„Kíváncsi ember vagyok”

Tizenhárom év kényszerszünet után az idén február 3-a és 9-e között rendezték meg a Magyar Filmszemlét, amelyen 150 filmet nézhettek meg a magyar filmkedvelők.

Mint ahogyan korábban napilapunkban beszámoltunk róla, a rendezvény díjkiosztóján a legjobb nagyjátékfilmben nyújtott legjobb női színésznek járó díjat a zentai születésű Szorcsik Krisztának ítélte oda a zsűri, amelynek a tagjai Schell Judit színésznő, Fliegauf Bence filmrendező, Havas Ágnes producer, Erdély Mátyás operatőr és Sándor Pál filmrendező voltak.

Szorcsik Kriszta 1976-ban látta meg a napvilágot Zentán. Az Újvidéki Színművészeti Akadémia elvégzését követően az Újvidéki Színházban kezdte pályáját, majd 2004-ben a budapesti Bárka Színház társulatához került, de annak megszűnése óta szabadúszóként dolgozik. Az alábbiakban a Hasadás című filmben nyújtott alakításáról és az eddigi pályafutásáról beszélgettünk el vele.

Kérem, meséljen arról a filmről, amelyben a legjobb női színésznek járó díjat nyerte el az idén újra megrendezett Magyar Filmszemlén.

– Először is végtelenül boldog és hálás vagyok, hogy a 13 év kihagyás után újraindult 44. Magyar Filmszemlén megkaptam a legjobb női színész díjat egy olyan zsűritől, amelynek szakmaisága nem kérdés számomra, felnézek a munkásságukra. Kaptam már díjat életemben, de a magyarországi – és ez már 20 év – munkáimat még nem díjazták. Azt pedig, hogy az első díjamat egy filmben nyújtott alakításért kaptam, szinte fel sem tudom fogni. A Hasadás eredetileg nem filmnek készült, hanem színházi produkcióként indult. El is kezdtük próbálni Csehov Három nővérét, de sajnos, vagy talán szerencsére, a koronavírus-járvány közbeszólt, és leálltunk a munkával. Ekkor Kasvinszki Attila, a darab rendezője azzal az ötlettel állt elő, hogy filmet csinálunk, nem pedig előadást, és az összes női szerepet én játszom el.

Vagyis én leszek a három nővér, nagyszerű kollégám, Kozma Karcsi pedig a férfi szerepeket fogja játszani. Tudom, hogy ez most így elég bizarrul hangzik az olvasónak, ehhez látniuk kéne a filmet. Boldog lennék, ha elmondhatnám, hogy menjetek el ebbe, vagy abba a moziba megnézni, de mivel minimális anyagi keretetekkel, független kezdeményezésként indult az egész, most jutott el oda, hogy forgalmazót kell találni a bemutatásához, és amikor ez meglesz, akkor bekerül a mozikba.

A független színházi szféra nehézségeit ismerem, de filmet pénz nélkül, csak baráti alapon, nem lehet csinálni. A film egyik központi témája pont az, hogy hogyan próbálja érvényesíteni létjogosultságát, igazát egy független alkotó, aki ráadásul nő, feleség, anya, s hogyan érvel egy másik alkotó, férj, apa, aki viszont önmaga és a család biztonságát tartja elsősorban szem előtt. Kinek is van igaza? A film több szálon fut, több sors mutatkozik meg, de ezt most bonyolult lenne elmondani. Nagyon nagy kihívás volt forgatni, mert érzékeny témát feszeget, és ahhoz, hogy ne csak közhely szintjén beszéljünk a problémákról, maximálisan fel kellett vállalni önmagunkat, viszont helyenként, amikor a cselekmény megengedte, lehetett a szerepekben színészként lubickolni.

Több filmben és sorozatban is játszott. Ezek közül melyik áll legközelebb a szívéhez, és mi a különbség a filmes és a színházi szereplések között?

– Igazából nem lehet azt mondani, hogy nagy tapasztalatom van a filmezésben. De nagyon jó dolog. Nem nagyon lehet összehasonlítani a kettőt. Most arra vágyom, hogy minél többet filmezhessek.

Még Zentán csöppent bele a színjátszás világába, előtte viszont sporttal foglalkozott. Mi volt az, ami megragadta, és ami miatt a színház, a színművészet mellett kötelezte el magát?

– A sport magától értetődő volt, mert anyukám is és apukám is jó sportoló volt. Fontos volt nekik a sport. S mivel nem fiúnak születtem, így nem focira írattak be, hanem atlétikára. Mindenekelőtt kitartást, szívósságot és teherbírást tanultam a sporttól. Az úgynevezett „nem szabad könnyen feladni” szemléletmódot, még ha az néha fájdalmas is tud lenni, valamint egy jó értelemben vett versenyszellemet. Meglehetősen magányos műfaj az atlétika, és ha most újrakezdeném, akkor csapatsportot választanék. Talán a röplabdát. A színházzal középiskolás koromban találkoztam, de azt hiszem, ezt már sokszor elmondtam. Beszippantott az egész, és azóta sem ereszt el. Mágia.

