Az 1899-ben telepített nyugat-bácskai falu nevét alapítójáról, Szilágyi Dezsőről kapta. A régi fotók sokasága és még a település jelenkori arculata is ékszerdoboz érzetét kelti: tulipiros tornyú templom, amelyet tágas park övez, mérnöki pontossággal megtervezett, nyílegyenes utcák, és személyes tapasztalatból mondom, mindig szívélyes vendéglátás. A szilágyiak lélekszáma az évtizedek során folyamatosan csökken, az általános iskolának több éve egyetlen magyar ajkú alsós tanulója van, ennek ellenére a helyiek nem hagyják (el) magukat, az ott élő alig háromszáz fős magyar közösség tagjai továbbra is szerveznek, terveznek: fejlesztések, programok fogalmazódnak meg a művelődési egyesület, a tűzoltóság, az egyház területén.
Az is bíztató, hogy a fiatalok visszajárnak Szilágyira, például a húsvéti locsolás alkalmára rendszeresen, sőt vannak, akik hosszú külföldi tartózkodás után, nyugdíjas koruk elérkeztével visszaköltöznek a szülőfaluba. Az alábbiakban a dokumentum jellegű információk mellett a helyiek mesélik el Szilágyi múltbéli és jelenkori történetét, vázolják fel jövőképét.
Az 1987-ben megalakult József Attila Művelődési Egyesület néhány évvel ezelőtti jubileumi ünnepségén elhangzott:
A szilágyiak már 1913-tól mutattak be színdarabokat a helyi tűzoltó otthon termében. Az 1926-ban létrejött Ifjúsági Egyesület tagjai népszínművekkel és operettekkel szórakoztatták a közönséget. 1946-ban került a faluba Balázs László tanító, aki zeneszerzőként, rendezői tehetségével új, tartalmas fejezettel gazdagította a műkedvelő színjátszók és a zenei szakosztály tevékenységét.
1948-ban alakult meg a művelődési egyesület. Célkitűzései a mai napig nem változtak: összetartani a falu apraját-nagyját, mindenkit, aki szeretne részt vállalni önkéntes alapon a kulturális életben, átmenteni a nemzeti kultúrát, a helyi értékekkel egyetemben a következő generációk számára.
1950-ben készült el a kultúregyesület épülete. Ebben kapott helyet a könyvtár, a mozi és a vendéglő is. A ‘70-es évektől gyarapodott a szakkörök száma. A 2000- res években hat szakosztály működött: a néptánccsoport, a drámaszakcsoport, a menyecskekórus, az irodalmi szakkör, a kézimunkacsoport és a zenekar.
2007-ben az egyesület szervezhette meg a Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok keretében a Gyöngyösbokréta gálaműsorát. 2010-ben ők voltak a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XV. Találkozójának házigazdái.
Surján Csaba, a József Attila ME elnöke a következőképpen nyilatkozik a jelenlegi mindennapokról:
– A pandémia rányomta bélyegét az egyesület működésére is. Mindennek ellenére bízunk benne, hogy a Búzavirág menyecske-, a Borvirág férfikórus, a színjátszó csoport, az irodalmi, a zenei szakosztály ismét össze tud állni, folytatódhat a működés. 2020-ban mi lettünk volna a házigazdái a Négyesfogatnak, amely elmaradt. A darab készen áll, meghatároztuk a szereposztást is. Bízunk benne, hogy a nagy múltú rendezvény megtartására idén sor kerülhet. Ezenkívül ki van választva egy egész estés színdarab szövegkönyve is, Francia Gyólai Klára rendező, a VMSZ helyi elnöke jóvoltából. Ő, továbbá Szakál Mónika magyartanár, a zenei szakosztály esetében pedig Molnár Tamás és Toldi Krisztián nevezhető az adott szakcsoport oszlopos tagjának. A két utóbbi fiatalember immár életvitelszerűen külföldön él, de rendszeresen hazajár és kiveszi részét a település művelődési életéből.
