A múlt hét végén egész Esztergomig jutott el az az észak-vajdasági, jelesül zentai és magyarkanizsai különítmény, amely eredetileg egy dogori sportkonferencia, illetve különböző együttműködési megállapodások miatt utazott el egészen addig. Erről már szóltunk a sportoldalainkon, az viszont megér egy misét, milyen helyekre jutott el a csapat. Na, nem kell óriási dobásra készülni, de azért számunkra ikonikus helyszínek voltak ezek. Lássuk, merre jártunk a Pilisben!
Esztergommal kezdenénk, de talán nem a bazilikával, arról nyilván írtak már sokat. Egy pincéről szólnék, a bazilika tövében, az erődítmény katakombáiban létrehozott kiváló helyről, a Prímás Pincéről, ahol remek villányi Rosét ittunk, sajnos azonban ott sem lehet már klasszikus magyar ételeket enni, hanem újratervezett különlegességeket: finom volt az erdei gombás Pilisi raguleves, csak egy olyan pici bögrében hozták, hogy otthon a kávét nagyobból isszuk, a Vasi pecsenye tört burgonyával és kolbászos textúrával dukál, de a hússzelet a fél tenyerembe elfért volna, a madártejet pedig püspökkenyérrel szolgálják fel, de gránátalma helyett csak egy-két csepp szirup járt hozzá. Pótoltuk azonban a jófajta borral, de azért nagyon érdekelt bennünket, hol is van Esztergomban a Csülök Csárda...
TECA KOCSMÁJÁBAN
Másnap mindenért kárpótoltak bennünket. Vendéglátóink ugyanis kombiba ültettek minket, s Esztergomból a Dobogókői úton elindultunk Pilisszentlélek felé. Hogy miért érdekes mindez? Hát azért, mert ezt a falut nyilván jobban ismerik a világban Pajkaszeg néven, azaz ez a mi kis falunk, a népszerű tévés sorozat helyszíne! Ahogy haladtunk a majd’ 700 méter tengerszint feletti magasságban található piciny település központjába, ott állt előttünk a sorozatból ismert polgármesteri hivatal, egyik udvarban pedig a zöld traktor, amelyet a tévéből oly jól ismerünk. Aztán már meg is érkeztünk Teca kocsmájába, abba az ütött-kopott csehóba, ahol a söntést támasztó pincérnő mellett Laci bácsi is bent ült: „Hát ti honnan jöttetek, fiúk?” Jól elcsodálkozott, mikor Szerbiát mondtunk, de kisvártatva már bratyizás lett belőle, mert Sőregi Oszi barátunk már rendelte is neki a sört, s aztán gyorsan megtudhattuk, hogy Laci bácsi minden kocsmás jelenetben statisztál: „Az úgy megy, hogy szólnak, milyen ruhában kell jönni, aztán a stáb fizeti a sört, igaz, alkoholmentest, meg „konyakot” is kapunk, ami valójában tea.
Na de, ez csak esti hatig megy így! Utána már rendes sör és konyak kerül az asztalra.” Közben a pincérnő felmondott, mert munkaidő közben nem lehet inni, s hát neki is fizetett Oszi egy sört. Megitta, majd nagy nyűggel újra felvette a munkát... Vendéglátóink azt is elmesélték, a sorozat óta rengeteg turista jár a faluba (ahol egyébként nincs tó, azokat a jeleneteket Esztergom környékén forgatják), s mivel össze-vissza parkoltak, a helyiek meg nem tudtak rendesen közlekedni, hát a falu bejáratánál parkolót hoztak nekik létre. „Fiúk, ha bármikor erre visz az utatok, gyertek nyugodtan, nálam ott hagyhatjátok a gépkocsit. Hogy hol lakok? Hát a Gyuri mellett!” – búcsúzott el tőlünk Laci bácsi, az ott töltött háromnegyed óra alatt pedig vagy harminc vendég tért be egy felesre Teca kocsmájába. S bizony, az elkövetkező hónapokban még nagyobb lesz a nyüzsgés Pajkaszegen, mert ebben a hónapban ismét érkezik a budapesti stáb, s októberig folyik majd a forgatás.
NINCS HUBI AZ ÜVEGTIGRISBEN?!
Pilisi kirándulásunknak azonban nem volt ezzel vége. Vissza Esztergomba, Dorog, majd Piliscsabánál jobbra, Tinnye felé. Mindenkinek olyan érzése volt, hogy a Tarcal lankáin haladunk, hiszen az utak és a fák is olyanok, közben vendéglátóink felmutattak egy házra: „Na, az a miénk, ott lakunk mi”. Megtudtuk tőlük, hogy a három-négyszeresen olcsóbb ingatlanok iránt nagy a budapesti kereslet, de hogy is ne lenne az, amikor ez a térség tán egy órára sincs a fővárostól. S hogy mit kerestünk arra? Talán a pajkaszegi kocsmánál is kultikusabb helyet, az Üvegtigrist! Évekig nem volt nyitva, de újra üzemel, s szinte könnybe lábad az ember szeme, amikor megérkezik a Garancs-tóhoz, lefordul jobbra, s ott virít a lakókocsi! Áhítattal közeledtünk a csapóablak felé, csak hát nem Lalesz fogadott bennünket, hanem egy csinos roma nagylány, aki nézte is, miért vagyunk mi ennyire megilletődve. „Hát nem nézted a filmet?” – kérdeztük. „Nem...” – volt a kiábrándító válasz, de mi már a rendelésen gondolkodtunk. „Mit is kell itt inni?” – kérdezte Tóth Laci zentai vízilabdaedző. „Mit, mit! Mivel te nem iszod a sört, Hubit!” – válaszoltam egy kicsit fanyalogva, mert sofőr létemre én nem ihattam. „Nincs Hubi...” – jött az újabb kiábrándító válasz: „Van pálinka.” Hogy is volt a filmben? Csoki kért három fajta pálinkát, aztán egyszerre lehajtotta: „Vegyi gyümi!” Mivel Cila barátunk már vagy 50 éve főzi a jófajta pálinkát otthon, Zentán, nem csodálkoztunk, hogy itt nem kért, de azért csak kaptunk ezt-azt, közben pedig a kocsik sorban parkoltak le. Ki egy körre jött, ki csak egy elvihető kólára, de ott is annyi ember fordult meg se perc alatt, hogy csak na!
Közben elnéztük a környéket. A lejárat tök olyan, mint volt a film három részében, egyedül az nem tetszett, hogy valami okostojás 100 méterre egy nagy villát épített, s kiírta rá, hogy étterem, panzió. Hogy ki megy el hozzá az Üvegtigris után, rejtély.
Hát, ennyire volt most időnk bámészkodni. Közben Laki Ákos híres szaxofonos barátomra gondoltam, aki ismét óceánjárókkal szeli a habokat, s kedvenc időtöltése, hogy minden kikötőből, állomáshelyről szelfiket tesz fel a közösségi oldalakra. Értelek én Ákoskám, hogy szép hely Miami, meg Rio, de voltál-e már az Üvegtigrisnél?!