Ön egyike annak a színésznemzedéknek, amelyik a kilencvenes években a vajdasági magyar színháztörténet legszebb fejezetét fogalmazta meg a maga módján. Hogyan élte meg, és miként tekint vissza erre az időszakra?

– Most ez a nosztalgiázás kicsit olyan, mint, amikor családi összejöveteleken mi, fiatalabbak összemosolyogtunk, amikor egy nagynéni, vagy a nagymama elkezdte mesélni, hogy amikor ő fiatal volt, és… lehet, hogy tudta, hogy már mondta, de jólesett neki újra elmondani, mert jó emlék volt, jó érzésekkel, fontos volt neki… mi meg már kicsit

untuk. Jóváhagyom és elfogadom a részedről ezeket a mondatokat, hogy egyike vagyok annak a színésznemzedéknek, amely a kilencvenes években a vajdasági magyar színháztörténet legszebb fejezetét fogalmazta meg a maga módján. Tudom, hogy abszurd, amit mondok, de valahogy jó csillagállás volt akkor, miközben egy ország esett szét, emberek mentek tönkre, de mi akkor voltunk fiatalok, tele tanulni, alkotni és tenni

akarási vággyal.

A Színművészeti Akadémia elvégzése után az Újvidéki Színházban, majd pedig öt évre rá a budapesti Bárka Színházban szerepelt. Milyen volt Újvidéken és ehhez képest mennyire volt más a Bárkában játszani, illetve hogyan sikerült elfogadtatnia magát egy új színházban és egy új országban?

– A fiam születésével leszoktam arról, hogy folyamatosan összehasonlítgatom az itt-et és az ott-ot. Az itteni és az ottani színházcsinálást, illetve azt, hogy miért nem maradtam ott, ahol, és miért is vagyok itt, illetve, hogy hol is lenne a jobb? Persze vannak dolgok, amik olyan mélyen gyökereznek, hogy hiába akarod őket mesterségesen megszüntetni, úgyis előbújnak még a ledöngölt föld alól is. Ilyenkor fegyelmezni kell ezeket. Amúgy meg csinálni a dolgod. És megtanítani magad arra, hogy többet mosolyogj.

Mely színdarabban nyújtott szerepe áll legközelebb önhöz, és miért?

– Sziveri János ihlette előadásunk, az Elmecirkusz az, ami jelenleg a legközelebb áll hozzám. Ezt Budapesten a Kugler Artban, egy lakásszínházban játsszuk. Ez nem egy klasszikus értelemben vett szerep, de miután mi írtuk, rendeztük és játsszuk, így annyira átitatódtunk az anyaggal, hogy csak kevés hasonló ilyenről tudnék beszámolni. Nagyon

szeretném, ha ezt az előadást otthon, Vajdaságban is bemutathatnánk. Vannak terveim ezzel kapcsolatban, de még nincs semmi konkrétum.

Lát-e különbséget a hazai (vajdasági magyar), illetve a magyarországi színjátszás között, és mik ezek?

– Látok. Látom mindkettő értékét és hiányosságát.

Egy öt évvel ezelőtt megjelent interjúban megemlítette, hogy szabadúszó. Miért döntött így, és mi ennek az előnye, illetve a hátránya.

– Most olyan jó hangulatban vagyok, hogy az is szürkének látszik, ami valójában fekete. Hagyj engem egy kicsit ebben a lila ködben, s majd máskor elmondom a szabadúszás, illetve a mai magyar színházcsinálás mindennapjait. Viszont amennyiben a Jóisten is úgy akarja, akkor a film hamarosan látható lesz a mozikban, és akkor erre a kérdésre is választ kapsz. A filmet egyébként a filmio.hu streaming csatornán meg lehet tekinteni, de ez persze nem lesz akkora élmény, mint a mozi óriásvásznán.

A fellépések és a forgatások mellett mennyi szabadideje van és ilyenkor miképpen kapcsolódik ki?

– Nagyon fontosak számomra a barátaim, a velük való találkozások, beszélgetések. A kutyasétáltatás a Filozófusok kertjében. Ez az egyik kedvenc helyem itt Pesten. És a spirituális elvonulások, a feltöltődések. Ezekre a dolgokra igyekszem tudatosan odafigyelni.

Jut ideje arra is, hogy hazalátogasson szülővárosába, és ha idehaza van, mennyire sikerül figyelemmel kísérni a Zentai Magyar Kamaraszínház társulatának munkáját? Illetve, miképpen tekint arra, hogy hosszú idő után szülővárosának is van egy állandó színházi társulata?

– Zenta mindig benne van, volt és remélem lesz is az életemben. Gyakran látogatom. Amennyire tudom, követem a Zentai Kamaraszínház történéseit, kíváncsi vagyok a munkájukra! De alapvetően én egy kíváncsi ember vagyok, és szerintem lelkes. Szeretem nézni a kollégáimat Pesten is, Vajdaságban is.