Elképesztően kellemes illatot éreztem azon a napsütötte hétfő délutánon, amikor beléptem Nagy Némedi Katáék otthonába. Amíg Kata kávét készít nekem, amibe valamiféle titokzatos narancsaroma is került a szójatej mellett, addig én elvesztem kislányuk göndör szőke fürtjeiben. A két és fél éves Léna megszólalásig hasonlít öt és fél éves bátyjára, Andrisra. Meg is jegyeztem ezt vendéglátómnak, mire ő fülig érő mosolyával azt felelte: és mindkettő az apukájára hasonlít. A rutinos válaszból leszűrtem, hogy nyilvánvalóan nem tőlem hallotta először az észrevételt. Az otthonuk maga a nyugalom szigete, letisztult, dekoratív, és valahogy miden mindenhez tökéletesen passzol. Lágy színek, finom illatok, igazság szerint bármikor visszamennék egy újabb kávét meginni. A füzetem lapjai teljesen üresek voltak, sehol egy kérdés vagy a szokásos felkiáltójelek, amik rendszerint arra figyelmeztetnek, mit ne felejtsek el megkérdezni. Őszintén szólva én Katára voltam kíváncsi, mindenre, ami Ő. A kisugárzása, a mosolya, az energiaszintje, az, ahogyan mesél az életéről, magával ragadó.
Kezdjük az elején, hogy miért is látogattam el hozzá valójában! 2011- ben szerezte meg alapfokú főiskolai diplomáját a Szegedi Tudomány Egyetem Egészségtudományi és Szociális Képzési Kar Fizioterápiás Tanszékén. Ezt követően a budapesti Semmelweis Egyetem Testnevelési és Sporttudományi Karán Humánkineziológia szakon fejezte be a mesterképzést. Azon belül is a terhelésélettan szakirányt választotta, inkább idősekkel szeretett volna ugyanis foglalkozni. Véleménye szerint a sportolók körül mindig is nagy volt a felhajtás, többnyire mindenki velük szeretne foglalkozni, hiszen a jövő és a pénz is leginkább ebben van. Őt azonban ez a vonal sosem érdekelte, számára az időskori problémák, illetve a napjainkban már a fiatalok körében is felmerülő mozgásszervi panaszok voltak azok, amikkel ő foglalkozni szeretett volna.
Kérlek, mesélj magadról, mivel foglalkozol?
– A mi családunkban édesapám volt az, aki mindenféle manuális technikával, energetikával foglalkozott, megmasszírozott bennünket, ha fájt a nyakunk vagy épp a derekunk, ő gyógyított otthon mindenkit. Nekem ez nagyon tetszett, és valahogy mindig is olyan útmutatást kaptam onnan föntről, hogy valami gyógyító tevékenységet kell itt a földön beteljesítenem. Sokáig azt hittem, hogy orvosnak kellene tanulnom, így az általános iskola befejeztével gimnáziumba szerettem volna járni, amit édesanyám nem engedett, ezért szakmát választottam. Így esett a választásom a zentai Egészségügyi Középiskola fizioterápiás technikus szakára, ebből kifolyólag pedig egyértelművé vált, hogy a főiskolai tanulmányaimat is a gyógytornászpályán szeretném folytatni. A középiskolás éveim alatt két szépségszalonban is dolgoztam, Zentán és Adán is masszíroztam, ahol kellett, igyekeztem használni az akkori tudásomat. Az érzést, hogy két kezemmel segíthetek másokon, már kezdettől fogva nagyon szerettem. A főiskola alatt szinte végig évfolyamelső voltam, és nem azért, mert halálra tanultam magam, hanem egyszerűen azért, mert annyira ráállt erre a gondolkodásom, nekem minden logikus volt és adta magát. Emlékszem, a kollégiumi évek alatt fent laktunk a hetedik emeleten, megvolt, melyik nap milyen előadásaink lesznek, és előtte mindenki jött a hetedik emeletre gyakorolni, mindenkinek én mutattam meg, melyik technikát hogyan kell alkalmazni, korrepetáltam a saját évfolyamtársaimat. Mondhatnám azt is, hogy a pedagógusi pályám már itt útnak indult, pedig nem szerepelt a terveim között, hogy tanítani fogok.
A rugalmas test (Fotó: Gulyás Réka)
Hogyan kerültél mégis a tanári pályára?
