Most jelent meg dr. Szűts Zoltán Online – Az internetes kommunikáció és média története, elmélete és jelenségei című könyve, amely elsősorban a(z internetes) kommunikáció és média egyetemi oktatását hivatott segíteni. Egy méltatásban azt olvastuk, hogy eddig nem jelent meg ilyen összegző munka, amely körbejárja a vizsgált téma multidiszciplináris: kommunikációs, médiatudományi, társadalmi, kulturális, technológiai, illetve filozófiai aspektusait is.
Mi volt a célja e könyv megírásával?
– Lassan 15 éve, hogy az internetes kommunikációval és médiával kapcsolatos jelenségeket kutatom. A pesti bölcsészkaron magyar szakra jártam, és a képzésem elején a kortárs irodalom iránt érdeklődtem, és magam is írtam szépirodalmat. A Versszelidítés című verseskötetem 1998-ban az újvidéki Forum gondozásában jelent meg. Az egyetemen gyakran hallottam professzoraimtól, hogy már a szakdolgozatban olyan témával kell foglalkoznom, ami valóban érdekel, és akár a doktori disszertációban is tovább lehet írni. Emellé társult az az elképzelésem, hogy valamiben egyedi legyek, ráadásul mindig is nagyon komoly versenyszellem élt bennem, így eldöntöttem, hogy ne a sok (egyébként kiváló) Petőfi-, József Attila- vagy akár Szabó Lőrinc-kutatóval kelljen vetélkednem. Az irodalomtudósok az 1990-es években néhány nagyon ritka kivételtől eltekintve (ilyenek voltak Horváth Iván vagy Orlovszky Géza) a számítógépekre mint kultúraidegen eszközökre tekintettek. Számomra pedig éppen az volt az érdekes, ezek az eszközök hogyan estek át funkcióváltáson és lettek az alkotók társai a (mű)alkotások létrehozásában, majd tették egyre gyorsabbá és hatékonyabbá a kommunikációt és a médiatartalmak létrehozását és fogyasztását. A döntésem jónak bizonyult, hiszen ma az egyik legdinamikusabban fejlődő tudományterületet kutatom, sohasem fogyok ki az új jelenségekből. 2007-ben, amikor hazatértem a dél-koreai vendégtanári pozíciómból, már nem a magyar, hanem a kommunikáció- és médiatudományi tanszéken kezdtem el tanítani. Tan-székvezetőm, Győrffy Miklós, lehetővé tette, hogy az internetes kommunikációval és médiával kapcsolatos kurzusaimon mindig új ismereteket adhassak át hallgatóimnak, és megvitat-hassam velük az aktuális jelenségeket. Pár éve a Szatmári Péter rektor által nyújtott lehetőséggel élve már a Milton Friedman Egyetemen oktatok és vezetek kommunikációtudományi kutatócsoportot, illetve az idei évtől a Műszaki Egyetem docense vagyok. Ezek az előzmények.
A most megjelentetett 478 oldalas kötet abból a felismerésből és tapasztalatból született, hogy nem létezett a témának olyan összefoglaló vizsgálata, mely egységesen beszéli el az 1960-as évektől napjainkig tartó folyamatokat, melyek az internetes kommunikáció és média történetét is jelentik. Ezt a hiányt kívánja betölteni a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóság szakmai támogatása mellett, az ismert nemzetközi könyvkiadónál, a Wolters Kluwernél most megjelent kézikönyvem. A 2011-től gyakorlatilag 2018 októberig írt kötet mintegy 960 lábjegyzetet tartalmaz, és így maradéktalanul megfelel a tudományosság követelményeinek, ahogy nyelvezete is, de sem a tetemes hivatkozás anyag, sem a szóhasználat nem öncélú. A könyv célja a téma egyetemen történő oktatása, úgy gondolom viszont, hogy azok is haszonnal forgathatják, akik a tudományos ismeretterjesztés iránt érdeklődnek. Megjelenése után pár nappal már több megkeresés érkezett, ami azt mutatja, mennyire aktuális a téma. A kötet nemcsak nyomtatásban, hanem e-könyv formájában is megjelent, és hamarosan megvásárolható lesz a világ bármely részéről. Azt, hogy egy tartalom pillanatok alatt ily módon elérhető, ugyancsak az Online című kötetben részletesen tárgyalom.
Az internetes kommunikáció és média mára az emberek nagy részének életében, a társadalom minden pórusában jelen van. Olyan új fogalmak jelennek meg, mint a hypertextualitás, a multimedialitás, az interaktivitás, a virtuális és az augmentált (kiterjesztett) valóság vagy éppen a képi fordulat részét képező emotikonok és a kaotikusan terjedő mémek. Ezek a laikusok számára új, idegen, éppen ezért – megkockáztatom – kicsit félelmetesen csengő fogalmak.
