Békeperspektíva, avagy a gyártósorok háborúja

„Mindegy, hogy hány katonád van, milyen okosak a tábornokaid, milyen merész a stratégiád, nem nyersz meg egy háborút, ha nincs elég lövedéked, repülőgéped, ételed.”

A források esetenként más-más ismert történelmi személy nevéhez kötik a mondást. De nem kell sem szakértőnek, sem ismert történelmi személynek lenni, hogy megállapítsuk, fegyverek és ellátmány nélkül valóban nem lehet egyetlen háborút sem megnyerni. Az első és a második világháború is lényegében a gyárak háborúja volt. De már az ókorban is azok voltak sikeresebbek, akik több harci szekeret, kardot, pajzsot, lándzsát, íjat és nyílvesszőt tudtak biztosítani. Egy-egy ütközet ugyan megnyerhető jó taktikával, csellel, bátorsággal, de a hosszú távú fegyveres konfliktusokat – ha ezt nem is mindig hangsúlyozzák – végül csak a gyártósorok nyerhetik meg. Amikor pedig egy ország háborúban áll egy másikkal, általában hadigazdálkodást vezetnek be, ami azt jelenti, mindent alárendelnek a hadsereg kiszolgálásának. A lenini korszakhoz köthető hadikommunizmus vagy háborús kommunizmus valami hasonló, de nem ugyanaz, mint a nyugati értelemben vett hadigazdálkodás. A hadikommunizmus egy politikai-gazdasági rendszer volt az oroszországi polgárháború alatt, 1918-tól 1921-ig. A szovjet történetírás szerint az irányelvet a bolsevikok fektették le azzal a céllal, hogy a városok és a Vörös Hadsereg fegyvert és élelmet megfelelően kapjanak. Az akkor már évek óta az erőforrásokat felemésztő háború drasztikus hanyatlást okozott az egyébként sem igazán jól teljesítő gazdaságban. Ezért kellett a hadikommunizmust bevezetni. Számos negatív következménye ellenére a hadikommunizmus valójában jórészt sikeres volt katonai szempontból, hiszen a kommunista államberendezkedést sikerült megszilárdítani. A második világháború idején a szemben álló felek szintén a hadsereg ellátásának rendelték alá az országok iparát. Valójában számadatokban kifejezhető, hogyan nyerték meg a háborút a gyárak, hogyan változott meg a hadi helyzet, amikor nyugaton és Oroszországban több tankot, harci járművet, bombázót, vadászgépet és lőszert, fegyvert tudtak gyártani, mint a náci Németország.

Ismételten a hadak útján?

A közelmúltban kiszivárgott, hogy noha az EU hivatalosan nem üzent egyelőre senkinek sem hadat, illetve hadüzenetet sem „kézbesítettek” számára, mégis hadigazdálkodási szabályokat vezetne be az Európai Bizottság. A kiszivárgott javaslat szerint vészhelyzeti hatalmat ragadna magához az Európai Bizottság. Akárcsak a korábbról ismert „sémák” alapján, megszabhatnák a vállalatoknak, hogy mit gyártsanak, illetve miből mennyit. Az EU-nak és a NATO-nak a hidegháborús időkben még meglévő lőszergyártó kapacitásait a Szovjetunió felbomlását követően felszámolták, vagy elhanyagolták. Elhitték, hogy elérkezett a Fukuyama által felvázolt „történelem vége”. Egyrészt az ukránok támogatása, másrészt a saját hadseregek felszerelése érdekében most sok esetben a romjaiból kellene újrateremteni és felfejleszteni a kapacitásokat gyors tempóban. Mindeközben természetesen Oroszország is nagy erőfeszítéseket tesz a hadiipari termelés növelésére. Az ukránok ugyanakkor szemmel láthatóan azt a tárgyalási stratégiát választották, hogy rettentő sok fegyvert, lőszert és egyéb segítséget kérnek állítólagos „szövetségeseiktől”. Régi bevett módszer ilyenkor többszörösen túlbecsülni a saját igényeket. A lőszerellátás és a kapacitások növelése lényegében hadititoknak számít, de a felületes szemlélődő számára is egyértelmű, hogy a háború jó eséllyel sajnos még sokáig el fog húzódni. Az egyik és másik oldalon beígért mindent elsöprő nagy offenzívák helyett úgy fest, már nem valamiféle döntő hadműveletre készülnek a felek, hanem hosszabb konfliktusra rendezkednek be, és úgy remélik majd a jövőben megvalósítani stratégiai célkitűzéseiket.

