Itthon is lehet boldogulni!

Egyre többet lehet olvasni arról, hogy a fiatalok apolitikusak, nem érdeklődnek a közügyek iránt. Valóban így van, vagy csak mi, felnőttek gondoljuk ezt gyermekeinkről? Most, hogy hatalmas tüntetések vannak Szerbia-szerte, sőt mondhatnánk azt is, hogy Európa-szerte, láthatjuk, hogy az a sztereotípia, miszerint a fiatalokat nem érdekli a politika, nem éppen igaz. De mi a helyzet egy olyan kisebbségi közösségben, mint a miénk? Vajon a vajdasági magyar fiatalokat érdekli-e a politika, részt vesznek-e a politikai fejleményekben vagy sem? Ezekre a kérdésekre próbálunk válasz kapni interjúsorozatunkban, bemutatva egy-egy olyan fiatalt, aki vállalja a politikai szereplést is.

Sörös Andor Újvidéken született. Beszélgetésünk közben, amelyet a Magyar Szó székházában folytattunk, egy csendes irodában, többször is hangsúlyozta, hogy ő lokálpatrióta.

– Itt vagyok otthon, és ez nem is lesz másképpen. Csak a tanulmányaim miatt töltöttem egy rövid időt távol a városomtól. Olyannyira lokálpatrióta vagyok, hogy már tizenkét éve szezonjegyem van a Vojvodina Sportklub meccseire, amelyeken rendszeresen jelen is vagyok. Édesanyám ugyan nagybecskereki születésű, de édesapám itt született, Újvidéken.

Tegyük hozzá, hogy mindketten egyetemi tanárok.

De, kezdjük az elejéről!

– Annyit tudok rólad, hogy huszonhat éves vagy, és a VMSZ újvidéki ifjúsági szervezetének elnökeként tevékenykedsz. Mi az, amit még elmondanál magadról?

– Igen, Újvidéken születtem, méghozzá 1999-ben, de nem a bombázások alatt, hanem utána. A Petőfi Sándor Általános Iskolába jártam, a magyar osztályba, innen azonban nem a magyar gimnáziumba iratkoztam, hanem a szerbbe, a Jovan Jovanović Zmaj Gimnáziumba, egészen pontosan a természettudományi angol bilingvális osztályba, mert csak ott lehetett a természettudományi tantárgyakat és az informatikát angolul tanulni. Legalábbis elméletileg így kellett volna lennie, de nem teljesen így volt, ám a tanárok igyekeztek minden ide vonatkozó problémát megoldani.

– Ezek szerint neked nem jelentett gondot a szerb nyelv.

– Bevallom, hogy nekem is nehéz volt megtanulni szerbül, ugyanis általánosban magyar osztályba jártam, otthon magyarul beszélgetünk, vasárnaponként, amikor misére megyünk – ma is rendszeresen járok a ferencesek templomába –, magyarul hallgatjuk a misét, ahol pedig laktunk, kevés szerb barátom volt. Tőlük keveset tanultam meg. Hatodikban vagy hetedikben jöttem rá, hogy nekem a szerb nyelv komolyan kelleni fog. Ekkor elkezdtem szerbül olvasni, emlékszem, az autóbusz-állomásokon abban az időben volt egy ingyenes újság, azt olvastam, főleg a sportról szóló híreket, de természetesen más híreket is. Amikor beiratkoztam a gimnáziumba, az első évben még így sem volt egyszerű átállni szerb nyelvre, főként a szaknyelvre, de tapasztalatból mondom, hogyha az ember tudja, mit akar, és kitartó, akkor nagyon gyorsan megtanulhat mindent.

– A többségi magyar lakta közösségekben, gondolok itt elsősorban a Tisza menti városokra, falvakra, erről más az ott élők véleménye.

– Igen, ott nagyobbak a gondok, de állítom, hogy ahogyan az újvidéki fiatalok meg tudnak tanulni szerbül, ők is meg tudnak tanulni. Nem vagyunk mi sem okosabbak. Nekik az a nehéz, hogy nincs hol gyakorolniuk a szerb nyelvet. Magyarkanizsán a szerbek is tudnak magyarul, és ha az ember bemegy a boltba vagy a hivatalba, mindent el tud intézni magyarul. Szerintem valójában nem a nyelv miatt tanulnak a többségi magyarlakta településekről a fiatalok olyan nagy arányban Magyarországon – és ma már az általános iskolába is egyre többen kimennek –, hanem azért, mert most ez a menő, ez a divat. Mert az nem igaz, hogy a magyarországi iskolák jobbak volnának, sem a középiskolák, sem az egyetemek, sőt tapasztalatom szerint az itteni középiskolai oktatás jobb, mint a magyarországi.

