Csókliget

Ausztria-Magyarország elpusztíthatatlan életerejébe vetett hittel, népem iránt érzett mélységes szeretettől áthatva állítom életemet és minden erőmet e magasztos feladat szolgálatába.

IV. Károly s. k.

(Kelt Bécsben, 1916. november 21-dikén)

A közellátási iroda hírei:

Burgonya rekvirálás kilátásban

(Délmagyarország, Szeged, 1916. november 21.)

– Az úristenit a búcsújáró anyátoknak! Őfelsége II. Ferenc József császár ás apostoli király halott, ti meg még most sem tudtok rendesen vigyázzban állni!? Scheisse! A császár halott!, de a monarchia hadereje lankadatlan és megvédi az impériumot minden külső és belső ellenségtől. Véssétek az üres fejetekbe, hogy rend a lelke mindennek. Számotokra a szolgálati szabályzat a rend, a miatyánk. Aki svindlizik, lóg, vagy nem tartja be, azt hadbíróság elé küldöm, agyonlövetem. Úgy jár majd, mint minden szimuláns, feketéző, hamis liferáns, vagy provokátor, aki az igazságos háború és a monarchia ellen lázít és hamis híreket terjeszt. A radnai búcsújáró istenit az anyátoknak! Az új császár, IV. Károly őfelsége tiszteletére – Vorgits Milán csizmája alatt megfeszült a kengyelszár, a századparancsnok megemelkedett nyergében és kirántott karddal kiáltotta – Vivát! Vivát! Vivát! – A honvédek éljenzése halványan kullogott a parancsnok lelkesedése mögött. A magasra emelt kard fényes vasán semmi sem csillogott. Aztán a fegyver a bojtos hüvelybe csattant. A százados megfordította a lovát. Az ecetgyár felől érkező északi széllel fanyar illat lengedezett, az ázott hadosztály émelyítő szagával (kolonnendunft) jól kiegészítették egymást. Amíg Vorgits parancsnok kancája zaftos citromokat potyogtatott, addig a nagybecskereki háziezred, a 12 cs. és kir. gyalogezred 6. százada vigyázzban állt és a konyha felé szimatolt. Többen káposztás cvekedliről álmodoztak.

– Jegyezzétek meg, ez nem korzó – hadonászott felindulva Vorgits százados – hanem a Kronprinz Rudolf Kaserne és a manlicher a legjobb bajtársatok! A Mercy-utca pedig nem a kuplerájba, hanem a frontra, a pokolba vezet! Menet iiindulj! – a négyes sorokba való felzárkózás még nehezen ment. A század folytatta a gyakorlatozást.

Az eső úgy szemerkélt, mintha átalányban fizetnék.

(Nagybecskerek, szerda, 1916. november 22.)

A folyó és az ég szürkés-zöld tükre egybeolvadt. Mint egy elhagyott hajó, a Ferenc József-híd szögecselt, zömök ívei, mintha papírból lennének, ott lebegtek a két part között. Az 1904-ben felavatott híd emelőszerkezete, amely magasabb hajók áthaladásakor a középső rész mozgatását segítette volna elő, már az ünnepélyes avatón felmondta a szolgálatot. A láncok és hevederek egyszerűen besültek és a híd örökre a folyó fölé merevedett. A legnagyobb bégai hajó, a farlapátos Temesvár gőzös csak lehajtott kéménnyel tudott a híd alatt átjutni. Legénysége, valahányszor itt hajóztak el, és a fedélzetre eresztették a magas kéményt, élcelődve jegyezte meg – Megmeredt a Ferenc Jóska dereka!

Krummenacker Felicián jó egészségnek örvendett, csak a lovakat nem szerette és gabonával sem kereskedett, de jó füle volt. Meghúzódott és fülelt. A járásában volt egy kis hiba, sántított, mégis szerette a sokadalmat és a tömeg mozgását. A nyájmeleg mindig izgalomba hozta, ezért rendszerint elsétált az új búzatérre, ahol kedvére bóklászhatott a kereskedők, a vidéki termelők, a molnárok, a beszállítók és fináncok között. A zsivajból kiszakadt szavak és félmondatok itt sokszor úgy gurultak szét gazdátlanul a zsákok között, mint a lócitromok a nyirkos kövezeten. Na, ezekért hajolt le Feliciánunk. A közhangulat friss lócitromait gyűjtötte egy barna kis noteszba.

Szerda van, 1917. május 4-dike. Bauer mindig rossz emlékeket ébreszt. Rendszerint átmegyek a másik oldalra, amikor a kárpitosműhelyhez érek. Kezdő inaskoromban akkora pofont adott – lapátnyi tenyere volt – hogy a matracrugó adta a másikat. Vörösödő fejjel az ajtóból még visszakiabáltam, hogy engem még apám sem vert, ne üssön pofon egy kárpitos mester sem. Nem tudta, nem tudhatta, hogy nem is ismertem apámat. Futó lépésben távoztam és a jövő héten suszterinasnak álltam, bár az enyv szagától mindig hányingerem támadt. Most Bauer műhelye felől jövet zsivajra lettem figyelmes. A búzatér előtti kiszélesedésben, mintha búcsú lenne kis körhinta állt, süldők forgatták a kerek szerkezet küllőit fönt a platón. Sok kíváncsi gyerek sereglett itt össze, a falnál, szélárnyékban két nagykendős asszony hangosan, a kezével hadonászva átkozódott. Mire odaértem, elhallgattak, így jelenteni semmit sem tudok. Remélem, estére a kuplerájban nagyobb sikerem lesz.

Volt itt minden, mint minden búzatéren, artézi kút, bódék, kóterek, talicskák, kiskocsi és mázsa, kofák, a térrel szemben malom. A mindenhol jelenlevő kíváncsi gyerekek, hordárok, zsákolók és szürke arcú, seszínű alakok akiknek sem a korát, sem származását nem lehetett meghatározni. Őket senki sem sorolta sehova. Kivéve a sorozóbizottságot, amely a priusszal rendelkezőknek nagylelkűen visszavarrta ártatlanságát, ha népfölkelőkként, „önként” vonultak a frontra. Sokan, jobb híján ezt a kecsegtető kényszerlehetőséget választották. Ferenc is így tett. Először kisebb lopás miatt ült, később sikkasztás miatt varrták be Budapesten. Úgy szabadult, hogy népfölkelőnek állt. Akkor még nem tudta, hogy a komisz kenyér keserűbb lesz, mint a rabkenyér. Származása miatt Délvidékre kapott besorolást. A frontszolgálat előtt a temesvári cs. és kir. 61. gyalogezredhez került, ahol gyorsan megtalálta a helyét. Jól tudott számolni és a kézügyessége is irigylésre méltó volt. Nem csoda, hogy rövid idő alatt Forray Bálint, tartalékos zászlós csicskása lett. Bekerült az elosztási láncba, ahol a bennfentesek között mindig csupán egy kérdés merült föl: – Mit, mennyiért? – a többi részletkérdés volt. Az ellátmányokat mindig meg lehet dézsmálni és a szállítás kárára írni. Ehhez tartotta magát és semmiben sem szenvedett hiányt. A fejérnépről és Ferenc esküvőjéről majd később. Most hagyjuk az Új Búzatér lószaros kövezetét, ahonnan Krummenacker rendszerint átment a szembeni kocsmába.

Az Új Búzatér kalapján a Sánta-kocsma volt a bokréta. Itt sokan megfordultak, van, aki felest kért, van, aki fröccsöt, a gabonakereskedők fityókból itták az áldomást, a távolról jövő pedig a söntésnél forgolódva szorongatta poharát. Valamibe, mégis kapaszkodni kell. Olyan hely volt a Sánta-kocsma, mint egy fürdő. Az emberek önként vetkőzték le a hallgatás nehéz gúnyáját. Néhány pohár után a szorongás vizes köpenye is lehullott a közemberről és az vagy felszabadultan beszélt, beszélt, megállás nélkül, vagy ült szótlanul. Felicián szeretett ide járni. rendszerint egy pohár csapoltat kért és amíg megértően hallgatta a közelben levőket, sörét megosztotta a mindig szomjas legyekkel. Itt megtestesült harmónia uralkodott, a destrukció harmóniája. Mindenki mondta a magáét. Egy ismeretlen nezsényi gazda a törvényben megszabott alacsony felvásárlási árakon akadt ki és azon, hogy nincs ki segítsen a betakarításnál, egyetlen fia Isonzónál védi a hazát. A kikapós csapláros lány, aki karcsú derekára és bogárfekete szemére volt fölöttébb büszke, a vendégek érdektelensége miatt, lehajtott fejjel dühösen mosogatta a poharakat. Úgy érezte magát, mint a gyöngy a disznók előtt.

Szombat, 1917. június 21-dike. A Sántánál, délelőtt 11 órakor egy ittas asztaltársaság hangoskodott. Többen poharaikat a magasba emelve, gyanút keltőenŽivelitkiáltottak. Személyazonosságukat nem tudtam megállapítani, de akcentusuk alapján elemériek, vagy kumándiak lehettek.

Felicián a helyszínen nem jegyzetelt. Ezt mindig diszkréten, szemtanúk nélkül tette. Attól tartott, hogy az emberek kinézik maguk közül, ha gyanút fognak, hogy barna noteszába nem önzetlenül jegyezget. Erre nagyon figyelt. Ő kocsmák, piacok és vásárok nélkül nem tudott meglenni, A társaságban levő ember volt vizsgálódásainak legfőbb tárgya.

Kedd, 1917. június 24-dike. A vásártéri Petőfi kocsmában Kálmán Vince bandájával valaki, akinek a személyazonosságát nem tudtam megállapítani, azt húzatta a vacsora után, hogy: Fölszántom a császár udvarát, belévetem hazám búbaját... A bakanóta szövegét mellékelem.

Nem az egyén érdekelte, aki fegyelmezetten betartja a rendet, aki viselkedni tud, dolgozik és fél, tehát irányítható, hanem a közösségi ember. Az, akiben a megszokott, vagy új társaság, a rendkívüli helyzet fel tudja ébreszteni a másik, kiszámíthatatlan és elégedetlen, rejtőzködő embert. Őket, a kivetkőzött embereket kereste, akik felháborodásuknak hangot mertek adni és vagy őméltóságát a császárt káromolták, vagy más formában követtek el felségsértést. A háború ellen lázadókat külön jegyezte. Krummenacker Felicián spicli volt, csak még szégyellte.

Péntek, június 27-dike. Mintha mindenki engem figyelne. De ilyen ellenszenvvel? Pedig csak teszem a dolgom, a császárt és a hazát szolgálom. – Sánta Félix, sánta Félix! – futottak utánam minap a csúfolkodó gyerekek a vásártéren. Bosszantott, hogy, a felnőttekkel ellentétben, a rosszalkodók ellen semmit sem tehetek. Milyen furcsa ez a hatalom. Amikor azt hiszed, hogy birtokában vagy, akkor sem teheted azt, amit hatalom nélkül bármikor. Legszívesebben felrúgtam volna a gyerekcsürhét.

A Jókai-utca rövid volt, mint egy tárca. Sokan csodálkoztak azon, hogy a százkötetes író fejedelemnek ilyen rövid utca jutott, amely csak két épületből állt. Igaz, két nagy épületből. Az egyik a napos, a másik a hűvös oldalon volt. Az innenső oldalon a fináncpalota (Pénzügyi Palota) nyugati szárnya, a másikon pedig a kereskedelmi akadémia egy emeletes épületének déli oldala emelkedett. Alig kellett félszáz lépés és az ember az utca végére, a Ferenc József hídhoz ért, amit az emberek nemes egyszerűséggel Kishídnak neveztek. Azt hiszem Jókai nem panaszkodott volna, mert itt a látvány mindenért kárpótolt. A híd alacsony szerkezete fölött, a túloldalon fehérlett karcsú hegyével a neogótikus református templom. Jobbról szép piros tornyaival az 1908-ban befejezett igazságügyi palota temérdek ablakával. Bennük a Béga nézegette magát napos délelőttökön és haladt tovább a Csókliget árnyas sétányai mellett suttogós alkonyatokban. Balra a kaszinó tornyos épülete takarta el a gőzfürdőt, mögötte a Plank-kert sűrű lombozata sötétlett. Ez volt a Kis-Amerika. Krummenacker Felicián behúzott nyakkal járt. Most is széles karimájú kalapja alá savanyodva haladt a hídon, ahol megállt egy pillanatra. Lábához eresztette a csomagot, zsebéből elővette barna noteszát és a látványt szemlélve elgondolkozott. Mit jegyezzen? Írjon-e egyáltalán bármit is arról, hogy nem a város élelmesebb lakói, elsősorban a rászorulók – de, hát ki nem volt az? – szákokkal, kosarakkal, szabad kézzel méretes halakat merítenek, takarnak, fognak a part mentén. Ha már ennyien, ilyen lázasan teszik, bizonyára törvénybe ütköző a cselekedetük, és biztos büntetendő. De hát nem volt benne biztos, és a szabó is tízre várta így visszacsúsztatta zsebébe a barna noteszt és a ceruzát. Tovább ment. A halak pedig maradtak egy ideig, a felszínen. Az történt ugyanis, hogy kopoltyúik összeragadtak és a felszínen pipálva igyekeztek levegőhöz jutni és így könnyű prédává váltak. A helybeliek szerint a jelenséget a Temesvár környéki kendergyár áztatójának ragacsos, szürke vize okozta, amely időnként a folyóba került és általában egy nap alatt leereszkedett a Bégán. Évente egy ilyen halszagú nap adódott és enyhítette a rászorulók ínségét és hozta lázba az ügyeskedőket. A könnyen zsákmányolt hal kipótolhatta az élelmesek jövedelmét. Nekik állt a világ vízen és szárazföldön egyaránt. Krummenacker leért a hídról és a karcsú, neogótikus református templomnál kissé balra kanyarodott, majd a kaszinó előtt haladva azon törte a fejét, miként juthatna egy nagyobb csomag hadiszappanhoz. Egy doboz, tizenkét szappan könnyen elférhetne a felöltője alatt. Nem a túlzott tisztálkodás gondolata hozta lázba, hanem a könnyű, kis haszon. Egy doboznyi, jó minőségű szappant könnyen tudna, jó pénzért továbbadni a feketézőknek. A Mercy-utcánál többen álltak, a gyermekek kíváncsian, az asszonyok szomorú tekintettel figyelték az ázott, teljes harci szerelésben előttük elvonuló honvédeket. Amíg a frontéletet meg nem ízleli, a baka három dolgot nem szeret, a hideget, a meleget és a menetgyakorlatot. A katonák most sem panaszkodhattak. Az eső ráadás volt.

