Az unokáknak is lesz mit mesélni

Valahogy mintha mindegyik generációnak kijutna egy kínkeserves időszak, amely ellehetetleníti a normális életet. A középkorosztályt fiatalokként a délszláv háború viselte meg, a mai fiatalok pedig majd bizonyára sokat tudnak mesélni az újabb generációknak a koronavírusos időszakról. Különösképpen azok, akik a járványügyi helyzet közepette házasodtak össze.
Az intézkedések miatt sokan inkább elhalasztották az esküvőt, mások hozzáállása viszont azt volt, hogy nincs mit várniuk. Két párral a Magyar Médiaházból arról beszélgettünk, hogy milyen volt nekik kényszerből leszűkített keretek közt megünnepelni a boldogító igent, és hogyan várják az első igazán közös karácsonyt. Akárcsak máshol, a médiaházban is mindenki védőmaszkban dolgozik, a párok a kérésünkre, a fotózkodás kedvéért vették le egy pillanatra.

Agárdi Gábor, a Szabadkai Magyar Rádió főszerkesztője és Agárdi Brigitta, lapunk újságírója (az írásai Szalma Brigitta néven jelennek meg) szeptemberben keltek egybe.
– Tavaly novemberben volt a lánykérés, januárban pedig eldöntöttük, hogy az esküvőt szeptemberben tartjuk meg. Gyorsan kibéreltük a termet, lefoglaltuk a zenekart, a lemezlovast és a vőfélyt. Márciusban kezdett nyilvánvalóvá válni, hogy problémáink lesznek, de még nem tudtuk mi vár ránk. Habár egyre több esetről hallottunk, amikor is elhalasztották az esküvőt, abban biztosak voltunk, hogy mi nem halasztunk. Ha szűk körben is, de megtartjuk, mert ki tudja, mit hoz a következő év. Eleve kisebb lagzit terveztünk, de utána egyre csak bővült a vendéglista, mert nagy a rokonság és korábban mi is több pár esküvőjén voltunk, a meghívást pedig illik viszonozni. Végül az intézkedések hozták úgy, hogy visszatérhettünk az eredeti elképzelésünkhöz. A lakodalmunkon a szűk család és néhány barát lehetett jelen, de a polgári és a templomi esküvőn többen láthattak bennünket – mondta Gábor.
Brigitta már akkor elengedte azt, hogy ebből nagy lakodalom lesz, amikor kihirdették a rendkívüli állapotot:
– Tudtam, hogy ez nem ér véget egyik napról a másikra, de soha nem is álmodoztam óriási lakodalomról. Azt persze sajnálom, hogy sok külföldön élő barátunk nem jöhetett el. A legkellemetlenebb az volt, amikor le kellett mondani egy-egy szolgáltatást, például a vendégvirágokat, a vőfélyt, a lemezlovast, mert ezek az emberek bizonyára mindenkitől ezt hallják ebben az évben, és tőlem is ezt kellett hallaniuk. A lakodalmon tizenöten voltunk, meg a fotós és a zenekar, a ContraBayando. Kicsit furcsa látni a képeken, hogy milyen kevesen vagyunk. Az egész esemény rövidített volt, 15.30-tól 23-ig tartott, inkább nevezném zenés vacsorának – szögezte le Brigitta.
– Nekünk ez is pont elég, legalább nem fáradtunk ki. Nagyon szépen elmúlt. Visszafogott, mégis hangulatos, ünnepélyes és emlékezetes volt – tette hozzá Gábor.

A párnak a nászutat is módosítaniuk kellett:
– Több ötlet is felmerült. Franciaországba utazni, egy ismerőshöz Olaszországba, de a határlezárások miatt még Budapestre sem mehettünk el, ami szintén szóba jött. Eldöntöttük, hogy oda megyünk, ahol legalább wellnessközpont vagy a szálláson úszómedence van. Nišbe utaztunk, öt napot tartózkodtunk ott, sokat sétáltunk, nézelődtünk, kikapcsolódtunk és nagyon jól éreztük magunkat – tudtuk meg a pártól, akik azt remélik, hogy karácsonykor együtt lehetnek a szüleikkel is.
– Ha lehet, a szentestét Gábor szüleinél töltjük, másnap az én szüleimhez megyünk és meglátogatjuk a nagyszüleimet is. Hagyományos ételeket eszünk ilyenkor, beleértve a diót, az almát, a fokhagymát és a mézet, ami több jelentéssel bír, de idén a legnagyobb hangsúly az egészségen van. Otthon karácsonyfát állítunk, vettünk egy szép műfenyőt, mert a gyökerest nincs hova ültetnünk, a kivágottat pedig sajnáljuk – mondta Brigitta, Gáborról pedig kiderült, hogy ő a Télapó.
– A főiskolán ez az egyik gyakorlatunk volt. Később felkértek a Pannonban, azóta is én vagyok a Télapó. Idén sajnos nem jöhettek el a gyerekek, a szülők vitték haza az ajándékot, és szétküldtünk egy filmszerű videóüzenetet, amit az egyik nagyon tehetséges kollégám, Miskolci Roland készített. Érdekesek a visszajelzések. A gyerekek még várják a csodát. Elhiszik, hogy a Télapó szánnal érkezik, amit rénszarvasok húznak. Abban viszont kételkednek, hogy a szakállam igazi lenne – hallottuk Gábortól.

