A zombori Orsovai Hedvig zenei és emberi pályafutása nem mindennapi. Géniuszként már ötévesen rendkívüli felvételt nyert a zombori Petar Konjović Zeneiskolába. 2014- ben, Hedvig tizenegy éves korában CD-lemezt adott ki tizenhét zenei szerzeményével az újvidéki Art Mreža Kiadóvállalat. Nyolcadik osztályban felkerült Budapestre tanulni, jelenleg a Bartók Konzervatórium diákja és készül a felvételi vizsgára a Zeneakadémiára. Mindeközben sorra nyeri a rangos zongoraversenyeket. Legutóbb a Kárpát-medencei Nemzetközi Zongoraverseny első díját kapta. Elmondása szerint a kihívások megedzik és ehhez a kiforrott, felnőtt művészembernek is dicséretére váló kiálláshoz hozzásegítette a tudat, hogy a családja, az itthoni közeg mindenben támogatja. Ebbe a családba egyébként két zenei világcsoda született, Hedvig bátyja, Orsovai Endre is zenei zseni, ő is Budapesten, a Zeneakadémián tanul. Hedviggel a legfrissebb sikerélményekről, a zeneszerzésről, az önzetlen előadóművészetről, példaképekről, tervekről beszélgettünk:
Emlékszel-e a pillanatra, amikor először leültél a zongora elé, illetve arra, hogy milyen érzésből, motivációból született az első kompozíciód?
– A bátyám, Endre hallás után játszotta a darabokat, én állandóan ott toporogtam mellette, nekem is megtanított párat, amelyet később négykezesként játszottunk. Igazából amióta az eszemet tudom, zongorázok. Az első darabom megszületésével kapcsolatban viszont tisztább emlékeim vannak. Mindig zenéket hallottam a fejemben, de nem törődtem velük, mert édesanyám mindig képzelgésnek vélte. Voltak előbb is kompozícióim, de azokat nem nevezném daraboknak. Viszont az első darabom akkor született, amikor Endrét meghívták fellépésre Lengyelországba, a siedlcei Chopin-fesztiválon. Kilencéves fejjel azt hittem, hogy én is mehetek és repülőgéppel utazhatok, előre örültem, mert még nem repültem soha. Anyukám viszont felvilágosított, hogy csak a bátyámat hívták meg, engem nem. Erre én olyan sírásra fakadtam, hogy bánatomban megírtam az első darabomat, a Madarat. Azért lett Madár a címe, mert ha már nem repülhetek, legalább a zeném repüljön.
Azóta te magad is ,,kiröppentél” a családi fészekből. Nem lehetett könnyű tapasztalat olyan fiatal korban nekivágni a nagyvilágnak. Hogy érzed magad a budapesti környezetben?
– Nyolcadikos koromban kerültem Budapestre, kicsit nehéz volt, de csak addig, amíg nem szoktam meg. Amikor egyedül maradtam, idegen emberek között, akkor rájöttem, nekem is van némi sütnivalóm az élethez, egyedül is megy, és ez a felismerés akkora önbizalmat ad az embernek, amely teljesen helyre teszi őt a világban. Ami azt illeti, Budapestnek van egy nagyon különleges hangulata, amelyre mindig akkor érzek rá, ha hosszabb időt töltök itthon. Mindkét helyen szeretek, otthon van a családom, jobban ismerem a terepet, viszont itt, Pesten rengeteg barátom van, akikkel csak ebben a városban tudok találkozni.
Sorra nyered a zongoraversenyeket. Legutóbb a magyar fővárosban tartott Kárpát-medencei Nemzetközi Zongoraverseny első helyezésének örülhettél. Hogyan zajlik a felkészülés egy-egy ilyen rangos megmérettetésre?