A közellátási iroda jelenti:

Hadiszappan kapható.

Mindazok, akik lisztellátásban részesülnek, hadiszappant kaphatnak azokban az üzletekben, ahol vásárolnak. Szappant csak az kaphat, akinek zsírra is van igénye, mert akinek zsírra nincs igényjogosultsága, az sertést vágott és így szappant készíthetett.

(Nagybecskerek, Torontál, 1918. január 2.)

– Uram, melyik oldalon hordja?

Feliciánt mellbe vágta a kérdés.

Ott állt mozdulatlanul a szalonban. Apró szemei tágra nyíltak. Egy pillanatra elfelejtett levegőt venni. Úgy érezte magát, mint Hartmann Lizinél húsvéthétfőn, amikor kiderült, hogy ő fingott. Ja kérem, az a sok kemény tojás megtette a magáét. Elpirult. Akkor. Most nem, csak zavarában kővé meredt. Van ilyen. Krummenacker Felicián most rövid tétovázás után válaszolt Buchecker Jákob úri szabónak, aki előtte térdelt és tette a dolgát.

– Jobbról.

– Jobbról? Na de uram, mindenki bal oldalon hordja – válaszolt akkurátusan Buchecker úr összeszorított ajakkal. Megszokta ezt a szűkre szabott beszédmódot. Évtizedek óta színes fejű gombostűk sorakoznak a szája sarkában és a bal csuklójára erősített tűpárnán. Ha néha tévedésből megtörli vele a homlokát, csak egy ropogós Donnerwetter! szalad ki a száján. Felicián fülében tovább visszhangzott a kérdés: – Melyik oldalon hordja? – Szemöldöke úgy felszökött mint, egykoron Hertelendy József főispán vérnyomása Márton napján.

Na most, ez a Márton nap, minden magára valamit is adó polgári családban a felnőttek vigalma volt. Várva-várt kis ünnep, amikor a hideg adventi visszafogottság előtt még egyszer jóízűen és gazdagon falatozhatott, mi az, hogy falatozhatott? zabálhatott és merevre ihatta magát a halandó. A vacsoránál nem csak az urak bajsza és a fejérnép ajka lett zsíros az aranysárga lúdtepertőtől, hanem a fantáziája is, amely tudjuk minden tilosnak titkos cimborája. Köztudott, hogy a sötétség növekedésével arányosan erősödik az ember képzelőereje is. Kiben a félelem, kiben meg a félelem gyönyöre. Vagy a gyönyör félelme? Embere válogatja. A szeméremzár ilyenkor kulcs nélkül fityeghet. Ki-ki kedve szerint eljátszogathat a fantáziájával. Az urakban az újbor, míg a fejérnépben a töltött gúnárnyak ébreszt nedves gondolatokat. Kratochwill Réziéknél az a szokás járta, hogy a lúdtor végén, a Szent János áldás előtt, a nagymama Kratochwill, született Rezsőházy Franciska naplójából recitáltak. A vendégsereg rendszerint Pálóczi Horváth Ádám Gúnárnyak című versét mondta kórusban, melyet nevezet atyafi az 1800-as évek elején jegyzett le imigyen:

Nem kell nékem, hosszú, vékony, se nem kell rövid, vastag,

Megelégszem akkorával, mint egy öreg gúnár-nyak;

Süket legyen bár, vagy vak,

Legyen csonka, bénna, vak,

Estve-reggel, szeget szeggel, dupla legyen az abrak.

Ennyit dicső Mártonunkról, akinek ünnepe a főispánt is próbára tette.

Lauka Gusztáv, hites feleségével Lauka, született Stockinger Antóniával 1885. november 11-én Márton napra volt hivatalos Torontál Vármegye főispánjához. Hertelendy József, az aranysarkantyú büszke viselője félrehúzta a mindenkori főispán lakás ablakán a függönyt és a rövid Jókai utcát figyelte, biztos volt jövetelükben. Tudta, a hírlapíró ingyen vacsorákat ritkán hagy ki. Megszokásból mégis elővette ezüstláncos zsebóráját. Nem is a cágerek állását figyelte, hanem a szívmelengető szöveget, amely a felpattanó fedőn a szépen gravírozott név után volt olvasható: … Torontál Vármegye főispánjának, közösségünk istápolójának, a példaadó férfinak újraválasztása alkalmával mély tisztelettel a Lövészegylet mindig hűséges tagsága. Nem tévedett. Laukáék pontosak voltak. Amíg Zsuzsi elvette a vendégek felöltőjét és Guszti bátyánk sétapálcájával a kalapját is, addig a méltóságos úr örömét nem rejtegetve szilvóriumot töltött. – Na, Isten hozott!– emelte üvegbetétes alpakka poharát, majd a két férfi rövid, katonás mozdulattal fölhajtotta a szíverősítőt. Lauka elismerően bólintott. – Kirtyánszki uram érti a dolgát – vezette föl a második snapszot Hertelendy József – Melencén övé a legjobb szilvórium – tette hozzá majd ismét töltött. – Proszit! – a feszes mozdulat megismétlődött. Hertelendy méltóságos úr az asztalhoz tessékelte a vendégeket. Zsuzsi négyüknek terített. Márton napja közismert időjósló nap volt. Az járta, hogy Ha Márton fehér lovon jön, enyhe tél, ha barnán, kemény tél várható. A nagybecskerekiek ez utóbbira készülhettek. Sokan hangoztatták azt is, hogy, Ha ezen a napon a lúd jégen jár, akkor karácsonykor vízben poroszkál. Persze városon kissé másként alakult a hiedelem. Itt úgy tartották, hogy ha ezen a napon esik, akkor a vendégeskedők bizonyára megáznak. Sokan abban is hittek, hogy, aki ilyenkor másnál ízlelgeti a derék gúnár ropogósra sült húsát, az bizonyára nem otthon öntözi meg újborral az áldozati madár emlékét.

Ilyenkor a frissen fejtett, még nevelés alatt álló bornövendékről is illett véleményt mondani. Az előétel libatepertő volt aranysárgára pirított hagymakarikákkal. A főispán vöröset töltött. A tükre még kissé fátyolos volt, de a színe erősen vörösre festette a rajta áthatoló lámpafényt. Az ígéretes kadarka a temeskutasi Tetz Jeromos pincéjéből való volt, aki a nagy hozzáértéssel és pedantériával művelte szőlejét és készítette az isteni nedűt. Meg kell hagyni, hogy a Kudritzi-tető alatt, az ősi Tetz birtokon legalább olyan kadarka termett, mint Arad-hegyalján, ahol a radnai búcsújárók imájából mindig jutott a nemes venyigék és a hordók termésére is. Kell is a malaszt, ahol az istenek itala terem, mert a jó bor sohasem nyugszik. Érlelésében isteni segítségre is szükség van hiszen forrás alatt duhaj és legényesen feszül, felnőtt korában karakteres lesz és csak idővel csendesedik. Minden tavasszal mégis megmozdul, és egy gyöngybuborék felszökik a hordó belsejéből annak jeléül, hogy a bor él és pontosan emlékezik. Sokan állítják, pontosabban, mint az ember, kit gyarlósága elhamarkodott döntésekre és visszavonhatatlan tettekre serkent. Az történt, hogy 1899 augusztusában két nagy jégverés érte a temeskutasi szőlőket. A vészterhes felhők nyugatról, Versec felől érkeztek. Nem először. Ebből sokan arra a következtetésre jutottak, hogy a baj nem magától jött, hanem a verseci plébános Sávoly Xavér Ferenc hathatós támogatásával, aki a város szőleinek jégvédelmét nem csak imádsággal, hanem a meteorológiai megfigyelések megszervezésével – ő volt a meteorológiai állomás vezetője – és korszerű jégvédelmi eszközökkel, Emmerling-féle gyorstüzelő viharágyúkkal igyekezett megoldani. A javaslatára vásárolt és vészhelyzetben bőven alkalmazott viharágyúkkal – a szőlőhegyen és környékén 400 ilyen ágyút telepítettek – a verseci gazdák több éven át sikerrel óvták szőleiket. A temeskutasi vincellérek, bár panaszukat, a felhőterelést tényekkel nehezen tudták alátámasztani, nagy elkeseredésükben mégis panasszal fordultak a püspökhöz és az Istenre lövöldöző Sávoly Xavér Ferenc plébános elmozdítását kérték. A legendárium szerint, igyekezetük sikerrel járt, csak a jégvédelem nem. Tudjuk, a szőlő szolgát kíván, és a szolga szüretig sokszor lehajtott fejjel távozik Isten legszebb kertjéből, és csak a szüret majd szent János után emelheti magasra tekintetét hálát adva, vagy könyörögve. Versecen és környékén rekordtermést jegyeztek 1875-ben. Annyi szőlő termett, hogy nem volt elegendő hordó a városban az újbornak. A kádárok nem győzték a munkát, pedig 60 műhelyben igyekeztek kielégíteni a vincellérek szükségleteit. A szőlősgazdák földi paradicsomban érezték magukat, pedig az ördög már ott bujkált a tőkék között. Történt ugyanis, hogy Josef Waldherr professzor és megszállott szőlősgazda 1875. június 8-án homokfutóra ült és Paulis határába hajtott. A Zabran nevű határrészben elégedetten szemlélte meg mintagazdaságát. A kút és a kékköves kád tőszomszédságában közelebbről megvizsgált egy tőkét és összevonta bozontos szemöldökét. Kiegyenesedett, zsebkendőjével letörölte homlokáról a verítéket és csak annyit mondott – Megérkezett! Waldherr professzorral senki sem törődött, sem abban az évben, sem később. Mindenkit a rekordtermés és a bevétel érdekelt. Folyt a bor. Az 1863-ban Amerikából először Franciaországba átkerült filoxéra olyan pusztítást végzett az ottani szőlőskertekben, hogy csak Versecről és környékéről 126 ezer hektoliter bort importáltak 1879 novemberéig a büszke gallok. Majd a svájciak következtek. Ott is tarolt a szőlővész. Ők szükségleteik egy részének kielégítésére Helvétia néven pincészetet alapítottak Versecen. Aztán a filoxéra itt is nagy pusztítást végzett és az ezer nyolcszázas évek elején gyászba borította a vidéket. 1885-ben még szüreteltek kadarkát, de az új, Amerikából származó, filoxérára rezisztens, venyigék is meghozták első termésüket.

– Mit szólsz hozzá, szerkesztő uram, milyen lesz, ha nagy lesz? – forgatta

meg könnyedén poharában az újbort Hertelendy József méltóságos urunk

amíg Laukát figyelve cinkos mosollyal emelte orrához az isteni nedűt. A

kiforratlan cukrok gerjesztette apró buborékok türelmetlenül sorakoztak a

pohárfal tövében és friss, üde hatást keltve oldódtak fel az ízlelgető

szájában. – Olyan, mint a kikapós menyecske – vette kissé játékosra a

Márton-napi borértékelőjét a koszorús költő – kézbe kell venni,

megforgatni, magasra, a fény felé emelni és szemünkkel dicsérni.

Szerintem jó a teste, igaz a savai még virgoncak, de fűszeres íze jól

kiegészíti fiatalos tulajdonságait, egyszóval: Ígéretes – Persze, szóba

kerültek a nagyvilág dolgai is. Például az Alsóaradinál becsapódott híres

meteorit is, amely nagy riadalmat okozott nem csak a környéken. A pesti

lapok szerint a következő történt: – A Torontál vármegye székhelyének,

Nagybecskereknek szomszédságában levő Felső- és Alsóaradinál fényes

nappal nagy durranás hallatszott. Az égből ökölnyi vaskő hullott a

libalegelőre és ott a vízi szárnyasokban nagy kárt téve csapódott a szikes

földbe. A több kacsa és két liba vesztét okozó meteorit olyan mélyre

fúródott, hogy a kisbíró által kirendelt gyepmester a helyi önkéntes

tűzöltőegylet parancsnokának jelenlétében hiába végzett alkalmi ásatást,

igyekezete nem járt eredménnyel. Csupán a gödör lett mélyebb, így az

elhullott jószágokat ott helyben, a falu elöljáróinak jelenlétében el is

hantolták – tudósítottak a fővárosi lapok. Lauka, huncut mosollyal a sajtó

jelentőségét hangsúlyozta, míg a főispán röviden annyit mondott, hogy –

Kacsa volt! Kedves Gusztikám, te is tudod kacsa volt az egész! Csak az

eseményhiányban szenvedő hírlapok konstruálták a szenzációt, hogy az

uborkaszezonban sem csökkenjen a példányszámuk. A sajtónak tényleg

különös hatalma van – emelte föl a szemöldökét Hertelendy József majd a

ropogós libasült fölé hajolt és Zsuzsi ügyességét dicsérve biztatta

vendégeit a zsemlegombócokkal pártfogolt pecsenye fogyasztására. A

jóízű cuppogások, tósztok és ropogós falatok ízlelgetésének leírásától most

eltekintünk. A szilvakompót elfogyasztása után, annak rendje módja

szerint a férfiak átültek a kis dohányzóasztalhoz. Következhetett a

szokásos pipamustra.

Szép pipagyűjteménye volt Hertelendy József, méltóságos úrnak. A

szebbnél szebb példányokat maga szerezte, de ajándékba mások is hoztak

távoli utazásaikról. Guszti bátyánk jól megtömte a gyűjtemény legszebb

pipáját finom, szálasra vágott burley dohánnyal, rágyújtott és elégedetten

eregette a csendes karikákat a levegőbe. A főispán a meggyfa pipához

ragaszkodott. Az aranysárga hódegyházi dohányt a csókai esperes hozta

Nagybecskerekre még gyertyaszentelőkor. Neki az volt a szokása, hogy a

februári beszállítás előtt mindig csippentett egy keveset a jó gazdák

dohányából és ezt a vámot kellő odafigyeléssel cérna vékonyra vagdalta.

Erre a műveletre a legalkalmasabb a mángorló fa volt. Persze, nem a

bordázott oldala, hanem annak a hátulja, amely szép sima felületével

metélésre igen alkalmas volt. A szakajtónyi szálas dohányt aztán

figyelmesen szétterítette újságlapokra és az ott szikkadt néhány napig,

szobahőmérsékleten az almáriumon. Néhány napig, nem tovább, mert

akkor erősen kiszáradt volna. Az esperes is pipapárti volt. Így ismerte a

dohány és a füstölésre alkalmas, nemes szerkezetek csínját-bínját. Azt

például, hogy az aranysárga szűz dohánynak megfelelő állaga legyen, úgy

oldotta meg, hogy illatos, téli almából egy-egy gerezdet tett a

dohányzacskókba és így pipakészen tartotta a pipa muníciót. Ebből a

készletből rendszerint vitt „kóstolót” paptestvéreinek és a főispánnak is.