Brasnyó Zoltán, a Pannon Rádió főszerkesztő-helyettese és Brasnyó Szilvia, a Pannon RTV produkciós igazgatóhelyettese augusztusban mondták ki a boldogító igent:
– Tavaly februárban történt meg a lánykérés, egy vacsora után egy kávézóban és egyáltalán nem volt teátrális. Ősszel elkezdtük tervezni az esküvőt, de persze fogalmunk se volt, hogy kitör a járvány és szigorú intézkedések lesznek. Mégsem törtünk le teljesen, mert a kezdettől fogva kisebb lagzit terveztünk, megközelítőleg ötven meghívottal, de a szigorított intézkedések miatt azonban ez is kivitelezhetetlenné vált – mondta Zoltán.
– Nagyobb terem helyett kisebbet választottunk, akkora már a sok lemondás miatt szinte mindegyik felszabadult, minden mást pedig már a helyzethez igazodva szerveztünk meg. A bonyodalmak elkerülése végett vasárnapra tettük a polgári és a templomi esküvőt, valamint a lagzit is. A legnehezebb az volt, hogy lecsökkentsük a vendégek számát – hallottuk Szilviától.
– Felmerült a több barát kevesebb rokon variáció, de ennek ellentéte is, a helyzet azonban eldöntötte, hogy csak a legszűkebb család és néhány barát lehetett jelent. Sajnos sokan megsértődtek, hogy nem hívtuk meg őket, úgy rokonok, mint barátok, de ebben nem volt semmi személyes. Egyszerűen alkalmazkodnunk kellett a körülményekhez és betartani a szabályokat. A lagzi tulajdonképpen egy vacsora volt egy borászatban és utána hazamentünk. Nagyon jól sikerült. Egyébként sem szerettünk volna hajnalig tartó mulatságot, de nem is lehetett. A templomi esküvőre a Munkás Jézus Plébánián került sor, ahol Szakály József atya csodálatos szertartást mutatott be, az útravalóul szánt prédikációja pedig valóban emlékezetes maradt a számunkra. Ez volt az esküvőnk egyik legszebb része – tudtuk meg Zoltántól, Szilvia pedig elmagyarázta, hogy miért nem akarták elhalasztani az egybekelést.

– Úgy gondoltuk, nem kell várni, megtarthatjuk ilyen körülmények közt is, elvégre egyikünk sem akar nagy lagzit. Valójában megkönnyebbültünk, hogy ugyanazt akarjuk és egyikünknek sem kellett engedni. Nagyon örülök, hogy megtarthattuk, mert a következő év sem tűnik biztosnak – mondta Szilvia, Zoltán pedig elmesélte, hogyan alakult a nászút kérdése.
– Elmentünk Zomborba egy halászlére. Tavaly viszont úgymond előnászútként elutazhattunk New Yorkba. Életem legnagyobb vágya vált valóra. Szilvia nagyon ért az utazások szervezéséhez, olcsón megúsztuk és nagyon jól éreztük magunkat. Következőleg egy egzotikus helyre utaznánk, a Maldív-szigetekre, de én mennék megint Amerikába is – hallottuk Zoltántól, és az első közös karácsonyról is szó esett.
– Nagyon úgy néz ki, hogy dolgozni fogunk, de szeretnénk együtt lenni a családdal is. Állítunk majd karácsonyfát, megajándékozzuk egymást, ha pedig lehet, elmegyünk az éjféli misére. Nagyon fontos számunkra a karácsony – mondta Szilvia.