– 2012-ben, amikor a mesterképzésen kezdtem a második évet, ősszel felhívott az egyik legcsodálatosabb, legnagyobb tudású gyógytornász, aki egész Magyarországon és Európa-szerte is elismert. Nekem is volt szerencsém tőle tanulni Szegeden, a főiskolán, nem is akármilyen tantárgyakat. Dr. Nagy Edit fantasztikus példakép emberileg is és szakmailag is. Akkoriban ő volt a tanszékvezető Szegeden, és felkeresett, hogy szeretné, ha a tanársegédjük lennék. Abban a pillanatban igazából fel sem tudtam fogni, hogy ez mekkora megtiszteltetés számomra. Neurológiai fizioterápiát oktattam, ami az idegrendszeri betegségekkel foglalkozik, annak vizsgálatával és speciális gyógytornáival (ilyen például a szklerózis multiplex, Parkinson-kór, a sztrók rehabilitációja). Ezek voltak az én kedvenc tantárgyaim is. Napokig nem tudtam aludni attól a gondolattól, hogy én adhatok elő hallgatóknak, felnőtteknek, egyetemistáknak úgy, hogy ráadásul még én magam is egyetemista vagyok, egyszóval ez egy csúcsszuper dolog volt számomra. Ez szintén egy jó kis tanulási folyamat volt, hogy önmagamat fejlesszem, hogy a kifejezőkészségemet fejlesszem, és hogy valóban hiteles tudjak lenni a hallgatóim számára. 2013-ban szereztem meg a mesterdiplomámat, és ezt követően fel is kínálták a főiskolán az állandó munkaszerződést, ezáltal főállásban is elkezdtem tanítani, és mindennap utaztam át Szegedre, innen Oromhegyesről. Nekem ez egy nagyon jó ugródeszka volt az életemben, mondhatnám presztízs, mert amikor beszélgettem valakivel, és elmondtam, hogy mi az én munkahelyem, milyen előadásokat, gyakorlatokat tartok a hallgatóknak, akkor már rögtön nem masszőrként tekintett rám. Az emberekben sajnos van egyfajta beskatulyázás, hogy a gyógytornász az egyenlő a gyógymasszőrrel, pedig nem, teljesen más a kettőnek a tevékenysége, a gyógytornásznak van kompetenciája masszírozni is, míg a gyógymasszőrnek nincs kompetenciája tornáztatni vagy specifikusam kezeléseket alkalmazni. Úgy éreztem, ezáltal sokkal jobban fogadták a tanácsaimat. Véleményem szerint ez nagyban befolyásolta mindazt, amit az emberek gondoltak rólam, és ezáltal egyre többen kerestek fel a problémáikkal.
Miért érezted fontosnak, hogy folyamatosan továbbképezd magad?
– Nagyon sok családhoz mentem ki, ahol valamelyik hozzátartozó sztrókot kapott, és én állítottam őket talpra. A tanítás mellett én ténylegesen is űztem ezt a tevékenységet, nemcsak oktattam, hanem valóban a gyakorlatban is foglalkoztam ezzel. Ekkor jöttem rá igazándiból, hogy önmagában az egyetemi végzettség kevés ahhoz, hogy valaki specifikusan és igazán hatékonyan tudjon megoldást találni mások problémáira. Valójában ez motivált arra, hogy mindig valami új továbbképzésbe vágjak bele. Illetve volt egy saját kihívásom is, amikor bekerültem a főiskolai padba, reggeltől estig voltak előadásaim, és nagyon fájt a derekam, alig tudtam kiegyenesedni, mindkét lábam elzsibbadt a nap végére. Egy neurológus segítségét kértem, és meg is állapította, hogy milyen panaszaim vannak és, hogy ezek milyen problémákra utalnak. Én ekkor már nagyon erőteljesen kerestem erre a megoldást, így lettem elsősorban Mckenzie-terapeuta. Az évek során végül elvégeztem kb. 20-25 továbbképzést, amit itt most szerintem teljesen felesleges volna felsorolni. 2019-ben találkoztam az FDM-technikával, ez a fascia disztorziós modell, ami a mai legmodernebb és leghatékonyabb manuális fájdalomcsillapító technika. A páciens mutatja magán, hogy mi és hol fáj neki, és ebből az ő testbeszédéből következtetünk arra, hogy milyen kötőszöveti probléma áll ennek a hátterében. Elképesztő, de ezt követően az adott technika módszerével kezeljük a beteget, és azonnal tapasztalható a változás. A férjem mindig mondta, hogy minek egy újabb tanfolyam, hiszen ezt a munkát sem győzöm, és így is hatékonyan tudok segíteni másokon. Én azonban ettől függetlenül mindig kerestem az újabbnál újabb és jobbnál és jobb lehetőségeket. Számomra az a siker, ha egy emberrel egyszer találkozom, megértetem vele, hogy ő mit tud hozzátenni a saját állapotához, én megkezelem, elindítom azon a bizonyos úton, kap házi feladatra gyógytornát, és ő tulajdonképpen ki tudja saját magát kúrálni. Aki nem tesz magáért, és krónikus panaszokkal küzd, az ő esetében persze kell akár négy-öt kezelés is, ez sem egymást követő napokon, hanem akár egy éven keresztül is eltarthat ez a néhány kezelés. Sosem szoktatom rá a pácienseimet arra, hogy én majd megoldom helyettük, hiszen akkor nem válnak önállókká. Azzal, ha én kihorgászom a halat és odaadom az éhezőnek, azzal ő holnap még ugyanolyan éhes lesz. Ezért célom megtanítani az embereket arra, hogy hogyan tudnak ők egyedül is változatni, ebben az esetben halászni.