– A mindennapi életben nem valószínű, hogy használjuk ezeket a fogalmakat, és nincs is rá szükségünk. Akár félelmetesnek is, de mindenképpen száraznak vagy idegennek tűnnek. Ezt az idegenséget igyekszem oldani azzal, hogy rámutatok, a jelenségek hogyan jelennek meg a gyakorlatban, honnan is ismerhetik őket az olvasók. Mondanék egy példát: a hypertextualitás azt jelenti, hogy a Magyar Szó szerzőinél a napilap weboldalán megjelenik egy felsorolás, melynek címeire kattintva az olvasó az adott cikkre ugorhat. A kaotikusságtól sem szabad megijedni. Csupán azt jelzi a kifejezés, a korábbi sémák, melyek alapján az információk terjedtek, eltűnőben vannak. Nehéz megjósolni, melyik hír terjed el villámgyorsan, és mi az, amit figyelmet kívül hagynak az olvasók. A szórakoztatóipar is gondban van. Adott esetben olyan népszerű lehet egy dal, hogy mémmé válik, lásd a koreai Gangnam Style című számot. A sikert a kaotikusság miatt nehéz tervezni. Az utóbbi időben az algoritmusokkal kísérlik meg a vállalatok és kormányzatok nem csupán átlátni, de irányítani is a káoszt. Ez az irányítás történhet pénzügyi profit szerzése céljából, de birodalmi szándékok is állhatnak a háttérben.
Mindezeket részletesen tárgyalja a könyv. Ön szakemberként, aki egyetemi szinten oktatja a kérdéskört, hogyan foglalná össze, az új kommunikációs és médiaforma milyen gyökeres változásokat hozott az egyén életében (újfajta tájékozódási módok, a személyes kapcsolatok új formája, új vásárlási, sőt olvasási szokások)? Milyen hatást gyakorol ez az új kommunikációs és médiaforma a kultúrára, a társadalomra, a gazdaságra?
– Mára már látszanak azok a változások, melyek gyökeresen megváltoztatják a gazdaságot, a társadalmat és a kultúrát. A legegyszerűbb példából kiindulva: az Európai Unió eltörölte a barangolási díjakat, így ma Budapestről Abbáziáig és onnan Triesztig például úgy lehet eljutni autóval, hogy a navigációnk közben valós időben kalkulál az interneten keresztül érkező információkkal. Nem csupán az eszközök, de a felhasználók is küldenek adatokat. A balesetek és forgalomtorlódások adatainak birtokában a folyamatosan online rendszerek mindig a leg-optimálisabb útvonalat ajánlják. Az 1980-as, de még az 1990-es években is az utazás nagy-ságrendekkel több bizonytalansággal járt. A vásárlási szokásaink gyökeresen megváltoztak, az online vásárlás egyre nagyobb teret nyer, Kínából nagyon sokan rendelnek az interneten, a tömegek bölcsessége, az osztályozási rendszer szolgáltatja a bizalmat ehhez. Ez garantálja ugyanis, hogy az előre fizetett áru megérkezik, és az ígért minőségben érkezik meg. A kultúrában is óriási változások tanúi lehetünk. A képernyő környezetében megszokott böngészés egyre inkább megjelenik a nyomtatott szöveg világában is. Gyorsabban olvasunk, kulcsszava-kat keresünk. Kevés szó esik róla, de az online nézhető filmek átalakítják filmezési szokásainkat. Az előretekerhető adás egyre türelmetlenebbé teszi a nézőket a hagyományos televíziózás világában. A digitális kultúrában szocializálódók így az 1980-as évek filmjeit így már lassúnak, vontatottnak találják. Végezetül pedig a személyes kapcsolatok átalakulásáról se feledkezzünk meg! Számos erő hat ebben a térben. A pozitív változások közé tartozik, hogy egyre több ismerőssel vagyunk kapcsolatban, a negatívak közé pedig, hogy háttérbe szorul a beszélgetés. Megfigyelhető, hogy a viták könnyen rendezhetők személyes találkozó során, míg a „levelező tagozat”, a Facebookon vagy e-mailben zajló vita csak további félreértésekhez vezethet. Az online kommunikáció hatékony eszköze lehet a társadalmi szerveződésnek. Mozgalmak születnek online, tüntetéseket szerveznek a digitális térben, gondoljunk csak az USA antikapitalista mozgalmaira! De az álhírek is ugyancsak online terjednek, ami a tájéko-zottságunkat sodorja veszélybe.
