Filmek a karácsonyfa alá

Habár az elmúlt években jelentősen megváltoztak a televíziózási szokások, és a műholdas és a kábeltelevíziós csatornák egyeduralmát megdöntötték az internetes tartalomszolgáltatók, a karácsonyi filmek népszerűsége továbbra is töretlen, és egyike az ünnepek köré épülő kulturális narratíváknak. Ahogyan általánosságban a filmművészet és a -gyártás, úgy a karácsonyi filmek gyökerei is a 19. század végére, a 20. század elejére nyúlnak vissza. Az első számontartott „karácsonyi filmnek” az 1898-ban bemutatott, mindössze 1 perc és 16 másodperces brit Santa Claus című alkotás tekinthető, amelyben a Mikulás a kandallóból kilépve elkezdi feldíszíteni egy család karácsonyfáját, utána ajándékokat tesz a kandallópárkányra kirakott zoknikba, majd elégedetten szemléli munkája eredményét, a kandallóhoz siet, és felmászik a kéményen.

A műfaj alapkövét mégis Charles Dickens Karácsonyi ének című klasszikus regényének 1901-ben készített verziója, a Scrooge, or, Marley’s Ghost című film helyezte el. A történetnek azóta számtalan adaptációja készült el. A regény, illetve a film egy idős uzsorás, Ebenezer Scrooge történetét meséli el, akit meglátogat korábbi üzlettársa, Jacob Marley szelleme, majd a múlt, a jelen és az eljövendő karácsony szellemei is látogatást tesznek nála. Megjelenésük után Scrooge kedvesebb, szelídebb emberré válik. Az alkotás több szempontból is mérföldkőnek tekinthető. Egyrészt az első film, amely egy irodalmi művet dolgozott fel, másrészt különösen innovatív volt a korabeli technikákat tekintve. A hatperces alkotásban különleges effektusok segítségével érzékeltették a szellem jelenlétét, ami inspirálóan hatott a korabeli filmkészítőkre, akik továbbfejlesztették ezeket a trükköket. Ugyanakkor ez az alkotás bebizonyította, hogy a mozifilm nemcsak szórakoztató lehet, hanem nevelő, erkölcsi és társadalmi üzenetek közvetítésére is alkalmas, ami alapvetően formálta a későbbi filmkészítési stratégiákat. A rendezőnek, Walter R. Boothnak pedig talán fogalma sem volt arról, hogy egy rendkívül népszerű zsánert teremtett.

A második világégést követően igencsak megnőtt e filmek népszerűsége. Ebben az időszakban az amerikai film az aranykorát élte, ugyanis a társadalom egyfajta megkönnyebbülést és vigaszt keresett a vérzivataros éveket követően, a karácsonyi filmek pedig olyan témákat kínáltak, mint a remény, a szeretet és az összetartozás. Ennek talán a legékesebb példája az 1946-ban bemutatott Az élet csoda szép (It’s a Wonderful Life) James Stewarttal és Donna Reeddel a főszerepben. A korszak rangos rendezője, Frank Capra filmjének középpontjában a James Stewart által megformált George Bailey áll, aki szentestén öngyilkosságot követ el. Az érte elhangzott imák a barátaitól és családjától meghallgatásra találnak a mennyországban, és Clarence Odbody (Henry Travers) másodosztályú angyalt jelölik ki, hogy mentse meg a férfit, amivel Clarence kiérdemelheti a szárnyait. Franklin és Joseph főangyalok visszanézik George életét Clarence-szel. George Bailey története univerzális üzenetet közvetít: mindenki élete fontos, és hatással van másokra. Ez az üzenet a háború utáni időszakban különösen erős rezonanciát keltett, és ma is aktuális, ugyanakkor hangsúlyozza a közösség erejét. A film a bemutatását követően az elmaradt bevételek miatt ugyan csalódást okozott, de a hetvenes években a televíziós sugárzásnak köszönhetően eljutott a széles közönséghez, és sok család számára hagyománnyá vált az újranézése. Emellett számtalan művészt és alkotót inspirált, és számos idézetével és jelenetével a popkultúra részévé vált.