Nagy Némedi Kata (Fotó: Gulyás Réka)
Akkor mondhatjuk, hogy te is a családod gyógyítója lettél, mint odahaza édesapád?
– Az én kisfiam egy nagyon sírós kisbaba volt, mi azt az első periódust nehezen éltük meg, rengeteg olyan panaszunk volt, amikre nem tudtunk megoldást találni. Amikor megcsináltam a baba-FDM-specializációt, akkor olyasmire ébredtem rá, hogy az én gyermekemnek anno milyen sok kötőszöveti baja volt. Mivel a kisbabáknak az egyetlen eszközük a kommunikációra a sírás, csak így tudják jelezni, ha valami diszkomfortjuk van, ha ez az eszköz vagy látásmód a kezemben lett volna, biztos könnyebb lett volna számunkra ez a babás periódus. Igazság szerint az motivált, hogy továbbképezzem magam a babák irányába, én is kerestem a megoldásokat Andrissal. Jelenleg pedig ez a terület a szívem csücske: amikor elhoznak hozzám egy kisbabát, hogy nagyon sírós, nem alszik, feszíti magát, nem szeret hason vagy bölcsőtartásban, ezekkel a dolgokkal én mind tudok mit kezdeni, és úgy érzem, hatékonyan segíthetek a szülőknek. Amikor anyuka jól van, akkor a baba is jól van, ez azonban fordítva is legalább annyira igaz, hiszen ha a baba nincs jól, akkor az anyuka sem tud jól lenni. Amikor a babáknak van valamilyen kötőszöveti problémájuk, amit bizonyos testtartással vagy pedig sírással jeleznek, a szülők sok esetben nem is gondolják, hogy háton fekve, ha csak egyik irányba szeret nézelődni a csöppség, az kezdetben problémát jelenthet, a későbbiekben viszont felismerik, hogy lesz egy koponyadeformitás. Mindemellett egyébként elvégeztem a várandósságom alatt egy baba-mama jógatanfolyamot is. Mindennek köszönhetően úgy érzem, hogy nemcsak szakmailag, hanem mint édesanya is sokat tudok segíteni a kismamáknak, azt hiszem, nagyon sok esetben kell az anyukákat megerősíteni.
A nagy szakmai tudásod ellenére hogyan váltak az alternatív gyógymódok, adott esetben az illóolajok a mindennapjaid részeivé?
– Amikor a kislányommal voltam várandós, részt vettem egy aromaterápiás előadáson a zentai baba-mama klub szervezésében, és tulajdonképpen ott ismerkedtem meg az esszenciális illóolajokkal. Persze hallottam, láttam már előtte is ilyen klasszikus teamécsesbe cseppentős olajokat, azokat viszont nem szerettem. Fenntartásokkal ugyan, de érdekelt az aromaterápia világa, szerencsés vagyok, hogy ott akkor a legtisztább illóolajokat volt alkalmam kipróbálni a saját bőrömön. Ezek pedig nem mások, mint a legtöbbet tesztel olajok, a DoTerra esszenciális illóolajai. 2019-ben elkezdtem használni őket saját magam és a családom egészsége érdekében, azóta a mindennapjaink részét képezik ezek a fantasztikusan tiszta és természetes gyógymódok.