Tudjuk, a pipálás komoly foglalatosság. Akinek nincs türelme arra, hogy

különleges kis szerszámokkal kipiszkálja, megtömje és jó huzatosra szívja,

majd a pipát tenyerébe dédelgetve életbevágó dolgokról beszélgessen, az

bele se kezdjen. A főispán és Guszti bátyánk itt ennek is megadták a

módját. Mint már említettem, Krummenacker Feliciánnak Buchecker úri

szabónál úgy felszökött a szemöldöke, mint Hertelendy József,

aranysarkantyús főispánnak a vérnyomása. A karcsúnak aligha mondható

méltóságos úr vérnyomására nem a kedvenc kakukkfüves, gesztenyés

Márton-napi libanyak tett végzetes hatást, hanem a szerkesztő úr. Lauka

ugyanis, régi szokásához hűen távozáskor most is magánál, pontosabban a

szájában felejtette a méltóságos úr egyik díszes pipáját, és gálánsan

feleségébe, Lauka, született Stockinger Antóniába karolva távozott. A

főispán pipatoriumának egyik legszebb példánya, a monogramos,

csontszárú ébenfa pipa indult alkalmi sétára a furfangos észjárású

hírlapszerkesztővel. Na ezt a kéretlen pipa spatziroltatást Hertelendy

József főispán nagyon nem szerette. Nem szólt, nem is szaladt Guszti

bátyánk után, nem volt szokása. Tudta, ez a pipa is napokon belül

visszakerül gyűjteményébe, akárcsak a többi jószág, melyet a zsurnaliszta

megjártatott. A szerkesztő úr így szerencsésen megúszta a pipasétáltatással

járó inzultust, a frakkot azonban nem.

Frakk mint frakk. Előttünk a kétfarkú ruhadarab. Apró történet. Gyorsan a

végére járunk. Szóval a frakk. Ez egy hagyományos, hagyományos?

ruhadarab, amelyet a mai halandó már csak jelmezes filmekben láthat,

vagy például a nagy robbantó, Adolf Nobel emlékét őrző díjátadón

Stockholmban. A frakk kétfarkú és a múlt század első felében, a korábbi

időkről nem is beszélve, kötelező férfi toalett volt jelesebb eseményeken.

Szóval az történt, hogy 1885-ben őfelsége (persze, hogy Ferenc Jóska)

örökös főrendiházi tagnak nevezte ki aranysarkantyús, vitéz Hertelendy

Józsefet, Torontál Vármegye főispánját. Ez a derék közéleti férfiú, aki

Bocsáron született, közel tizennyolc évig, vagyis haláláig igazgatta a

vármegyét.

Nem rossz hely bánságban ez a Bocsár, ha már néhai barátunk, Cs. Simon

Pista, újságíró és költő az 1970-es években annyiszor elénekelte, hogy

Bocsár körül van kerítve/Mégis kimegyek belőle... Aztán végleg megtette.

Végleg kiment a nótás kedvű világból. Csak az emléke maradt a fülemben

és az erő, mellyel Pista a nótát fújta. Azt nem tudom, hogy a lányok,

gyönyörű szép lányok, szedtek-e százféle virágot, úgy ahogy a dalban áll.

Két ízben is megtörtént, ezt mesélték az egyházaskéri öregek, hogy a

Nagyteremben tartott mulatságon barátunk olyan erővel énekelte az Esik

eső, Zsombolyáról fúj a szél/Az én rózsám vizitációra mén... kezdetű

bakanótát, hogy a szomszédban, Valkányon revíziós provokáció

gyanújával riadóztatták a román határőrséget, amely francia gyártmányú

puskákkal több lövést is leadott a rebellis hang irányába. Hiába. Csak az

történt, hogy a határvonal csikordult egy picit. Lehet, hogy így volt, de az

is lehetséges, hogy nem. Ki tudja. A jó öregek történeteit legalább olyan

nehéz leellenőrizni, mint az eladó lány alsószoknyáját, illetve annak a

egyházaskéri hiedelemnek a hitelességét, hogy Ha terhös mönyecske tököt

lop, akkó kopasz fejű gyeröke lösz!

Nem tudom, milyen lehetett a csillagok állása 1833. május 23-a hajnalán,

amikor Hertelendy József a napvilágot meglátta. Azt viszont föltételezem,

hogy jó egybeesés lehetett az égi pályán azon az estén, amikor a

nagybecskereki úri kaszinóban pántlikás ünnepségen köszöntötték a

főispánt. Lauka Gusztáv, levéltáros, szerkesztő, koszorús költő,

tiszteletbeli főjegyző, a Ferenc József-rend lovagja és mindenek felett

örökös bohém, korának párját ritkító különce, akinek fenemód kackiás

bajuszát sokan megmosolyogták már, itt együtt szivarozott méltóságos

Hertelendy úrral az erkélyen. A diskurzus egyoldalú volt.

Hírlapszerkesztőnk hízelgő szavakkal igyekezett a főispán kegyeibe

férkőzni. A tiszteletére írott ódájából is idézett egy strófát abban a

reményben, hogy sikerül megpuhítani a méltóságos úr szívét, pontosabban,

a zsebét.

Hertelendy József arczképének bemutató ünnepélyére

1879. szeptember 23

Ünnepély, érdemrend, díszjelvény, koszorú,

Bárminő hatalom s kegy adatnak,

Hogyha nem az érdem dicsfénye emeli,

Hitvány játékszerek, s üres zaj maradnak,

Fényt és dicsőséget csak az nyer általok,

Akinek érdeme magában is ragyog!

...

Mivel ez kevésnek bizonyult, koszorús költőnk a hírlapírók sanyarú sorsát

ecsetelve és saját kopott frakkjára hivatkozva próbált rendkívüli

támogatást kieszközölni. Rojtos kézelője tényleg méltatlan volt egy

köztiszteletnek örvendő lapszerkesztőhöz. A főispán egy ideig türelmesen

hallgatta Guszti bátyánk áradozásait aztán lepöccintette a hamut a

szivarvégről és megígérte, hogy tesz valamit az érdekében. – Lesz új

frakk! De föltételhez kötöm kedves barátom, ha elkészül a frakk és

felöltöd, végig kell sétálnod benne a főutcán. – Koszorús költőnk, akit a

Torontál hetilap olvasótábora inkább Don Gunárosz néven ismert,

boldogan csak annyit mondott – Kérlek, mi sem természetesebb! – majd

kihörpintette maradék pezsgőjét és frakkba öltöztetett reményeivel a

főispánnal visszament az ünneplő közönség koszorújába.

Még farsang idején elkészült Lauka Gusztáv frakkja, melynek költségeit az

úri kaszinó közönsége állta. A nagyteremben megrendezett vasárnapi

matiné után Kurlender József bankigazgató, a társaság korelnöke megkérte

Don Gunároszt, menjen a kisterembe szemlélje meg és öltse magára az

ajándékba készült frakkot, majd az új ancugban lépjen el Hertelendy

József főispán és az urak sorfala előtt. Ezt követően, ígéretéhez híven

vonuljon végig a főutcán, ahova az urak is elkísérik. Derék költőnk nem

sejtette, hogy ez a frakkavató legalább olyan kalandos lesz, mint a pesti

élet, a Vörösmarty, Petőfi és a szivarozó Szendrey Júlia társaságában

töltött napok. Most komolyra vette a dolgot, olyan arccal vonult a másik

terembe, mint Kossuth elé 1849-ben Debrecenben, amikor a

belügyminisztérium titkáraként referált. Nem tudni, hogy Lauka

referálásának eredményeként, vagy a helyzet komolysága miatt indult el

Kossuth visszavonhatatlanul Orsova felé, ahol nem is Kháron, csak a

román révész és nem is a Stüx folyón, csak a Dunán vitte át egy másik

világba, amelyből többet nem is tér vissza a honfitársai vérével áztatott

szülőhazájába. Kalandos élete két embernek is sok lett volna, akárcsak

Lauka Gusztávé, aki nem csatlakozott a távozó tüzes szavú trónfosztóhoz.

Most viszont újabb próbatétel előtt állt. Azt nem tudhatjuk, mit gondolt,

amikor a halvány színekkel csíkozott fehér flanellból szabott (flanell fn

Mindkét oldalán bolyhos, kártolt meleg pamut- v. gyapjúszövet) frakkot

meglátta – hiszen zárt ajtók mögött történt az öltöztetése – de egy biztos,

Guszti bátyánk hetykén lépet társasága elé és maradéktalanul teljesítette

fogadalmát. Tudta, nem hátrálhat ki ebből a bolondságból, hiszen

hasonlókban számtalanszor asszisztált. Következő versikéje sem

ministráns lelkületét dicséri, hanem a mindig bohókás bohémet:

Sír-vers

Juszta a hideg föld alatt,

Alkalmasint remeg!?

Szegényke a magánhálást,

Míg élt nem szokta meg.

(Torontál, Nagybecskerek, 1887.)

Az élc nagymestere volt.

Amit rád szabnak, abban meg kell mutatkoznod, hiszen az élcnek is csak

úgy van hitele, ha először magadon gyakorlod azt. Lehet, hogy nem is

Lauka Gusztávtól származik ez a megszívlelendő bölcsesség. Mégis tartást

ad, magatartási formát kínál mindazoknak, akik a könnyűnek hitt élc

mezején állnak ki a világgal és önmagukkal szemben. Lapszerkesztőnk

gyakorlott mester volt szabadság dolgában is, hiszen 1848. június 15-én

Pesten, útnak indította az általa szerkesztett és szeptember 25-éig, hetente

kétszer megjelenő (szerdán és szombaton) Charivari (Dongó) című első

magyar, folyamatosan megjelenő élclapot. Hja kérem, a forradalmakat sem

csak karddal és lőfegyverrel vívják. – Ember is kell ahhoz, nem csak gatya

– idézhetnénk Don Gunároszt, amit ezennel meg is tettünk. Mivel a humor

állítólag jól konzervál, Lauka Gusztáv magas kort ért meg. Nyolcvanéves

is elmúlt már, amikor átköltözött Krúdy Gyula műveibe, aki a pesti

éjszakák holdfényes és borgőzös hangulatát festve ki-kitér a poéta

sarkantyújának pengésére. Kétség nem férhet hozzá, az Isten is Krúdy-

figurának teremtette ezt a hóbortos álomlovagot – olvashatjuk Szepesi

Attila tollából.

Ne feledkezzünk meg Krummenacker Feliciánról, aki Nagybecskereken, Buchekker Jákob úri szalonjában úgy áll a mester előtt, mint egy sóbálvány és az – Uram, melyik oldalon hordja? – kérdést forgatja a fejében. Közben hasát és combizmait merevre feszítette, mert attól tart, hogy a mester odanyúl és egy hanyag mozdulattal áthelyezi a zacskóját. Át jobbról balra, tisztán a szabásminta tiszteletben tartása érdekében. Kérem, a szabály, az szabály és nem lehet kibújni alóla. Nemcsoda, hogy erős szemöldöke magasan feszül a homlokán. Nem érti, mi köze van ennek az – Uram, melyik oldalon hordja? – apróságnak egy pantallóhoz, pontosabban a viselőjéhez. Amióta felvitte az Isten a dolgát, és olyan helyre is bejut, mint egy divatszalon, a kaszinó vagy a Lloyd kávéház, azóta sok, számára értelmetlen kérdéssel szembesül.

Klinovszki Antal nagybecskereki rövidáru kereskedőt feljelentette Visnyei István városi köztisztasági szolga árdrágításért, mert egy kretonkötényt negyven koronáért akart neki eladni. A kihágási bíró száz korona pénzbírságra ítélte Klinovszkit.

(Nagybecskerek, Torontál, 1918. január 2.)

A hadviselésre kényszerített ország falhoz állítva, lehajtott fejjel várakozik. Nem tervez, csupán van. Ilyen formában máról holnapra, mint egy fejadag. Így mérik a fontos élelmiszereket is, hadi szappant, lisztet, burgonyát, mindent. Fejadagban mérik a jövőt is. A jövőt, amely, nem valami távoli szivárvány, hanem karcsú, két gyermekes özvegyasszony képében ott áll a naftalinszagú múlt régiségeivel együtt az ócskapiacon és apró kincseit, egy rózsafűzért, egy jó állapotban levő bőrcipőt kínál eladásra, vagy az olasz fronton elesett férje zsebóráját bármiért cserébe.

Ma vonulnak be az 1900-ban született ifjak, a nemzet virágai: a tizennyolc évesek. A ma reggeli vonatok zsúfolva voltak felvirágozott, nótás, víg, pelyhedző állú legényekkel, akik a nagybecskereki laktanyákba vonulnak be, hogy innen továbbíthassák őket. A 29-eseket Komáromba, a honvédokat Versecre viszik kiképzésre.

(Nagybecskerek, Torontál, 1918. február 6.)

Minden csak hozott anyagból készül, a jövő is. A szabómestereknél a legmódosabb polgárok is csak átszabatják régi dolgaikat. Új szövet nehezen kapható. Az az érzése az embernek, hogy minden, élet és halál, hétköznapok és az ünnepek is, mint régi ruhadarabok kihordva, megkopva, átszabva lógnak a testeken. Felicián ez alól is kivétel volt. Szakemberként jól ismerte a feketepiacot és a csempészeket, így kiváló minőségű angol szövethez is hozzájuthatott. Erre legalkalmasabb a Petőfihez címzett vásártéri kocsma volt, a gabona- és jószágkereskedők, a kupecek, a gyanús liferánsok, illetve „nemes szándékú” hölgyek gyülekezőhelye. Itt bármilyen kétes üzlet könnyen megköttetett. Nemcsoda, hogy ide Felicián is rendszerint benézett, abban a reményben, hogy kapása lesz, hogy bárkit rajtakap felségsértésen, illetve háborúellenes agitáció terjesztésén. Erre hajtott nap, mint nap. Ez volt a dolga. Sötétben a vak is lát – gondolta emberünk, közben hiánycikkeket szerzett be a „kurta kocsmában”.

Szeszgyári moslék, amely takarmányozásra is kiválóan alkalmas kapható Schwirtlich Alajos szeszgyárában, Nagybecskereken.