– Mégis a diákok túlnyomó többsége ott folytatja tanulmányait.

– Ismétlem, inkább divatból. És ez egy öngeneráló folyamat, amelyet a szülők ösztönöznek. De a Tisza mentén nemcsak az a gond, hogy a gyerekek nem tudnak szerbül, hanem az is, hogy a régiónak nagyon rossz az összeköttetése a szerbiai iskolaközpontokkal, még a legközelebbiekkel is. Mondjuk, egy kis faluból nehezen tud eljutni a gyerek akár a topolyai vagy a zentai középiskolákba. A magyarországi iskolák pedig azt csinálják, hogy az embereik már az általános iskoláinkban megjelennek és elmondják a szülőknek, hogy ők vasárnap este, vagy hétfőn reggel eljönnek a gyerekekért, átviszik őket Magyarországra, ott kollégiumi ellátásban részesülnek, majd pénteken haza is szállítják a diákokat. Az ilyen fajta propaganda nem korrekt a részükről. Ez ellen nagyon nehéz harcolni, ugyanis így a szülő számtalan gondját megoldják, nem kell rohangálnia a gyermekével naponta kétszer, vagy nem kell albérletet fizetnie, és biztonságban is érzi magát, hiszen a gyereke kollégiumban van, felügyelet alatt, sőt az étkezése is megoldott. Úgy gondolom, hogy ezért nekünk is erősíteni, azaz bővíteni kellene a szakkollégiumi rendszerünket, és ez benne van az MNT programjában is. Csak így tudunk vetélkedni a magyarországi iskolákkal. Ékes példa erre az újvidéki Európa Kollégium. És ami még nagyon fontos, hogy azok, akik itthon maradtak, minél erőteljesebben hangoztassák azt, hogy itthon is lehet boldogulni. A szerb nyelvvel kapcsolatban még elmondható az is, hogy nemrég még a kisebbségi diákok szerb nyelvű tananyaga ugyanolyan volt, mint a szerb nyelvű diákoké. Emlékszem, amikor nekem is a Hajduci című könyvet kellett elolvasnom, ami mellesleg archaikus szerb nyelven íródott, nagyon megkínlódtam vele. Vicsek Annamáriának köszönhető, hogy amikor 2016-ban oktatási államtitkár lett, ezt a problémát felvetette és változtattak is a tananyagon. Ma már az általános iskolákban, a kisebbségi osztályokban, így a magyar osztályokban is a szerb nyelvet idegen nyelvként tanítják. Már az első osztálytól kezdve, ahol a tanító néni mellett szerbtanár végzi az oktatást, hiszen gyakorlatilag az ABC-től kezdik a tanulást. Ha már az én időben is így lett volna, biztosan nem szenvedtem volna annyit a középiskola első évében.

– Ha jól tudom, a nyelvgondjaid és a lokálpatriotizmusod ellenére, a középiskola után a Belgrádi Egyetemre iratkoztál.

– Igen, a közgazdasági karra.

– Miért Belgrádot választottad, és nem Újvidéket vagy Budapestet?

– Bevallom, hogy gondolkoztam azon, hogy a budapesti Corvinusra jelentkezzem. Azt tudtam, hogy a Corvinus nagyon erős egyetem, ugyanakkor megtudtam azt is, hogy a belgrádi sem gyenge. Mindkettő rajta van a Shanghai-listán. Amikor átgondoltam mindent és felvázoltam az előnyöket és a hátrányokat, úgy láttam, hogy jobban teszem, ha Belgrádba megyek. Egyrészt a szerbiai egyetemekre sokkal könnyebb bejutni, mint a magyarországiakra, másrészt, mivel nincsen szándékomban bárhova is elköltözni Újvidékről, ha itthon tanulok, itthon fogom kiépíteni azt az ismeretségi kört, amely majd hasznomra válhat. Ha Pesten tanultam volna, ott építettem volna ki ezt az ismeretségi kört, ami valószínűleg megnehezítette volna a hazatérésemet. Meg aztán, ha Magyarországon diplomázok, akkor azt a diplomát idehaza még nosztrifikálni is kell. Belgrádba pedig azért mentem, mert meg akartam „szökni” a szüleimtől, azaz apámtól, aki az Újvidéki Egyetem közgazdasági karán tanít. Úgy gondoltam, hogy ha ide iratkozom be, állandó ellenőrzés alatt leszek, mindent tudnak majd rólam, azt is, hogy melyik vizsgát tettem le és melyiket nem, azt is, hogy mikor maradok ki az óráról, stb. Úgy gondoltam, hogy lelkileg ezt nem tudom majd elviselni. Emlékszem az általános iskolai haverjaimra, akiknek az anyja ugyanabban az iskolában tanított, amibe ők jártak, és nagyon sokat szenvedtek emiatt. Belgrádot viszont nem tudtam megszokni, meg aztán jött a Covid-járvány is, így átiratkoztam az Újvidéki Egyetemre, ahol jelenleg abszolvens vagyok. És boldog, mert itthon lehetek, Újvidéken lehetek.

