Ahol csodatévő víz csobog

Ha Mária-kegyhelyről van szó, akkor a vajdasági magyar híveknek leginkább az erdélyi Csíksomlyó, valamint vidékünk legnagyobb zarándokhelye, Doroszló jut eszébe. Pedig a szabadkai  Könnyező Szűzanya Egyházmegyei Kegyhely, vagy korábbi ismertebb nevén a sándori Szentkút legalább ilyen figyelmet érdemel, mint az előző kettő, ugyanis ez a kegyhely egymagában tükrözi Szabadka vallási és nemzeti sokszínűségét.

A Palicsi-tó alsó nyúlványánál található zarándokhelyen ugyanis pravoszláv és katolikus vallási objektumok is megtalálhatóak, és az itt augusztus utolsó vasárnapján megtartott búcsúra szerb, magyar, horvát és bunyevác nemzetiségű hívek egyaránt elzarándokolnak. Így ezt a helyet a szerbek Bunarić, míg a horvátok Vodice néven ismerik. Jelen írásunkban a húsvéti ünnepek alkalmából ezt a különleges Mária-kegyhelyet mutatjuk be olvasóinknak.

A Mária, az Egyház Anyja Római Katolikus Plébániához tartozó Szentkút története egybeforrt Sándor múltjával, Szabadka azon városrészével, amely egykoron a város határában lévő önálló község volt. A kegyhely évszázadokkal ezelőtt alakult ki. Történetét Csúszó Dezső Könyörgésünk színhelyei V. Szabadkai vallási szobrok, kálváriák, szentkutak és haranglábak című könyvében olvashatjuk. E szerint a XIX. század elején Sándor falu környékén legeltető pásztorok körében keltek szárnyra különféle mendemondák a forrásvizek jótékony hatásáról, úgymint, hogy a vízben gázoló jószág kigyógyult makacs lábbetegségéből. A nyári melegben pásztorok is előszeretettel megmosakodtak a forrásokban. Azok pedig, akik kortyoltak is a vízből, nem egyszer arról számoltak be, hogy enyhültek bőr-, szem-, torok- és gyomorbántalmaik. 1879-ben elterjedt a hír, hogy a Szűzanya is megjelent az egyik forrásnál, és ezt követően egy szerb férfi vak kislánya megmosakodva a vízben visszanyerte szeme világát. A környékbeli hívek így szent helyként kezdték tisztelni Szentkutat. 1883-ban a sándori pravoszláv hívek adományaiból felépült a kegyhely első szakrális objektuma, a Boldogságos Szűz tiszteletére felszentelt vert falú kápolna. A katolikusok 1893-ban egy keresztet állítottak fel a pravoszláv kápolna közelében, majd 1900-ban maguk is felépítették itt kápolnájukat. 1904-ben Sándort Szabadkához csatolták, így Szentkút a város határában fekvő zarándokhellyé vált. Közben, ahogy a csodakúthoz zarándokló hívek száma egyre nőtt, úgy bővült a kegyhely – a pravoszláv és a katolikus rész egyaránt – szakrális objektumokkal, valamint számos alkalommal került sor nagyobb felújítási munkálatokra. Többek között gondnokház, tábori oltár épült, a kegyhelyet körbekerítették, 1968-ban pedig Zvekanović Mátyás szabadkai megyéspüspök a Szentkútra hozatta a siracusai Könnyező Szűzanya arcképének mását. Nagyobb bővítési munkálatokra legutóbb 2003-ban került sor, amikor is többek között a tábori oltár elnyerte mai monumentális formáját.

Szentkút történetében a közelmúltban is egy fontos eseményre került sor, ugyanis 2021. március 13-án az egyház új név alatt egyházmegyei rangú kegyhelynek ismerte el azt. Erről már Illés Hajnalkával, a Mária, az Egyház Anyja Római Katolikus Plébánia pasztorális tanácsának tagjával beszélgettünk, akivel a Nagyhét alatt látogattunk ki Szentkútra.

– Az elmúlt évben új püspökünk, Slavko Večerin kiadott egy határozatot a szabadkai Könnyező Szűzanya Egyházmegyei Kegyhely létrehozásáról. Ezt a határozatot csupán néhány hónappal püspöki kinevezése után már meghozta. Ebben a dekrétumban az áll: „1893-tól kezdve, több mint 125 éven át, Szabadka és a környező települések hívei mind nagyobb számban jöttek össze a helybeli Szentkúton”. Nekünk ez azért fontos, mert mi, akik házigazdái vagyunk ennek a kegyhelynek, mi itt Szentkút közvetlen közelében nőttünk fel. Gyermekkorunkban mi Sándorból rendszeresen jártunk ki Szentkútra. Kerékpárral vagy gyalog. Nagyon sokszor itt tartottuk a hittanórákat. Később, amikor a plébánián magam is hitoktatóként szorgoskodtam, a kilencvenes évek elején, nagyon sok kirándulást szerveztünk a hittanosokkal. Arra buzdítom a hitoktatókat, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel. Egy másik régi emlék az édesanyámé. Az ötvenes, hatvanas években lovaskocsikkal jártak Szentkútra Békováról. Sokszor itt is aludtak, és másnap korán reggel harangszóra ébredtek. Tehát mi évtizedek óta látjuk a zarándoklatokat, a kegyhely fejlődését. Sándori hívőként azonban azt gondolom, hogy Szentkút Doroszlóhoz képest mindig is egy kicsit mellőzve volt, és azt mondták róla, hogy az inkább a horvát hívek kedvenc kegyhelye. Ez utóbbi azonban csak részben igaz, mert a szabadkai és a környékbeli magyarság nagyon sokat jár ide. Igaz, hogy a sándori plébánia katolikus közössége kisebb létszámú, és a város Mária-kultusza is inkább Doroszló felé irányul, de ettől függetlenül ez a kegyhely a magyarok körében is igen kedvelt, nem csak a horvátok körében. Slavko Večerin határozatával, azzal, hogy a kegyhelyet egyházmegyei kegyhelyként ismerte el, Szentkutat egy szintre emelte Doroszlóval. Nagyon fontosnak tartom elmondani, hogy évek óta, a szentkúti búcsút megtisztelik jelenlétükkel a VMSZ és az MNT vezetői és képviselői is, valamint Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának konzuljai is. Úgy érzem, egyre fontosabb közösségi térré nőtte ki magát ez a kegyhely, és Pásztor István elnök úr, valamint Hajnal Jenő elnök úr is nagy tisztelői ennek a kegyhelynek – ismertette a püspöki határozat jelentőségét a tanácstag.

Mivel Szentkút immár egyházmegyei jelentőségű kegyhely, a területileg illetékes plébánia számos intézkedést hozott annak érdekében, hogy a kegyhely elérje a rangjának megfelelő hírnevet és ismeretséget. Különösen a turisták körében szeretnék népszerűsíteni Szabadka zarándokhelyét. Illés Hajnalka ebben a munkában igyekszik a szabadkai Zsinagóga koordinátoraként szerzett tapasztalatait felhasználni. Hozzátette, hogy ehhez az is kellett, hogy Slavko Večerin püspök és Željko Šipek, a Mária, az Egyház Anyja Római Katolikus Plébánia plébánosa felismerte Szentkút jelentőségét.