Amennyiben egy messzi földekről származó vándornak a bácskai dimbes-dombos tájakon van kedve szétnézni, biztosan útjába akad Bácska egyik legkonokabb faluja. Bármelyik szomszédos település felől is érkezik a közúton, nem fogja elkerülni a figyelmét Bácskossuthfalva tágas központja, az alázatot és erőt sugárzó református templomtornya, öreg fáival méltóságos parkjai, illetve Kossuth Lajos tekintélyt sugárzó, jövőbe révedő, de kissé aggódó szemű mellszobra. Na meg persze a település lelkületét jelentő emberek, akik amolyan igazi, jellegzetes „morovici” virtussal fűszerezve élik meg mindennapjaikat. A falu Kossuth-szobrát többé-kevésbé mindenki kicsit magáénak érzi. Ma már persze jelentősen bátrabban, mint amikor még a „testvériség szelleme” kísértette a lelkiismeretet. Sokaknak megvan a saját véleménye, vagy családi története a szoborról, mégis az egyik leghitelesebb beszámolót a néhai Csubela Ferenc özvegye, Irénke és lánya, Hilda tudják átadni arról az időszakról, amikor szerettük bátran és nyíltan felvállalta a 90-es évek vészterhes időszakában, hogy közreműködik visszaállítani a magyar történelem egyik jeles alakjának szobrát szülőfaluja központjába.
A március 15-ei nemzeti ünnepünkön virágba borul a Kossuth-szobor talapzata (Fotó: Ótos András)
Három évvel ezelőtt, a március 15-én jegyzett nemzeti ünnepünk előtt jelent meg Papp László helytörténész a Kossuth-szoborról íródott, A hetedik című könyve, amelynek a címe nemcsak József Attila-i utalásként született, hanem mert a világon hetedikként ez az erős bácskai közösség álmodta meg a maga Kossuth-jelképét.
– A szabadságunkat, magyarságunkat képviseli falunk Kossuth Lajos-szobra, és erre a helyi emberek nagyon büszkék voltak a múltban és ma is – vallja Papp László helytörténész, aki évek óta keresi, kutatja és veti papírra erőt és időt nem sajnálva Bácskossuthfalva és a környező falvak szellemi és tárgyi örökségét. A Kossuth-szoborral kapcsolatban a család egyik ifjú tagjának a kérésére kezdett kutatásba, ami később könyvé nőtte ki magát. A könyv megjelenése előtt feltett kérdésünkre elmondta, hogy a bácskossuthfalviak, de elsősorban az idősebb generáció sokat tudhatott a szobor hányattatásáról, vagy akár a település hozzá is kapcsolódó múltjáról, mégis a levéltárakban fellelhető korabeli újságcikkek tartogattak addig ismeretlen részleteket. Ezt később meséli el Papp László, előbb azonban rámutat, hogy a Kossuth-szobor kicsit több, mint 120 éves. Ennek mentén nyomon követhető a falu egész történelmi lenyomata, a lakosság hétköznapi küzdelme a történelem során szembe jövő megpróbáltatásokkal.
– Az impériumváltások a szobor történetében végig fellelhetők. Vagy rejtegetni kellett, vagy nyíltan lehetett vállalni a tiszteletét. Kossuth halála után, a világon hetedikként 1896. augusztus 20-án avatták fel az emlékművet elődeink a falu központját keresztül szelő főbb utak kereszteződése mellett, a mai szökőkút helyén. A település akkori, főleg református vallású, nyakas, kun lakossága a szoborállítás időszakára már leküzdötte a betelepedést követő nagy szegénységet. Ebben a korban teljesen természetes volt, hogy szobrot szeretnének állítani a hazaszeretet jegyében annak az embernek, akit a nemzet egyik legnagyobbjának tartottak – mondta el Papp László, akitől az iránt is érdeklődtünk, hogy a szoborállítással kapcsolatban milyen hiteles dokumentumok maradtak fenn.