(Nagybecskerek, Torontál, 1918. február 11.)

Papírbélés a Pamutközpontnál

A Pamutközpont értesítette az ipartestületet, hogy bélésáruval nem rendelkezik, de aki papírbélésre reflektál, az ez irányú kérésével forduljon hozzá, mert papírbélése van.

(Nagybecskerek, Torontál, 1918. február 11.)

Jákob úrnak jó szeme volt így már akkor tudta, hogy a gombolástól jobbra, vagy balra tegye-e a kuncsaft nadrágja elején a hangsúlyt, amikor az belépet a szalonba. Ezt eddig bárkinél könnyűszerrel meg tudta állapítani. Krummenacker Felicián, aki most varratott nála először, kivétel volt. Egy valami mégis megragadta az úri szabó figyelmét. Furcsának találta az ügyfél járását. Ekkor még nem tudhatta, hogy enyhén púpos és kisdedkori forgóficama miatt bicegve jár. A második próba után, amikor a mester előtt világossá vált, hogy a jó szabású pantalló sem takarhat el mindent, a következőt kérdezte – Uram, hova kéri a hurkát? – Felicián ismét értetlenül állt. Buchecker Jákob, aki a város vezető szakembere volt, sőt a vármegye határain túl is ismerték a szalonját, nem várt a válaszra, némi igazítással, feltűzéssel megoldotta a kuncsaft felemás lába miatti jelentkező gyűrődést, ahogy ő nevezte hurkát. Feszesebbre húzta a nadrág elejét. Végül is nem bánta, hogy a szokásosnál több idő töltött ezzel a művelettel, mert ezekben a szűkös időkben kevesen vették igénybe a divatszalon szolgáltatásait. Örült, hogy jó minőségű angol gyapjúszövettel dolgozhat. A testhezálló, szürke pantalló végül is ember formát öltött. Buchecker Jákob, úri szabó két öltéssel még igazított egyet a nadrág feszességén és azon a bizonyos hangsúlyon, amelynek rossz beállítása messzemenő következményekkel járhat a nadrág viselőjére. Köztudott volt, és ezt két városi tanácstag, valamint a prelátus és több kaszinó vendég is megerősítette, hogy a rosszul, nem megfelelő oldalon hordott szerszám maradandó szövődményeket, hosszan tartó fáradságot és reménytelen melankóliát, búskomorságot okoz. Sőt, a fejérnép iránti vonzalmat is csökkenti. Legutóbb Guttmann Adolf örökifjú, a híres Guttmann klikkergyáros és vasárú kereskedő névrokona járt a Buchecker Szalonban, ahol szerény ajándékkal köszönte meg Jákob úrnak, hogy nagy hozzáértéssel szabta át pantallóit és szabadította meg évek óta tartó levertségétől, amit több helyen, például a Ruszanda sárfürdőben és Herkulesfürdőn is eredménytelenül kúráltatott. Ismét bebizonyosodott, hogy a kis dolog, milyen nagy lehet. A pipa mellett, örök idők óta talán ez foglalkoztatja legjobban a férfiakat. A kicsi és a nagy.

Minden a reklámon múlik. Tudjuk, semmi sem olyan tökéletes, mint a jól meghirdetett portéka.

Hirdetés:Rendkívüli fontos találmány gyengeség ellen! FÉRFIAKNAK! A cs. és kir. szab. Potentator-ral gyógyulhatnak férfiak rögtön, tartósan és utóbajok nélkül, még oly esetekben is, hol semmi sem használ, még több évi gyengült v. elveszett erő is helyreállíttatik (külsőleg észrevehetetlen) garantirozott ártalmatlan, izgalom nélküli kellemes gyógymód. Titoktartás melletti megküldés. Dr. Altmann Károly cs. kir. szab. carbon zuhany főraktára és rendelő intézete a titkos betegségek részére, Bécs, Mariahilfestrasse.

(Torontál, Nagybecskerek, 1890.augusztus 10.)

Hadicirkusz

Ilyen még nem volt Nagybecskereken. A Hadsegélyző Hivatal vezényelte ki Körössy Béla aktív századost a cirkusz vezetésére. A működő artisták, bohócok szintén mind katonák, akik kommandóra dolgoznak esténként a porondon.

(Torontál, Nagybecskerek, 1918. április 2.)

Krummenacker Felicián néhány nap múlva ismét a szalonban van.

– Mára befejeztük – közölte Buchecker Jákob, úri szabó és kedélyjavító Krummenacker Feliciánnal – A jövő héten jöhet, a zsakett is kész lesz – Felicián elégedetten távozott. Belesétált a szürkén szuszogó városba. Az emberek arcán nem látszott de a lelkük is megszürkült a háború négy éve alatt. Ferenc Jóska (ma már tudjuk) nagyképű kijelentése óta, miszerint – Mire a falevelek lehullanak, győztes katonáim otthon lesznek – sok elesett bakát már a negyedik lombhullás takarta. Köztük az első magyar áldozat, a Zimonynál július 29-én Hadak Útjára tért Kovács Pál gyalogos hamvait is.

Megszürkült minden. A kezük, a katonák egyenruhája, az üzemek rongyos füstkendői, a közhivatalok. Még az is szürke volt, ami nem látszott. Mindenki ment valahova, pedig mindenki várakozott. Várt a jó hírre, frontpostára, melegre, hadisegélyre, bármire, ami remény. Hadiállapot volt. Sokan először kerültek távol otthonuktól, sokan egyben utoljára is. A holtak elhantolva, vagy jeltelenül, kinek mi jutott. A Nagy Háborúba igyekvő vonatok és a lövészárkokban dekkoló bakák hazavágyódása évek óta szembe ment egymással, bár a sáros, véres, kurvaanyás lövészárokból nem sínen jártak a sóhajok. Fáradt angyalok hordták a személyre szabott üzeneteket a hátország minden sarkába, Nagybecskerekre is.Őkhozták a gyászos híreket és tették kezüket az összetört édesanyák, hitvesek és árvák vállára mielőtt a hadiposta megérkezett volna. A városban Láng Irma volt az első, akihez 1914-ben a sáros angyal bekopogott.

Fájdalommal tudatjuk, hogy fia, Láng Károlytartalékos hadapród őrmester, a cs. és kir. 68. gyalogezred keretében a Šabac (Szerbia) körüli harcokban a haza védelmében 1914. augusztus közepén hősi halált halt.

Hősi vagy sima halál? Nem mindegy?

Fütyül a masina, gyorsan ki az állomásra!/De sok édesanya sírva, ríva néz utána/Ne sírj édesanyám vissza jövök nemsokára/Ha meg nem halok valahol a nagyvilágba...

Utána csönd.

Másként nem lehet.

Maradni szégyen – veszni borzalom.

Tömör, kétségbeejtő ars poetica a karszt kövébe és a lelkekbe vésve.

A miniszterelnökség sajtóosztályának jelentése:

Nincs jelenteni való.

A vezérkar főnöke

(Budapest, 1918. április 2.)

Borzasztó e sok rothadó hús s fekete alvadt vér, ami mindenütt hever és tapad. Olyan szörnyűséges, hogy a rémülettől jéggé dermed a lelkem. Mindig itt feküdni, csak egyszer kihűlt, romlott eledelt kapni, ez irtóztató hullaszag közepette, mely nyelvre, s torokra tapad, azt az ételt lenyelni, naponta csak egyszer meleggé lett korty vizet kapni, s azt is csak éjjel. S a perzselő nap öldöklő izzó hevében, melyet a sziklák megtízszerezve sugároznak, a rothadó bajtársak között mozdulatlanul feküdni a nehéz, kábító hullaszaggal tüdejükben: ettől meg kell, hogy őrüljenek.

(József Ágost főherceg, a Doberdó-fennsík parancsnoka)

Clemanceau jól aludt

(Torontál, Nagybecskerek 1918. április 2.)

Krummenacker Felicián Kis Amerikában.

Buchecker Szalon és Zelma, ennyi állt a mai dátum alatt. Felicián minden reggel megtervezte a napját és egyszavas utalásokat, emlékeztetőket jegyzett föl barna noteszába. A Buchecker ruhapróbát jelentett. A Zelma is, részben. Ott ugyanis ruha nélkül próbálkozott és ez volt a nagyobb próbatétel. De Zelma, ó, Zelma türelmes volt. Ez a bájos kis név, amely, valljuk be, nem volt túl gyakori vidékünkön, törékeny, vörös hajú hajadon önzetlen kedvességét volt hivatott Feliciánunk eszébe juttatni. A Kígyó utcai műintézet, ahol a kisasszony rendelt túl forgalmas volt ahhoz, hogy erényes legyen, ezért nem kerülhetett teljes névvel az elvégzendő feladatok közé. Annyi elegendő volt, hogy Zelma.

Prágából jelentik. Princip meghalt a fegyházban. A szarajevói gyilkosság tettese: Princip a theresienstadti fegyházban tüdőbajban meghalt. Princip Gávró szerb diák volt tudvalevőleg az, aki 1914. június 28-án egyetlen lövéssel kioltotta Ferenc Ferdinánd trónörökös és neje Hohenberg Zsófia életét. A szarajevói törvényszék Principet nem ítélhette halálra fiatal kora miatt. Húsz évi fegyházat kapott, amelyből így csak négy évet töltött ki. Nemrég az a hír jött róla, hogy csontszú támadta meg a karját és ezért le kellett vágni. Most pedig tüdővész vitte el nyomorult életét.

(Nagybecskerek, Torontál, 1918.április 30.)

Úri kaszinó. Rákóczi utca. Nagy karimájú puhakalapban, sötét felöltőben biceg Krummenacker Feliciana a Plank-kert bejárata előtt. Ez már Kis Amerika. Az a nagybecskereki városrész, amelynek névéhez sok mendemonda fűződik, de azoknak hitelessége úgysem ellenőrizhető, ezért maradjunk annyiban, hogy nem Kolumbusz fedezte föl, hanem a kincstár. Eredetileg erdő volt a Kis Amerika városrész területen, amit a Béga folyó hurokként fog közre. Ezt a kincstár kiirtatta és 1830-ban 800-öles darabokban, örökbérszerződéssel bocsátotta a lakosok rendelkezésére. Szóval, Feliciánunk, a Rákóczi utcán lefelé battyog a Buchecker Szalonba, amely, az utca végén néhány házzal a folyó előtt található. Amikor az Engel-féle konviktushoz ért, újfent elcsodálkozott azon, hogy mi mindent lehet kovácsoltvasból készíteni. A bentlakásos intézmény téglakerítése oszlopokkal volt tagolva. Köztük pávafarokra emlékeztető, karcsú, legyező formájú rácsozat jelentette a határt az épületet övező kis tér és az utca, a kinn és a benn között. Meg kell hagyni, jó ízlése volt az építtetőnek. Nem csak a kerítés, hanem maga a fiúnevelő intézet épülete is csinos volt. A visszafogott magyar népi szecesszió, a mértékkel alkalmazott díszítés és az épület pasztell színei kedvessé tették a szigorú szabályok alapján működő konviktust. Krummenacker Felicián tovább lépegetett.

Nem isznak az emberek. Nagybecskerek város tanácsának legutóbbi ülésén a főszámvevő bejelentette, hogy boritaladóban a múlt évben nyolcezer koronával kevesebb folyt be, mint az előző évben. De nem, is csoda – mondotta a főszámvevő. A hatkoronás borárak mellett nem igen van kedvük az embereknek inni – Tény az, hogy berúgott embert csak nagy ritkán lehet látni. Így járulnak az erkölcsök megjavításához, az iszákosság csökkenéséhez hozzá a – magas borárak.

(Nagybecskerek, Torontál, 1918. február 2.)

A mester mindig adott a pontosságra. Felicián a nagyméretű tükör előtt tüzetesen megvizsgálta pantallóját és fekete zsakettjét. Közben az esze másutt járt. Lázasan tervezgetett. Már az utazásra gondolt és a fürdővárosra, amelyet a napokban meglátogat. Komoly feladatot kapott, eddig a legnagyobbat, ami bizonyítja, fontos ember lett, számítanak rá. Megbízatása nem tűr halasztást és ezt maradéktalanul teljesíteni akarja. Magabiztos volt, ez a tükörben is látszott. Átöltözött, borravalóval meghálálta a mester színvonalas munkáját, majd elhagyta a Buchecker Szalont. Kettőt sem lépet és szembe találta magát Markovits Anasztázzal Becskerek másik, nagy tiszteletben levő úri szabójával, aki nem messze innen, a Mária Terézia és a Losonczy utcák sarkán tartott műhelyt. Kellemetlenül érezte magát mint, a tánciskolában, amikor hibás lábával folyton elrontotta a keringőt az Aranyszarvas nagytermében.

– Na de Krummenacker úr! Jól látom én? Ön átpártolt a konkurenciához? Alá szolgája! – koppintott nagyot ezüstgombos sétapálcájával a flaszterra az alacsony, köpcös ember és az orrát magasra tartva folytatta útját a Praschak testvérek műkertészete felé a Béga parton.

A Praschák fivérek műkertészete a város büszkesége volt. A szép virágágyások és vörös színben pompázó futórózsa bokrok, a léniába állított sárga törperózsák és a rózsaszínbe öltözött babarózsák, mind, mind a kertészek szakértelmét és kiváló munkáját dicsérték. Ebben a kertészetben mindig friss, az idénynek megfelelő vágott és cserepes virág volt kapható. A magnólia bokrok – a főkertész nem szívesen nevezte őket liliomfának – a porta díszei voltak. Markovits úr itt rózsákat vásárolt Szidóniának, jó érzésű és nemes lelkű hites feleségének. Anasztáz urunknak fejlett szépérzéke volt és ez nem csak a keze alól kikerülő munkákon látszott, hanem abban is megnyilvánult, hogy szerette az ízlésesen megkötött csokrokat, a csinos hölgyeket és a festményeket is. Fia, akit már nem Anasztáznak hívtak, örökölte apja műhelyét, szépérzékét, a női lábak iránti vonzalmát és a festményeket is.

Laux Mátyás bérkocsitulajdonos hatósági engedély nélkül hizlalt sertést. Pénzbírságra ítélték és 6 hízót el is koboztak tőle.

(Torontál, Nagybecskerek, 1918. március 31.)

