A galambtenyésztés egy szép, de nagy türelmet igénylő tevékenység, hiszen hosszú évekbe telik, mire a kiállításokon megjönnek a várt sikerek. Ékes példája ennek Pletl Ádám szabadkai galambtenyésztő, aki e területen többszörös országos bajnoknak mondhatja magát, valamint bírálóként számos nemzetközi kiállításon vett részt. Harmincnyolc évvel ezelőtt, 1984-ben lépett be a Szabadkai Kisállattenyésztők Egyesületébe. Két mandátum idejére az egyesület elnöke is volt, tizenkét éve pedig a szervezet tiszteletbeli elnöke. De a Szerbiai Kisállattenyésztők Szövetségének elnökségi tagja is volt. Ezért is fordultunk hozzá annak érdekében, hogy többet megtudjunk a galambtenyésztésről.
A beszélgetés során Pletl Ádám elmondta, hogy jelenleg nyolcfajta szabadkai galamb létezik. Hét el van ismerve, a nyolcadik fajta galamb elismertetése pedig folyamatban van. E fajták közül a szabadkai fehérszalagos galambot az európai szabványok szerint is el szeretnék ismertetni. Természetesen mindez a szabadkai galambtenyésztők munkáját dicséri. Mi viszont arra voltunk kíváncsiak, hogy Pletl Ádám hogyan tett szert madarakkal kapcsolatos tudására és mióta foglalkozik galambtenyésztéssel.
– Már dédnagyapám is galambász volt, majd nagyapám és apám is az volt, de két testvérem is ezzel foglalkozott. Abban az időben nem voltak számítógépek, videojátékok. Azok valószínűleg elvonták volna a figyelmemet a galambászattól, de ezek nélkül a fő szórakozásunk a galambászat volt. Az egész család szerette ezt a tevékenységet, még édesanyám is ismerte a galambokat, felismerte a mi galambjainkat és tudta, hogy melyik szállt csak úgy oda melléjük. Ez egy nőtől akkoriban furcsa volt. Mint kezdő galambász sok tenyésztőtől kaptam galambot, hogy velük próbálgassam az alapokat. Először csak szállófajta galambokat kaptam, amikkel inkább a röptetést gyakoroltam. Később már kiállításokra is jártam, ott figyeltem meg a szép galambokat, azt, hogy hogyan kell kinéznie egy ilyen kisállatnak. Egyszer aztán eldöntöttem, hogy betagosodok a Szabadkai Kisállattenyésztő Egyesületbe. Tagként pedig részt vettem a kiállítások előkészítő munkálataiban, például segítettem összerakni a kalitkákat, a kalitkába berakni az itatókat, a kiállítás ideje alatt etetni, itatni a kisállatokat, őrizni őket. Mindez nagy öröm volt nekem, hogy kis kezdőként ott lehettem a nagy galambtenyésztők között. Közben pedig figyeltem, hallgattam a galambtenyésztőket, azt, hogy melyik galambfajta a jobb, hogy kell, hogy kinézzen egy állat a kiállításon. És így tanultam meg a galambtenyésztést, persze, tanultam apámtól is, de így tettem szert többlettudásra. Így lassan oda jutottam, hogy én is megjelenhettem galambjaimmal a kiállításokon. Persze, kezdetben nem jöttek mindjárt azok a nagy sikerek. De a kiállítások egyébként is inkább azért fontosak a galambtenyésztők életében, mert ott a bírálók elmondják, hogy mi jó a galambon és főleg mi az, amin javítani kellene rajtuk. A tenyésztő innen tudhatja meg, milyen irányba kell tenyésztenie a galambjait. Például egy galambnak nem lehet sárga a szeme, de ez mégis megtörténik. De itt megtudhatjuk, hogy azt a galambot milyen másik galambbal kell pároztatni, annak érdekében, hogy az utód már ne örökölje ezt a tulajdonságot – mesélte a galambtenyésztés felé tett első lépéseiről Pletl Ádám.
A galambtenyésztő elmondta, hogy később a kiállításokon már nem kiállítóként, hanem bírálóként vett részt. Kiemelte ahhoz, hogy bíráló váljon belőle, sok tanulásra volt szüksége, és szigorú vizsgákon kellett kimagasló teljesítményt nyújtania.
