Október 17-e az a nap, amikor mindenki és mindenhol a világban a szegénységről beszél. A legtöbb kapcsolódó kimutatás is ilyenkor jelenik meg, habár a nincstelenség október 18-án nem megy évi szabadságra, de nem is merül ki az anyagi javak hiányában.
„A szegénység élethelyzete kettős teherként nehezedik az emberekre, hiszen nem csak a pénz hiányzik az életükből, a sikeres élethez való kognitív erőforrásaik is szűkösebbek" – vallja Pap Ágota pszichológus, míg Danilo Ćurčić jogász szerint „Szerbia nem veszi figyelembe a legszegényebbeket, így olyan törvények hatályosak, amelyek a szegényeket valamiféle élősködőként kezelik".
„Valahányszor férfiakat és nőket arra ítélnek, hogy súlyos szegénységben éljenek, emberi jogok sérülnek. Magasztos kötelességünk, hogy erőink egyesítésével biztosítsuk a jogok érvényesülését" – a feljegyzések szerint ezt a mondatot vésette Joseph Wresinski atya, a szegények papja, a párizsi Trocadéro-n 1987. október 17-én százezres tömegek jelenlétében leleplezett emlékkőre. Öt évvel később az ENSZ Közgyűlése október 17-ét a szegénység elleni küzdelem világnapjává nyilvánította.
A szegénységet mérni hivatott aktuális statisztikai mutatók ezen sorok írásának pillanatában még nem jelentek meg, utóbbiakat a Köztársasági Statisztikai Hivatal hagyományosan október 15-én teszi közzé. A tavalyi jelentés szerint egy évvel korábban azt a személyt minősítették a „szegénység által veszélyeztetett"-nek, akinek havi bevételei nem érték el a 19 381 dinárt – ezek a személyek a szakértők szerint a szegénység küszöbén élnek.
Egy 14 évnél fiatalabb gyermeket nevelő család esetében ez a határ összesen 34 886 dinár volt – vagyis személyenként 11 628 dinár –, két 14 évnél fiatalabb gyermeket nevelő család esetében 40 400 dinár – személyenként 10 100 dinár. A szegénységben élők legtöbbje – 28,9 százalékuk – kiskorú személy volt, a 18 és a 24 év közötti generációnak a 25,6 százaléka élt szegénységben, a legkevesebb szegény pedig a 65 évnél idősebbek köréből került ki – 21,1 százalék.
Bizonyos becslések szerint az országban augusztusban 350 ezer munkavállaló kapott minimálbért – nettó 32 ezer dinárt –, és szinte ugyanennyien csak elenyészően nagyobb bért vihettek haza a hónap végén. A szeptember végén napvilágot látott sajtótartalmak szerint – többek között a Politika napilapban – a Világbank úgy mérte fel, hogy a koronavírus-járvány okán Szerbiában további 125–327 ezer alkalmazott veszítheti el a munkahelyét, attól függően, hogy meddig tart még a járvány okozta válság.
Szintén a Világbank szerint Szerbiában 500 ezer ember él mélyszegénységben, ők azok, akik havi 12 286 dinárnál kevesebből kénytelenek megélni, 1,6 millió személynek pedig havi 19 391 dinárnál alacsonyabb a bevétele.
A harmincnégy évvel ezelőtt megtartott párizsi alkalmi rendezvény végén Wresinski atya a következőképpen fogalmazott: „Ma este mi – állampolgárok, miniszterek, képviselők, tisztviselők és mindenki más – szövetséget kötöttünk a munkanélküliekkel, az írástudatlanokkal, a nyomorban élőkkel, a hajléktalanokkal. Ez a szövetség nem egy éjszakára szól, hanem az egész jövőre."
CSERBEN HAGYTÁK A LEGVESZÉLYEZTETETTEBBEKET
Danilo Ćurčić emberi jogi jogásznak, a belgrádi Inicijativa A11, a gazdasági és a szociális jogok területén aktív szervezet programkoordinátorának a szervezet honlapján tavaly, a szegénység elleni küzdelem világnapja alkalmából megjelent írásából idéztünk – e szerint Európában Szerbia azon országok egyike, amelyekben a legkifejezettebb a szociális egyenlőtlenség, miközben a térségben az egyetlen ország, amelyik a világjárvány kezdete óta egyetlen intézkedést sem dolgozott ki a legszegényebbek számára –, azt kérdezvén, hogy változott-e bármi az utóbbi 12 hónapban.
Mint kifejtette, a szegénység és a szociális egyenlőtlenség tekintetében a dolgok lassan változnak, még a Szerbiánál hatékonyabb szegénység elleni stratégiával rendelkező országokban is. „Nem észszerű arra számítani, hogy egy év leforgása alatt érdemben fordul jobbra a helyzet" – jegyezte meg.