Egy rövid időre ismét lépjünk ki Felicián történetéből és ugorjunk az ezerkilencszáz hatvanas évek végére. Jó idők jártak akkortájt. Semmit sem tudtunk sem a latrokról, sem a hóhérokról, akik közöttünk éltek. Végül is fiatalok voltunk. Egy gondunk volt. Önmagunk. A városban körülöttünk szerte szét testvériség-egység volt meg reményteli ifjúság, hajrá optimizmus, önkéntes munkaakciók, utazás, farmernadrág Triesztből, rock & roll és Jukebox. Tehát minden, ami fontos. Nyár és fel nem ismert szabadság. Mikiéknek Orion tévéjük volt. Mellette gramofon szólt. Yellow Submarine és Sgt. Pepper’s Lonely Hearts Club Band. Mi ott, az udvarra nyíló ablak alatt véget nem érő asztalitenisz csatákat vívtunk és zenét hallgattunk. Beatles forever és ping-pong. Tollszárfogással nem sokra jutottam, de a Sárga tengeralattjáróval néha még ma is alámerülök. Két házzal arrább, Nagy Feri 125 köbcentis, oldalhajós, kardántengely meghajtású BMW R26-os motorja a kecsességet és az akkor tapasztalt erőt jelentette. Nem tudom, gazdája hirtelen halála után, hova lett a méltóságteljes fekete gép, melyet mi gyerekek annyira csodáltunk. Lehet, hogy örökre a deszka garázsban maradt, vagy gondolatban mindenkinél, aki magával vitte. Lehet, hogy özvegye, Ilonka végül, ez az élet rendje, eladta a masinát és gyermekei, leánya és fia is gyermekeket neveltek. Házak, kiskertek, bejáratok és egy-két tárgy, kedves ruhadarab emléke marad meg, A váratlan találkozás egy régi ismerőssel, vagy nem várt levél is napokig leltározásra késztet bennünket. Ilyenkor ismét fény derül életünk homályban maradt apró eseményére. Megjelenik lelki szemeink előtt az álomszép fekete motorkerékpár fénye, vagy a testes Irma néni, akinél, élete alkonyán gyakran ott tartózkodott rokona, a mi általunk csak kalapos embernek ismert Szirmai Károly író. Irma néni ma a verbászi temetőben nyugszik a kalapos ember közelében. Úgyszintén az idő homályába vész az a Horex (Regina) névre hallgató erősen krómozott, fényes masina is, melyet iskolába menet számtalanszor megcsodáltunk a Milica-bolt előtt. Vitomir nem túl magas, kemény férfi volt. A Horexszel sokszor megfordult unokatestvéremnél, aki kárpitosnak tanult, de a gépek nagy bolondja volt. És úgy maradt. Ez a motorkerékpár is a német motorgyártást dicsérte. Robusztus és legényes volt de kecsességben elmaradt a BMW mögött. – És a Zündapp? – tehetné föl bárki a kérdést. Kérem, az volt a megbízhatóság mintapéldánya. Jancsi unokabátyám mögött ülve tapasztaltam, hogy olyan alacsony fordulatszámmal és sebességgel (3 km/ó) indult a Zündapp DB 202-es, hogy, a gyalogosokkal tudott lépést tartani és nem fulladt be. Az a szürke Fiat 500C Topolino is eltűnt az idők sűrűjében, amelyben gyerekként, társaimmal a hátsó ülésen szorongva, egy szerb öregúr jóvoltából először autóztam. Ady szavaival:

Töff-töff robogunk

Motollás ördögszekéren,

(A Halál automobilján)

Ki gondol ilyenkor a világra és annak minden bajára. A 68-as prágai tavasz, a Varsói Egyezmény csapatainak csehszlovákiai bevonulása és a tankokkal szállított szebb jövő csak annyit jelentett számomra, hogy elmaradt a szófiai atlétákkal tervezett becskereki párviadal. Máskor viszont utaztunk, nagynak tűnő kis világot láttunk és versenyeztünk. Akkor az volt a dolgunk. A rijekai/fiumei országos ifjúsági versenyen négyszáz méter gáton 58,7-et futottam és megláttam az Adriát. Ó, a tenger első látványa, a nagy zöldes szürkeség, nem lopta magát a szívembe. Olyan volt, mint egy rossz randevú. Az első találkozás elmúlt mielőtt megéreztem volna illatát és végtelenségét. Émelyítő szürke szaga volt és nem vágytam vissza. Nem is tudtam, mit kell érezni, mit kell tudni és mit csinálni egy ilyen lompos szeretővel. Otthagytam. Különben is indultunk haza a csapattársakkal.

Halmai James barátunk javaslatára nadrágot varrattam, a már említett ifjabb Markovits úr patinás műhelyében és erősen rácsodálkoztam a – Melyik oldalon hordja? – kérdésre, amely itt is elhangzott annak rendje, módja szerint. Kérem, ha tetszik, ha nem a férfi élete örökké ez az apróság körül forog.

Amíg a mester a pantalló sorsdöntő beállításával foglalkozott, én a falakon zöldbe sötétedő különös tájképeket szemléltem. Elcsodálkoztam, mért van az, hogy a majdnem fekete pasztellel körülrajzolt hegyek mégis zöld hatással bírnak és a suhogó színes krétanyomok végül is képpé állnak össze. Később tudtam meg mint, annyi minden mást, Nagy István munkái voltak, azokat csodáltam. Mért mesélem? Mert szeretem a munkáit és számomra elválaszthatatlanok a Nagy Háború hangulatától. Ennyi ok elegendő is. Tudom, nem kell magyarázkodnom, a szöveget úgyis én írom. (Vagy fordítva? A szöveg ír engem? Ezt nehéz megállapítani, de mások is eljátszadoztak már ezzel a kérdéssel.)

Jogot az életre!

Erkölcsdráma 4 részben

Naponta 2 előadás a Modern Moziban, 5 és fél 9 órakor

(Torontál, Nagybecskerek, 1918. április 2.)

Nagy István, aki Csíkmindszenten született, közlegényként vonult be 1915-ben a 24. honvéd gyalogezredbe, de magával vitte fekete krétáit, pasztelljeit és a doberdói pokol tornácán és kavernáiban megragadó portrékat és befelé sötétedő tájképeket készített. Ez a jó szokása később is megmaradt. Az olasz front után harcolt és rajzolt szülőföldjén Erdélyben és Galíciában is. Erdély megszállása után végül Bajára költözött. Innen minden évben, főként nyáron ellátogatott Verbászra, ahol néhai Pechán József műtermében alkotott. Halála (1937) után, bácskai származású özvegye rajzmappáival házalt itt is, ott is. Grafikáit, pasztelljeit jutányosan árusította. Nagy Istvánné praktikus asszony volt, a hordozástól kicakkosodó grafikák széleit ollóval rendre levágta, így zsugorodtak a művész árúba bocsátott munkái egyre keskenyebbre, egyre rövidebbre. Tudjuk, nem a méret a fontos, bár... de ez már kegyes női hazugságnak számít.

Kanyarodjunk vissza ismét Nagybecskerekre. Hogy kerültek Nagy István művei a Kis Amerikába? Írom: Egyesek szerint Markovits Anasztáz szerezte őket katona cimborájától, a festő és grafikus Nagy Istvántól, míg mások szerint, a művész jóravaló özvegye, aki, mint mondtam már, Bácskából származott, a mappákkal házalva Nagybecskereken is megfordulhatott. Ezeket a nyomokat és a képek sorsát is, rég befedte már a por.

– Na, de Krummenacker úr! Ön átpártolt a konkurenciához? – Felicián nehezen fogadta a felháborodott Markovits úr szemrehányását. – Ott varratok, ahol akarok! – dörmögte válaszként a bajuszába, de önérzetes szavait Anasztáz már nem hallotta, mert a szabómester a Praschak műkertészetnél járt. Krummenacker a gondosan becsomagolt pantallóval és zsakettel hóna alatt kedvetlenül folytatta útját a városközpont felé. Jóval az úri kaszinó előtt a Rákóczy-utcából bekanyarodott a Plank-kert fái közé. Úgy gondolta a parkon át rövidebb az út a Szilva utcáig, ahova a gyöngyháznyelű bicskájáért ment a műköszörűshöz. Különben is szerette a Plank-kert mesterien kialakított sétányait, ezeken mindig élénk forgalom volt különösen a bakák kimenője alatt. A díszcserjék és alacsony örökzöld növényzet ízléses virágágyásokkal volt szegélyezve. A fenyők és lombhullató fák arányosan voltak elosztva. Az embernek az volt az érzése, hogy egy másik, békét sugárzó világba érkezett. Méreteiben és hangulatában is emberszabású volt a park, amely kisebb üvegházával némi túlzással füvészkertnek is beillet. A télen szánkázni vágyó gyermekek nagy örömére, domb állt a kert nyugati részén, belsejében jókora veremmel, ahol a kényes növényzetet teleltette a park gondnoka. A kert megálmodója és létrehozója Plank Ferenc volt. Ki is ez az ember?

Városi köztisztviselő és gyógyszerész, nagy műgyűjtő hírében állt. Mivel maradandót kívánt alkotni egy olyan csendes kert létrehozását pénzelte, amely lelket és szemet gyönyörködtet majd. Ez teljes mértékben sikerült neki. Talán ezért nevezi a parkot Plank-kertnek még ma is a városához hű közönség. A nagy filantrópnak több szerencséje volt városával, min a fehérnéppel. Érett férfikorában, valahol Európában, olyan nagyvilági hitvest választott, aki gyorsan koldusbotra juttatta. Plank Ferenc úgy járt, mint Farkas Geiza bánsági nagybirtokos, polihisztor és író, Kiss Ernő aradi vértanú dédunokája, aki pesti magányában halt meg és barátai kuporgatták össze a pénzt, hogy méltóságteljes búcsút vegyen ettől a világtól.

Radoszavlyevics Mihály és Terzin Jelena becskereki hentesek több szegény galgóci tót asszonynak, akik katonafiuk látogatására jártak Nagybecskereken szalonnát adtak el kilóját 12 koronáért a maximális 9korona 20 fillér helyett. A rendőrbíró a két hentest fejenként négyszáz korona pénzbírságra ítélte.

(Torontál, Nagybecskerek, 1918. január 2.)

Vannak örökké sértődött, merev városok, amelyek kis folyók partján, lustán terpeszkednek, erős testszaguk van és három év után már nehezen állítanak újoncokat. Vannak méltóságteljes városok és vannak olyanok, amelyekre csak férfinév illik. Ezekből származnak a törzskar feszes tisztjei. Vannak kimondottan női városok, ezek színes, tavaszi kendővel kalapjukon kecsesen járnak és virágillatuk van. Itt a sebesültek és hadiárvák méltányos elbánásban részesülnek. A városok sorsa és természete, mint az emberé. Alapjában véve változatlan. Vannak, a történelmi múltjukra büszkék, és vannak szerények. Vannak felemás városok. Reggel még morcosak, délelőtt slafrokban járnak, de estig keményen dolgoznak. Itt szürke tekintete van a munkásoknak, kopott könyökvédője a hivatalnokoknak, poros arca az öntőknek, csúnya szája a piaci kofáknak, álmos arca a pincéreknek és csalfa szeme a rosszlányoknak. Nyirkosak az esték és csak a legelszántabb polgárok öltenek ünneplőt, ha színházba, vagy a városi filharmonikusok koncertjére mennek. Egy ilyen megyeszékhelyen bármikor elalszik az ember, még a Rózsa kávéházban is, ahova kiszolgált katonatisztek, teljes díszben, kard csörtetve érkeznek és a konyak után feketét rendelnek. Ebben a városban az impériumváltás is becsület szóra, véráldozat nélkül történik, ha a más nemzethez tartozó kártyapartner kaszásokkal kiegészítve egyszerűen elkéri a város kulcsait és büszkén tűzi ki az új királyság zászlaját. Ilyen város Nagybecskerek, Torontál vármegye székhelye. Kissé sértődött és szénporos, lószaros. Büszke is lehetne de a háború bánatos szürkébe öltöztette, pedig innen indul a kisvasút, itt született Kemény Ferenc, a modern kori olimpiai játékok egyik fő szervezője, Antalffy Zsíros Dezső zeneszerző és világhírű orgonaművész, itt nyugszik Lauka Gusztáv és vele mind azok, akik jobblétre szenderültek a Béga parti kisvárosban. Ez a város ilyen város és benne szolgálja az impériumot Krumennacker Felicián a birodalom titkos őre.

Árdrágítással vádolt terménykereskedő. A szegedi törvényszék egy évi fogházra ítélte Weisz Salamon szegedi terménykereskedőt, árdrágítási visszaélés miatt. Az volt a vád ellene, hogy iparengedély nélkül nagyobb mennyiségű szappant vásárolt össze.

(Délmagyarország, Szeged, 1916. november 22.)

A Plank-kert poros sétányaira nyáridőben rendszeresen a gondnok és segédje írták a vizes nyolcasokat. Kis, nyikorgó lajtos kocsit tologattak és abból merítették locsolásra a vizet. Ez fölöttébb idegesítette Feliciánt, mert a jövés menéssel zavarták a munkáját. Ilyenkor semmit sem hallott a közeli padokon folyó társalgásokból és az árnyékban pusmogó fiatalok szavából. Az összekacsintó katona cimborák arcán mosolygó jókedvet sem tudta mire vélni. Pedig érdekelte, sőt ez volt a feladata, a hallgatózás. Mindenkor, mindenütt. Volt, hogy napokig nem hallott egyetlen felségsértést, vagy háború elleni agitációt sem. Ez idegessé tette. A káromkodásokat és szerelmi vallomásokat nem jegyezte. A park azért nem támaszkodott a Bégára, mert a folyó felől, szintén Plank úr telkére épült a városi kádfürdő amely napközben könnyű párafelhőbe burkolózott, éjszaka meg sárgás lámpafénybe. Feliciánnak eszébe jutott, meleg fürdőt kellene venni utazás előtt. A gondolatot egy ideig hordozgatta, aztán a padon hagyta, ahol eddig megpihent. Ezek a padok sok mindent láttak és elbírtak már.

