A didaktika kézikönyve című kiadvány 2022 végén jelent meg Budapesten, az Akadémiai Kiadó gondozásában. A kötet főszerkesztője dr. Falus Iván neves neveléstudományi szakember, szerkesztője dr. Szűcs Ida. A kötet egyik fejezetének szerzője a nagybecskereki származású dr. Szűts Zoltán, az Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Pedagógiai Karának dékánja.
A majdnem 850 oldalas kötet hiánypótló munka, az egész magyar pedagógusképzés alapirodalma lesz, és abban nyújt iránymutatást, hogyan tanítsanak hatékonyan a tudomány jelenlegi ismereteire alapozva a jövő tanárai. Haszonnal forgathatják a vajdasági magyar pedagógusképzésben részt vevő hallgatók és a gyakorló pedagógusok egyaránt.
Nagyon fontos kézikönyv született, hiszen az, hogy hogyan tanít, nevel a tanár, sokban meghatározza, milyen lesz a jövőnk. Milyen jól felkészült, alapos, lelkiismeretes mérnökök, orvosok, közgazdászok, mezőgazdasági szakemberek, tanárok lesznek a jövőben. A kiadvány kapcsán Falus Ivánt és Szűts Zoltánt kérdeztük.
Mennyire indultak ki a szerzők abból, hogy milyen a mai diák? Milyen környezet veszi körül – gondolok az okostelefonra, számítógépre, de az információáradatra is, amellyel bombázzák, amely gyors és gyakran felületes is. Ranschburg Jenő egy alkalommal azt nyilatkozta, kevesebbet, de alaposabban. Ma gyakran panaszkodnak, hogy még a gyermekszínházi előadásokat is fel kell gyorsítani, hogy ne lassan hömpölyögjön az előadás, hanem tele legyen ,,akciókkal”, tehát történésekkel, hogy lekössék a gyerek figyelmét, mert a gyerek rögtön unatkozni kezd.
Falus Iván: Azok az elméleti alapok, amelyeket a szerzők magukénak vallanak, abszolút arra épülnek, hogy először is a tanulót, a gyermeket kell megismernünk ahhoz, hogy jól tudjuk őt tanítani. A könyv kiemelt figyelmet szentel annak a kérdéskörnek, hogy a pedagógus tisztában legyen a rábízott tanulók életkori sajátosságaival, személyiségével, ismerje érdeklődését, tanulási szokásait, de azzal is, hogy az a világ, ami körbeveszi az embereket, folyamatosan változik, tehát ma már teljesen más a gyermekkép, mint akár húsz vagy harminc évvel ezelőtt. A minket körbevevő gazdasági-társadalmi környezet másfajta elvárásokat támaszt a felnőttek, a szülők felé, és ez érezteti hatására a szülő-gyermek kapcsolatában is.
Arra is tekintettel kell lennünk, hogy a tanulókat nem lehet egy skatulyába berakni, vannak olyan gyermekek, akik eltérnek az átlagos gyermekektől, vagy azért, mert kiemelkednek valamilyen területen, tehetségesek, vagy azért, mert sajátos problémákkal küzdenek, legyenek ezek tanulással vagy a társadalmi helyzetükből adódó nehézségek. A kötetben ezek a kérdéskörök is hangsúlyosan jelen vannak.
A kérdés másik részére válaszolva, a kötetben részletesen olvashatnak a tanulási környezetről. Ennek kapcsán is fontos megemlíteni, hogy magának a tanulási környezetnek a fogalma is változik. Ma már nemcsak az osztályteremben tanulnak a gyerekek, hanem az osztálytermen kívül az iskola minden részének megvan a funkciója, gondoljunk csak az iskolai könyvtárra, a közösségi terekre vagy az egyéni tanulást lehetővé tevő kis kuckókra. A tanulási környezet fogalmába beletartozik a múzeum, a közösségi ház, a színház is és az otthoni tanulási környezet. A digitális eszközök pedig még jobban kitágítják a tanulási környezet fogalmát. Ma már olyannyira fontos a téma, hogy külön kutatások foglalkoznak az ideális tanulási környezet kialakításával.
Ma sokat írunk arról, hogy egyes iskolákban órán letiltják az okostelefon használatát. Nyilvánvaló, hogy a tanár nem taníthat a száz évvel ezelőtti módszerekkel, mert az iskola a gyerek számára unalmas, avítt intézmény lesz, ha nem alkalmazza az új eszközöket, akkor az iskola vesztésre áll az élet más szegmenseivel szemben, amelyek érdekesebbek. A minap beszélgettünk arról, hogy nekünk 50 éve még biológiaórára kalendáriumot kellett írnunk, hogy egy adott nap milyen volt a napi hőmérséklet, milyen volt az időjárás (napsütés, eső, hó), milyen újdonságot fedeztünk fel a természetben, pl. kinyílt az első hóvirág. Ez rendszerességet, alapos megfigyelőkészséget igényel. Ma már nem várható el ilyesmi, ezért kellenek az új módszerek, hisz a fejlődés új módszereket is követel. Ezeket az új körülményeket veszi tekintetbe a könyv?
