Mi motivál arra egy fiatal nőt, hogy rendőr legyen? Milyen szépsége és nehézsége van a rendőri hivatásnak? Hogyan lehet nőként érvényesülni egy ilyen férfiasnak mondott szakmában? Fegyelem, tisztesség és hivatástudat – e három dolog szükséges a rendőri pályához – véli az óbecsei származású, tizenhárom éves kora óta Németországban élő Klamár Zsanett. Zsanett 1993 nyarán született Zentán. Óbecsén élt szüleivel az Alsóváros nevet viselő városrészben, az óbecsei Petőfi Sándor Általános Iskolába járt, és évekig tagja volt a szintén helyi Petőfi Sándor Magyar Kultúrkör modern tánccsoportjának. Aztán 2006 márciusában, tizenhat évvel ezelőtt családi okok miatt Németországba költöztek. Az akkor tizenhárom éves kislány egy teljesen új és idegen környezetbe került német nyelvtudás nélkül, napjainkban azonban szerb-német kettős állampolgár és a stuttgarti 4. Főkapitányság egyik rendőre.
Interjúalanyommal tegeződünk, hiszen amellett, hogy szinte egyidősek vagyunk, gyerekkorunk óta ismerjük egymást.
2006-ban költöztetek Németországba, Wangen im Allgäuba édesanyáddal. Milyen érzés volt szinte egyik napról a másikra kiszakadni az otthoni, megszokott környezetből?
– A hatodik osztály második félévét már egy teljesen új osztályban, iskolában, sőt egy teljesen új országban kezdtem meg. 2006. március 26-án, egy szombati napon érkeztünk meg új otthonunkba édesanyámmal, én hétfőn délelőtt már az iskolapadban ültem. Nálunk, Óbecsén az általános iskola ötödik osztályától volt kötelező a német nyelv, én azonban soha nem foglalkoztam vele különösen, nem hittem, hogy valaha is szükségem lesz rá. Emlékszem, gyerekként nagyon nehéz volt elválni a barátaimtól, az otthonomtól, de ezzel szerintem nem mondok semmi újat, az elválás senkinek sem könnyű, legyen szó bármilyen élethelyzetről. Kezdetben nagyon hiányzott a régi életem, olyan érzésem volt, hogy soha nem fogom feltalálni magam. Új életet kezdeni külföldön sajátos kihívásokkal jár, legyen az ember bármennyi éves. Egy teljesen új világba csöppentem, idegen emberek közé úgy, hogy a német nyelvet egyáltalán nem beszéltem. Az első tanítási napon édesanyám kísért el az iskolába, ő gyerekkora óta anyanyelvi szinten beszéli a németet. Először az igazgatóhoz mentünk, aztán jött két új osztálytársam meg egy tanárnő, akik a tanterembe kísértek, és bemutattak a többieknek. Én egy mukkot nem értettem. Az új osztálytársaim az első naptól kezdve nagyon kedvesek és segítőkészek voltak, mindent megtettek annak érdekében, hogy a lehető leghamarabb felzárkózzak. Hoztak magukkal egy szerb-német szótárt, igaz, ez nem nagy segítség volt, a szerbet sem beszéltem túl jól. Nem értették, hogy hogy lehetek magyar, ha Szerbiából jöttem. Aztán ott a második-harmadik héten eldöntötték, hogy ez így nem mehet tovább. Az iskolaidőn kívül is eljöttek értem, különféle szabadidős programokat szerveztek. Így, a mindennapi kommunikáció során és a különféle programokon, társalgásokon keresztül próbáltak meg nekem segíteni, hogy mielőbb megtanuljam a nyelvet. Körülbelül fél év kellett ahhoz, hogy elsajátítsam a német nyelv alapjait, ahhoz pedig, hogy anyanyelvi szinten is beszéljem, természetesen kicsit több időre, másfél-két évre volt szükség.
Mikor fogalmazódott meg benned először a gondolat, hogy a rendőri pályát válaszd? Tudatos volt a pályaválasztásod?
