, vagy még mindig újrakezdhetjük. Minderről szól a krumpli csírája, a fákon feszülő rügyek, a tojás, amiből az élet fakad, s két hét múlva a húsvéti harangzúgás.
Hosszan el lehet gondolkodni a bűnről és a megbocsátásról, a reményről, az újrakezdés lehetőségéről. A húsvét titka emberi ésszel, hit nélkül nehezen felfogható: de ha van feltámadás, van remény. A böjti időszak lezárását követően, az ünnepi készülődésben, a tavaszi újjászületés minden szépségét látjuk a természetben, és keressük, kutatjuk ennek reményét önmagunkban.
Hagyományokkal, szokásokkal, hittel kopogtat az ünnep, a böjt elmélyülést, megtisztulást, a húsvét kapaszkodót, reményt, felszabadult örömöt nyújthat a megbolydult, zajos, problémákkal túlterhelt világunkban.
S végül mégis azt mondhatom, szép emlékekkel, reményekkel is telve állok a márciusi tavaszban, és nagy költőnkkel, József Attilával együtt mondom: Tavasz van! Gyönyörű!
Nyitókép: Ótos András felvétele