– Szerbia nem veszi figyelembe a legszegényebbeket, így olyan törvényeink vannak, amelyek a szociális segély felhasználóit és a szegényeket valamiféle élősködőként kezelik, illetve a legkülönbözőbb feltételekhez kötik a nagyjából 80 eurós segélyt. Emellett olyan korlátozásokat és gyakorlatokat vezetnek be az országban, amelyek adminisztratív úton hivatottak csökkenteni a szociális segély felhasználóinak a számát, illetve nem foganatosítják azokat az intézkedéseket, amelyek segítenének az érintetteknek kilábalni a szegénységből. A legutóbbi példa erre a szociális kártyáról szóló törvény. Tavalyhoz képest egyedül talán az változott, hogy idén a járvány okán foganatosított támogatásrendszer keretében külön odafigyeltek a munkanélküliekre, ám a támogatás összege igencsak korlátozott, nem beszélve arról, hogy megkéstek vele – fejtette ki Danilo Ćurčić, aki a „száz eurót mindenkinekˮ program célszerűségét a következőképpen kommentálta: „Az említett program elszalasztott lehetőségnek bizonyult. Rendkívül költséges programról van szó, amelynek keretében részben azok kaptak támogatást, akiknek erre nem volt szükségük, miközben azok, akiket a szegénység a leginkább veszélyeztet, segítség nélkül maradtak. Gondolok itt azokra, akiknek nincsen személyi igazolványuk vagy bejelentett lakóhelyük, vagyis a jog számára láthatatlan személyekre, elsősorban a romákra és a Koszovóból kitelepített személyekre. Szervezetünk még a világjárvány kezdetén arra kérte a szerb kormányt, hogy alakítsa meg a harmadik, a szociálisan leghátrányosabb helyezetben lévő polgárok – romák, hajléktalanok, a szürkegazdaságban alkalmazottak – tekintetében felhatalmazott munkacsoportot.ˮ
A beszélgetés folytatásában kiderült, hogy Szerbiában évek óta hiányzik a szegénység elleni küzdelem területét szabályozó stratégia – az előző 2015-ben hatályát veszítette –, de a szociális védelem területét sem szabályozza stratégia, és akciótervek sincsenek. Ehelyett a jogi keretet olyan jogszabályok jellemzik, amelyek vagy ellehetetlenítik, hogy a rászorulók megvalósítsák a szociális védelemhez való jogukat, vagy megnehezítik azt, jegyezte meg Danilo Ćurčić, példaként említve, hogy amennyiben a szociális munkaközpont esetleg úgy méri fel, hogy valamelyik kedvezményezett „munkalehetőség elszalasztásával bevételt szalasztott elˮ, csökkentheti az egyébként is alacsony szociális segély összegét.
„Számos az olyan eset, amikor úgy tűnik, hogy az állam nem a szegénység, hanem a szegények ellen küzdˮ – jegyezte meg a jogász, aki szerint Szerbiában a rendszer nem a szegényekre, illetve a többi veszélyeztetett, ám jogokkal, továbbá kapacitással és akarattal rendelkező egyénre összpontosít.
Az sem mellékes, hogy a hazai közigazgatási szervek és a bíróságok előtt nem kellőképpen hatékonyan valósul meg az alkotmányban és az egyéb jogszabályokban szavatolt szociális jogok védelme – hangzott el a beszélgetés folytatásában. Az Inicijativa A11 álláspontja szerint emiatt eljött annak az ideje, hogy az állam megfontolja az ENSZ Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmánya opcionális protokollja (OP-ICESCR) ratifikálásának a lehetőségét, mivel eképpen a gazdasági és a szociális jogok megsértésének esetében a sértett a jogvédelem utolsó lépéseként egy, az Emberi Jogok Európai Bíróságához hasonló elvek mentén működő szervhez fordulhatna – emelte ki Danilo Ćurčić, rámutatván: a térség eképpen eljáró országainak a tapasztalata azt mutatja, hogy előrelépés történt a szociális jogok megvalósításának, valamint az azzal foglalkozó jogi keretnek és állampolitikánek a tekintetében.
AZ EGYSZERI SEGÉLYEK CSAK BEFOLTOZZÁK A TETŐT
A szegénység nem csupán számokban fejezhető ki. A nélkülözés folyományaként életforma alakul ki, testi és lelki folyamatokat idéz elő. A nincstelenség lelki aspektusáról Pap Ágota pszichológust kérdeztük, aki elmondta, hogy a szegénység sok szorongást és emiatt stresszt hordoz magával. Ennek egyúttal súlyos immungyengítő hatása is van, ez pedig sokszor krónikus betegségeket von maga után. Ha a szervezetben állandósul a stresszhormon jelenléte, az hatással van az érzelemszabályozásért felelős hippokampuszra, de a memóriáért és a döntéshozásért is felelős.
