A zentai világutazó

Egy ismeretlen szerző szerint az utazás olyan, mint egy könyv: azoknak hozza ki a legjobb oldalait, akik kinyitják. Nos, a zentai Szabó Tönki Károly előtt egy jó ideje tárva-nyitva van ez a könyv, ugyanis a sport mellett minden szabadidejét az utazásnak szenteli, és éppen a beszélgetésünk előtt „jubilált”, vagyis most ért vissza a 70. országból, ahova ez idáig elutazott.

Károly Zenta Alvég városrészében látta meg a napvilágot, ami elmondása szerint az egyik meghatározó elem az életében, ahogyan az is, hogy 7 és fél éves korában elkezdett asztaliteniszezni, sőt sikeres asztaliteniszező volt.

– Akkoriban számomra az utazások csak annyit jelentettek, hogy versenyről versenyre mentünk. Én megéltem a titói Jugoszlávia sokszínűségét és a nyitottságát. Elmondom neked őszintén, hogy az ország széthullása idején hiányozni kezdtek ezek az utazások – mesélte Szabó Tönki úr, és hozzáfűzte, hogy az azóta szétesett ország iránti nosztalgiát úgy pótolja, hogy ellátogat az egykori tagköztársaságokba, és igyekszik úgy utazni, hogy mindig egy új településsel, színfolttal, új emberekkel találkozzon.

Ugyanakkor jóval később kialakult benne egy úgynevezett Kárpát-medence-tudat is, így felfedezte Erdély, Felvidék és Burgenland szépségeit is, sőt ellátogatott Bukarest környékére, illetve Snagovba is, ahol VladTepest vagyis a „Drakula grófot” eltemették. Elmondta azt is, hogy következő feladatként Csángóföldnek szeretne nekivágni egyedül, vagy pedig 1-2 emberrel a társaságában.

2000 augusztusában egy kis szerencsének köszönhetően tagja lehetett a kis-Jugoszlávia Ararát-expedíciójának.

– Ezt Popara Lazar, újvidéki hegymászó vezette, és számomra óriási megtiszteltetés volt, hogy tagja lehettem a csapatnak, ugyanis a török hegymászószövetség minden országból csak négy személy részvételét engedélyezte – mesélte beszélgetőtársunk, és hozzáfűzte, hogy így 14 országból érkeztek meg a hegy lábánál fekvő, a török–iráni országhatár közelében lévő Dogubayazit városába.

– Itt találkoztam először a kurdokkal, és az expedíció is hihetetlen és maradandó élmény volt számomra, ugyanis akkor tapasztaltam meg, hogy mit is jelent egy olyan különleges helyre eljutni, ami akkoriban veszélyes volt. Én magam is egy kicsit úgy voltam ezzel az úttal, hogy 70 százaléka az esélye annak, hogy hazajövök, és 30 százaléka annak, hogy nem – ecsetelte Szabó Tönki tanár úr, majd megjegyezte: lényegében ezt követően vágott bele a nagyobb utazásokba, aminek az úti céljait az általa elolvasott könyvekből választja ki.

Nagyon sok útleírást, illetve a bakancslistáján szereplő országokkal kapcsolatos könyvet elolvasott, és így már a következő esztendőben lehetősége nyílt Nepálba elutazni. Élt is a lehetőséggel, és sikerült bekerülnie az ide utazó csapatba.

Károly elmesélte azt is, hogy a számtalan utazás közül talán az ecuadori kalandja volt a legemlékezetesebb.

– Ide 2010 nyarán sikerült eljutnom. Valójában ez egy 17–18 napos kalandtúra volt, ami nagyon jól sikerült. Sok helyre ellátogattunk: barlangokat látogattunk meg, hegyet másztunk, raftingoztunk, dzsungeltúráztunk, de voltunk kajmánlesen és még sok más helyen.

Keresztül-kasul próbáltuk átjárni az egész országot, és rengeteg élményben volt részünk. Többek között alkalmunk nyílt pirájákat is horgászni – ecsetelte és elmesélte, hogy végül nem fogtak piráját, de azért volt alkalmuk megkóstolni a halat.

Elmesélte azt is, hogy közvetlenül a hazarepülésük előtt tett egy sétát Quito, vagyis Ecuador fővárosának a mellékutcáin, és az egyik pillanatban Petőfi Sándor szobránál találta magát. Miután pedig utánanézett, hogy miképpen is került a legendás magyar költő szobra Quito egyik terére, megtudta, hogy az ecuadoriaknak is megvoltak a saját szabadságmozgalmaik, így Petőfi számukra is óriási név, akinek a verseit az ottani iskolákban is tanítják.

A nyugalmazott tanár úr Kubassek János könyvét elolvasva a Nubra völgyébe is ellátogatott. Ez India északi részén, Ladakh régióban található, és a Himalája egyik legszebb, de viszonylag elzárt völgyébe csak engedéllyel juthatnak be a külföldiek, ugyanis ez a terület katonai övezet is egyben.

Károly elmesélte, hogy egy Balázs nevű fiatalember is csatlakozott hozzá útitársként, így ketten barangolták be a völgyet.

