A világon egyedülálló

Van egy gyerekkori barátom, aki évekig mesélt arról, mi is az a Kurultaj, hogyan néz ki a kétévenként megtartott rendezvény, és milyen felejthetetlen élményekben volt ott része. S amikor már keményen elhatároztam, elmegyek én is a Magyar Törzsi Gyűlésre, bejött az a fránya Covid, s megint halasztani kellett. Idén meg épp az olimpia folyt, de megfogadtam, nem halasztgatom tovább a kalandot, s a háromnapos rendezvénysorozat egy szeletkéjét csak elkaptam.

Aki már volt ott, tudja, de aki még csak ezután akar odalátogatni, vannak fontos tudnivalók. Először is az, vigyázni kell a határral, másodszor pedig inkább Kiskunmajsa felé kell venni az irányt, mert az E75-ös autópálya felől úgy bedugul az autósor Bugacnál, hogy több órát is kell várni, mire az ember leparkolhat. Aki nem bírja a gyaloglást, a tűző napot és a húsz centi vastag port, az óvatosan szánja el magát az útra. Aki viszont szeret bóklászni a sok ősrégi csecsebecse között, kíváncsi a sztyeppéről érkező nomád népek zenéjére és folklórjára, szereti a jó pörköltet szürkemarhából, vagy rackajuhból, érdekli a három napon át tartó tudományos előadás-sorozat, egyszóval örökre szóló emléket kíván szerezni, az mindenképpen látogasson el Európa legnagyobb hagyományőrző rendezvényére, vigyen sátrat, jurtát, éljen maga is egy kis nomád életet, s ne sajnálja a lábait, meg azt, hogy felég egy cseppet a csülök.

Na, amikor a múlt szombat délelőttjén odaértünk, máris volt mit látni. Megnyíltak a kirakodóvásárok, ahol bicskától kezdve míves ékszereken keresztül egészen a bőrből és fémből készült teljes hun vértezetet meg lehetett venni, kinek milyen vastag volt a pénztárcája, mert a kézműves termék bizony nem olcsó mulatság. A törökök már tapasztalt rafináltsággal kínálták a „hamisítatlan” türk termékeiket, amelyek között azért láttunk bóvlit is, de a kirgizeknek, az üzbégeknek és más, számunkra egzotikusabb népeknek is volt mit mutatniuk. Ők még azért nem komercializálódtak el teljesen, mert hozzájuk első látásra egyelőre nem szivárogtak be a kínai termékek, amelyeket megfizethető áron kínáltak. A magyar árusok között sokan voltak, akik kacatokkal akartak vagyont keresni, így nem ártott odafigyelni, kinél mit vesz az ember, de volt közöttük valóban olyan mester, akinek a tudását, cégérét országos szinten is elismerték.

Az üstökben rotyogott már a jófajta hús, sült a krumplis lángos, forgott a kürtőskalács, s a távoli vendégek is kínálgatták a különlegességeiket. A legnagyobb harc azonban a sátorok alatti hűvös helyekért folyt, mert már déltáj előtt hétrét tűzött a nap, s kiderült, nem a lenge öltözékű turisták jártak a legjobban, hanem a beöltözött hagyományőrzők, mert nekik legalább nem kellett naptejjel kenegetni a cupákjukat, amely odapörkölődött rendesen.

Közben a zenés pódiumon egymást váltották az együttesek. A nap fő attrakciója az immár világhírű Turan együttes volt, a kazahok ugyanis már több kontinensen adtak nagy sikerű koncertet, s jellegzetes torokhangjuk semmivel sem összetéveszthető. Sajnos ők, meg a szintén ismert Arszlanbek Szultanbekov is csak az esti programban szerepelt, így mi a kirgizeket néztük, hallgattuk meg, akik mosolygós és íjazó szépségekkel tarkították a programjukat. Persze utánuk sem álltak le a dallamok, mert jöttek az azeri, csuvas, tatár, gagauz, a jakuck, ujgur, kazak, türk és dagesztáni előadók, de természetesen nem maradt el a doromb és a botostánc sem.

A nap talán leglátványosabb eleme a Seregszemle volt, a Kárpát-medencei és keleti hagyományőrzők nagyszabású lovas és gyalogos hadi felvonulása, amelyben a prímet természetesen a lovak vitték, és a pompás öltözékben büszkén nyergelő daliák, meg a lovagló királykisasszonyok, akik meg hát nem fértek fel a négylábú hátára, azokat ökrös szekér szállította, tevék kíséretében. Bemutatkoztak az íjászok és a solymászok, s újításként volt egy nomád esküvő is, honfoglalás kori leányrablással. Délután következtek a csatajelenetek, majd a bugaci csikósok és gulyások mutatkoztak be, és a vágta elődöntője is lezajlott.

A járókelők közül sokan Attila sátrára voltak kíváncsiak. Egész nap hosszú sorokban várták a belépést az óriási fekete jurtába, amelyben régészeti-antropológiai kiállítást rendeztek, de lehetett ott látni a honfoglalók elit kincseit is, néprajzi kiállítások voltak, s az íjkészítéssel, valamint a pusztai kovácsok munkájával is meg lehetett ismerkedni.

Nos, egy szuszra ennyi fért bele. Erre az eseményre azonban valóban nem elég egy nap, hiszen idén például 27 rokonnemzet jött el, s ha csak fél órát ismerkedünk velük, az is két napig tart.

Néhány észrevétel: nagyon vigyázni kell, hogy ez a rendezvény – amely valóban nem a pénzszerzésről szól – ne üzletiesedjen el. Nem az a zavaró, hogy immár a parkolás sem ingyenes, de oda kéne figyelni, hogy a kézműves vásárba ne szivárogjanak be a bóvlikat árulók. Több mobil toy-toyt kell felállítani, pihenősátrakat kellene biztosítani, s ami a legfontosabb, valahol vizet is lehessen tölteni, fel lehessen frissülni. Nyilván óriási logisztikája van egy ilyen rendezvénynek, de mivel a politikum, a kormányzat is odafigyel és segít, megoldható dolgok ezek.

Kétévente augusztusban Bugac az íjfeszítő rokonnépek figyelmének középpontjába kerül, a hun és türk tudatú népek fővárosává válik. Így volt ez az idén is, s várjuk a 2026-os rendezvényt!