Az EU-s javaslattal kapcsolatban számos kritikát fogalmaztak már meg. Várhatóan további vitákat váltanak majd ki a részletek, több tagállamot aggodalommal tölthet el a bizottságnak juttatott hatalom. Sokan vélekednek úgy, hogy a tervezet a kínai típusú kapitalizmust idézi, ami ugyan sikeres volt a makrogazdasági mutatószámok tükrében. A klasszikus értelemben vett demokrácia kritériumainak azonban nem igazán felelnek meg. A bonyolult, nehéz döntéshozatali mechanizmusoknak köszönhetően azonban ahhoz, hogy valóban életbe is lépjen, a tagállamok és az Európai Parlament jóváhagyása is szükséges. Ismerve a belső viszonyokat, ez még hónapokba telhet. Amennyiben azonban a csak részleteiben ismert és várhatóan végleges formájának elnyeréséig még változtatásokon áteső tervezetet elfogadják, a bizottság kérheti, vagy akár utasíthatja is a tagállamokat arra, hogy szervezzék át az ellátási láncaikat. Elrendelhetik, hogy bizonyos esetekben, amilyen gyorsan csak lehet, az egyes nemzetgazdaságok szubjektumai fokozzák a kritikus javak termelését. Akár a már meglévő kapacitás kibővítését, azok átalakítását, de újak megépítését is elrendelhetné a bizottság. Természetesen a válságos időkben fontos termékek piacra dobását is kötelezővé tehetik. Sajnos gondolatainkban ez a  jegyrendszerre utaló állapotokat idézi. A vállalatokat kötelezhetik bizonyos árucikkek gyártásának fokozására. Mindezek a fejlemények azt mutatják, hogy Oroszország Ukrajna elleni háborúja új fokozatra kapcsolhatja az EU védelmi politikáját. A merész tervek szerint rövid idő alatt a többszörösére növelnék a lőszergyártást. Politikai szempontból viszont vitatható, hogy egy ilyen szándék leple alatt valójában lehetővé tennék a kohéziós és helyreállítási pénzeknek a hadiiparba történő átáramoltatását.

@k= A múltból ismert mintázatok

Volt egy olyan korszak, amit a „boldog békeidőknek” neveznek. A korszak jelképe a monarchia uralkodópárja volt, Ferenc József és felesége, Erzsébet királyné, ismertebb nevén Sissi. A korszakot az akkori értelemben vett liberalizmus politikája jellemezte. Eötvös József vallásügyi miniszter 1868-as reformjai keretében a világ első nemzetiségi törvényét, valamint az akkori korban világszínvonalú népiskolai törvényt vezettek be. A monarchia a következő évtizedekben az ipar, a kereskedelem, a tudományok, a művészetek, a társadalmi élet minden területén hatalmasat fejlődött, jelentős európai, sőt, globális tényezővé válva. A dualizmus időszakában (1867–1918), a Magyarország és Ausztria közötti kiegyezés révén létrejött az Osztrák-Magyar Monarchia, melyben a két állam önálló volt, az uralkodó közös. Bizonyos állami ügyek is közös ügynek számítottak, mint például a külügy, hadügy. Magyarország abban az időben jórészt behozta a nyugati országoktól való évszázados gazdasági és társadalmi lemaradását. A gyarapodáshoz, a sikeres felzárkózáshoz természetesen jelentősen hozzájárultak a második ipari forradalom technológiai vívmányai. A gyáripar századforduló utáni dinamikus fejlődését szakította meg 1914-ben a világháború. A hadi rendelések a munkaerő-keresletet ugyan jelentékenyen megnövelték. A szükséges munkaerő azonban nem állt rendelkezésre. Mindezt csak fokozta, hogy az egykori szakmunkások mind nagyobb tömegét hívták be a hadseregbe. A munkaerőhiányt hadifoglyokkal próbálták pótolni, ennek súlyosabb formája valósult meg a második világháború idején.

