„Legalább annyit kaptam a közösségtől, amennyit én neki adtam”

Tót Kása Piroskát, az óbecsei Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör egyik alapítóját, művelődés- és közösségszervezőjét, a Szivárvány festőcsoport vezetőjét Plakett elismeréssel tüntette ki a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség. Az életpálya, pályaív elismerésére alapított díjat a magyar kultúra napja délvidéki központi ünnepségén, Zentán vette át január végén. Tót Kása Piroskát a Petőfi-kultúrkör jelölte az elismerésre, amelyet Ricz Róbert, az egyesület elnöke írt alá.

A felterjesztésben egyebek között a következő állt: „Az óbecsei polgárok ösztönzésére 1991-ben alakult meg a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör, ahol a kilencvenes évek folyamán fokozatosan elindult a kultúrélet. Az alapítók egyike Tót Kása Piroska volt, aki több éven át volt az egyesület titkára, műsorszervezője, könyvelője, a társas- és modern tánccsoport, valamint a festőcsoport vezetője, a mai napig, harminchárom éve, aktív tagja egyesületünknek. Titkárként szívén viselte az egyesület létezését, működését és tevékenységét, fizikai munkával, csoportok vezetésével, szponzorok és támogatók felkeresésével, foglalkozások tartásával, illetve könyvelői tevékenységgel is. Elmondható, hogy nélküle és munkája nélkül az óbecsei Petőfi-kultúrkör nem létezne. A színek jelentése szerint a narancssárga ötvözi a piros által sugalmazott energiát és a sárga boldogságát, kifejezi a lelkesedést, az elragadtatást, a boldogságot, a kreativitást, az elhatározottságot, a bátorítást. Ezek a tulajdonságok nagymértékben jellemzik Tót Kása Piroskát is.”

Tót Kása Piroska gyermekkora óta szívesen rajzol és kézműveskedik, festészettel huszonöt évvel ezelőtt kezdett el komolyabban foglalkozni. Elmondása szerint a Petőfi-kultúrkör rendezvényeinek plakátjait még kézzel írta-rajzolta, amire felfigyelt az akkor már befutott festő, Sípos Tibor. Piroska tehetségével kiérdemelte, hogy csatlakozzon a Sípos Galériához. 1998-ban ott szerezte meg a festészettel kapcsolatos legalapvetőbb és legszükségesebb tudnivalókat, mint például az alapanyagok és a különféle technikák ismerete. Rövid ideig Skrabány Viktor festőhöz járt órákra, majd autodidakta módon sajátította el azt a tudást, amellyel ma is rendelkezik. 2002-ben Holló Katalinnal és többedmagával megalapította a Szivárvány festőcsoportot a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben. Lelkesedése és bátorítása nagymértékben befolyásolja a csoport munkáját.

– A csoportvezetői feladatokat Holló Katótól vettem át 2010-ben. Nem voltak ilyen ambícióim, ugyanolyan tagnak éreztem és érzem magam, mint bárki más a Szivárványban. Viszont szükség volt egy kapcsolattartó személyre, ezért eleget tettem a felkérésnek. A festőcsoportnak jelenleg 24 tagja van, ebből négyen temeriniek. Évente néhány tag elköltözik, vagy családi, esetleg egészségügyi okok miatt nem aktív. Helyettük új emberek jönnek. A betagosodás idejétől függetlenül szépen összeszokott, vidám, kreatív, egymást segítő és érzelmileg támogató családdá váltunk. Tavasztól őszig a Tisza partján egy hétvégi házban jövünk össze, amit egy kedves, jószándékú ismerősünk bocsátott a rendelkezésünkre. A folyó közelsége, a friss levegő és a bennünket körülvevő természet ösztönzően hat ránk. A hideg beálltával azonban visszaköltözünk a Petőfi-kultúrkörbe, ahol minden feltétel adott a munkához. A melegebb hónapokban havonta 2–3 vidéki baráti csoporthoz utazunk, hogy velük együtt fessünk. Őket mi is vendégül látjuk június folyamán a táborunkban. A helyszín kiválasztására minden alkalommal nagy hangsúlyt fektetünk. Vendégeinket szívélyesen, régi jó barátként fogadjuk, és azt halljuk vissza, hogy nagyon szeretnek hozzánk jönni a vidéki amatőrök. Minden évben két kiállítása van a Szivárvány festőcsoportnak: júniusban az óbecsei Városi Színház Kör Galériájában, évzáróként pedig decemberben a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkörben – mesélte a díjazott.

Piroska az elmúlt évek alatt sok technikát kipróbált, és maradandót alkotott olaj-, akvarell- és pasztellfestményeivel egyaránt. Kreativitásának köszönhetően olyan festési módszert dolgozott ki, amely mindenképpen megállásra készteti a művészet kedvelőit festményei előtt. Eddig tíz önálló kiállítása volt, és számos közös tárlaton vett részt Óbecsén, több vajdasági településen, továbbá Magyarországon is, munkái több országba is eljutottak.