– Óriási élmény volt meglátni ezt a völgyet, találkozni az ottani emberekkel, illetve az ottani társadalmi valósággal. Azonban ha nem olvasok erről Kubassek János nagyszerű könyvéből, akkor Nubra völgye számomra is annyit jelentett volna, mint sok más embernek, akik elolvassák a turisztikai irodák hirdetéseit.

Beszélgetőtársunk megemlítette azt is, hogy a számos csodás élmény mellett volt, amikor kellemetlenségei is adódtak. Nemrég, 2023-ban Indiába látogatott, ahova meg is kapta a vízumot.

– Hajnal négykor érkeztem Új-Delhibe, és a repülőtéren persze az útlevelemet és a vízumomat is odaadtam az ellenőrzéskor. Amikor visszakaptam, nagyon megörültem, hogy szabad vagyok és beléphetek az országba, de még ugyanaznap, amikor megérkeztünk a szállásunkra, megtudtam, hogy a vízumomra nem ütötték rá a belépést igazoló a pecsétet. Végül is bárhova is mentem, nem volt semmilyen gondom ezzel, de visszafelé a határtisztek észrevették, hogy nincs pecsét a vízumon és így elvittek a reptéren lévő migrációs irodába és vallatni kezdtek. Függetlenül attól, hogy ki volt nyomtatva a repülőjegyem, és úgy éreztem, hogy nem vétettem egy törvénnyel szemben sem, a félórás-háromnegyed órás vallatás után kicsit meghurcolva és megalázva éreztem magamat – mesélte.

Károly a beszélgetés során elmondta azt is, hogy ugyan járt már Egyiptomban, Tunéziában, Marokkóban és Zanzibárban, de Afrika irányába még szeretné leróni a tartozását, ezért szívesen bevállalná Etiópiát, illetve Ugandát, de egy másik opcióként felmerülő, a kontinens déli részét átfogó nagy körutat is szívesen vállalná. Ez Dél-Afrikában kezdődne el, majd pedig Namíbiát, Zambiát és Botswanát járnák be.

– Persze az emberekben felmerül, hogy Afrika mennyire veszélyes és ezeket az előítéleteket az ember vagy legyőzi, vagy pedig nem. Azonban ha az ilyesmit az ember nem vállalja be, akkor kimarad a buliból – jegyezte meg Károly, és hozzáfűzte, hogy ez a dél-afrikai túra testvérek között is nagyon sokba kerülne.

A zentai utazó elmesélte azt is, hogy csak sátorozva lehet igazán olcsón letudni az utazásokat, és megemlítette, hogy egy nagyon jó, megboldogult barátommal egy nyáron így bejárták a Balti-országokat, Beloruszt és Lengyelországot is.

– Mind a húsz napon át sátoroztunk és bármennyire hihetetlen, de az összköltsége az egésznek mindössze 800 euró volt fejenként, azzal, hogy ebből az üzemanyagot és a kaját is fedezni tudtuk – mesélte a nyugdíjas szociológia tanár.

Szabó Tönki tanár úr az utazásai során az adott országban élőkkel is felvette a kapcsolatot, mindegyik országban sikerült elbeszélgetnie a helybeliekkel.

– Amikor a csoportommal egy településhez érünk, én ekkor szabad felfedezőutakat engedek meg magamnak, azzal, hogy már előre tisztában vagyok azzal, mit is szeretnék megtudni. Így példának okán Grúziában a falvakban a helyi termékeket kerestem és ezeken belül is a tejtermékeket.

Persze előtte olvastam róla, hogy miképpen is készítik ezt, és ezért kíváncsi voltam az eljárásra. Gyermekkoromban ugyanis a tisztelt földrajztanárom mindig azt mesélte, hogy a Kaukázusban élő emberek a kefirnek köszönhetően hosszú életűek. És ez valójában mai napig is érvényes – jegyezte meg beszélgetőtársunk, majd elmesélte, hogy ezekbe a kis falvakba általában magával vitt egy kis flakonszerű tárgyat és bekopogtatott a helybeliekhez, tisztességesen köszönt nekik, el kezdett veük beszélgetni, majd pedig megemlítette nekik, hogy a házi kefir elkészítésének a menetét szeretné megtudni. Az egyik településen talált is egy asszonyt, aki hajlandó volt elárulni a titkot, és beengedte őt a házába.

– Érdekes módon úgy látszik, hogy ott az a szokás, hogy miután bementem a cellaszerű ajtón át, akkor a férjénél is be kellett jelentkeznem. Ő is nagyon kedvesen fogadott, meg is vendégelt és azt mondta, ne siessek. Ekkor megmondtam neki, hogy tudni szeretném azt, hogy miképpen is élnek. Így egy kis angol, a grúz és az orosz nyelvet váltogatva elbeszélgettünk. Nagyon szép házi szalonnát, házi kenyeret, házi lepényt szolgált fel, majd pedig a férj megjegyezte, hogy akkor megmutatja neki az igazi kefirt. Kezébe vett egy nagy butykost és három deci igazi grúz házi bort öntött nekem, amit a világ legjobb borai közé sorolnák – mesélte Károly, majd hozzátette, ezt követően a ház ura szólt neki, hogy most már kimehet és megnézheti, hogy készül a kefir.