– Ha szorongunk vagy aggódunk valami miatt, akkor kockázatkerülőbb magatartást vagyunk hajlamosak felvenni. Hosszú távú tervezés és kockázatvállalás nélkül viszont borzasztó nehéz kiutat találni a szegénységből, ez még több stresszhez vezet, ez pedig ördögi kört teremt meg. Az agynak ez a kémiai berendezkedése olyan pszichés betegségeket is okozhat, mint a depresszió és a skizofrénia, valamint hajlamosabbá tesz a függőségekre is. Nem titok, hogy pénz nélkül sokkal nehezebb egészséges életet élni. A szegény embereknek jellemzően jóval kevesebb szabadidejük van, mint középosztálybeli társaiknak, sokszor jóval korlátozottabbak a sportolási lehetőségeik. A szegényebb sorban élő emberek között az egészségtelen táplálkozási szokások és a dohányzás is elterjedtebb. A szegénység élethelyzete kettős teherként nehezedik az emberekre, hiszen nemcsak a pénz hiányzik az életükből, de a mindennapi sikeres élethez való kognitív erőforrásaik is szűkösebbek – fogalmazott a szakértő.
A szegény sorsú családokban felnövekvő gyermekek kapcsán Pap Ágota emlékeztetett, hogy a gyermekkorban a legintenzívebb a fejlődés, ugyanakkor a legsérülékenyebb is. Mivel az első három év meghatározó, egy éretlen érzelemkezelési minta súlyos nehézségeket okozhat, mint ahogyan az ingerszegény környezet is.
– A gyerekek ilyenkor sajnos kevesebb figyelemben részesülnek, hisz szüleiknek nem jut rájuk idejük, nem hallanak meséket, nincs közös játék és minőségi együttlét, és a testi közelségből is vajmi kevés jut nekik. A kutatások azt mutatják, hogy az ötéves kor alatt megélt nyomor jelentősen növeli a magatartási zavarok előfordulását. Az európai szegénységre jellemzőbb, hogy a közösségi szempontokat szem előtt tartó, hagyományos nemi és szülői szerepekre építő, engedelmességre nevelő hozzáállást képviselik. A gyermekek jövőképét vizsgálva – rajzaikon és szülői interjúkon keresztül – arra a következtetésekre jutottak, hogy a nem-verbális közlés mint pedagógiai eszköz nagyon fontos lehet a gyermekek számára a marginalizáció pszichológiai feldolgozásában, ám még komoly munka áll a mentális segítők és a pedagógusok előtt ahhoz, hogy elmondhassuk: a gyerekekben él a remény a jövőjükkel kapcsolatban, és jövőképük, illetve vágyaik a felzárkózás irányába mutatnak – derült ki a beszélgetés folytatásában.
Válaszolva a kérdésre, hogy amennyiben a szegénységet annak lélektani jellemzőinek a szempontjából közelítjük meg, vajon elegendő-e egy-egy lehetőség ahhoz, hogy az érintett kilépjen az ördögi körből, a szakértő kifejtette: „A nyomor miatt a gondolkodás az »itt és most«-ban tapad meg. Ezért olyan megoldásokat kell találnunk és nyújtanunk, amelyek hosszú távon fenntarthatóak. Az egyszeri segélyek befoltozzák arra az éjszakára a tetőt, de a következő éjjelen már a tetőgerendákat kell feltüzelnünk ahhoz, hogy benn meleg legyen."
„Milyen a megfelelő társadalmi segítség? Túlzás-e azt hinni, hogy az egyén tehet annak érdekében, hogy a rászorulónak jobb legyen?" – ezeket a kérdéseket fogalmaztuk meg a folytatásban. Válaszában Pap Ágota kifejtette, hogy gyakran a szégyentől való félelem okán az érintett el akarja kerülni a szegénység látszatát, ezért vagy nem veszi igénybe a segélyeket, amelyekre jogosult, vagy kölcsönökből költekezik, adósságba verve és még mélyebb szegénységbe taszítva magát.
– A társadalmi megbélyegzés egyrészt negatívan hat az egyébként is leépült önbizalomra. Gyakran ezt a stigmát a hivatalnokok eljárás közbeni ridegséggel, a jótékonykodók viszont a vagyoni különbség demonstrálásával tovább erősítik. Erős társadalmi ítélkezés születik meg az „elmehetne dolgozni is" vagy épp az „elkerülhető lehetett volna" vélekedésből. A pénzhiány fontos tényező, ám a kiút felé gyakran sokkal nagyobb gátat vet a nyomorral együtt járó kudarc-identitás, vagy az alacsony önértékelés érzete. Sokszor eluralkodik az az érzés, hogy „nem is vagyok ennél többre érdemes", azaz „megérdemeltem". Éppen ezért sokat segítene, ha mindenki számára elérhetőek lennének az információk, az egészségügyi ellátás, az oktatás. A terápia és a rehabilitáció elérhetősége kiemelkedően fontos, ez nemcsak a mentális egészégben, de a gazdaságban is jelentős javulást hozna. Rajen Makhijani fogalmazza meg azt a gondolatot, hogy a „szegény ember nem más, mint mi magunk – szegényen" – zárta gondolatait Pap Ágota.
Nyitókép: „Számos az olyan eset, amikor úgy tűnik, hogy az állam nem a szegénység, hanem a szegények ellen küzd” –mondja a jogász (Fotó: Gergely Árpád felvétele)