Továbbá napirenden van az egyesület színháztermének felújítása. A Négyesfogat alkalmára szeretnénk, hogy otthonosabb légkör fogadja a szereplőket, a közönséget. A szilágyi motorosklub tagjai felvállalták, hogy az egyesület kültéri részét rendbe hozzák. A további munkálatokban és a tevékenységünk során is számíthatunk a Magyar Nemzeti Tanács, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és Vajdasági Magyar Szövetség támogatására – hallottuk Surján Csabától.
A falu központjában lévő, 1906-ban épült neogótikus stílusú, Szent István király katolikus templom és (az egyház)közösség életéről ft. Kurin István atya beszélt:
– Amikor 2015-ben Szilágyira helyeztek és átvettem a plébániát, úgy mondta az elődöm, ft. dr. Orcsik Károly atya, hogy 330 magyar lélek élt a faluban, azóta, tehát az elmúlt években legalább 130 emberrel megfogyatkozott a közösség, részben meghaltak, részben elköltöztek. Ilyen szempontból valóban szomorú a helyzet. Ami a közösség egészének megőrzését illeti, nagyon támogatom a nemrégiben megfogalmazódott ötletet, hogy Szilágyi kezdeményezésével megvalósuljon egy egész estés színdarab, amelynek kivitelezésébe bekapcsolódnának további, kisebb létszámú környező magyar közösségek színjátszói is. A templomról szólva elmondhatom, történtek felújítások, de 2016-ban, majd a rákövetkező évben is egy nagyobb vihar levitt több száz cserepet a tetőről. Ezt az apatini önkormányzat támogatásával javítottuk meg. A további károk megelőzésére 2017-ben felújítottuk a tetőszerkezetet. Az elmúlt évben pedig sikerült egy teljes boltívet és a szentélyrészt újrafestenünk, igazodva a templom eredeti stílusvilágához, színeihez.
Reménykedünk a templomi koncertek összetartó erejében is. Néhány éve kezdeményeztem a megszervezését ezeknek az alkalmaknak, amikoris a helyi vagy akár a környékbeli zenei tehetségek bemutatkozhatnak. A húsvéti és karácsonyi alkalmak a nyári búcsú idejére tevődtek közmegegyezéssel. A koncertet Antalovics Zsuzsanna és Molnár Tamás szervezik meg évente, nagyon sikeresen – mondta István atya.
Az Önkéntes Tűzoltóság Szilágyi közösségében is meghatározó szerepet tölt be, noha nehéz helyzetben van az 1907-ben alakult helyi testület, amelynek alapszabályát kézjegyével látta el az akkori Magyar Királyi belügyminiszter is. Forgács Dénes elnök ismertette a tényeket:
– Folyamatosan emberhiánnyal küzdünk. Ha haza is járnak időnként a fiatal tagok, kevés azoknak a száma, akik életvitelszerűen élnek Szilágyin. Jelenleg összesen egy csapatot tudunk összehozni. A forrásaink szűkösek, régen könnyebb volt, amikor különböző rendezvények megtartására kibérelték a termeinket. Most, a járvány ideje alatt ez a forrás is elapadt. Felszerelések tekintetében szintén nem állunk jól. Tűzoltókocsink régen sem volt, de nem is lenne emberünk a használatához, egy utánfutóval és tömlővel rendelkezünk mindössze. Az apatini hivatásos tűzoltók járnak ki végezni az oltás oroszlánrészét, mi besegítünk az aktív tagok közreműködésével. Mindennek ellenére igyekszünk fennmaradni, együttműködünk a környező települések testületeivel és a Tartományi Tűzoltó Szövetséggel is – ecsetelte a tűzoltóelnök.