Háborús bevásárlóközpontok

Bizonyos mintázatok esetenként kísértetiesen hasonlítanak egyes múltban már látottakra. Az is megfigyelhető azonban, hogy a háború átalakítja a hadiipari modellt is. Akkora a kereslet, hogy a hadiipari vállalatok előzetes megrendelés nélkül is gyártanak már. Nem gond ma sajnos a világban fegyvert eladni. Sőt! Már megfigyelhető egyfajta „szupermarket – effektus” az értékesítés során. Az amerikai gazdaságot is a hadiipar pörgeti, egy magas rangú tisztségviselő elszólásából is bizonyosak lehetünk ebben.  Az ukrajnai helyzet miatt máris átalakult a hadiipar működési modellje. A vállalatok a megrendelések folyamatos növekedésére számítanak, stratégáik azzal számolnak, a kereslet még jobban felpörög. Már előzetes rendelés nélkül is gyártanak fegyvereket, hadiipari eszközöket, hiszen felerősödött a globális fegyverkezési verseny. Az európai országok is megjelentek a keresleti oldalon Kína, az Egyesült Államok és a hagyományosan nagy fegyvervásárló közel-keleti országok közé. A szupermarket effektus pedig abban nyilvánul meg, hogy a fegyvereladás terén szinte már olyan a helyzet, mint amikor a vevő belép egy szupermarketbe, és a polcokról kosárba teszi azt, amire szüksége van. Lengyelország például idén a GDP 4 százalékát költi védelmi kiadásokra. Ezt a napokban jelentette be Andrzej Duda államfő. Az USA már tavaly a GDP 3,2 százalékát fordította védelmi célokra. Mindeközben Vlagyimir Putyin orosz elnök is tett egy olyan bejelentést, hogy országa minden fronton állja a versenyt a Nyugat teljes hadiipari kapacitásával szemben. Oroszország a szovjet rendszerre emlékeztető állami irányításon keresztül tartja ellenőrzése alatt a hadiipart. Az ország hadigazdálkodásra történő átállítása zajlik. A NATO sem akar azonban lemaradni: 2014-ben még csak 3, idén azonban már 18 tagország költötte GDP-je 2 százalékát védelmi kiadásokra Az USA NATO-partnerei az elmúlt tíz évben 600 milliárd dollárnyi összeget költöttek hadi kiadásokra. Trump közelmúltban tett kijelentése, mi szerint Washingtonnak nem minden tag iránt kell felelősséget vállalni, azoknak szólt, akik még mindig nem költik el a kötelezőnek tekintett 2 százalékot GDP arányosan fegyverekre. Másfelől azonban Lengyelország a társadalmi össztermék több mint 4 százalékát fordítja védelmi kiadásokra, és a lengyel elnök szerint a többi NATO-tagnak is követnie kellene ezt a példát. Andrzej Duda úgy látja, hogy az Atlanti Szövetség államainak legalább a GDP 3 százalékát kellene erre a célra fordítaniuk, mert csak így lehet megelőzni, hogy Oroszország újabb országokat támadjon meg. Németországban pedig elvégeztek egy reprezentatív felmérést, amiből kiderült, hogy a lakosság többsége többet költene a védelmi kiadásokra. A PwC kutatása szerint az emberek 57 százaléka legalább a GDP 2 százalékát fordítaná katonai kiadásokra, de sokak szerint még ennél is többet kellene szánni erre a területre. Sajnos itt tartunk (megint), a 21. század harmadik évtizedében is, amiről azt hittük korábban naivan, hogy általánossá válik majd a jólét.