Nem lehet csak úgy nekivágni a nagyvilágnak. Ezt tanulta rogendorfi nagyanyjától aki, miután egyszer nagyon elázott a magyarcsernyei Ágota-búcsúba menet, megjegyezte: télen tarisznya, nyáron meg gúnya nélkül ne induljon útra az ember – Persze – tette hozzá elégedetten Felicián – bicska nélkül meg sehova. – A Plank-kert kis kapuja a piros lámpásairól elhíresült Bakics-utcára nyílt. A zsákutca nem jelentett akadályt sem az itt vigaszt kereső uraknak, sem a festett lányoknak, akik ezen a hangulatos helyen kínálták leplezett portékájukat. Sőt, jót tett az üzletnek, hogy a parkon át kompromittálás veszélye nélkül távozni lehetett a kurta utcából. Itt bárki megbizonyosodhatott arról, hogy a lányok is derekasan kiveszik részüket a közhangulat javításából. Adatokkal nem tudjuk alátámasztani, de föltételezzük, és ezt Lukrécia is megerősítette, hogy a kimenős bakák harci morálja itt erős emelkedést mutatott. Az öröm napszámosai minden tőlük telhetőt megtettek a hátországért. Ebbe a felelősségteljes munkába, minden időben, minden körülmények között apait, és főleg anyait beleadtak. Csupán a véletlen műve, vagy egybeesés? hogy Krummenacker Felicián is ebben az utcában lakott. Lehet, hogy a gondviselés rendelte így. Az is lehet, hogy csak a számítás, itt alacsonyabbak voltak a lakásbérletek. Az utca rossz híre ellenére ő jól érezte magát ezen a fertályon. Itt mindig történt valami. Jól öltözött urak sétáltak látszólag érdektelenül, vagy távoztak szapora léptekkel az árnyas oldalon. Viszonteladók nem zaklatták az utca lakóit és a vasárnapi misére sem itt haladtak el a jól fésült, szemérmes családok. Szerette az utca diszkrét báját. Itt sohasem érezhette magát egyedül, itt mindig posztolt valaki az utcasarkon. A Bakics utcában egészen közel hajolhatott a rejtve mondott szavakhoz, a vágykeltő suttogásokhoz, ígéretekhez és menet közben elejtett kétértelmű mondatokhoz. Különösen a hangos, indulatos elszólásokat kedvelte. Azokból több haszna volt, mint a nyuszi-puszi szövegekből. A minap is fültanúja volt, amikor a harmatos leányságát rég elvesztett hölgy gorombán odaszólt a kemény kalapos öreg úrnak – Vén buzi! –, aki még akkor sem fogadta kegyeibe, amikor a dáma minden tőle telhetőt, sőt valamivel többet is felkínált a lehetőségeiből. Különben békés volt az élet a Bakics-utcában. Békés, bár a vágy itt frontálisan ütközött az erkölccsel és rendszerint megadásra kényszerítette.

Modern Mozi az Orientben (Aradáczi út).

A becstelen, dráma 5

felvonásban, főszerepben Pola Negri.

Az előadást elsőrangú cigányzene kíséri.

(Nagybecskerek, Torontál, 1918. április 15.)

Fából lesz a kilincsünk. A kilincsrekvirálás, mint értesültünk – országszerte meg fog indulni miután a pótkilincsek jórésze már elkészült. Állami hivatalok, indóházak, kaszárnyák, iskolák stb vaskilincset, magánlakások fából készült kilincset fognak kapni pótlásképpen a rézkilincsért. Körülbelül 4–6 millió kilincs kicserélésre lehet számítani, amiből 250 vagon rezet sikerül szerezni. Az akciót az ausztriai kilincsrekvirálással egyidejűleg fogják megkezdeni.

(Nagybecskerek, Torontál, 1918. április 11.)

Letartóztatták az ellenzéki szerb képviselőket. Pasics szerb miniszterelnök rendeletére valamennyi szerb ellenzéki képviselőt letartóztatták, mert attól tartanak, hogy ezek kierőszakolják a monarchiával való különbékét. A képviselőket Korfu szigetére bezárták.

(Nagybecskerek, Torontál, 1918. április 12.)

A nyolcas szám a Bégára rúgott. Itt volt Krummenacker Felicián albérlete. Az udvarra néző lakásban, amely, bárhogy is nézzük, csupán szerény szoba volt, lepakolta a csomagját. Egy pillanatra megállt az ablak melletti vizespad előtt és a tükörben végig simította rövidre vágott bajuszát. Kérem, bajusz nélkül nem férfi a férfi! Ha meg van, akkor gondozni kell. A kalapját jobban a szemébe húzta, komolynak akart látszani, majd kilépett a szimpla ajtón, kulcsra zárta lakását és tovább indult. Tudjuk, egy spiclinek nincs nagyobb öröme, mint amikor megy és kémlel, árulkodó jeleket keres, amikor kétértelmű szavak után fülel és azokat vádként tudja egyértelműsíteni, vagy – uram bocsá – néha saját maga is gyárt ilyeneket. A féligazság mindig csinosabb kalapban jár, mint az igazság. A csalafintaság nem örökletes, de tanulható. Különösen akkor barátkozik meg vele az ember, hogyha szorult helyzetben nem talál megoldást a kitaposott úton. Na, kérem, ilyenkor kezd pislogni jobbra meg balra az illető és jönnek a görbe utak, a kényszermegoldások, amelyek, tudjuk, úgy viszonyulnak az úri becsülethez, mint a vőül ment atyafi az anyósához. Steibl Antal, akit barátai, életkora ellenére Tónikának hívtak, nem dicsekedhet valami nagy vagyonnal, de volt egy elegáns tüdővizenyője ami miatt, a sorozó tiszt urak még mindig nem találták elég alkalmasnak a frontszolgálatra. Nem volt valami nagy szál ember, de snájdig megjelenésével, kenderszínű kecskeszakállával, negédes dumájával és kedves bókjaival mindig gyorsan közel férkőzött a fejérnép szívéhez és persze szoknyakorcához is. Ezen adottságai gyakran csalafintaságra ösztökélték. Itt van például Vicuska, akit kedves szavai annyira megrészegítettek, hogy alsószoknyájának csipkéje is leszakadt farsang idején. Persze nem a bálban, tánc közben, hanem a cukorgyári parkban, ahol Tónika A tévedt nő című film kérdéseit próbálta meg behatóbban részletezni a kisasszonnyal.

Városi Mozi a Városi Színházban, A tévedt nő, egy leány története 4 felvonásban. A főszerepben: Gudrum Houlberg. Az előadást elsőrangú cigányzene kíséri.

(Nagybecskerek, Torontál, 1918. február 19.)

Kropits Vicuska a kor szokásaihoz illően jól nevelt és naiv volt. Nemcsoda, hogy a történtek miatt erősen restellte magát édesanyja, Kropits Franciska előtt, aki Viktor Elek, cukorgyár igazgató szakácsnőjeként, sóletjével nyerte el az igazgató és kifinomult ízlésű vendégsereg tetszését. Szemrevaló nővé cseperedő leányát hadiözvegyként nevelte abban a kis szoba-konyhás lakásban, amely közvetlenül az 1911-ben épült az Elek-villa mögött, a cselédbejáratnál, szorosan a főépület mellett. Jó ízlése volt Viktor Benesnek, a cukorgyár és a vele járó épületek tervezőjének. A még ma is különösnek, különösen szépnek számító cukorgyári épületek, illetve a még épségben megmaradt hivatalnok lakások egy környezet- és emberbarát tervezésről tanúskodnak. Viktor Benes hű maradt a kor legdivatosabb stílusához és a mértani szecesszió jegyeit érvényesítette a Délmagyarországi cukoripar r.-t. Gyártelepe építésénél. Ez a mértani stílus legszembetűnőbb azokon a lakóépületeken, amelyek a gyárat szegélyező parkban épültek. Egy későbbi korban, az 1930-as években elvégzett felújítás után Viktor Elek cukorgyára az akkori ország egyik legkiválóbb ilyen létesítménye lett. A nagybecskereki kristálycukor Angliába is eljutott. Ennek ellenére, vagy éppen ezek a gazdasági és egyben pénzügyi sikerek is szemet szúrtak a német megszállóknak, akik végső megoldásként, koholt vádakkal kötél általi halálra ítélték Viktor Eleket és nyilvánosan, elsőként akasztották föl a baglyasi vesztőhelyen. De, mi legyen Vicuska alsószoknyájának csipkéjével és a csalafinta Steibl Antal történetével? Semmi, folytatjuk. Tónika, röviddel az ominózus csipkehullás után, Vicuska többszöri invitálására látogatta meg a családot, pontosabban Kropits, született Weidling Franciskát, aki két éve, 1916-ban özvegyült meg, amikor férje, Kropits Móricz elég rosszul jött ki abból a tűzharcból, amit a temesvári 61-es gyalogezred vívott az előrenyomuló olaszokkal Isonzónál. Móricz, Bajtársai szerint bátran védte hazája kihelyezett becsületét és hősiesen áldozta fel életét a szabadság oltárán, pontosabban a karszt halálmezején, amikor egy puskagolyó térdre kényszerítette és a másvilágra kalauzolta. Kropits, született Weidling Franciskának nem tetszett a snájdig fiatalember, aki első látogatásakor egy doboz feketén szerzett kávépótlóval, cikóriával ajándékozta meg és bókokkal halmozta el. Az édesanya komoly tartásával szembesülve Tónika visszavett stílusából és a szebb jövőről meg a villa kertjében sétáló pávákról beszélt. Közben nem győzte dicsérni Kropits Franciska feketéjét és Vicuska jólneveltségét. Búcsúzáskor könnyedén meghajolt, és kezitcsokolommal távozott. A kapuban a következőket súgta Vicuska fülébe – Szombaton a Club-Kávéház előtt fél nyolckor.

Club-Mozgó, a Club-kávéházban: Egy glóriás asszony, egy főúri család története 4 felvonásban. Főszerepben Liane Haid. Gyönyörű kísérő műsor. Az előadásokat elsőrangú cigányzene kíséri.

(Nagybecskerek, Torontál, 1918. június12.)

Krummenacker Felicián a Bakics utca végén járt. Halmaiéktól néhány lépésre srégen a túloldalon, a Pányi ház állt. Pányi János, neves városi építész, 1913-ban épített karcsú lakóépülete minden erre járónak szemet szúrt kecses kinézetével. Meredeken magasba emelkedő tetőszerkezetével és a magyar népi szecesszió stílusjegyeivel mértékkel díszített sarokház szemet gyönyörködtető volt. Valódi reklám volt és hirdette az építész ízlését és szakmai képességeit. Itt kiértünk a Szilva utcára. Felicián balra kanyarodott és sietve lépegetett, amennyire az ő járását sietésnek lehet nevezni. A sörgyár melletti restiben találkája volt Szépfalvy Jenővel, akinek az ajánlólevele nélkül ő ma nem lehetne fontos fogaskerék az állam apparátusában. És ami sokkal lényegesebb, nem érezhetné magát nélkülözhetetlennek. Jenő várta. Rajta kívül négyen voltak a sörözőben, egy pincér, egy csapos, egy nappali szolgálatos dáma a söntésnél és két gabonakereskedő, ami végül is öt, de az állandó vendégnek számító legyeket nem vesszük figyelembe. A szerény bútorzat szebb időket és sok vendéget látott már. Olyan volt, amilyen egy forgalmas restiben lenni szokott. Krummenacker kezet fogott munkatársával, a mellettük levő székre tette széles karimájú kalapját és nagyot szusszanva leült. Kisvártatva pincért hívatott.

– A szokásosat? – fordult először kollégájához majd, amikor az bólintott, leadta a rendelést a közben oda érkező pincérnak.

– Két zónapörköltet, de kérem, szóljon a szakácsnőnek, hogy módjával mérje a lábasba a hagymát.

Szépfalvy speciálsört hozatott. Ez volt az 1896-ban létesített, majd 1910-ben teljesen felújított sör- és malátagyár címeritala. A Béga parton álló korszerű ipari létesítmény évente 30 ezer hektoliter sörrel látta el a környék csapszékeit és kávéházait. A Dungyerszky sörnek neve volt. A belőle származó haszon nemigen fért el a tulaj mellényzsebében. Nem csoda, hogy Lenkának, Jelena Dungyerszkynak, Lázár szemrevaló és művelt lányának kezéért nagy versengést folyt az úrfiak között. A háború némi árnyékot vetett a társasági életre és változásokat hozott a felső tízezer életében is. Például a farsangi mulatságot már nem Budapesten tartották, hanem szerényebb körülmények között a saját palotájukban, pontosabban a Lloyd kávéházban. A pezsgős vacsora nem maradt el, de a kaviár és a friss homár már csak a korábbi, 1913-as étlapon volt található. Az 1914-es esztendő jól kezdődött, de Gavrilo Princip merénylete nemcsak a folyó esztendő rendjét, hanem a világot is megbolygatta. Az események begyűrűztek egészen a Szilva utcáig, ahol helyi affér kerekedett. Szépfalvy Jenő azóta minden nap itt posztolt a sörgyár közelében az Aranykorsó egyik asztalánál. Szüntelenül a sörfőzde kapuját figyelte.

Azonnali belépésre keresünk pénztárnoknőt, aki jól számol és magyarul, németül és szerbül, vagy románul beszél.

Özv. Guttmann Jakabné és Fiai, Nagybecskerek

(Nagybecskerek, Torontál, 1918. május 2-án)

Tizennégyben azt történt, hogy a Pesti Napló jól értesült szegedi tudósítója a július 28-ai lapszámban a következőket írta, idézem: Szerb összeesküvés Nagybecskereken – Tizenöt személy kompromittálva – Fegyverek a sörgyárban – Az összeesküvők a szegedi ügyészség foglyai – A sörgyár, ahol üres hordókban Manlicher fegyverekre, bombákra és lőszerre akadt csendőrségünk, Dungyerszky Lázárnak az ismert szerb nábobnak tulajdona.

Dungyersky Lázár fia, Gedeon ennek kapcsán a következőket nyilatkozta a lap munkatársának: ...a híresztelés rossz élcnél egyéb nem lehet. Ez már másnap, július 29-énbeigazolódott. A lap elhanyagolható helyen, kis méretben Álhír egy összeesküvésről cím alatt közli a cáfolatot miszerint...a miniszterelnökség sajtóosztálya hivatalosan megcáfolja az összeesküvésről elterjedt híreket...az egész hír alap nélkül való kitalálás és sajnálatosképpen csak a közönség riasztására alkalmas.

Felicián már sokadszor hallgatta végig Szépfalvyt. Ismerte a kitalált összeesküvés történetét. – Na de, az ördög sohasem alszik – emelte föl mutató ujját Szépfalvy Jenő, majd hozzátette – különösen nem a sörgyárban!

Felicián bólintott az újsütetű bölcsességre és letörölte keskeny bajuszáról a sör fehér taraját.

Köszönetnyilvánítás

A honvéd utcai I. számú kisdedóvoda sebesült és beteg katonái ezúton mondanak köszönetet Szegfű Sándorné és Legó Jánosné úrasszonyoknak, akik karácsony napján szeretetadományokkal, tűzifával látták el őket. A betegek nevében: Molnár János szakaszvezető, Jerkovics András tizedes és Graef Károly tábori távírász.