– Az a szerencsénk, hogy az őseink minden, a szobor állításával kapcsolatos mozzanatot lejegyeztek, és ezek fenn is maradtak számunkra. Így például az akkor elhangzott beszédek és azoknak a névsora, akik adakoztak. Ők 626-an voltak. Szinte kizárólag kossuthfalviak, de akadtak Pacsérról, Topolyáról , Szabadkáról és mára egy Romániához tartozó faluból is. Jótékonysági esteket, táncmulatságokat szerveztek a jó ügy érdekében, az összegyűlt 1021 forint nem számított nagy összegnek, viszont a lakosság – ahogy a feljegyzésekben szerepel: gazdagok és szegények, honfiak és honleányok egyaránt létfontosságúnak tekintették az ügyet, és apró pénzekből gyűlt össze a felállításhoz szükséges anyagi alap – mondta el a helytörténész. A bácskossuthfalviakról a kitartásuk és a nyakasságuk mellett az is ismeretes, hogy szenvedélyesen ki tudnak állni saját igazuk mellett. Na de vajon volt-e a szoborállítással kapcsolatban valamilyen nézeteltérés vagy vita?
– Azzal kapcsolatban, hogy a falunknak kell egy Kossuth-szobor, nem volt ellenállás senki részéről. Ami viszont vitát keltett, az a felállítás helyszíne volt. A katolikusok azt szerették volna, ha a katolikus templom körül kap helyet, a reformátusok pedig hogy a református templom körül. Amikor végül a központban felállították a szobrot 1896-ban, körülbelül 4500–5000-en vettek részt az eseményen. Ez egy hatalmas szám, hiszen akkor a falunk körülbelül 7000 lelket számlált – mutatott rá Papp László, aki elmesélte azt is, hogy a korabeli fényképek tanulsága alapján az első alkalommal felszentelt szoborhoz talapzat is tartozott. Azonban ennek sorsáról igazából nem sokat lehet tudni, feltehetően a 20-as években bontották le.
– Néhány évre rá, az 1919-ben a falunkba bevonuló 8–9 szerb katona ledöntötte a szobrot. Valószínűleg láthatták, hogy ez egy magyar hőst, vagy mondjuk királyt ábrázol, és hogy megfélemlítsék a lakosságot, lelökték és belelőttek. A katonák körülbelül 2 hétig tartózkodtak a faluban, és addig a szobor a körülötte kialakított parkocskában feküdt. Ezt követően egy helybeli kovácsmesterhez, Szűcs Andráshoz került, ő az akkor keletkezett sérüléseket kifoltozta a saját szaktudásához mérten. Sokáig őrizgette, rejtegette. A szobrot feltehetően 1941-ig a községháza szénapadlásán tárolták. Ez a mai helyi közösség udvarában található, a piachoz közel eső épületek helyén állt – mesélte el a helytörténész, mint ahogy azt is megtudhattuk tőle, hogy itt ütköznek az egyes „nyakas” vélemények. Míg van, aki szerint Kossuth szobra ebben az időszakban visszakerült az eredeti helyére, Papp László elmélete az, hogy 1941 és 1944 között ugyan lehozták a szobrot a szénapadlásról, de mivel nem volt mire feltenni – mert már a talapzatot lebontották – így a községháza 1. számú irodájában volt kiállítva.
Az újbóli impériumváltással az oroszok bevonulásának hírére 1944-ben ismét bizonyos előrelátó falusiak elrejtették a szobrot a községháza szénapadlásán. Később 1949 és 1950 környékén valamilyen oknál fogva keresték a Kossuth-szobrot a falu elöljárói, és ekkor „megállapíttatik”, hogy eltűnt. Az ezt követő időszak ráerősít a falu legendás magyarságtudatára, hiszen többen is jó szándékból vezérelve igyekeztek – ki-ki a maga módján – menteni Kossuth nemzetet és szabadságot jelképező emlékművét. Papp László ezzel kapcsolatban a következő történetet mesélte:
– Valamikor 1969 és 1970 környékén az akkor nyugdíjasként élő Bíró Sándor borbélymester vallomása irányítja rá ismét a figyelmet a szobor hollétére. Ugyanis egyik családi összejövetelkor a rokonságának azt mesélte, hogy meg akarta menteni a szobrot, ezért feltehetően 1949-ben vagy 1950-ben felmászott a községháza szénapadlására egy sötét éjszakán, és azt elhozta onnan. Azonban a szobor nagyon nehéz volt, emberünk pedig gyenge testalkatú, letette egy kapualjba, hogy majd egy tragaccsal visszatér. Amikor visszatért, a Kossuth-szobornak hűlt helyét találta. Akik akkor hallották Bíró Sándor beszámolóját, sokan hitetlenül megmosolyogták a történetet. Az anekdotának van olyan változata is, hogy Bíró Sándor – és ezt a változatot erősíti meg Csubela Ferenc a Duna TV-nek a 90-es években tett nyilatkozata is, amit özvegye és leánya féltve őriznek otthonukban – betért a legközelebbi kocsmába erőt gyűjteni, és onnan tért vissza a tragaccsal. Persze ezt ma már bizonyítani nem tudjuk. A lényegen pedig nem változtat, hiszen idő közben a szobornak nyoma veszett. A borbélymester is hallgatott, és az is, aki meglovasította a kapualjból. Ez után körülbelül 15 éven át nem leli a falu, és az utána intenzíven kutató Csubela Ferenc, valamint barátai: Németh István újságíró és Matuska Márton író. Aztán 1984-ben ifjú Harcsa Sándor a megboldogult nagyapja padlásán keresett valamit, és egy poros zugban lelt rá az ereklyére. Ez alapján ismét csak feltételezni lehet, hogy amíg Bíró Sándor borbélymester otthagyta a kapualjban, Harcsa Sándor tűzoltó tiszt és kereskedő hazafele belebotlott a szoborba, felkapta és hazavitte. Közelebb is lakott, erősebb fizikumú is volt. A jó ügy érdekében pedig mindenki mélyen hallgatott. Csak sejthetjük, hogy mi lett volna a sorsa, ha korábban kerül meg, és illetéktelen kezekben végzi.