Az álhírekkel is részletesen foglalkozik. Ezeket hogyan tudjuk kezelni?
– Nehezen. Sokkot kaptunk, és kicsúszott alólunk a talaj, egyre nehezebb ugyanis megítélni, hogy mi a valós. A nyomtatott sajtó és televízió világában alapvetően két befogadói stratégia létezett. Az egyszerűbb az volt, amire azt mondtuk, hogy megírta az újság, vagy láttuk a tele-vízióban, tehát igaz lehet. A bonyolultabb már figyelembe vette azt is, hogy mely orgánum adta közre a hírt, így következtetni lehetett a valóságtartalmára. Ezek a rendszerek azonban kapuőri irányítás alatt álltak és állnak ma is. A szerkesztők döntik el, hogy mi kerüljön nyilvánosságra. A közösségi médiában gyakran korlátok nélkül terjednek az álhírek. Ebben a közegben ugyanis a forrás megjelölésének hiánya a médium természetéhez tartozik. És az utóbbi időben az erózió elérte az online portálokat is. Mind gyakrabban vagyunk tanúi, ahogy szerzők álhíreket kreálnak, ezek utána a közösségi médiában gyorsan terjednek.
Mit rejt a 15 klikk hírnév fogalma, jelensége?
– Ez egy saját fogalom, arra utal, hogy mindenki, ha rövid időre is, de híres lehet. Andy Warhol használta a 15 perc hírnév kifejezést még a televízió korában. Ez a hírnév nagyon gyorsan elillan. A politika gyakran rá is játszik erre. A politikai kommunikációval foglalkozók például jól tudják, hogy ha megjelenik egy – a megbízójukra nézve – negatív hír, akkor gyorsan el kell foglalni az online teret érdekesebb, az ellenfelet negatív fényben feltüntető hírekkel, ezek ugyanolyan gyorsan elterjednek, és befolyásolhatják a közvéleményt.
Egyáltalán hogyan tudunk szűrni?
– Átvitt értelemben újra kell tanulnunk tájékozódni. Ahogy a televízióban látott tartalmak értelmezésének esetében az elsődleges közeg a család, a másodlagos pedig az iskola volt, úgy most is ennek kell megtörténnie. A szülők azonban az internetre nem tekintenek úgy, mint a nyomtatott lapokra vagy a televízióra. Emlékszem, amikor gyerekkoromban a Politikin Zabavnik plasztikus történetet közölt egy dél-amerikai államférfi meggyilkolásáról, napokig a hatása alatt álltam. Utólag sem értettem, hogyan jelenhetett meg akkor egy ilyen történet nyomtatásban. Az online médiában ilyen szűrők már nem igazán működnek, és a sokk is el-marad, ma már nem csodálkozunk el. Marad tehát a nagyon kritikus gondolkozás. Ezt kell elsajátítani, rákérdezni, vajon igaz-e a hír. További nehézséget okoz, hogy a ránk zúduló információmennyiségre az agyunk nincs felkészülve. Freund Tamás akadémikus, agykutató arra hívja fel a figyelmet, hogy az evolúció nem tud lépést tartani az információáramlással. Lassítanunk kell. Ennek része egy egyszerű rutin. A napunkat például ne az e-mailek olvasásával kezdjük! Nehéz azonban erről leszokni azoknak, akiknek az élet- és munkatempója megköveteli, hogy digitális nomádok, a nap 24 órájában online legyenek. Én sem tudom igazán meg-tenni.
Hogyan fér meg a régi és az új egymás mellett: a képernyőről olvasás, e-könyvek és a nyomtatott könyv, a nyomtatott sajtó és az internetes kiadások, a jóízű kirakatnézések és az online vásárlás, a Facebookon kapott 500 születésnapi gratuláció és a személyes felköszöntések, a közös családi együttlétek és az, hogy esténként mindenki a saját laptopján más filmet, műsort, kulturális tartalmat néz?
– Abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy most fedezhetjük fel ezeket a változásokat. Néhány folyamat már egyértelműen látszik. A vásárlásnál maradva, a kirakatnézés és boltba járás (közösségi) élmény, és nem váltható ki online. A vásárlás önmagában azonban már le-bonyolítható az interneten, hiszen a legjobb árakat így a legkönnyebb megtalálni. Az élmény iránti igény miatt tehát nem fognak megszűnni a boltok, egyfajta hibrid modell alakul majd ki, nagy valószínűséggel a tárgyi világban létező üzletek egyre inkább bemutatóterem funkciót töltenek majd be, és az online felületen vásárolható majd meg az áru. Az e-könyvolvasók például nem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Bár az e-tinta pihenteti a szemet, nem pótolja a valódit. 6-7 évvel ezelőtt a budapesti metrón nagyon sokan olvastak ilyen dedikált olvasókkal. Ma azonban az erre alapvetően nem alkalmas okostelefonok szorították ki őket. Tehát nem minden új technológia lesz sikeres. Nehéz racionális magyarázatot találni rá, miért voltak csak ilyen rövid ideig igen népszerűek az e-könyv olvasók, hiszen több ezer kötet fér rá egy olvasóra. Az ember és kultúrája azonban nem racionális. Szépirodalmat a jövőben is nyomtatott könyv formájában, míg tudományos munkákat már képernyőről is olvasunk majd. Az utóbbi esetében fontos a kereshetőség, és erre a digitális verzió a legalkalmasabb. Úgy gondolom, hogy többen azért veszik meg majd a könyvem elektronikus formában, hogy rákereshessenek, idézem-e őket, hiszen a bibliográfiát már a lábjegyzetekben, nem összefoglalva közli a sorozat, melyben megjelent. Az 500 facebookos gratuláció nagyjából 5 személyes fel-köszöntésre fordítható le. Úgy gondolom, hogy a befektetett időt és energiát kell figyelembe vennünk. Ha a Facebook felajánlja, hogy írjak valakinek üdvözlő szöveget, és csak kattintanom kell ehhez, az ilyen típusú aktivitás jelentősége csekély. A funkcionalitást és egyensúlyt a különböző kommunikációs formák között kell figyelembe vennünk. A kommunikációs és médiafogyasztási szokásaink átalakulnak ebben a pillanatban is. Nem feltétlenül probléma, ha a személyes időnket a kijelző előtt töltjük. Társaságban azonban az interperszonális kapcsolatok a fontosabbak. Egy személyes példát is hoznék. Feleségemmel, Szűts-Novák Ritával, aki épp most vesz részt neveléstudományi doktori képzésben, nagyon tudatosan figyelünk a gyerekeink online töltött idejére. Nem szabad túlszabályozni, misztifikálni az online tartalmakat, sokkal inkább meg kell beszélni, hogy a gyerekek mit láttak, olvastak, kivel csevegtek, és korlátozni az itt töltött időt. A funkcionalitásra visszatérve, az okostelefon a hatékony kommunikáció, ezzel pedig a tervezés és biztonságérzet növelésének eszköze lehet. A családtagok hatékonyan tudják tartani a kapcsolatot, tudják egymásról, hol van a másik. Egyfajta rituálévá vált az éttermekben készített ételfotók és szelfik megosztása. Ha ez az ismerősökből pozitív reakciót vált ki, és erősíti a kapcsolatokat, úgy gondolom, az ilyen típusú aktív megosztás nem jelent problémát. A családi ebédnél vagy vacsoránál azonban az okostelefont el kell tenni, hiszen a családi asztal funkcionális tere évszázadok óta a beszélgetéseknek, az étkezés melletti funkciója a társalgást támogatja, és egyelőre nem látom annak okát, hogy ennek meg kellene változnia.
Szűts Zoltán 1976-ban született Nagybecskereken, és Budapesten él. Médiakutató, egyetemi oktató, az MTA köztestületi tagja. A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Műszaki Pedagógia Tanszékének docense, a Milton Friedman Egyetem oktatója és az alkalmazott infokommunikációs kutatócsoportjának vezetője. Előző kötete, A világháló metaforái – Bevezetés az új média művészetébe 2013-ban jelent meg az Osiris Kiadónál. Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen diplomázott, doktorált és habilitált. Kutatási területe az internetes kommunikáció és média, a hypertextualitás, az újmédia művészete, az információs társadalom, a digitális kultúra és pedagógia. 2001 óta több magyar és külföldi egyetemen oktatott, a fent említett felsőoktatási intézmények mellett az Eötvös Loránd Tudományegyetemen, a Kodolányi János Főiskolán, a McDaniel College budapesti kampuszán, valamint a szöuli Hankuk University of Foreign Studieson is. Rendszeresen publikál magyar és külföldi tudományos folyóiratokban és napilapokban is, többek között a Magyar Szóban. Eddig több mint 60 magyar és nemzetközi konferencián adott elő, legutóbb Szabadkán, az Újvidéki Egyetem Magyar Tannyelvű Tanítóképző Karán.
