Mészáros Rudolf és Kovács József vitrázsmesterek régi jó barátok és harminc éve dolgoznak együtt. Az ő nevükhöz kötődik a Szabadka központjában található M&K Tiffany műhely, ahol egyebek közt restaurálással, új vitrázsok, látványos lámpák és különböző dísztárgyak készítésével is foglalkoznak. A műhely neve ugyanakkor Louis Comfort Tiffanyhoz, az általa kidolgozott technikához és a híres Tiffany-lámpákhoz köthető. Mészáros Rudolf és Kovács József ugyanis lámpákat kezdtek el készíteni, eleinte csak hobbiból, mintegy fizetéskiegészítésként, azután pedig fokozatosan kiszélesítették a tevékenységüket. Mára számos épületben, templomokban lelhetőek fel a restaurált vagy új vitrázsaik is. Mészáros Rudolffal és Kovács Józseffel a szenvedéllyé nőtt munkájukról beszélgettünk.
Széleskörű tevékenységet folytatnak. Mi a kedvencük? Mibe vágnak bele a legnagyobb örömmel?
K. J.: Mindent szeretünk csinálni, a lámpák készítését is, hiszen az volt a kezdet, az új vitrázsokat is, de legjobban a restaurálást szeretjük, és nagy öröm a számunkra, amikor erre lehetőségünk nyílik. Mindig is úgy gondolom, hogy Istené a dicsőség, nem a mi érdemünk, mi hálásak vagyunk, hogy ezzel foglalkozhatunk. Restaurálni főleg a régi mesterektől tanultunk meg, az ő munkáik által. A kezük nyomán dolgozni, ily módon tanulni tőlük, a legnagyobb megtiszteltetés a számunkra. A szívünkhöz nőttek a vitrázsok, amiket a régi mesterek alkottak. Alázattal, tisztelettel és körültekintéssel nyúlunk az alkotásaikhoz. Ha a régi mesterekről van szó, nem lehet elsietni a munkát. Elmúlik néhány hét is, mire valamennyire ráérzünk arra a módszerre, ahogyan ők dolgoztak. A lényeg, hogy megközelítsük a módszerüket. Sokáig nézegetjük az üvegdarabokat és sokszor kísérletezünk is. Amikor a régi mesterek keze nyomán dolgozunk, akkor számunkra az a legnagyobb elismerés, ha utána az alkotások megtekintői azt mondják, hogy ugyanolyan lett, nem látszik a különbség a régi és az új között. A restaurálásnál szigorú követelményeknek kell megfelelni, a lényeg pedig visszaállítani mindent az eredeti állapotába. Számunkra itt kezdődnek a problémák, mert például száz évvel ezelőtt másmilyenek voltak a receptúrák, ami az üveget és a festéket illeti. Sok minden kézzel, házilag készült, és nem iparilag, mint manapság. A színes üvegablakoknál probléma az, amikor hiányzik egy rész. Nagyon fontos, hogy megtaláljuk ugyanazt a színárnyalatú üveget, de legalább azt, amelyik a legközelebb áll hozzá, mert amikor a napfény átvilágítja az ablakokat, meglátszódhat a különbség.
Milyen problémákkal néznek még szembe?
M. R.: A mi munkánk összetett, hosszan tartó és szükség van hozzá kitartásra. Ha szoros a határidő, az nem kellemes, ezért fontos, hogy beütemezzük a munkát. Az anyagbeszerzés az, ami bonyodalmas és sok időt elvesz, mert ezt csak külföldön lehet intézni. Miután megrendeltük, ami kell, marad a reménykedés, hogy megfelelő lesz az üvegszín. A mai szabványosított világban azonban az a jó, hogy a színes üvegeket megszámozzák és a különböző gyártók mintái alapján adhatjuk le a rendelést. Sem a nyomtatott, sem az online katalógus nem adja vissza a pontos árnyalatot, csak sejteti, ezért fontos az is, hogy legyen egy mintabázisunk. Nem csak a színskálában rejlik a probléma, hanem az üveg struktúrájában is, mert sokféle létezik, sima, hullámos, rücskös… Amint valami megérkezik, hozzá is fogunk a munkához, hogy haladjunk, pláne ha azt látjuk, hogy elhúzódik az anyagbeszerzés. Valamikor egyszerűbb autóba ülni és elmennünk beszerzőkörútra, mint várni és izgulni. Amikor viszont minden együtt van, akkor nagy a mosoly az arcunkon, mert végre dolgozhatunk. Bennünket ugyanis az tesz igazán boldoggá, amikor használhatjuk a kezünket.
Kovács József munka közben, a szabadkai Zsinagóga vitrázsainak darabkáival
Mit restauráltak nemrég?
K. J.: A tornyosi Magyarok Nagyasszonya templomban szenteket ábrázoló színes üvegablakokat, amelyek eredetileg Ligeti Sándor és Zsellér Imre alkotásai. Tíz nagy ablakot újítottunk fel, két közepest és kettő kisebbet. Megközelítőleg egy évig dolgoztunk rajtuk. Az ilyen régi vitrázsoknál az a tapasztalatunk, hogy amennyiben az erősítések és a kivitel rendben van, akkor szépen kibírnak megközelítőleg száz évet, de utána már romlik az állapotuk, különösen, ha nincsenek megvédve külső ablakokkal. Sok minden megrongálhatja ezeket a vitrázsokat, ezért két üveg közé tettük, ami nagy biztonságot ad. Innen már csak készakarva lehet őket széttörni, maguktól nem fognak.
Mely régi mesterek alkotásait sikerült még megmenteni? Egyáltalán milyen állapotban vagy hogyan kerülnek elő a színes mozaikképek?