(Torontál, Nagybecskerek, 1918. január 2.)

– Kedves kolléga hallotta? – hajolt közelebb Szépfalvy – Az éjjel ismét két szállítmány érkezett a piaristákhoz és a III. számú elemi népiskolába. Könnyebb sebesülteket és lábadozókat hoztak a tanintézményekbe – hajolt közelebb és vette halkabbra szavát Jenő – Sajnos, sem felségsértés, sem más provokáció nem történt a maródi bakák és a szanitécek között a kényszerkórházakban – újságolta diszkréten és közben diszkréten körülnézett.

– Már provokáció sincs – válaszolt Felicián. – Kár – mondta a bajuszába Szépfalvy. Aztán kellemesen illatozó tányérjaik fölé hajoltak. Mindketten mély lélegzetet vettek és nagyokat bólogattak az első falatok után. – Mint békeidőben – emelte fel tekintetét Szépfalvy – csak a hagymával kellett volna a szakácsnőnek takarékosabban bánni – Meghitt pillanatok következtek. Az étkezés akkor is intim dolog, ha egy olyan sörözőben történik, mint az Aranykorsó és a menü sem több egy zónapörköltnél. Egy rövid ideig még ültek. – A vásártéri kocsmából holnapra várom a jelentésedet! – Felicián biccentett, hívatta a pincért, fizetett majd vette a kalapját és távozott.

Razzia. Szombaton délután a rendőrség a katonai rendőrséggel együtt razziát tartott a városban. Két katonaszökevényt fogtak el: egyet a Vásártéren, egyet pedig a Dolyában. Ezenkívül egy vasúti bőrülés lopás ügyében szerzett bizonyítékot a rendőrség és több helyen kincstári holmikat szedett össze.

(Nagybecskerek, Torontál, 1918.február 25.)

Krummenacker Felicián átment az úton. A köszörűs a Szilva utca túloldalán volt. Fölötte szürke alapon nagy, fehér betűkkel írta: Csíkos Lajos műköszörűs. A cégérfestő egy ollót és egy kést is festett a szöveg alá. Az ajtón kis, rugóra szerelt csengő jelezte, kuncsaft érkezett.

– Miben segíthetek? – tette kezeit a vitrinre a segéd és enyhén meghajolt. Tartásával és feszesre kötött zöld kötényével igyekezett tekintélyt szerezni magának.

– A bicskámért jöttem – válaszolt kurtán Krumennacker, majd a segéd kérdő tekintetén kissé felindulva, emelt hangon még hozzátette –, halnyelű volt, Krummenacker névre?

Amíg a segéd hátra ment a műhelybe, addig Felicián nagy kíváncsisággal szemlélte az üveglap alatt szépen sorba rakott késeket, ollókat. Volt itt minden, finoman kimunkált agancsnyelű vadászkés, egyszerű böllér szerszámok, nagy kés, csontozókés, bárd és, külön egy kis, elegáns csontnyelű, női tőr is. A másik rekeszben álltak a borotvák. Azok iránt nem vonzódott. Sőt, irtózott a látványuktól. Ez az ellenszenv akkor jelentkezett, amikor a Csókliget mögött, túl a teniszpályán és a csónakházon, tavaly ősszel vérbe fagyva, holtan találták Steibl Rózsikát, akinek valaki elvágta a nyakát. Bizonyára szólni, kiáltani sem tudott, mert a szemben, a folyó túloldalán levő ecetgyár munkásai, akik a parton hordókat öblögettek, semmit sem hallottak. Legaláb is, ezt állították a nyomozónak. A neves ügyvéd, Pongrácz Tihamér cselédje fehér arccal, szép, világoskék virágmintás ruhában feküdt a Béga-parti nádasban. Vörös nagykendőjének rojtjait a víz áztatta, mezítláb volt amikor rátaláltak. Mellette ott hevert a bűnjel is, a gyöngyháznyelű véres borotva. Annak a látványa – Felicián a helyszínelővel érkezett a tetthelyre – egy életre elriasztotta Krummenackert a borotvától.

– Mestermunka – udvariaskodott a segéd és a vitrinre terített posztókendőre helyezte a bicskát. Felicián feltűrte ingujját, kezébe vette és kipattintotta az élét. Megforgatta, majd könnyű mozdulattal végig húzta a karján. Mivel a bicska pengéje szárazon is simán vitte az alkar szőrzetét, megtörölte, összecsukta, fizetett és elköszönt. A bicska a próbát kiállta. A műköszörűsnél átjött az utcán és folytatta útját az öreg búzatér felé. Nem akármilyen bicska lapult a zsebében, hanem híres Sziráki-féle szegedi halbicska, melyet jutányosan vásárolt a honvédutcai bolhapiacon. Ennek a gyöngyháznyelű bicskának kecses, halformájú nyele volt és a neves késes dinasztia tagja, Sziráki József alkotta meg. Az idegen arcú, aki a nagybecskereki bolhapiacon áruba bocsátotta ezt a kést, biztos nem a bicska első tulajdonosa lehetett, mert egy valamirevaló ember még holtában sem válik meg bicskájától. Na, de kérem ebben a zűrzavaros, háborús időkben sok olyan dolog megtörtént, ami nem volt legjobb barátságban a józan ésszel, és sok minden gazdát cserélt, ami családi ereklye volt. Monogramos ezüstkanál, gyanús régiség, nikkel tintatartó, patkószög, bekecs, vagy fuszekli találhatott itt új gazdára. A Honvéd utcai bolhapiac izgalmas utazás volt vásárlónak és bámészkodónak egyaránt. Egy másik világ nyílt meg, ha az ember ide tévedt és a tömeggel sodortatva elhaladt a kövezetre helyezett portékák előtt. Ezek, valamilyen ócskapiaci hagyomány szerint újságpapírra, öreg szőnyegdarabra, vagy jobb esetben kiterített zsákra voltak helyezve. Aki itt járt, néha nem tudta, hogy a piac-e a valóság, vagy az, amit a sajtó szajkóz, immár negyedik éve. Ócskapiac lett a hátország, és ingyen préda az emberi élet, függetlenül, hogy Doberdónál, vagy Magyarszentmihályon találkozik-e az ember a teremtőjével.

Dr. Heinerman szanatóriuma Nagybecskereken. Fölvétetnek mindenféle betegek. Modern berendezés és felszerelés. Gondos kezelés és ápolás.

(Nagybecskerek, Torontál, 2018. február 16)

Krummenacker Felicián a régi búzatéren át igyekezett a Korona szálló irányába. A pörkölt és a sör megtette a hatását. Feliciánunk jókat böfögött. Bár a száját igyekezett csukva tartani, a pörkölt alapjául szolgáló vöröshagyma kellemetlen szaga az orrán át, mégis utat talált magának. Lába elnehezült. Fáradtnak érezte magát. A Dungyerszky-palotánál megállt, és egy rövid ideig a botjára támaszkodott. Igen, Krummenacker Feliciánnak is volt sétapálcája. Két hete vásárolta a Bukovác-házban, a város leghíresebb férfi szalonjában, ahol divatos budapesti, prágai, párizsi sőt még római árucikk is kapható volt. Különösen nagy volt a kínálata ruházati kiegészítőkből. Az úri közönség ott vásárolta a mandzsetta gombokat, keménykalapokat és sétapálcákat. A kaszinóban mesélték, hogy az egyik Jaulusz fiú, aki később a Chevra Kadisá elnöke lett, és jól menő ügyvédi irodát működtetett, olyan drágaköves nyakkendőtűt rendelt, hogy a nagyobbik Bukovac fívér – a kisebbik, szemben a magisztrátus épületében bérelt üzlethelyiséget – személyesen utazott Párizsba érte. Na itt ebben a Bukovác üzletben vásárolta sétapálcáját Krummenacker Felicián. Sokféle botot, ezüstgombosat, fénylőt, nikkelezettet, illetve rézfejeset forgatott meg kezében mielőtt a kígyó fejes pálcára esett a választása. Bukovác úr, a szalon tulajdonosa nem győzte hangsúlyozni, hogy a Nagybecskereki zsinagóga (1896-ban épült) tervezője, a neves Baumhorn Lipót is vásárolt keménykalapot nála. Krummenacker megpihent, hona alá vette sétapálcáját és a Dungyerszky Lázár palotájában működő Lloyd kávéház bejáratánál újságot vásárolt a rikkancstól. Az újság alatt Nagybecskereken a Torontál napilapot értette majdnem mindenki.Egy öntudatos polgár nem vásárolt mást, nem is nagyon vásárolhatott más lapot. Érdekes adat, hogy „a torontáli ellenzék politikai szervezkedése csak a huszadik század első évében mutatkozott valóban sikeresnek, amikor újra egy ügyvéd, Várady Imre került a mozgalom élére. Politikai sikerein túl a Várady-féle ellenzék nem kevesebb, mint öt lappal gazdagította a becskereki sajtót.” * A rövid életű lapok közül a Nagybecskereki Hírlap (1901–1908) érdemel legnagyobb figyelmet, mert, amíg a Torontál az elkényelmesedett közösséget elölről igyekezett naponta bemutatni, addig az ellenzéki lap hátulról is tükörképet mutatott. Sajtóháború folyt, amíg az ellenzék bírta szusszal. Közben párbajozott és így próbált elégtételt venni.

Dr. Papp Géza orsz. képviselő és dr. Várady Imre ügyvéd és lapszerkesztő között ma délelőtt kardpárbaj volt, amely dr. Papp Géza könnyű megsebesülésével végződött. A párbaj oka hírlapi polémia.

(Nagybecskrek, Torontál, 1902.június 17.)

Felicián félreállt, a csinos épület saroktornya alatt, az ott kezdődő hídkorlátnak dőlt és belemélyedt az újságba. A különös Dungyerszky épület előtt, amely olyan volt mint egy szecessziós ruhába öltöztetett kisasszony, nagy volt a forgalom Lágy, pasztell színe összhangban volt a nagyméretű tulipános díszítményekkel. Krummenackert nem a nagyvilág hírei érdekelték, azokat gyorsan átlapozta, hanem az apró hírek, a hirdetések és a moziműsor. Itt a hármas oldalon találta a következő meglepő hírt.

Halál a nádasban. A nagybecskereki kir. ügyészséget telefonon értesítette tegnap az écskai községi jegyző, hogy a lukácsfalvai nádasban kedd reggelre halva találták Krumenacker János nagyerzsébetlaki földművest. Krumenacker a felesége állítása szerint hétfőn este ment ki a nádasba nádat vágni. Mivel kedd reggelig nem jött haza, keresésére indult és halva akadt rá a nádas szélén.

(Nagybecskerek, Torontál, 1918. február 27.)

Ez a bizonyos Krumenacker János, aki a vadkacsákkal töltötte éjszakáját a nádas szélén, és reggelre már a forralt bor sem segített csonttá fagyott testén, meg a messze szálló lelkén, szóval ez az atyafi nem volt sem rokona, sem névrokona Feliciánnak, hiszen egy m-vel írta vezetéknevét. Mégis nyugtalan lett. Minden halálhír felborzolta. A fronthírek nem izgatták. Az onnan érkező hősi halál távolinak tűnt és volt benne valami katonás, valami magától értetődő. De az ilyen nádasban lelt halál, már csak azért is kellemetlen érzést váltott ki belőle, mert gyerekkora óta nem szerette a nádast, a lándzsaként meredező nádszálakat. Elsőáldozás után történt vele, hogy a muzslai kompnál szedrezés közben megbotlott és olyan szerencsétlenül esett hasra, hogy egy nádszilánk a tenyerébe fúródott. Ez a kellemetlen élmény egy életre meghatározta viszonyát a nádassal. Talán ezért nem szeretett horgászni sem.

Zsebre tette az újságot. Egy kis emelkedő után ért a hídra. Az Erzsébetre keresztelt szerkezet különös volt. Nem hasonlított hídra. Mint egy vasból készült, vasrózsákkal gazdagon díszített ünnepi csarnok kemény váza, négy sarkán kis tornyocskákkal állt a Béga fölött. A híd gyalogjárdája deszkával volt kipadlózva. Felicián léptei alatt kissé másként kopogott, mint a csoszogó kofák, mesteremberek és jó erőben levő kereskedők alatt, akik a Búza térről a főutca felé, vagy fordítva haladtak át a hídon. Amíg Krummenacker hibás lábával átér és lassan leereszkedik a főutca felőli hídfő lépcsőin, mondjuk el, hogy sokáig ez a híd volt a város egyik jelképe. Csak volt. Ma már nem létezik és jelképként is, csak a helyi szerbek közkedvelt nótájában jelenik meg: Četir konja debela, prešla preko Begeja... Nem a rozsda és az idő vasfoga ette meg, hanem az ember telhetetlensége.

Az 1945-ben megjelenő új kor új embere, hatalmában megrészegült, öntelten hirdette: a múlt nem létezik, a jövőt rombolva építjük! Azóta megtanultuk, a történelmi múlt sohasem elég korszerű, ha nem a mienk! A munkásosztály nevében elkövetett túlkapások, mint a vörös furunkulusok és begyógyíthatatlan sebek éktelenkednek ma is a város testén. Ezek a fejlődés sarkkövei. A régi magisztrátus épülete is egy korábbi idő lenyomata volt Nagybecskereken. Kállay, született Madarász Terka itt, az épületben található, Szent Jánoshoz címzett patikában vásárolt július 2-án, Sarlós Boldogasszony napján fejport, mielőtt a végzetes útra indult volna a fiához Temesvárra. A magisztrátus épületét is végzet érte. Lebontották. A helyén 1961-ben egybelgrádi atyafi tervei alapján olyan 11 emeletes toronyház betonszerkezete emelkedett az égig, amelynek tetején ezer köbméteres víztartály jelezte, a munkásosztály diktatúrája megállíthatatlanul tör fölfelé és ez itt végleg a szocialista Kánaán. Azóta sem munkásosztály, sem szocializmus, sem Kánaán, de még víz sincs a megálmodott és, sajnos megépített műszaki csodában, amely vízfejével sem tudta túlszárnyalni a katolikus székesegyház 54,2 méteres magasságát. Pedig, pedig, a szándék megvolt. A toronyépület valamiben mégis egyedülálló: a hiábavalóságában. Kérem, ahogy azt Einstein, aki valós számjegyekkel a valótlant is kiszámította, mondotta volt: A világon két dolog végtelen: a világegyetem és az emberi hülyeség. Bár az első kétségbe vonható.