– Őszintén szólva a nyár végéig fájt a kezem, ínhüvelygyulladásom volt tavasszal és még nem gyógyult meg teljesen. Nyár közepén a zongaratanárom felvetette, lesz egy rangos verseny, amelyen jó lenne részt venni. Nyár végére megkaptam a darabokat, és hozzáteszem, hogy nyáron összesen két online zongoraórám volt. Az online tanításról annyit kell tudni, hogy szinte semmi nem jön át abból, ami szükséges volna, csupán a hangok, hogyan tudom a darabot, ennyi... Tehát valójában szeptember 1-jén kezdtünk el dolgozni, érdemben gyakorolni erre a versenyre. Úgy voltam vele, lesz, ami lesz, részt veszek, hiszen a munka, amit a felkészülésbe fektetek, enyém marad. Egyszóval kellemesen meglepett az eredmény.
Mit hallhatott tőled a rangos zsűri, a közönség, és milyen érzés volt játszani?
– Egyfordulós volt a verseny, három napon át tartott. Eckhardt Gábor töltötte be a zsűrielnöki posztot. Játszottam Bartók Hat tánc bolgár ritmusban című művéből az első tételt, Schubert f-moll impromptujét és Raveltől a Jeux d’eau című szerzeményt. Nagyon izgultam, de végül az adott pillanatban sikerült elérnem a kellő nyugalmat és koncentrációt. Úgy mentem ki a színpadra, hogy minden rendben lesz, és úgy is volt.
Fényes tehetséggel és dicséretes tudatossággal haladsz a pályádon, emellett rendkívül alázatos, szerény embernek ismerünk. Van-e példaképed?
– Kecskés Balázs, a zongoratanárom nagy hatással van rám. Kedvenc zongoristám, vezéralak számomra Martha Argerich. Ravelt játszik gyakran, és nagyon tetszik, ahogy játssza.
Mi fogott meg a művészetében?
– Játéka közben azt érezni, nem azért játszik, hogy magát mutogassa, hanem a zene a lényeg. Ez nála nagyon ,,átjön”. Annyira egyszerűen áll ki a színpadra, és ömlik belőle az a sok hang, nála minden hangnak helye és értelme van. Minden egyes hangról tud. Nagyon fontos lecke, hogy nem szabad átbillenni a mérleg másik oldalára, és csak azért zongorázzunk, hogy megmutassuk, mi milyen jók vagyunk, mert nem vagyunk méltók ahhoz, hogy mi legyünk a fontosak a zene mellett.
Hangszeres előadóművész és zeneszerző vagy. Erősíti, segíti egymást a két műfaj?
– A zeneszerzés, ha tanulják, egy elméleti tárgy, ahol darabokat, azok szerkezetét elemezzük. Azzal, hogy rálátásom van magára a darabra és a szerkezetére, sokkal előbb megértem az adott darabot, mint mondjuk az, aki nem jár zeneszerzésre. Úgyhogy ez nagy előny. Aztán fordítva is, a zongorajáték szintén nagy hatással van a zeneszerzésre, mert azzal, hogy én hangszeres előadóművész is vagyok, tudom, hogy egy zenésznek mi kell ahhoz, hogy legyen kedve eljátszani a darabot.
Milyen további terveid vannak szakmai, személyes téren?
– A Zeneakadémia zongora szakára szeretnék beiratkozni. Hogy zeneszerzést nem tanulok majd tovább intézményes keretek között, annak nagyon prózai oka van: az állam egy szakot finanszíroz, az önköltséget pedig nehéz volna kivitelezni, ezért dönteni, választani kellett. Továbbá, még nagyon kezdeti fázisban, de tanulok énekelni is. Elkezdtem komolyabban művelni ezt a műfajt, eddig is kellett persze, de most komolyabban veszem. Ami a jövőt illeti, amit az Isten ad. Valószínűleg Pesten maradok, itt látom a szakmai utam. Azonban szerintem támogató család nélkül semmit nem lehet csinálni, véghezvinni. Felbecsülhetetlen a tudat, hogy bármikor, amikor gond, baj van, csak felhívom anyukámat, de ott van a nagymamám, apukám is, és a bátyám itt, Pesten... Egyszóval, itt vannak körülöttem, akikre mindig számíthatok. Most fogom fel, mennyit is jelent mindez...
Mikor hallhatunk játszani itthon?
– Amennyiben a zombori zeneiskola szervez koncertet és gondolnak rám, akkor minden további nélkül, örömmel elfogadom a meghívást.