M. R.: Valamikor egészen véletlenül. Nagyon érdekes eset volt, amikor Boris Mašić helytörténész a kerényi templom padlásán lépegetve arra lett figyelmes, hogy valami reccsent a talpa alatt. Három vitrázs került elő, megközelítőleg harminc centi galambürülék és egyéb piszok alól. A képek Szent Istvánt, Szent Lászlót és Szent Margitot ábrázolták. Állítólag létezett egy negyedik is, amelyiken Erzsébet volt, de arról semmit se tudni. Az viszont kiderült, hogy Kratzmann Ede lélegzetelállító alkotásairól van szó. A restaurálásuk egy folyamatos munka és a támogatások függvényében haladunk. Szent Margitot befejeztük, Szent Lászlóval csaknem végeztünk, Szent István azonban nagy kihívás a hiányzó részek miatt. Kratzmann Ede keze nyomán a szabadkai Sárgaházban is dolgozhattunk a lépcsőház vitrázsain, amelyekről úgy tudni, hogy Szabadkán az egyik legkorábbiak. A restaurálásoknál nagy segítségünkre van dr. Korhecz Papp Zsuzsanna, aki ennek nagy szakértője. Szabadkán a Szent Kereszt templomban is restaurálhattunk, de dolgoztunk Zentán és Oromhegyesen is, ott újat is készítettünk. A vajdasági vitrázsok zöme restaurálásra szorul, mert az első világháború előtt készültek. Ha ezeket meg akarjuk őrizni, nagy feladat előtt állunk, pénzügyileg is. Nem is csak a templomokban vannak vitrázsok, és mi sem csak templomokban restaurálunk. A szabadkai vasútállomásnál található egy épület, az ott levő cég felkért bennünket, hogy a lépcsőházban levő nagy vitrázst hozzuk helyre. Ez is izgalmas munka volt. Amikor mindent feltettünk, akkor látszódott csak igazán, hogy mennyire szép.
K. J.: Szívünk csücske a Zsinagóga restaurálása is. Ott a belső ajtókon levő vitrázsokat újítottuk fel, Róth Miksa keze nyomán, és egy nagyon érdekes eset történt. Az ajtószárny felső és alsó részének kékje közt árnyalatbeli különbséget fedeztünk fel. Látszódott, amikor egymás mellé tettük őket és a fény játékával különleges hatást váltott ki. Elmentünk anyagbeszerzésbe és megtaláltuk mindkét árnyalatot. Amikor itthon elkezdtünk dolgozni úgy tűnt, hogy a világosabbikból nem lesz elég. Nem vártuk meg, hogy elfogyjon. Visszamentünk, kértük az adott számot, de kiderült, hogy az másmilyen üveg. Nem értettük mi van. Azután kiderült, hogy a gyártó csak egyszer gyártotta ezt a világosabb kéket, teljesen véletlenül, egy hiba folytán lett világos és véletlenül kapta meg a számot is. Magyarországon kötött ki pont akkor, amikor mi mentünk, nekünk pedig pont olyan kellett. Ez Isten segítsége volt. A gyártó valószínűleg többé nem is készít ilyen üveget, minthogy előtte sem készített, hiszen tévedés eredménye lett. Ezeken a vitrázsokon sokat dolgoztunk, sok kísérletezéssel jártak, de elégedettek vagyunk. Nem maradt bennünk hiányérzet. Végül az üveg is elég volt.
Mészáros Rudolf a műhelyben, a szabadkai Zsinagóga felújítása idején
Újabb képeket is restauráltak?
K. J.: Egy belgrádi hotelben nemrég felújítottunk egy érdekes modern kori mozaik képet, amit még annak idején Ana Bešlić szabadkai szobrászművész készített kombinált technikával. Akkor épp egyedül mentem felmérni az állapotát, és volt mit látnom, azaz inkább nem volt. Annyira tönkrement, és olyan koszos volt, hogy életemben először azt gondoltam, erre nemet mondok, még ha egyébként eszeveszettül szépnek is tűnt. A megrendelők azonban kitartóak voltak és addig győzködtek, míg meggyőztek és rábólintottam. Rudi barátom fogta a fejét. Nem volt túl sok kapaszkodónk, kezdetben eléggé tanácstalanok voltunk, ráadásul sürgetett a határidő, a részek tisztítása pedig rengeteg időt elvett. Mindig nagy gondot kell fordítani az üveg tisztítására. Minden darabkát külön és alaposan meg kell pucolni.
Új vitrázsokat is készítenek. Ilyen téren milyen kihívásokkal találták magukat szembe?
M. R.: Érdekes feladat volt, amikor a szabadkai Egészségügyi Középiskolában egy vitrázsszerű színes vízfalat készítettünk, amit Charles Merrill ajándékozott az iskolának. Ha pedig kihívásokról beszélünk nagy előkészületet és logisztikát követeltek azok a nagy méretű kupolák, amelyeket aranđelováci és zlatibori hoteleknek készítettünk. Ezek más hozzáállást igényeltek, mert nagy súlyról és komoly konstrukciókról van szó, nem lehetett csak úgy feltenni az asztalra.
A járványügyi helyzet mennyire hat ki a munkájukra?
K. J.: Konkrétan a munkánkra nem igazán, a pénzügyekre azonban igen, és az utazás is körülményesebb. Mostanában csak néha ugrunk át Magyarországra, a privát megrendeléseket az anyagbázisunkból, a raktárunkból próbáljuk teljesíteni. Jelenleg kénytelenek vagyunk így dolgozni.
Kovács József és Mészáros Rudolf (Lukács Melinda felvétele)
Nyitókép: Kovács József és Mészáros Rudolf (Lukács Melinda felvétele)