Falus Iván: Egyrészt nem szabad elfelejteni, hogy vannak hagyományos módszerek, amelyeknek a létjogosultságát évszázados tapasztalatok igazolták, másrészt ahogy a világ, úgy az oktatás, a tanítás és azon belül a módszerek is változnak. A hagyományos módszerek új jegyekkel bővülnek. Például ma már egy előadást a digitális eszközök segítségével sokkal szemléletesebbé, vagy akár interaktívvá tehetünk. Például előadás közben a gyerekek visszajelzéseket adhatnak, kérdéseket tehetnek fel a telefonjaik segítségével. Fontos, hogy figyelembe vegyük a gyermek figyelmének a tartósságát, ne tartsunk 40 perces előadást, amikor 7-8 perc után elkezd fáradni a gyermek. Másrészt új módszerek látnak napvilágot. Az egyik ilyen például a történetmesélés, ami azt jelenti, hogy például egy fogalmat úgy tanítunk meg, hogy egy történetbe helyezzük bele. Harmadrészt pedig a pedagógusok is kitalálhatnak új módszereket, amelyeket az adott csoportban vagy osztályban hatékonyan alkalmazhatnak. Az lenne a fontos, hogy minden módszert a maga helyén, a gyermekek igényeit figyelembe véve, az adott célnak alárendelve használjon a pedagógus. Ha az említett hóvirágról van szó, akkor ha mód és lehetőség van rá, menjenek a gyerekek ki az udvarra, vagy az erdőbe és ott vizsgálják meg saját élőhelyén azt a növényt, ha viszont mondjuk az Akropoliszon szeretnének sétát tenni és megfigyelni a görög építészet stílusjegyeit, akkor miért ne tehetnének virtuális sétát az ókori Athénban.
Szűts Zoltán: Az elmúlt 30 évben a világháló, majd az okoseszközök és multimediális tartalmak egyre inkább behálózták a társadalmat. A tanulók átlagban napi 2-3 órát töltenek közösségi médiatartalmak fogyasztásával, az egymással történő kommunikációval. Ennek az online létnek a következménye, hogy a tanulás egyes mozzanatai, például az információszerzés vagy éppen a társakkal való kapcsolattartás is a digitális világba költözött. A könyvnek Az oktatás eszközei és digitális technikái című fejezete hasznos fogódzót ad a kezdő, de a gyakorlott pedagógus számára is, hogy a hagyományos eszközök mellett a digitális technológiát hogyan kell az oktatási céloknak megfelelően használni, és útmutatót biztos ahhoz, hogy mikor forduljon a pedagógus a digitális eszközök és alkalmazások felé. Az elmúlt évszázadok során az oktatás magába olvasztotta a technológiai vívmányokat, és kialakította a célnak megfelelő használati módjukat, a jelen helyzet talán annyiban különbözik, hogy a digitalizáció minden korábbi transzformációnál gyorsabban végbemenő folyamat. A könyv abban is segít, hogy a pedagógusok kiaknázhassák az interaktivitásban, személyre szabhatóságban és adaptivitásban rejlő lehetőségeket, miközben figyelnek arra, hogy ezek a – Harari szerint – figyelemkufár eszközök és alkalmazások ne ragadják el a tanulók figyelmét. A digitális eszközökkel történő oktatás se nem jobb, se nem rosszabb, mint a hagyományos – ha szabad ilyen általánosító és közbeszédre jellemző fordulattal élnem –, a hatékonyságát az fogja meghatározni, hogy a tanulók kezében lévő okoseszközök segítségével tanulnak-e, vagy a szabadidejüket töltik.
MI TESZI EGYEDÜLÁLLÓVÁ?
A könyv azt az űrt hivatott betölteni, amelyet a Didaktika 2000-es évek elején megjelent, pedagógusgenerációkat végigkísérő kiadásai hagytak. Az eltelt másfél évtizedben a társadalomban és technológiában történt változások megkövetelték, hogy a szerzők újragondoljanak mindent, amit a tanításról és tanulásról gondoltak. A most megjelent kötettől azt várják, hogy a pedagógusképzésben részt vevő hallgatók elsajátítsák belőle a tanítás mesterségének elméleti alapjait, a pályán lévő pedagógusok pedig felújíthassák ismereteiket.
A könyv legnagyobb újdonsága, hogy egyszerre ötvözi a kortárs szakirodalom feldolgozását a kutatási eredményekkel, illetve a szerzők által is művelt jó gyakorlatokkal.
A kötet írása is egyedülálló volt, a szerzők, akik a legismertebb magyar tanárképző egyetemek vezető oktatói, megismerték egymás fejezeteit, és véleményezték őket, ezen felül egy tucatnyi külsős szakember véleményét is figyelembe vettük a korrektúrák során. A munka azért is rendhagyó volt, mivel a szerzők először közreadtak egy elektronikus verziót, melyet kétszáz pedagógusképzésben tanuló hallgató egy teljes szemeszteren át próbált ki, és jelzett vissza a tapasztalatairól. Ezeket a tapasztalatokat a szerzők beépítették a könyv most megjelent nyomtatott kiadásába. A magyar tudományos élet egyik legrangosabb kiadója, az Akadémiai partner volt ebben az egyedülálló tudományos kísérletben, és nem csupán nyomtatott formában, de elektronikusban is kiadta a könyvet.