Léphaft Pál

* Németh Ferenc: A nagybecskereki sajtó története (1849–1918), Forum, Újvidék, 2004.

Szabad a feketekávé a kávéházakban. A rendőrkapitányság és a közélelmezési miniszter rendelete értelmében megengedte, hogy a kávéházakban délután 3 és 7 óra között is árusíthatnak feketekávét.

(Nagybecskerek, Torontál, 1918.május 28.)

A pálinka igen. A kávé nem.

Ennyi állt Krummenacker Felicián kis barna noteszában a Május elseje alatt, és a következő újságkivágás: Csak Rádium sósborszeszt használjon test- és egészségápolásra. Aki ismerte, az nem csodálkozott, hogy Felicián ilyen testápoló hirdetést hordoz magával. Nagyon kíváncsi ember volt, és félszegsége ellenére szerette kipróbálni azokat a szereket, amelyek, reményei szerint növelik férfiasságát. Ezért hagyta, mi az, hogy hagyta, direkt élvezte, amikor a nagykorúaknak javallott, Kígyó utcai testápoló műintézetben hipermangános oldattal kényeztette kedvenc gyógytornásza, Lukrécia, aki túl volt második évtizedén, de barokkosan párnás idomai, anyás melegséget és szertelen bujaságának hullámvasutat kínáltak. A szakértők szerint a hipermangános oldattal minden olyan baj megelőzhető, amellyel ilyen műintézeti látogatások után otthon szembesül az ember. Vegyük például a spanyolnáthát, amely világszerte szedi áldozatait. Mivel nincs ellene orvosság, ez a lila folyadék tökéletes gyógymódot jelenthet. Krummenacker adott magára, egyedül a ceruza csonkkal írt följegyzés volt félrevezető. A rövid sorok csak egy árnyalattal voltak szebbek a macskakaparásnál. Ezek hevenyészett, alkalmi bejegyzések voltak. Nem a nagyközönségnek készültek, csupán emlékeztetőül szolgáltak a heti jelentésekhez, melyeket szép formás betűkkel, szabályos sortávolságokkal és kacskaringós iniciálékkal, különös műgonddal készített. Feliciánnak szép kézírása volt. De térjünk vissza a pálinkára és a kávéra. Krummenacker a likőrrel még elvolt, de a kisüstit nem szerette. Azt viszont fölöttébb élvezte, amikor a kocsmában a szomszédos asztaloknál pálinkázó társaság felszabadultan vitatkozott a nagy dolgokról. Különösen azokat figyelte, és képes volt szájról is olvasni, akik a békéről, annak feltétel nélküli megkötéséről szónokoltak. Az orosz hadifogságból hazatért bakák, különösen a tanítók voltak a legveszélyesebbek. Ők ugyanis újságot is olvasnak és a fogságban, a más nációktól szerzett tapasztalataik megbízhatatlanná teszik őket. A pálinka ilyen emberek esetében jó szolgálatot tesz, feltüzeli őket, és akkor könnyen elejtenek olyan szavakat is, amelyek kellemetlen helyzetbe hozhatják őket. A kávé csak csendes beszélgetésre adott alkalmat. A higgadt ember pedig, tudjuk nem a rendszerrel, császárral, háborúval foglalkozik, hanem a divattal, kalapokkal meg a tőzsde jelentéssel. Felicián ellentétbe helyezte a pálinkát és a kávét, pedig mind kettő illúziót kelt, a kávé tudatos illúziót, a pálinka pedig tudat alattit.

Hazahozta a feleségét Oroszországból. Lévai János nevű asztalos, akit az oroszok kicseréltek, Lenovszki Ida orosz hivatalnoknővel együtt érkezett haza. Moszkvában egy kirándulóhelyen ismerkedett meg a leánnyal, aki erős, vékony termetű, fekete hajjal és igen érdekes szemekkel. Rövidesen megtartják az esküvőt.

(Nagybecskerek, Torontál, 1918. március 9.)

Megnyílt a gőzfürdő. Ma reggel megnyílt a gőzfürdő. Délelőtt a férfiak, délután a nők fürödtek.

(Nagybecskerek, Torontál, 1918.március 8.)

A keleti bölcsek szerint a víz a legfontosabb az ember életében, és városok sem épülhetnének másutt, csak vizek partján. Nagyecskerek a bölcsek kedve szerint épült. Az Erzsébet-híd, amelyen Feliciánunk haladt át az imént, már csak régi képeslapokon létezik, pedig a legendárium szerint Gustave Eiffel tervezőirodájában álmodták és rajzolták meg. Na de, kérem, ki az az Eiffel a város névadó partizán tanítójához Žarko Zrenjaninhoz képest? Senki. Resicabánya is, ahol a híd vasszerkezetét gyártották száz éve külföld már. Sokak emlékezetében azok az évszázadok sem léteznek, amelyek meghatározták a város korábbi arculatát és fejlődését. Itt, mint annyi helyen fatornyos hazánkban 1945-ben kezdődött a történelem és, sajnos még ma is tart. Tart? Vagy csak vakvágányon vesztegel, mint egykor a Csekonics kisvasút, melynek Trianon után Klárinál elvágták és felhajlították a sínpárját. De hol van már Csekonics, hol a kisvasút, az Erzsébet-híd, a Demkó-ház és Kiss Ernő szobra? Végül, hol a Béga, melynek medrét az ember önkényesen, kedve szerint összeszabdalta és elterelte? Az elöljárók bizonyára nem tudják, hogy a folyók nem felejtenek. Eltakarva, beépítve, a meder örökké él. A folyók mikró erezete olyan mélyen átszövi az életterünket és a tájat, hogy annak átvágása öncsonkítás, amit büntetlenül senki sem úszhat meg. A vízi tündérek és halkirályok emlékezete hosszabb, mint a telhetetlen emberé, hosszabb mint egy emberöltő.

Új főrabbi Nagybecskereken. A nagybecskereki izraelita hitközség képviselőtestülete egyhangulag dr. Niedermann Mór rabbit, budapesti hitközségi vallástanárt főrabbinak választotta. Ugyanakkor betöltötték a főkántori állást is Salzmann Lajos galgóci kántor személyében.

(Nagybecskerek, Torontál, 1918. március 11.)

A Korona Szállónál Krummenacker Felicián úgy döntött, bérkocsit fogad. Egyrészt fáradtnak érezte magát, másrészt úgy gondolta megengedheti magának, hogy fiákeren kocsikázzon végig a főutcán. Flancolni szeretett volna. Megtehette. A kocsis levette a zabzsákot az öreg szürke fejéről és indított. Felicián elégedetten hátradőlt. Úgy érezte, mindenki őt nézi. Jobbról az ortodox egyház tulajdonában levő impozáns sarokház állt. A köztudatban Vági-patikaként ismert épület, templomosra vett tornyával fontos tájékozódási pont volt. Az emeletről a főutcára nézett a környék, sőt Bánság leghíresebb ügyvédi irodájának ablaka. Itt fogadta ügyfeleit dr. Várady Imre. Bal kéz felől Kovács Sándor nemes, gyógyszerész kupolás, három utcára nyíló épülete állt, amely1896-ban készült el. Utána következett a főutca gyöngyszeme, a mór építészet hangulatát idéző Seherezádé, melyet 1900-ban Carl Leonhardt Helmbold, evangélikus aranyműves építtetett Bart István temesvári építésszel. A ház később Tunner Teodosius kőfaragó mester tulajdonába került. A városi polgárság által Seherezádénak nevezett színpompás ház a már nem létező becskerekei zsinagóga stílusjegyeit tükrözi. Legalább a stílusból maradt valami. A napos oldalon Boleszni Antal vaskereskedésénél hiába emelt kalapot Joánovics Tódor gabonakereskedőnek, az, vagy nem látta, vagy Felicián viselt dolgai miatt nem méltatta köszönésre. Krummenackert zavarta ez a megszégyenítő közömbösség. Arra gondolni sem akart, hogy a kereskedő pillanatnyi zavarában esetleg nem ismerte föl ebben a szokatlan helyzetben, a bérkocsi fekete bőrülésén.

Az áporodott délután úgy feküdt a Hunyadi-utcán, mint egy nyirkos katonaköpeny. Kevesen, közöny, fásultság és néhány városi polgár, kendőbe kötött pakkal a karján cseléd haladt a gömbakácokkal szegélyezett járdán. Lépegettek. Mindenki ment a dolga után. Van aki, éppen azzal, hogy sehova sem ment. Közéjük tartozott Gömöri Jenő is, aki minden arra haladó ismerőssel megállt, és sétapálcájára támaszkodva elcsevegett. Ezen senki sem csodálkozott, sőt szentül meg volt győződve, hogy újabb kötetéhez gyűjt anyagot. A Nagy Háború katonanótái cím alatt megjelent gyűjteményes kötete, amely 308 bakanótát tartalmazott, és a

háziezred, a Nagybecskereki cs. és kir. 12. gyalogezred rokkant alapja adta ki, nagy sikert aratott. A néhai császárt sokan megénekelték.

Szabadságom el van zárva

Ferenc Jóska ládájában;

Elveszett a láda kulcsa:

Nem szabadulok mög soha!

Feliciánt bosszantotta, hogy az emberek nem értették, nem érezték az ő fontosságát. Tépelődés közben meleg hereszéna illatra lett figyelmes. Semmi sem történt, csak a kocsi elé fogott szürke jelölte meg az útvonalukat néhány gőzölgő citrommal. Bal kéz felől a Filkovics-féle ház akkor még nem is sejtette, hogy szomorú sorsa lesz a 21. században, amikor is műemlékként fog összerogyni mindenki szeme láttára, nem is kis szomorúságában. Az épületek sorsa sokban hasonlít az emberek életéhez, öröm és szomorúság, végül hanyatlás jellemzi őket. Gazdájában, Filkovics Boldizsárban tisztelhetjük a vidék egyik első karikaturistáját, akinek találó gúnyrajzai a helyi sakk almanachban jelentek meg. Közben Krummenacker büszkén ült a bérkocsiban. A Vetter-ház következett, amely több híres üzletnek adott helyet. Itt volt Julius Daun Aranyekéhez címzett vasárú kereskedése. Korábban az aradi Bettelheim fivérek is tartottak itt kölcsönkönyvtárat és könyvkerekedést. A főutcán kissé feljebb, jobbról a jól menő Bencze-ház, vagyis a híres, helyi bútorgyár szalonja állt. A földszinten, sokak szomorúságára temetkezési vállalat is működött, első osztályú selyemszemfedőkkel és méltóságteljes koporsókkal. Nagyobb tétel vásárlásakor a gyászkendők féláron voltak kaphatók. Felicián itt majd kiesett a bérkocsiból, akkorát bólintott az arra haladó Schenk Ignácnak, aki viszonozta köszönését. De ki is volt Schenk Ignác, akit hasonszőrűnek érzett Krummenacker? Ez a vadászkalapos, csontgombos zöld zekét és Vilmos-bajuszt és kecskeszakállt viselő atyafi az a híres écskai úr volt, akinek sünvadászati engedélyét még Bécsben állították ki és akit Ferenc Ferdinándnak is bemutattak, amikor a trónörökös egyik utolsó vadászatán Felix Harnoncourt vendége volt az egykori, écskai Lázár-kastélyban. Kérem, a sün keresett vad volt és bárki nem vadászhatott rá. A zsírját gyógyászati célokra használták. Sokak szerint – ezt legjobban a Bakics-utcába látogatók bizonyíthatták volna – férfi teljesítmény növelő hatása is volt. Krummenacker Felicián sikerélményként élte meg, hogy mégsem maradt észrevétlen a kocsikázása. Vizaví srégen az Eisenschtetter-házban is Bencze üzlet volt. A tövében Mangold Lipót magán közkönyvtára és kereskedése működött. Feliciánunk a Bukovác-palotánál már egészen jól érezte magát. A Ferenc József-téren a Magyar Királyhoz címzett szálloda és a Rózsa Kávéház előtt haladva büszkén nyújtogatta a nyakát, hátha odaköszönhet valakinek. Eredménytelenül. A Rózsa Szállót és Kávéházat, a századforduló előtt, Lauka Gusztáv a következő szavakkal írta le: a lejárt tekintélyek, okleveles ügyvédek, orvosok, mérnökök és gyógyszerészek, acclimatizált kucséberek, bevégzett földesurak, kétségbeesett peres felek, fakereskedők, kukoricza- és buzaliferánsok, szerb, német és magyar poéták... tanyája volt.

Mi csak annyit teszünk hozzá, hogy az ezerkilencszáz hetvenes évek elején ez a kávéház volt a szerb nemzet csalogányának, Fahreta Jahić, alias Lepa Brena énekesnői pályafutásának kiinduló állomása. Érdekes helyt volt egykoron Nagybecskerek, amely ma Zrenjanin és mégis Petrovgrad névvel kacérkodik. A fináncpalotán túl a Bonnaz-utca sárga klinker tégláin ropogósan haladó bérkocsi lejebb rázta Felicián önteltségét. Az iskolanővérek zárdaépülete után végül megérkezett úticéljához, a Gizella partra, Oldal István fényíró műterméhez. Fizetett és elengedte a kocsit. A fotográfia rejtelmes műhelye mindig titok volt számára és kíváncsisággal töltötte el. Mielőtt bement volna, megvizsgálta a homlokzattéglával kirakott épületet, melynek üvegezett tetővel ellátott, emeleti műterme a bejáratból nem is látszott. A nagy út előtt egész alakos kabinett fotót készíttetett magáról ifjabb Oldal Istvánnal, aki édesapjától, a fotográfia itteni úttörőjétől, Oldal István fényírótól örökölte tudását és műtermét.

A mozi cenzúra alatt. Július elsején az egész országra kiterjedő belügyminiszteri rendelet lép életbe, amely cenzúra alá helyezi a mozgófényképek előadását. A cenzúra célja a rendelet szerint, hogy megakadályozzák olyan moziképek előadását, amelyek a közerkölcsbe ütköznek, vagy pedig a honvédelem nagy érdekeit sértik. (Nagybecskerek, Torontál, 1918.május 18.)

Két napra rá, egyszerű öltönyben, fekete felöltőben és széles karimájú, puha kalapban szállt föl a zsombolyai vicinálisra. Két bőröndjét hordár segítette föl a vasúti kocsira.

Krummenacker elindult titkos küldetésére. Végcélja Herkulesfürdő volt, de az egy másik történet.

Csókliget

A császár halott, és Krummenacker Felicián is jó egészségnek örvend