A fény átjárta a lakást. Karcsi otthon olvasott. Goethe-t. Imádta a verseit. Miután munkanélküli lett, csak olvasott. Neje, Magdika, a postán dolgozott. Karcsi vegyészmérnök volt, de egy éve már munkanélküli. Elvolt otthon. Nagyon szeretett olvasni. Néha még írt is. De nem vette komolyan.
Napközben ő meg a szomszédja, Zoli volt csak otthon. Zoli tíz évvel öregebb volt. Ő csak inkább tévézett, nem szeretett olvasni. De a pálinkát szerette. Gyakran kijárt a hobbikertjébe. Neki ez volt a szórakozása. Néha részegen tért haza. Hatvankét éves volt. Jó barátja is volt egyben Karcsinak. Tisztelték egymást.
Egyszer egy szép napos délután, mikor Karcsi éppen otthon takarított, kopogtatott Zoli. Karcsi ajtót nyitott.
– Mi újság Karcsi? – kérdezte Zoli.
– Úgy gondoltam megnézem, mit csinál…
– Éppen takarítottam…
– Az jó. Nálam azt az asszony végzi.
– Jó magának.
– Figyeljen ide… Van egy kis borom meg pálinkám. Nem iszogatunk?
– Nem bánom. Jöjjön be.
– De miért nem tegeződünk?
– Oké – mondta Karcsi.
Zoli bement a konyhába. Helyet foglalt. Szétnézett. Kicsit stresszes volt. Az asztalra tette a bort és a pálinkát. Karcsi poharakat hozott. Zoli töltött beléjük fehér bort.
– Igyunk! – mondta Zoli.
– Hát igyunk! – s koccintottak.
– Amúgy minden rendben van körülötted?
– Persze. Olvasgatok.
– És például mit?
– Goethe-t. Tolsztojt.
– Ó! Ez igen. Nem könnyű olvasmányok.
– Megértem. Én már semmin nem lepődöm meg…
– Én sem. De én nem szeretek olvasni.
– És miért nem?
– Mert untat. Régebben olvastam. Ma már nem. Más dolog foglalkoztat.
Karcsi sóhajtott.
– Jó nekem a hobbikertben. Friss levegőn vagyok, nem úgy, mint te…
– Én sem ülök mindig otthon…
– A nejem is nemsoká nyugdíjba megy.
– Most ezt miért mondod?
– Nem is tudom. Talán azért, mert akkor már nem egyedül leszek otthon…
Karcsi nevetett, hangosan. Majd ittak. Egyre mámorosabbak lettek. Fellazultak az idegeik…
– És a hobbikertben jól érzed magad? – kérdezte Karcsi.
– Sehol jobban.
Telt az idő s kezdtek részegek lenni. Majd megjött Magdika.
– Hát ti miért isztok?
Karcsi és Zoli meglepetten hallgattak egy pillanatig.
– Magányosak voltunk – magyarázkodott Zoli.
– A férjem nem szokott inni – mondta Magdika.
– Most az egyszer kivételt tettem.
Magdika lepakolt. Rágyújtott. Kicsit csodálkozott a férjén. Nagy füstkarikákat fújt. Majd Zoli hamarosan távozott. Magdika magára maradt Karcsival. Az asszony meglepettségében egy szót sem szólt.
– Ne haragudj már! – mondta Karcsi, de felállni már alig tudott.
– Nagyon jól el vagy te itthon!
– Az a jó, nem?
Magdika hallgatott, majd elnyomta a csikket.
– Mi volt a munkahelyeden? – kérdezte Karcsi.
– Mintha érdekelne…
– Igenis érdekel.
– Semmi különös. A főnök undok volt velem. De ezt már megszoktam.
Mivel Karcsi részeg volt, nevetett…
– Hát ez igen vicces… Érett felnőtt vagy…
Karcsi még soha nem érezte ilyen jól magát. Nagyon rég volt ő részeg…
– Ezért leszidom Zolit.
– Hagyd őt.
Majd az asszony ennivalót készített s bekapcsolta a tévét… Karcsi meg lefeküdt. Hamar álom jött a szemére. Magdika korán lefeküdt egy könyvvel a kezében. Nyolc óra felé járt. Karcsi ekkor ébredt.
– Nocsak! Olvasol?
Magdika nem felelt. Sértődött volt. Karcsi vette az „adást”, ő is lefeküdt egy Tolsztoj-könyvvel a kezében. Külön aludtak. De Karcsiban nyomot hagyott a részegség, ezért hamar elaludt. Magdika lámpaoltás előtt benézett ura szobájába. Látta ezt a meggyötört arcot, de már egyáltalán nem haragudott rá…
