2020. március 15., 20 óra. Az államfő bejelenti, hogy a Szerbiai Képviselőház elnökével és a miniszterelnökkel együttesen aláírták a rendkívüli állapot kihirdetéséről szóló határozatot. Addigra, március 6. óta, 46-ra növekedett a SARS–CoV–2 vírussal fertőzöttek száma. Négy nappal később az egészségügyi miniszter a járvány kihirdetéséről határozott.
Az elmúlt húsz évben ez volt a harmadik alkalom, hogy az országban kihirdették a különleges jogrend alkotmányban szabályozott két formájának a valamelyikét. Míg az első két alkalommal az ország és az intézményei ellen irányuló fegyveres támadás okán hozták meg a szavatolt emberi jogok korlátozását lehetővé tevő döntést, addig tavaly egy szabad szemmel láthatatlan kórokozó bénította meg az országot. Mégis, a legutóbbi rendkívüliség napjaiban néhol fegyveres katonák járták az utcákat.
2020. március 15-től május elejéig csend, bezárkózottság és bezártság, az egymástól való fizikai eltávolodás költözött a mindennapokba. A lakatok éve kezdődött. Az online a legnépszerűbb szavak egyikévé avanzsált. Online térbe költözött az élet. A 65 évnél idősebbek számára március 18-tól egész napos kijárási tilalmat rendeltek el, függetlenül attól, hogy saját otthonukban, vagy idősek otthonában élnek. A „házi őrizet" megszegésének okán Belgrádban már ezen a napon megtették az első bűnvádi feljelentést. Ugyanezen a napon a második világháború óta először általános éjszakai kijárási tilalom lépett hatályba. Április első hétvégéjétől rendszeressé vált a többnapos hétvégi bezártság, április 17. és 21 között 84 órás volt.
Április második felétől fokozatosan enyhült a szigor, hétről hétre újabb ágazatok kezdhettek el ismét működni. Április 21-e volt az első nap, amikor az idősek már nem csak az éjszaka leple alatt hagyhatták el otthonukat. Ez volt az az időszak, amikor a szabadságjogaik korlátozását fojtó teherként megélő polgárok az egészségügyi dolgozókhoz intézett tapsa napról napra mind jobban elcsendesedett, miközben utóbbiak azóta sem szabadultak a szkafander fullasztó melegéből.
Május 6-án a Szerbiai Képviselőház a rendkívüli állapot megszüntetéséről döntött. Ezt követően az élet egyre több szegmensében térhetett vissza a korábbról megszokott kerékvágásba. Nem sokkal később kiderült, hogy a normalitás tiszavirág életű. Egy nappal az általános választásokat követően a járványügyi szakértők ismét megkongatták a vészharangokat. Azt követően, hogy másfél hónapon át egyik választási rendezvényt tartották a másik után, némelyiken hangos zenével, tömeggel, az utóbbinak a karjaiba ugró pártelnökkel, védőmaszk és távolságtartás nélkül. Azt követően, hogy a világ csodájára járt a 25 ezer őrjöngő szurkoló jelenlétében megtartott örökrangadónak. Az október végén kezdődő harmadik hullám november vége és december közepe között tetőződött. A járvány kezdete óta ebben az időszakban jegyezték a legtöbb negatív rekordot: december 1-jén 7999 új fertőzést jegyeztek, december 4-én 69 Covid-páciens hunyt el. A második és a harmadik járványhullám időszakában alkalmazott óvintézkedések alapját a védőmaszk–távolságtartás–gyülekezéskorlátozás hármasa képezte, továbbá időről időre korlátozták bizonyos gazdasági létesítmények nyitvatartási idejét.
2020. március 15-én a megosztottság hónapjai kezdődtek. Egyik oldalon azok, akik választ követelnek a kérdésekre, hogy miért annyira nagy az eltérés a Covid–19 következtében hivatalosan és a feltételezések szerint elhunytak száma között, valamint a kérdésre, hogy a többi országhoz képest Szerbiában miért fertőződött meg és hunyt el jóval több orvos, míg a másikon azok, akik szerint ezekkel a kérdésekkel egyelőre nincsen idő foglalkozni. Egyik oldalon azok, akik még csak a vírus létezését sem ismerik el, nemhogy az annak a terjedését megakadályozni hivatott intézkedéseket alkalmaznák, a másikon pedig azok, akik saját maguk megtapasztalták, hogy miért nem megfázás, vagy influenza a Covid–19.
A szerbiai társadalomba már korábban beágyazódott ellentmondásosság és kettős mérce egy éve óriássá kezdett növekedni. Felvételek, amelyeken a járványügyi óvintézkedéseket megszegő tisztségviselők fegyelmezettségre kérik a polgárokat. Felvételek politikusok szervezte tömeges rendezvényekről. Felvételek bulizókról, akiket szabálysértés okán büntetnek. Felvételek az idősek otthonaiban továbbra is „házi őrizetben" tartott nyugdíjasokról. Felvételek násznép nélkül megtartott esküvőkről. Fényképek a templomban megtartott hittanóráról, néhány apróság, mind védőmaszkban. Adatok arról, hogy Zlatiboron januárban az előző év januárjához képest 3 százalékos növekedést jegyeztek, noha a válságstáb javaslatának értelmében a téli üdülőhelyek egyharmados kapacitással működhettek volna. Adatok arról, hogy a kisvállalkozások kétharmadának a pénzügyi stabilitását súlyosan megingatta a járvány. Adatok arról, hogy a második védőoltás arányának tekintetében Szerbia első Európában, ám ezzel egyidejűleg negyedik a napi esetszám arányának tekintetében. Ismét egy március, amikor a járványügyi szakértők a zárást sürgetik.
Egy éve vagyunk áldozatai a szédítő információáradatnak. Tisztségviselők és szakértők, akik néhány óra, vagy nap leforgása alatt megmásítják korábbi nyilatkozatukat, vagy egymással szöges ellentétben álló kijelentéseket tesznek ugyanabban a témában. Egy év, amelyben többeket is érdemes lett volna arra emlékeztetni, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága nem korlátlan.
Az utóbbi tizenkét hónap leggyakrabban feltett kérdése a miért és a hogyan helyett a mikor volt, noha utóbbira a kutatók sem tudnak addig választ adni, amíg az előbbieket meg nem válaszolják. A mikor-ok, amelyek elsősorban a kérdező saját mindennapjaira vonatkoznak.
365 napja a szembesülés éve kezdődött. Önmagunkkal, esendőségünkkel, kiszolgáltatottságunkkal, a természettel szembeni arroganciánkkal, szolidaritásunkkal, empátiánkkal, vagy éppen azok hiányával. Az elmúlt egy év tükröt állított elénk. A kérdés az, hogy hajlandóak vagyunk-e őszintén értékelni azt, amit abban látunk.