– Hogyan kerültél be a politikai életbe?

– A VMSZ-be 2021-ben tagosodtam be, ám a kérdésre felelve vissza kell mennem öt évet, amikor 2016-ban részt vehettem egy konferencián. Még gimnazista voltam, amikor az iskolába bejött néhány korombeli fiatal, és elmondták, hogy Újvidéken lesz egy konferencia, az Európai Ifjúsági Parlament konferenciája, és arra keresnek jelentkezőket. Elmondták továbbá azt is, hogy ez a szervezet csaknem minden európai országban létezik, fiatalokat tömörít és ezen a konferencián meg lehet majd vitatni Európa és Szerbia legfontosabb problémáit. Azt is közölték, hogy számos országból érkeznek majd fiatalok, és ez jó alkalom lesz a barátkozásra, valamint az angol nyelv gyakorlására is, ugyanis ezeknek a konferenciáknak a hivatalos nyelve az angol. Azt is kiemelték, hogy itt megtudhatjuk, hogy valójában hogyan is működik az Európai Parlament. Mivel számomra ezek a dolgok többnyire ismeretlenek voltak, jelentkeztem. Nem bántam meg, annyira jól éreztem magam abban a közegben, hogy beléptem a szervezetbe. 2016 júliusától 2024 augusztusáig tagja is voltam, sőt 2020-tól 2021-ig a szerbiai tagszervezet elnökeként is tevékenykedtem. Mivel ezeket a konferenciákat minden évben megrendezik, minden olyan országban jártam, ahol léteznek tagszervezetek, beutazhattam gyakorlatilag egész Európát, még Norvégiában is voltam. Többen is kérdezték tőlem, hogy nem drága mulatság-e ez? Nem volt az, ugyanis a szállást és az étkezést mindenütt fizették, sőt sok esetben még az útiköltséget is megkaptuk. Turistaként soha sem tudtam volna ennyi országba eljutni. Az Európai Ifjúsági Parlamentben való ténykedésemről büszkén mondhatom el azt, hogy sikerült elérnem, hogy Újvidék, Belgrád és Niš mellett Szabadkán is rendezzék meg a konferenciát. Azóta ott is minden évben megtartják. Ezekben az években láttam azt is, hogy igen erős megtartó erő van abban, ha a fiatalok valamilyen szervezethez tartoznak, részt vesznek a működésében. Azt látom, hogy azok a fiatalok, akik Magyarországon akarnak tovább tanulni, nemigen vesznek részt az itthoni szervezetek ténykedésében. Az Európai Ifjúsági Parlament munkájába, amióta Szabadkán is tartanak konferenciákat, sok vajdasági magyar fiatal is bekapcsolódott. Amikor Belgrádból átiratkoztam az Újvidéki Egyetemre, a VMSZ-be is betagosodtam, mert úgy láttam, hogy nagyon nehéz közösségi elképzeléseinket, terveinket megvalósítani, főleg kisebbségiként, ha nem tagosodunk be valamelyik civil szervezetbe vagy politikai pártba. Én politikai pártba tagosodtam be, mert engem a politika érdekelt, nem például a néptánc. Azért éppen a VMSZ-be, mert nincs másik olyan párt, legyen az akár többségi is, amelyik a magyar érdekeket képviseli. Gyakorlatilag nincs is másik magyar párt, amelyik életképes és ki tudja járni azokat a törvénymódosításokat, közművesítési terveket, gazdasági fejlesztési terveket, amelyek a magyar kisebbséget érintik. Ugyanakkor ideológiailag is közel áll hozzám, mint keresztényhez a VMSZ, mint jobbközép párt. És attól, hogy tagja vagyok a pártnak, még foglalkozhatok más, pártonkívüli dolgokkal is. Egy másik ifjúsági szervezetnek is a tagja vagyok, a Kreatív Ifjúsági Fórumnak, amelyben jelen vannak párttagok is és párton kívüliek is, és olyan rendezvényeket szervezünk, amelyek az újvidéki és a város környéki magyar fiatalok közösségi életét szolgálják. Szerveztünk már nagyszabású bált és retróbulit, valamint kisebb kvíz- és társasesteket is. Mindezt az újvidéki Petőfi Sándor Művelődési Központ felújított épületében valósítottuk meg. Célom, hogy tevékenységemmel hozzájáruljak ahhoz, hogy minél több fiatal itthon maradjon, és itthon is jól érezze magát.