Szilágyiról a ’60-as évek végén és a ’70-es évek elején indult a kivándorlás, elsősorban Kanadába. Az akkor kitelepült néhány családot a ’90- es években továbbiak követték és a legutóbbi megélhetési migrációs hullám sem kerülte el a falut. Van viszont példa áldásos visszatelepülésekre is. Csőke Lajos okleveles gépészmérnök egy nem mindennapi életutat maga mögött hagyva tért haza, Szilágyira:
– Zágrábban fejeztem be az egyetemet, gépészmérnöki végzettségem van, a mai Horvátországban dolgoztam, Károlyvárosban (Karlovac), egészen ‘89-ig, akkor kimentem látogatóba Kanadába. Elmondhatom, nagyon segítőkészek voltak az ottani szilágyiak. Előbb fizikai munkásként szereztem állást, majd főmérnök lettem. Egyik lehetőség szülte a másikat, így főleg cseppfolyós gázüzemek létesítésének feladatkörével a világ legegzotikusabb helyeit is beutazhattam, belakhattam. Jártam, éltem Texasban, Algériában, Malajziában, Ausztráliában, Indonéziában, Szingapúrban, végül a közel-keleti arab emírségben, Katarban. Sokan felteszik nekem a kérdést, hogy ezek után végül miért Szilágyin telepedtem le. Számomra ez nem volt kérdéses sohasem. Mindig is az volt a tervem, hogy előbb vagy utóbb, de hazatérek a szülőfalumba. Visszavonzottak az itteni gyökerek, a helyi mentalitás, amihez hozzászoktam, a szívélyesség, amivel fogadtak és nem utolsósorban a honvágy érzése, amelyet nem lehet leírni, elmagyarázni. Aki hosszú ideig él távol, nagy messzeségben a szülőföldjétől, az érti, milyen érzés, amikor szó szerint nem lehet(!) hazatérni. Noha jómagam gyakran jártam haza, évente kétszer, háromszor is – mesélte Csőke Lajos, aki jó néhány éve ismét a nyugat-bácskai szórványtelepülésen alakítja jövőjét.
Korábban a mostanra megszűnt szilágyi honlapot gondozó Hallai István révén értesülhettek a helyiek és az elvándoroltak a falu eseményeiről, újabban azonban Bársony János nyugalmazott tanárember Szilágyi képekben (http://szilagyi-kepekben.eu/) nevű weboldala kínál páratlanul érdekes és értékes böngészési felületet. Szerkesztője szintén cikornyás életút után talált haza, Szilágyira. Igyekszik aktívan részt venni a település közösségi életében is.
– 1975-ben végeztem a szabadkai tanárképző matematika szakán. Akkor Szilágyin és a környéken nem kerestek matematikust. Igy Kanizsán próbálkoztam. A kanizsai középiskolába fel is vettek. Egy év megszakítással egész ‘89-ig ott dolgoztam. Amíg ott voltam, nagyon sok szilágyi diák végzett a kanizsai középiskolában. Úgy tűnik, a szülők bátrabban engedték el gyerekeiket, ha ismerős volt a közelben. Mivel szorgalmas, munkás tanulók voltak, szerették őket a tanáraik. Később Szabadkára kerültem, utána pedig ‘92-től Kecskeméten tanítottam matematikát majd később informatikát, egy matematikai tagozatos általános iskolában. 2016-ban, nyugdíjba vonulásom után feleségemmel úgy döntöttünk, hogy visszatérünk Szilágyira, a szülőházamba. Érdekesség még, hogy dédapám az első telepesek között volt, akik Szilágyira jöttek Ókérről a falu megalakulásakor.
Úgy tartom, hogy az „élet egy képeskönyv”, melyből egy fejezet számomra Szilágyi. Honlapom által is szeretném bemutatni képekben az eseményeket, magát a falut. Nagyon sokan vannak a világ minden részén szilágyiak, számukra kis örömöt jelenthet, hogy láthatják szeretett szülőfalujukat. Gyűjtöm a faluról, a falu lakosairól készült régi képeket, még nagyon sok fotó vár begyűjtésre. Érdekel minden a falu történelmével kapcsolatosan. Úgy érzem, még a környezetvédelem terén is van mit tenni helyileg – mondta a hazatérő Bársony János.
A szilágyiaktól megtudtuk még, hogy terveik között szerepel az első világháborús emlékmű felújítása, továbbá a közeljövőben falugyűlést is terveznek, amelynek alkalmával a különböző helyi szervezetek, egyesületek tagjai megfogalmazzák azokat a közös igényeket, amelyek mentén a különböző fejlesztések haladhatnak majd. Munkálkodva, méltóképpen a helyi magyarság jelképének mondott 300 éves vadkörtefához, amely szilárdan megáll a szikes talajon is.