– Olajfestékkel 1998-ban kezdtem el dolgozni. Idővel mindinkább kinyílt előttem a festészet világa, más technikákat is megismertem és kipróbáltam. Egy ideig a száraz pasztellkréta volt a kedvencem a gyönyörű pasztell színeivel. Később a diópác használatára tértem át, melynek eredményeként izgalmas monokróm képek születtek. Ezt az anyagot a mai napig kevesen használják. Akvarellel huzamosabb ideig foglalkoztam. Megkedveltem a légiességét, az egyszerűségét és nagyszerűségét. Ma is szívesen nyúlok ehhez. Az akrilfesték nagy kihívás volt számomra. Úgy érzem, hogy a sok gyakorlásnak köszönhetően viszonylag jól belejöttem a vibráló, élénk színek használatába is. Kisebb megszakításokkal, de mindennap festek, vázlatokat készítek, keretezek, anyagot gyűjtök, vagy más, ehhez a hobbimhoz kötődő dolgokkal foglalkozok. A Szivárvány festőcsoport koordinálása is állandó munkát követel. A pályázatokat nem igazán követem, de néhányszor megmérettettem magam. Így most tudom, hogy hol a helyem az amatőr festők között, és elmondhatom, hogy elégedett vagyok – mondta a Plakett díjas.

Tót Kása Piroska nyugdíjas, de igyekszik hasznosan tölteni a mindennapjait. A hátrányos sorsú gyermekek festményeinek eladásával, az árverésen befolyt pénz adományozásával igyekszik segíteni. Iskolák és helyi rendezvények műhelymunkáinak állandó résztvevője, munkájára igényt tartanak az Óbecsei Gyermekbarátok Egyesületében, a Bóbita Óbecsei Nagycsaládosok Egyesületében, valamint az óbecsei Testvériség Általános és Középiskolában is. Emellett a Mustármag Közösség pártfogoltjaival is foglalkozik a Caritas-házban. Elmondása szerint jó látni a segítség utáni örömet, és a hálát a rászorulók szemében, a közös munka eredményeként a sikerélményt a gyermekek körében.

– Naponta kibiciklizek a Tisza-partra, nagy kört teszek a töltésen, a városban. Az erdőjárás is gyakori, főleg ha az unokáim nálam vannak, akkor szinte kötelező ez a program. Családunkra a „csináld magad” jelszó a jellemző. Különféle, kisebb-nagyobb játékokat készítek a gyerekeknek, emellett különféle dekorációt a lakásba vagy a kertbe. Szeretem használni a természetes anyagokat, sok eredeti lehetőség rejlik bennük. A diópácot is magam készítem. Valamikor kosárfonással is foglalkoztam, nyersanyag híján azonban ez a hobbi elmaradt. A családot ellátom kötött holmival, és jó érzéssel tölt el, hogy van is rá igény. Mindig van újabbnál újabb ötletem, csak idő legyen rá. Hétfőként a Caritas-házban önkénteskedem. Hálás vagyok a lehetőségért, és ott érzem a leginkább azt, hogy hasznos tagja vagyok a közösségnek. Minden második kedden a Nyugdíjas Otthonban működő amatőr festőcsoport tagjaival foglalkozom, csütörtökönként pedig a Szivárvány van napirenden. Ezekre az összejövetelekre lelkiismeretesen készülök itthon ötletekkel, megoldásokkal és anyagbeszerzéssel. Az utóbbi években a fotózásban is kedvem lelem. A legfontosabb az unokáimmal töltött idő. Mindenre fogékonyak, ők is imádják a természetet, a kézműveskedést, sokat olvasunk, festünk együtt. Hatalmas ajándék nagymamának lenni – közölte Piroska, aki az elismeréssel kapcsolatban elmondta: nem tudott a felterjesztés ötletéről, és nem is számított a díjra.

– A hatvanas, hetvenes években a Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör épületében, az akkori Nagy István Otthonban gazdag kultúrélet folyt. Egy úgynevezett ifjúsági aktíva is tevékenykedett az otthon keretein belül, amelynek én is tagja voltam, amíg működött. A díj természetesen nagy meglepetés és megtiszteltetés számomra, de én másként is nézek rá. Azt látom benne, hogy az emberek figyelnek egymásra, jelen esetben rám, és számon tartották azt, amit az évek során a közösségért tettem. Úgy gondolom, hogy ha elvárások nélkül tevékenykedik az ember, akkor munkája során sohasem csalódik, és mindig talál olyan feladatot, amivel hozzájárulhat a jó ügyek megvalósításához. Annak ellenére, hogy nem voltak és nincsenek elvárásaim, legalább annyit kaptam a közösségtől, amennyit én neki adtam. A Plakett díj, mint mondani szokták, hab a tortán. Köszönöm a felterjesztőmnek, a Petőfi-kultúrkörnek, hogy méltónak talált e rangos elismerésre. Ha a családom évtizedek óta nem támogatna, petőfis társaim és munkatársaim nem dolgoztak volna kitartóan velem, akkor nem vehettem volna át ezt az elismerést – zárta beszélgetésünket Tót Kása Piroska.