Nem csak a kíváncsiság motivál bennünket, amikor azt fontolgatjuk, hogy meddig lesz velünk az infláció, megszelídül-e, vagy galoppozni kezd majd, mikor fordulhat át deflációba. Sajnos a pénzromlás most globális jelenség, és mivel olyan sok a bizonytalansági tényező, hogy lehetetlen mérvadó elemzéseket készíteni, a sztárközgazdászok is általában kerülik a konkrét válaszokat. Ugyanakkor az is megfigyelhető, hogy világunkban az események felgyorsulnak, és a gazdasági szereplők esetenként hihetetlen gyorsan tudnak alkalmazkodni. Ezért van, hogy ami egyik pillanatban megoldhatatlan feladatnak tűnik, gyorsan „előjelet" vált és a fordított hatások negatív következményei okoznak gondokat. Jó eséllyel az inflációs pálya most még tovább emelkedik. A nyersanyagok árának emelkedése azonban nem tarthat a végtelenségig. A drágulás beépül a termelési költségekbe, így a termelői árakba, majd ennek következtében a fogyasztói árakba. Az export területén pedig a külső piacok felvevőképessége visszafogottabb lesz a háború hatása és a szankciók miatt, ami ellentétes irányban hat. Ha szerbiai szintről vizsgálódunk, legfontosabb külkereskedelmi partnerünknél, Németországban a kilábalás elhúzódik, ami nem hat jól a hazai gazdaságra sem.
A tél nem lesz könnyű, az már biztosra vehető. Jelentősen megdrágult a tűzifa, akadozik a szénellátás, az áram és a gáz árának emelését is kilátásba helyezték. Utóbbiak esetében nem csak az árral lehet gond – azt az állam már most is kontroll alá vette – hanem az is kérdéses lehet, hogy fizikailag lesz-e elegendő. A szerb kormány egyelőre meghosszabbította az árstopot az üzemanyagra és a különböző élelmiszerekre vonatkozóan. Ilyen bizonytalan időkben, mint amiben most élünk, igazolt lehet az ilyen állami beavatkozás. Sikerült már korábban megakadályozni, hogy a fejekben kialakuló, majd összeadódó és kollektív tudatunkban megjelenő pszichózis az infláció felpörgését segítse elő.
Ebből a perspektívából most úgy tűnhet, a véglegesen a múlté az 1980-as években elterjedt, a szabadpiacot támogató hozzáállás. A közeljövőt az állam és a piacok szoros együttműködése jellemzi majd. Pedig a 80-as éveket a 70-es években egy, a mostanihoz hasonló mintázatot mutató korszak előzte meg. Hosszasan lehetne sorolni a jelenlegi és az 1970-es évekre jellemző világgazdasági helyzet közötti hasonlóságokat, amilyen például az olajár, amely 1973-ban a háromszorosára, 1979-ben pedig a kétszeresére emelkedett. Az inflációs szint most ismét évtizedes csúcsokra szökött fel világszerte, és sokan tartanak attól, hogy ismét bekövetkezik a 70-es években megszenvedett stagfláció, vagyis a nagy infláció és a gazdasági megtorpanás időszaka.
Az elszabaduló energiaárak, a feszes munkaerőpiac, a megélhetési költségek növekedése nyomán egyre erősebbek az állami beavatkozást követelő hangok. Valahogy elcsitultak a szabad piac mindenhatását hirdetők. Amíg a 70-es éveket jellemző gazdasági gondok az állam visszaszorulását idézték elő, most paradox módon éppen az ellenkezőjét kényszerítik ki.
Most még az a helyzet, hogy az ellátási láncok – elsősorban a háború miatt – tovább akadoznak. A növekvő költségeik hozzájárulnak az infláció emelkedéséhez. A sok bizonytalanság következtében romlik a közhangulat, ami érezhető mindennapjainkban. Általánosabbá váltak az aggodalmak, hogy magas marad az infláció. Jelenleg a világgazdaság is annak a jeleit mutatja, hogy ebbe az irányba tart. Nem előrelátható, hogy érik-e a világgazdaságot újabb ársokkok a közeljövőben, ahogy az sem, hogy egyes országokban kialakulnak-e másodkörös hatások. Az egyes nyersanyagárak éles korrekciója azonban arra utal, hogy a közeljövőben akár fordulhat is az infláció trendje. A nagy jegybankok szigorításai, illetve azok szóba kerülése jelentős korrekciót váltott ki számos nyersanyagár tekintetében. A piacok recessziótól és visszaeső kereslettől tartanak, ez váltja ki az ellenhatásokat. A réz ára mintegy 25 százalékkal zuhant vissza a márciusi csúcsponthoz képest. Bizonyos vélemények szerint a vörös fém ára jó indikátor, mert előrejelzi az inflációs trendek fordulópontját. Ezt igazolja az is, hogy némiképpen estek a terményárak, noha még mindig jelentősen meghaladják a háború kitörése előtti szintet. Mivel nem tudják áthárítani a vevőkre a megemelkedett beszerzési árakat, a kereskedelmi láncok is sok esetben leakcióznak, vagy mérséklik áraikat. Amennyiben nem jelentkezik újabb ársokk, a közeljövőben mérséklődhet az infláció. Ez azért is valószínű, mert a jelenlegi energia- és élelmiszerárak hosszabb távon nem tarthatók fenn. A fizikai szállítás nem biztosított, az alacsony jövedelmű országok számára a kialakult árak megfizethetetlenek. Az energia- és élelmiszerválság már a fejlett nyugat-európai országokban is megélhetési válságot okoz. Friss felmérések szerint minden negyedik brit, illetve minden hatodik német háztartásnak már napi egy étkezést ki kell hagynia, hogy fizetni tudják az energiaszámlákat. Ennek tükrében új megvilágítást kap, hogy valóban szeretnénk-e úgy élni, mint tőlünk nyugatabbra.