Csubela Irén 1984-re visszaemlékezve elmondja, hogy miután megkerült a szobor, megtisztították a padláson rárakodott piszoktól. Két-három napig az udvarukban várta, hogy bekerüljön a Szabadkai Városi Múzeumba restaurációra, majd onnan az akkori faluvezetés 6 évig nem merte hazahozatni. Arra a kérdésemre, hogy ők féltek-e ezekben az időben, hogy bármilyen nemű gondjuk származhat, teljes természetességgel felel, hogy nem. Elmondta, hogy néhai férje mindig is teljes mellszélességgel vállalta azt, amiben hitt, és ezért többször is volt úgynevezett „feketelistás” társadalmi-politikai körökben.
A „régi időkben”, 1991-től 1993-ig a helyi színházban szervezték meg a márciusi ünnepségeket Bácskossuthfalván, akkor Moravicán. Az ilyen alkalmak idején a Kossuth-szobrot felállították a színpadon és oda helyezték az emlékezés virágait a küldöttek. Beszélgetőtársam, Csubela Irén nosztalgiával emlékezik ezekre az időkre, amikor színültig telt meg a színház nézőtere helyiekkel és a vendégekkel. Később pedig a református templom és a szoborpark.1994-ben a szobor újbóli köztéri felállítása akkora jelentőségű esemény volt Bácskossuthfalván, hogy a hivatalos meghívók mellett még parkolójegyeket is szétosztottak a világ minden tájáról ide, illetve haza sereglett tömegnek. Az újbóli felavatás alkalmából könyv is született, ami az egyik leghitelesebb beszámoló a szoborral kapcsolatban, dr. Pénovácz Antal szerkesztésében. A visszaállítás körüli teendőkből az előbb említett kiadványban szereplő sorrend alapján Tóthpál József, Méhes Béla, Gulyás László, Juhász Márta, Kiss Antal, Molnár András, Mašić Svetislav, ifj. Somogyi Sánodor, Gellér Tibor, Szilágyi József, Sztánkó Lajos és ifjú Sétáló János vette ki a részét.
Papp László a magyarországi levéltárakban töltött kutatómunkája nyomán két eddig nem publikus részletre is fény derült. Ahogyan azt a könyvében is megjelentette, 1896-ban a szoboravatásra az akkori elöljárók meghívták Kossuth Ferencet is, Kossuth fiát. Ugyan a jeles vendég nem ért oda, de az avatást követő banketton a nevére pohárköszöntőt mondtak.
1907-ben az ómoroviczi lakosság a neves politikus iránti tisztelet jegyében Kossuthfalvára módosíttatta a település nevét. Ugyanakkor Papp László a Szegedi Levéltárban rábukkant egy cikkre, miszerint 1907 márciusában Lelbach Antal földbirtokos a neves bácskai falu Kossuthlak megnevezését javasolta, de novemberre ez a megnevezés a Kossuthfalvára változott, mert az jobban tetszett az akkori illetékeseknek. És persze azt már tudjuk, hogy a település 1912-től kapta meg a Bács előtagot a postai kellemetlenségek elkerülése miatt.
A bácskossuthfalvi park a szoborral évek óta az 1848-ban, március 15-én, Pesten kirobbant forradalomra és szabadságharcra történő vajdasági megemlékezések egyik központi helyszíne.
