2024. december 22., vasárnap

Melinda sikertörténete

A csonoplyai négygyermekes édesanya az ország egyik legsikeresebb vállalkozónője

A csonoplyai Balázs Batalo Melinda története igazi sikertörténet. Mint mondja, szóba se jöhetett, hogy négy gyermekét dadára bízza, ezért, amikor azon kezdett gondolkodni, hogy valamiképpen hozzá szeretne járulni a családi bevételhez, csak az otthoni munka jöhetett számításba. Először egy kis konyhában kezdett sajtokat készíteni. Kezdetben csak a baráti körének, majd azok tovább adták a hírét a különleges sajtoknak, és érkeztek a megrendelések. Megszerezte az engedélyt a házi portéka árusításához és keményen dolgozott, közben a jövőt tervezgette.

Az volt az álma, hogy legyen egy kis tejüzeme és ott a jelenleginél is többféle sajtot állítson elő. Részt vett különböző képzéseken, tanulmányi utakra utazott és persze a világhálón szerzett tudás mellett a családi hagyományból is táplálta kíváncsiságát. Azt meséli, hogy a nagymamája a háború, illetve a nagy infláció idején a túrókból, sajtokból tartotta el a családot, az ő receptjeit is felhasználta, a világhálón is böngészgette a hasonló termékeket, de végül is mindig a saját ízlésének megfelelő sajt készült a saját receptje szerint. 

Ottjártamkor a parányi konyhában a kész sajtok csomagolása folyt. Melinda kesztyűt húzott és olyan tisztelettel nyúlt a termékeihez, amit csak kevés alkalommal láttam. És amikor mutogatni kezdte a hűtőben lévő sajtokat, akkor is úgy vette őket a kezébe, mintha kincsek lennének. S bizonyára a számára azok is, hiszen sokat dolgozott és a befektetett munkájának meglett az eredménye.

Két év telt el, s a kis konyhában készülő sajtok és a házi tejüzem beindítása körüli munkája az ország legjobb üzletasszonyai közé repítette a 36 éves Melindát. Tavaly ugyanis a Business Women Awardson megkapta a legsikeresebb üzletasszonynak járó díjat. Egyfelől a sajtkészítésben elért sikereiért, másfelől a sikeres pályázataiért díjazták. Ugyancsak tavaly a Beogradski pobednik (A belgrádi győztes) nevet viselő versenyen termékei minőségével győzött. Sajt kategóriában nyerte el az első díjat. S ez még nem minden: megkapta a Prvi Oscar Srbije (Szerbia első Oscarja) díjat is, ami a termékminőség díja. A február 4-i díjátadóra Melinda a családjával utazott el a fővárosba.

Nem véletlen ez a sok elismerés. Termékei kiválóak. Ahogy belefogott a sajtkészítésbe, a finomságok híre egyre terjedt. Eddig Melinda az aprócska konyhában egyedül gyártotta a kézműves sajtokat, maga csomagolta, vákuumozta, címkézte fel őket, és ha érkezett a rendelés, maga bocsátotta útjára az árut, vagy szolgálta ki a házhoz érkező vásárlókat.

– Egyelőre a termékek értékesítése házhoz szállításos módszerrel történik. Készítek többféle ízesítésű sajtot, van olajbogyós, csípős paprikás, oregánós, diós, napraforgó magos, bazsalikomos ízesítésű. Összesen nyolcféle félkemény sajtot állítok most elő, emellett kétféle joghurtot és kétféle krémsajtot kínálok a vevőknek. Közben pedig épül a tejüzem – mondja kedvesen a szimpatikus anyuka.

A családi házból átmegyünk egy másik házba, Melinda azt mondja, a farmra. Itt 100 marhát látunk, vannak fejős tehenek, borjak, bikák és szaporító állatok is. Férjét a fészerben találjuk, aki egy hatalmas kányhába tüzel és közben arról mesél, hogy ezzel az egy kályhával fűt három házat: a sajátját, a szomszédét, mert azon a telken mennek át csövek, és a szüleiét. Csaknem ingyen van a fűtés, mondja, ugyanis bálázott szójaszárat használ, amit a saját földjéről takarít be, és a kiadás tulajdonképpen a bálázás ára.

Melinda bevezet minket a készülő tejüzembe: kicsomagolatlan gépek egy kicsempézett teremben, mellette még egy kis terem és egy folyosón a hűtőkamra.

– Ahhoz, hogy idáig eljussak, rengeteget pályáztam. Először a Prosperitati Alapítványnál egy Satex Gruber talajlazítóra pályáztunk, ami a föld megmunkálásához szükséges. A második körben már azt szerettem volna, hogy azt célozzuk meg, amire nekem van szükségem álmaim megvalósításához. Most naponta 50 liter tejet dolgozok fel. Ha elkészül a tejüzem, akkor 500 liter tej feldolgozását tervezem. Ehhez kellettek a gépek meg a felszerelés. Sikeresen pályáztam, és öt eszközt sikerült megvásárolnunk a Prosperitati Alapítvány támogatásával. Van itt sajtasztal, tejfeldolgozó üst, előprés, prés és medence, ami a sajtpácoláshoz szükséges. De nemcsak ezeken a pályázatokon nyertünk, hanem kihasználtunk más pályázatokat is. A Zombor térségében gazdálkodók számára kiírt Agrobusiness pályázatán nyert összegből egy 500 literes tejhűtő gépet vásároltunk – meséli az üzletasszony.

Melinda vállalkozását a világjárvány nem vetette vissza, dolgozott erejét meghaladó lelkesedéssel, hogy megvalósuljon az álma, de a tejüzem beindítása késett. A múlt szombaton azonban erre is sor kerülhetett. A próbaüzemeltetésre.

Melinda azt tervezi, hogy az üzem beindulásával hozzákezdhet az érlelt sajtok, a svájci lyukas sajtok, valamint a parenyica előállításához is. Tervei között szerepel elárusító helyek nyitása is Vajdaság-szerte.

A négygyermekes anyuka célja, hogy a szántóföldtől a terített asztalig szlogennek megfelelően, amit ők megtermelnek, azt késztermékként dobják piacra.
Melinda optimista, úgy véli, sajtjai eddig nemcsak népszerűek voltak a vásárlók körében, hanem az elmúlt két év történéseit maga is áttörő sikernek tartja, ebből táplálkozva gondolja úgy, hogy a tejüzem beindulásával a nagyobb mennyiségű árunak is lesz piaca. A csonoplyai Melinda-sajtoknak országos ismertséget szeretne.

A fiatal nő szerint, aki dolgozni akar, az talál magának itthon is munkát. Igaz, hogy sok fáradtsággal jár a négy gyermek mellett egy vállalkozást elindítani, de nem lehetetlen. Legkisebb gyermekük 4 éves, és van egy 6 éves is, őket követi a 8 éves, a legidősebb pedig 10 éves.

A Batalo gazdaság 2005-ben indult. Akkor, amikor Melinda férje megvette az első öt fejőstehenet. Azóta évről évre építették gazdaságukat. Ma már 250 hektár földön gazdálkodnak, naponta 20 fejőstehenet fejnek és hamarosan napi 500 liter tejből sajtot és más készítményeket állítanak elő. Tele vannak lendülettel, lelkesedéssel és bizakodással. Úgy látták, eddig a befektetett igyekezetük megtérült. Ez a kapaszkodójuk.

80 éves a Magyar Szó, Magyar Szó Online kiadás