– Először gyakornok voltam, négy évig. Legalább két szövetségi kiállításon ott kellett lenni, aztán pedig nemzetközi kiállításokra kellett járni. Ez után eljött a vizsga ideje, ami, meg kell hagyni, nem volt egyszerű. Három témában kellett felkészülni, mégpedig genetikából, állatok etetéséből és betegségekből, valamint a vizsgának volt egy gyakorlati része, ahol el kellett bírálni egy galambot. Mindezekből alaposan fel kellett készülni, és a bizottság előtt kellett számot adni tudásunkról. Be kell vallanom, hogy izgultam a vizsgán, de büszke vagyok rá, hogy nagyon jól sikerült. Persze ezzel a vizsgával csak egy egyszerű bíráló lettem, négy év elteltével újabb vizsgát kellett letennem, annak érdekében, hogy országos szintű bíráló lehessek. Végül pedig nemzetközi bíráló lettem. Ezen a szinten már nagyon alaposan kell ismerni a galambokat, hiszen ha az ember elmegy külföldi kiállításokra, olyan galambfajtákkal is találkozik, amelyeket élőben még sosem látott. Persze a bíráló néhány nappal előbb megkapja a listát arról, hogy majd mit is fog bírálni, és ha nem biztos a dolgában, felkészülhet, alaposan átnézheti a szabályzatot. Például milyen kell, hogy legyen annak a galambnak a csőre, vagy milyen színű a körme. Szerencsére azonban ilyen problémám nem volt. Van ennél még magasabb szint is, a nemzetközi oktató-bíráló, de ennek eléréséhez még kell tanulnom. Amire bírálóként nagyon büszke vagyok, hogy két nagyon erős kiállításon is bírálhattam. Az egyik a magyar fajta galambok európai kiállítása volt, amelyet Debrecenben tartottak meg, a másik pedig Szófiában a balkáni galambfajták európai kiállítása – magyarázta Pletl Ádám.
A sikerek mögött természetesen a galambokért végzett áldozatos munka áll. Ez a munka pedig odafigyelést és törődést igényel. A galambtenyésztőt arról is megkérdeztük, hogyan gondoskodik madarairól.
– A galambtenyésztéshez nem elegendő annyi, hogy vannak valakinek galambja, ketrecei és madárelesége, és már tenyésztőnek mondhassa magát. E mellett nagyon sok feladata és kötelezettsége is van a galambtenyésztőnek. Én mindennap, mielőtt munkába megyek, megitatom a galambokat és enni adok nekik. Átnézem őket, milyen állapotban vannak. Amikor hazajövök a munkából, ismét vizet adok nekik. Nagyon fontos, hogy a galambok előtt mindig legyen friss ivóvíz. Télen külön ügyelni kell rá, nehogy befagyjon a víz. Télen egyébként kevesebb kötelezettségünk van. Márciustól szeptemberig neveljük a galambokat, így van ez a természetben is. Ezt a rendet nekünk sem szabad megbolygatni. Ősszel különválasztjuk a hímeket és a nőstényeket, had pihenjenek. És télen csak etetni és itatni kell őket. Emellett kapnak madárcseppeket is, amelyek kívülről és belülről is elűzik az élősködőket. Ez nagyon fontos, mert ha valamilyen parazita télen szívja egy galamb vérét, az az állat tavaszra nagyon legyengül és nem lesz képes tojni, sőt el is pusztulhat. A galambok továbbá vitaminokat és különböző védőoltásokat is kapnak. Az új törvény értelmében galambok nem is vihetőek kiállításra, ha bizonyos védőoltásokat nem kaptak meg. Nyáron már több kötelessége van a galambtenyésztőnek. Először is kora tavasszal, február környékén szoktuk pároztatni a galambokat. A madarak körülbelül tíz nap alatt le is rakják a tojásokat. 18–21 napig ülnek a tojásokon és körülbelül 28 nap kell ahhoz, hogy kikeljenek a kis fiókák. A fiókákból pedig körülbelül 50 nap elteltével válnak önállóvá. A szülők pedig az új fiókák világra jövetele után már nem foglalkoznak velük, mert az újakat kell etetniük. Sok fajta magot kell a galamboknak adni, olyat, ami át van mosva és meg van szárítva, tehát nincsenek benne baktériumok. Hetente egyszer meg is fürdetem a galambokat. Ez úgy történik, hogy először inni adok neki, majd utána teszem be hozzájuk egy tálban a samponos vizet. A galambok imádják ezt. Nagyon szeretik, ha a vizestálat kiteszem a napra, és akkor a galambok maguktól bemennek a vízbe és egy jót pancsolnak. A fürdetés azért fontos, hogy a galamboknak szép legyen a tollazata, de ez jó védekezés a paraziták ellen is – válaszolta kérdésünkre Pletl Ádám.