A karácsonyi filmek újabb fénykora a múlt század nyolcvanas és kilencvenes éveire tehető. Az 1990-ben bemutatott Reszkessetek, betörők! (Home Alone) és az 1994-es Télapu (The Santa Clause) című alkotásokhoz hasonló vígjátékok ugyan megőrizték a karácsony szellemiségének központi üzenetét, de a családi szórakozást helyezték előtérbe. Az új évezredbe lépve pedig a 2004-ben bemutatott Polar Expressz (The Polar Express) az innovatív, mozgások pontos rögzítésére használt technológiájával nemcsak újabb mérföldkövet jelentett, hanem a varázsa és az érzelmi mélysége minden korosztály számára emlékeztető arra is, hogy a karácsony lényege a hit, a szeretet és az egymás iránti törődés.

No de vannak egyáltalán nem tipikus karácsonyi filmek is. Ezek közül kettőt mindenképpen meg kell említeni. Egyik az 1988-as Drágán add az életed! (Die Hard) Bruce Willisszel a főszerepben. A szentestén egy felhőcirkálóban játszódó, kőkemény, folyamatosan pergő akciófilm a karácsonyi filmek kedvelői körében is kultikus státuszt szerzett, több elemének köszönhetően is karácsonyi klasszikussá vált, és ugyan tele van akcióval és lövöldözéssel, a történet lényege mégis az emberség, az önfeláldozás és a család iránti szeretet, emellett tele van karácsonyi utalásokkal. A másik alkotás a 2005-ben bemutatott Fegyverszünet karácsonyra (Joyeux Noël) brit–német–francia háborús filmdráma, amely fiktív eseményeket mutat be, amelyeket valós visszaemlékezések, levelek és korabeli tudósítások ihlettek. Azt történelmi feljegyzések is alátámasztják, hogy az első világháború nyugati frontján 1914. december 25-én váratlanul elhallgattak a fegyverek, a lövészárkokban a katonák karácsonyi dalokat kezdtek énekelni, előmásztak állásaikból, hogy a semleges zónában ajándékokat cseréljenek ellenségeikkel. A háborúk történetében a lovagiasság és a humanitás egyik utolsó szép példája volt ez. A film kiemeli a háború értelmetlenségét, és a karácsony valódi szellemét ábrázolja, amikor a közös emberi értékek és a béke iránti vágy felülkerekednek a gyűlöleten.

Miért is szeretjük (többnyire) a karácsonyi filmeket? Egyrészt azért, mert gyakran a család, a szeretet, az összetartozás, az önzetlenség és a megbocsátás témájával foglalkoznak, amelyek mind alapvető ünnepi értékek, másrészt a pozitív üzenetük, az érzelmi kapcsolat és a nosztalgia, no meg a könnyed szórakozás miatt. Az ünnep idején gyakran vágyunk arra, hogy egy kicsit kikapcsolódjunk a mindennapi stresszből. Ezen alkotások többsége könnyed, szórakoztató, és gyakran a humort sem nélkülözi, ezáltal segít elfelejteni a hétköznapok nehézségeit, miközben élvezzük az ünnep hangulatát.

A karácsonyi filmek gyakran idéznek fel gyermekkorból ismerős képeket és érzelmeket, amelyek megnyugtató és biztonságos érzéseket keltenek a nézőkben még az olyan elcsépelt klisék ellenére is, mint amilyen a feszkós, diszfunkcionális család, a kimaradhatatlan szerelmi történet és a film végén egymásra találó szerelmesek, a kisvárosban ünneplő nagyvárosi emberek, a varázslatos pillanatok, és hogy csakis az mentheti meg a karácsonyt, aki igazán hisz benne. Erre legékesebb példa a Reszkessetek, betörők! mozifilmsorozat, amelyben e klisé mellett a diszfunkcionális család is megjelenik. Ezenkívül az összes bűbájuk és varázslatosságuk mellett az ünnepi időszak kereskedelmi motorjai is. Ugyanis nemcsak a mozik pénztárainál kaszálnak a gyártóik, hanem a különféle, filmekhez kapcsolódó termékeken, a merchandisingen keresztül is. Ugyanez a helyzet a televízió és a streamingszolgáltatók frontján is. Egyrészt növelik azok előfizetői bázisát, másrészt jelentős reklámbevételeket generálnak.

A karácsonyi filmek ugyanakkor sokkal többet jelentenek egyszerű szórakoztatásnál: kulturális szimbólumokként az ünnepek lényegét tükrözik, és mély érzelmi hatást gyakorolnak a nézőkre. E filmek varázsa abban rejlik, hogy képesek összehozni az embereket, legyen szó a család közös filmnézéséről vagy az ünnepi időszakban átélt nosztalgikus pillanatokról.