– A felesége el is készített nekem egy jó liternyi kefirt, amiért szinte csak egy jelképes összeget kellett fizetnem – mesélte a beszélgetőtársunk, ahogyan azt is, hogy a kefirt hatalmas tálakban készítik és eredetileg egy nagy bőrzsákban indul el az erjesztése.

– Amennyiben egy szóval kellene jellemeznem a Grúziában látottakat, akkor azt mondanám, hogy a tejbe-Grúzia – jegyezte meg Károly és elmondta, hogy azért, mert a kéthetes grúziai útja során folyamatosan találkozott tehenekkel, nem volt olyan nap, amikor az országutakon közlekedve nem álltak volna meg miattuk.

– Az országban az autóiskolába járó fiataloknak tehenek között kell megtanulniuk vezetni – mesélte Károly, aki elmondta, hogy mivel nemrég érkezett haza a 70. országból, így ezt a jubileumot családi körben szeretné megünnepelni, majd pedig azt is elárulta, hogy már nagyban készül a 71. országba.

Meddig is lehet így világot járni?

A zentai világutazó ennek kapcsán elmondta, hogy ez több tényezőtől is függ, amelyek közül talán az anyagiak a legfontosabbak, amelyek már, esetében, kezdenek fogyni.

– Ami a kedvemet, az egészséget, a motivációt és a késztetést illeti, nincs gond. De ugyanakkor azt a tényt is el kell fogadnom, hogy 70 fölött már nem nagyon utaznak az emberek. Tehát most még nem tudom, hogy meddig sikerül folytatnom az utazásaimat.

Amennyiben szabad önvallomást tennem, akkor el kell mondanom, lehet, hogy az utazás nagy élmény, de minden véges az életben, és hát azzal kell gazdálkodni, amink van. Ennek ellenére úgy érzem, hogy egy Kárpát-medencei, vagy az egykori Jugoszlávia területén szervezett, vagy akár törökországi, görögországi, és talán ausztriai utazás még belefér a költségvetésembe, ha nem is minden hónapban, de legalább évente egyszer-kétszer.

Persze Szabó Tönki számára is vannak olyan országok, ahova hiába szeretne, de még nem sikerült eljutnia. Többek között ilyen a fent már megemlített Etiópia is.

– Már legyőztem az ilyen-olyan védőoltásokkal szembeni félelmeimet, amit fel kellene majd vennem, hogy ide utazzak, ahogyan azt is, hogy itt az is előfordulhat, hogy kirabolnak.

Etiópia ugyanis kulturálisan nagyon gazdag ország. Az őskereszténység is innen származik, és a frigyládát is állítólag itt őrzik, no meg sok minden más van itt, ami miatt úgy érzem, be kell, hogy vállaljam. De itt van Tádzsikisztán is, amelyik egyike a hegyekben és természeti látnivalókban leggazdagabb közép-ázsiai országoknak, de nem sokan utaznak ide. Tehát ez is egyértelműen a bakancslistámon szerepel, ahogyan Venezuela is.

A Tanár úr elmesélte azt is, hogy mire is figyeljenek oda az utazni vágyók, és azt tanácsolta, hogy fizikailag jól készüljenek fel és nagyon vigyázzanak az egészségükre. Vagyis figyeljenek oda, hogy mit is esznek, illetve hogy csak üveges vizet igyanak, mert a helyi kutakról származó vizet fogyasztók nagyon könnyen összeszedhetnek különböző fertőzéseket.

Károly elmondta, hogy nem szabad ínyenckedni, teleennia bendőnket, vissza kell fognunk magunkat.

Utazásunk során lényeges alaposan tájékozódni arról, hogy mit is érdemes megnézni, illetve mivel érdemes közlekedni. Taxisokat, ahogyan buszjáratokat is lehet találni, és az utóbbiakat érdemes választanunk, amennyiben olcsón szeretnénk megúszni az egészet.

– Rájöttem, hogy utazásunk során valamilyen szinten lehet takarékoskodni. Így példának okáért amennyiben esetleg eljutok Franciaországba, vagy pedig Olaszországba, akkor nem vendéglőben eszek majd, hanem itthonról viszek készételeket, konzerveket, és így egy hét alatt száz eurót is megtakaríthatok.

Persze a vizet és a gyümölcsöt az embernek meg kell vennie, de itthonról lehet vinni szárított gyümölcsöt. Én mindig viszek magammal szárított, vagy pedig aszalt szilvát – mesélte, és elmondta azt is, hogy mindig legyeneknálunk gyógyszerek, no meg az utazási biztosítást is kötelező megkötni, mivel már szemtanúja volt annak, hogy mivel jár, ha az ember megbetegszik az úton, és előtte nem kötött biztosítást.

– Tájékozódni kell mindenről – jegyezte meg egyfajta végszóként, és hozzáfűzte, hogy az utazásai során mindig kikéri a helybeliek tanácsait is.