Fiamnak nemrég volt a 16. születésnapja, és előtte jó sokáig gondolkodott azon, hogyan ünnepelhetné meg, hiszen rengeteg lehetőség van a városban a bulizásra. Mostanság itt, Újvidéken, a tinik nagy része úgy ünnepeli meg a szülinapját, hogy elmegy a barátaival egy kávézóba, cukrászdába, étterembe, vagy a bevásárlóközpontok gyorséttermeibe, és csasztizza (megvendégeli) őket, mondjuk egy méretes hamburgerrel.
Azok, akik házban laknak, néha kerti bulit szerveznek, de lakásokban már ritkán tartanak gyerekszülinapokat. Rengeteg szülinapozó, lézerpark, szórakozópark nyílt a városban, ezért a szülők nagy része úgy gondolja, miért rumlizzanak a gyerekek a lakásukban, házukban, ha ezt sokkal „civilizáltabban" is el lehet intézni. Csak annyit kell tenni, hogy a szülő elmegy a kiszemelt szülinapozóba, ott megbeszéli az időpontot és a részleteket. Például, hogy ki hozza a tortát, mert a szülinapozók is készíthetnek mindent. És nemcsak a szülinapozók készítenek most már tortát, hanem egyes cukrászdák kimondottan erre specializálódtak, különlegesebbnél különlegesebb tortákat készítenek, versenyautó alakút, vagy olyat, ami a gyermek kedvenc rajzfilmhősére hasonlít, kinek mi az igénye. A szülinapozókban természetesen animátorok is rendelkezésre állnak, különféle programokat szerveznek a kisebb gyermekek számára, van, ahol színházi előadást rendeznek, egyes helyeken filmeket vetítenek, sőt olyan is van, ahol egy régebbi óvóhelyen lövöldöznek egymásra lézerpisztolyokkal a gyerkőcök, különféle labirintusokban, szobákban. Szóval, valóban széles a paletta, ami a szülinapi szórakozóhelyeket illeti, attól függ, ki mit szeret. Persze, marad a házibuli is, aminek szerintem nincs párja, de ez néha kellemetlenségekkel is járhat a szervező szempontjából.
Dávid Csilla felvétele
Erről jut eszembe, hogy mekkorát változott a világ, a múlt század hetvenes, nyolcvanas éveiben, amikor gyerek, majd tinédzser voltam, ha valaki szülinapot szervezett, az volt a legtermészetesebb, hogy az otthonában szervezi meg, legyen az lakás, vagy ház, esetleg víkendház. Az ilyen szülinapoknak mindig külön varázsuk volt.
Amíg általános iskolások voltunk, mindig az anyukák, vagy a nagymamák készítették a tortákat, nem voltak olyan extra dolgok, mint most a Spiderman vagy a Nemo alakú torták (az Oreóról ne is beszéljek...), manapság viszont egyes szülinapokon három-négy torta is várja az étvágytalan gyermekeket, aztán a buli végén megpróbálják rátukmálni a maradékokat a távozókra. Annak idején a tortából semmi sem maradt, na, nem külön cukrászok készítették, de ha mondjuk a nagymamám elkészítette az emeletes narancstortáját, az eltűnt nyomtalanul.
Amikor már befejeztük az általános iskolát, az volt a „jani", akinek sikerült „elküldeni szüleit", és a lakás csak a miénk volt. Gyakran 20–30 ember is összejött ezeken a bulikon, mert a meghívottak mellett mindig voltak „beugrók" is, ami még „színesebbé" tette a partikat. Mi is a barátaimmal gyakran beugrottunk félismerősök bulijába, sőt olyan is előfordult, hogy több szülinapi zsúrra is eljutottunk egy este. Ezek a bulik mindig hajnalig tartottak, és mindenki elpucolt, amire hazajöttek az öregek, csak az ünnepelt maradt, és viselte a következményeket. Emlékszem, amikor egy házibuli után az osztályfőnök összehívta a szülőket, mert a szülinapos lakásában napokig sárgarépákat, krumplikat találtak a könyvek, vagy a zongora mögött, a tojásokra pedig obszcén rajzokat festett az egyik suhanc. Igen, ilyenek is előfordultak, de soha sem törtünk, zúztunk, legfeljebb összeverekedett egy-két forró fejű tinédzser, de annak gyorsan vége lett. A mostanában dívó késelések akkor még ismeretlenek voltak a fiatalok körében, legfeljebb egy monokli maradt ezekből az összeugrásokból.
Aztán, ahogyan az évek múltak, az ismeretségi köröm egyre ritkábban tartotta meg a szülinapokat, nem vártuk már azt, hogy: na még egy év, és felnőttek leszünk (pedig akkor még nagyon nem nőtt be a fejünk lágya), idővel mindenki a saját családjával, dolgaival lett inkább elfoglalva, kevesebbet találkoztunk. Ehhez persze az is nagymértékben hozzájárult, hogy szétszéledtünk a szélrózsa minden irányába, sokkal többen költöztek el külföldre, mint akik itthon maradtak, nehezebb volt összehozni mindenkit egy-egy bulira. Idővel nem is a mi szülinapjainkra jöttünk össze, hanem a gyermekekére, de valójában ez nem is olyan rossz, mert ezeknek az összejöveteleknek az a lényege, hogy jó társaság legyen, és megünnepeljük az összetartozást, hiszen mit ér mindez, ha nincs kivel ünnepelni.