– Németországban teljesen más az oktatási rendszer. Az általános iskola kilenc osztályos, azzal, hogy már negyedik osztályban van egy tudásfelmérés, ami alapján kiderül, hogy a tanuló melyik irányba mehet tovább ötödik osztálytól: marad az általánosban, vagy megindul a gimnáziumi, esetleg a főiskolai irány felé. Én a nyelvtudás hiánya miatt az általánosban maradtam. A kilencedik osztály elvégzése után elvégeztem a kétéves főiskolát. Egy évet vendéglátóipari szakon tanultam, de nem nyerte el a tetszésemet, a második évet már a kereskedelmi szakon folytattam. Ekkor még nem volt tudatos a szakmaválasztásom, nagyon sokáig nem tudtam, hogy mivel is akarok foglalkozni. Németországban tényleg sokfajta lehetőség van arra, hogy továbbtanulj, hogy fejlődj. A főiskola után el kellett volna végeznem egy hároméves inasiskolát szakmán belül, de mivel én ekkor még nem találtam meg az utamat, úgy döntöttem, munkába állok. Egy gyárban helyezkedtem el, amely autóalkatrészek gyártásával foglalkozik. Édesanyám abban az időben biztosítással foglalkozott, neki is besegítettem, de az sem volt az én világom. Annak ellenére, hogy nem tudtam, hosszú távon mit is szeretnék csinálni, az már a húszas éveim elején tudatosult bennem, hogy mielőbb szeretnék önállósulni, és mielőbb szeretném magamnak megteremteni a stabil anyagi hátteret. A rendőri pálya valójában mindig is vonzott Németországban, csak időbe tellett, mire rátaláltam a hivatásomra. Ahhoz, hogy valaki rendőr lehessen, elengedhetetlen a főiskolai végzettség, magától értetődően a nyelvtudás, emellett vagy a német állampolgárság vagy pedig legkevesebb nyolc év ott-tartózkodás. Miután Németországba költöztünk, én családi okok miatt körülbelül egy évre rá megkaptam a német állampolgárságot, így szerb-német kettős állampolgár lettem már gyerekként. Tehát minden feltétel adott volt, és úgy döntöttem, átadom a kérvényt az érettségire a rendőrtiszti főiskolára. Az érettségi vizsgán egy igen hosszú írásbeli vizsga volt, amely több részből állt, mint például a nyelvismeret és a logika, ezt követte a szóbeli vizsga, illetve az erőnléti vizsga során többek között futni és úszni is kellett. Az összesített pontszámok alapján végül kiválasztották azt a nyolcszáz személyt, aki hamarosan megkezdhette a tanulmányait. Így lettem a Biberach an der Riß-i Rendőrtiszti Főiskola (Hochschule für Polizei) fiatal rendőrtanonca 2018. szeptember elsején.
Hogyan zajlik a rendőri képzés, és mire tanítja meg ez az időszak a fiatal rendőrtanoncokat?
– A képzés összesen két és fél évig tart. A rendőri pályán elengedhetetlen a fegyelem, a tisztesség és a hivatástudat, és ezt már a képzés során megtanuljuk. Első évben csak az elméleti oktatás zajlik, amit egyéves gyakorlati képzés követ, amit mindenki a saját lakóhelyén végez el. Ugyanolyan tempóval és munkaidővel dolgoztunk mi is, mint az idősebb és tapasztaltabb kollégák, akik nagyon sokat segítettek. Nyilván az elméleti tudás is fontos, de a gyakorlat még fontosabb. Nagyon sok új helyzettel találkoztunk a gyakorlati képzés során: lopás, tüntetés, közlekedési baleset, cserbenhagyásos gázolás, öngyilkossági kísérlet és öngyilkosság, gyilkosság, bántalmazás, emberölési kísérlet, családon belüli erőszak és így tovább. A gyakorlati képzés után ismét egy féléves elméleti oktatás következik, illetve a vizsgafelkészítő. 2021. február végén fejeztem be a tanulmányaimat. A vizsga letétele után minden frissen végzett rendőrt oda helyeznek át, ahol éppen szükség van rá. A szerződés alapján bárhova kerülhet Baden-Württemberg tartományon belül, így én jelenleg Stuttgartban dolgozom a 4. Főkapitányságon. Az elmúlt másfél évben is sok új esettel találkoztam a munkám során, hiszen Stuttgart nagy város.
A rendőri pályán nincs két egyforma nap, mindig új szituációkkal és új emberekkel találkozol. Bizonyára volt már olyan eset, amelyik jobban megviselt…
– Minden esetben a rendőröket riasztják először, majd az esettől függően mi értesítjük a kriminológiai osztály munkatársait vagy a különféle felügyelőségeket. Ez azt jelenti, hogy minden esettel mi találkozunk először, mi látunk meg mindent először. Az öngyilkossági kísérletek, illetve azok látványa visel meg a legjobban, és a családon belüli erőszak néhány súlyosabb formája. Egyszerűen lehetetlen mindenre felkészülni pszichikailag. De megvannak a saját módszereim és szabadidős tevékenységeim, amivel úgymond helyre rakom magamat.
Jelentett bármilyen nehézséget, hogy nőként próbáltál boldogulni egy jellemzően férfias pályán?
– Az én csoportomban 21-en vagyunk, ebből hatan vagyunk nők, nagyon jó a kollektíva. Egyáltalán nem ér minket megkülönböztetés a férfi kollégák részéről csak azért, mert nők vagyunk. A csapatban mindenki segítőkész, maximálisan számíthatunk egymásra minden esetben. Ami az esetekhez való kivonulást illeti, az a tapasztalatom, hogy az emberek nagyon sokszor jobban reagálnak, ha egy rendőrnő érkezik ki a helyszínre. Ez főleg az öngyilkossági kísérletek és a családon belüli erőszak esetében van így. Utóbbinál az esetek 80 százalékánál a nők a bántalmazás elszenvedői, ők pedig könnyebben megnyílnak egy rendőrnőnek. Nem jelent nehézséget, hogy nő vagyok, éppen ellenkezőleg. Egyébként abból is előnyöm származik, hogy kétnyelvű vagyok, sokszor kérik a segítségemet tolmácsként a különféle eseteknél.
Térjünk át egy kicsit a szabadidős tevékenységeidre. A lovak és a lovaglás iránti szereteted már gyerekkorunkban megmutatkozott. Emlékszem, amikor kiskorunkban kaptál egy Barbie babát, amelyiknek volt egy lova, és te a lónak sokkal jobban örültél, mint a Barbie-nak. Ma már saját lovad van és fogathajtással is foglalkozol. Erről mesélj!
– Azt hiszem, másfél éves lehetettem, amikor édesapám először ráültetett egy ló hátára. Szerintem abban a pillanatban mutatkozott meg először, hogy én mennyire szeretem a lovakat. Itthon, Németországban már gyerekkoromban is több lehetőség volt a lovaglás szempontjátból, mint otthon, Óbecsén. Nem sokkal azután, hogy Németországba költöztünk, egyik barátnőmmel elmentünk egy tanya mellett, ahol kint volt két póni és egy ló. Megkérdeztem a tulajt, hogy lovagolhatok-e. Igennel válaszolt, én pedig innentől kezdve majdnem minden napomat ott töltöttem. Egy-másfél év után kiadóvá vált a tanya melletti ház, mi pedig éltünk a lehetőséggel, a családommal oda is költöztünk, és ott is élünk a mai napig. Gyerekkorom óta rendszeresen lovagolok, és ahogy telt az idő, egyre több olyan embert ismertem meg, akinek voltak, vannak lovai, én pedig besegítettem a gondozásukba. Az ismeretségeknek köszönhetően megismertem egy 70 éves bácsit, akinek a szállásán a négyes- és a kettesfogathajtással is volt szerencsém megismerkedni. Aztán 2017-ben végre megvettem az első saját lovamat. Ő Kokain, most 17 éves, versenyló volt. 2016-ban nálunk a közelben volt egy nemzetközi fogathajtó verseny, ahova nézőként mentem el. Ott ismertem meg Dobrovitz Józsefet, aki többszörös világ- és Európa-bajnok négyesfogathajtó. Családjával Vecsésen élnek, lovasfarmjuk van. Bátorkodtam megkérdezni, hogy esetleg nincs-e szükségük a segítségemre legközelebb, ha valahol a közelben lesznek. Aztán eltelt egy év, és a következő nemzetközi fogathajtó versenyen már megkezdtem a segédhajtó karrieremet Dobrovitzéknál, azóta is a csapat tagja vagyok. Számos nemzetközi fogathajtó versenyre mentem már velük Magyarországon, Németországban és Ausztriában is, legközelebb a tervek szerint Rómába megyünk majd idén szeptemberben. Sokat ad nekem a Dobrovitz-csapat, a fogathajtás, meg úgy eleve a lovak és a lovaglás. Tulajdonképpen ezek a dolgok azok, amelyekkel, mint már említettem, helyre rakom magamat, és amelyek feltöltenek a hosszú műszak után.
