Ma, most 2023-ban, akkor, amikor a Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok rendezvénysorozat harmincadik alkalommal indul útjára, nincs más út, mint a hála szavait pontosan meglelni. S bár elsőre feloldhatatlan ellentétnek hat, ha a keresésről, kutakodásról beszélünk, s mindeközben kijelentjük: nincs más út, vagyis, hogy egyetlen út van!
Talán ez a mi, ez a délvidéki, a vajdasági magyarság, talán ez a kisebbségbe szakadt, kisebbségivé lett sorsnak az egyik, ha nem a legfontosabb életet adó, közösségtörténetet építő eleme.
Kimunkálni közösen az öröm, az éber hit, a lobogó, a címer, az ünnep, kimunkálni magunkban az élet-, a kopjafa, a turulmadár utat mutató jelentéseit, engedni, hagy karcoljanak, hagy legyünk rovátkák hívó helyei, éltünk hagy forduljon a szolgálat és az áldozat hűséget adó s azt tápláló oltalmának orcája felé.
Molnár Edvárd felvételei
A hála életigenlés, a hála az összefogás, a hála az egymáshoz tartozás vallomása. Egyszeri, tűpontos szavak. Megalkuvás nélküliek, teremtő és felragyogó, felemelő erejűek.
Maradjunk most a tűpontosnál. A mai nyitórendezvény öröménél: a harmincadik alkalom, a Bodor Anikó-díj és az idei kitüntetett, az Így kell járni... képzést elvégzők és tanúsítványt szerzők öröménél, mai fellépőink értékteremtő erejénél és hagyományhűséghez való ragaszkodásánál. Gyurkovics Hunor elemi erejű alkalmi tárlatánál, Bordás Győzőnél és a mai ünnepség mottójául választott sorainál: „...van itt a földnek egy olyan halmazállapota, ami csak nálunk határozható meg színében, szagában, sőt talán még ízében is a legjobban..." (Részlet A mi porunk című novellából)
*
A harmincadik alkalom öröme...
A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség 1992-es megalakulása után egyik első kezdeményezéseként azon kezdett munkálkodni, hogy újraélessze az 1952-ben Palicson, egyetlenegy alkalommal megrendezett Magyar Ünnepi Játékokat, hogy hasonlóan a palicsi Magyar Ünnepi Játékok szellemiségéhez a délvidéki magyarság egyik nagyon fontos közösségi programjaként, rendezvénysorozataként a közösségben rejlő értékeket mutassa, mutathassa fel.
A palicsi Ünnepi Játékok egyedülálló, mind a mai napig megismételhetetlen ünnepe volt nemzeti közösségünk kultúrájának. Elődeink 1952-ben megmutatták, mire képes a máig is új értékeket, valamint a hagyományt megtartani és továbbadni képes közösségünk. Az 1990-es években, a nagy rendszerváltozás éveiben a Művelődési Szövetség ennek nyomán a legváltozatosabb, a zenei és tánc-folklór, a könyvkiadás, az irodalom, a színjátszás, a film/video- és képzőművészet, a vers- és prózamondás, a szórakoztató és kórusmuzsika egyéni és közösségi csúcsteljesítményei számára akarta megteremteni a bemutatkozás lehetőségét, és a lényeg itt az együttes bemutatáson volt akképp, hogy mindeközben minél több magyarlakta települést vonjon be ne csak fellépőként, de helyszínként is. De ehhez az is kellett, hogy 1952 és 1992 között egyesületeink, közösségeink magyarságukat megtartsák: ki büszkeséggel, ki konoksággal, ki titokban, rejtetten... A lélek és a gondviselés nem szűnő jelenléte ebben is ott lakozik. És a megannyi tehetség és az elhivatottság...
Az 1993-as első programsorozat öt héten át, legfőképp a hétvégi napokon zajlott: október 29-e és november 27-e között Kispiac, Magyarkanizsa, Óbecse, Szabadka, Topolya, Zenta és Völgyes település adott otthont irodalmi találkozónak, könyvbemutatóknak, a vajdasági magyar könyvkiadók könyvvásárral egybekötött kiállításának, a vajdasági magyar képzőművészek kamarakiállításának; a bánáti magyar szórványtelepüléseken az Újvidéki Színház, a szabadkai Népkör és szabadművész státuszú vajdasági magyar színművészek vendégszerepeltek, sor került a Magyar Szó gyermekrovata legszorgalmasabb tudósítóinak és az együttműködő pedagógusoknak a találkozójára, a Ki mit tud? vetélkedősorozat vajdasági legjobbjainak, a Középiskolások Művészeti Vetélkedője első díjasainak gálaműsorára, valamint tudományos-szakmai értekezletekre. Micsoda időkben micsoda lobogó indulás...! Mennyi, de mennyi minden nőtte ki magát azóta mindebből!
Az elmúlt harminc évben megannyi változáson ment át a rendezvénysorozat: az a programsorozat, amelyet dr. Szöllősy Vágó Laci bácsi álmodott meg Dudás Károllyal, Dudás Károlyékkal. Az a rendezvénysorozat, amelynek nyitó eseménye – egészen 2012-ig, az 1952-es Játékok 60 éves évfordulójáig – vándorjellegű volt, és amely a kishorgosi romtemplomtól Bácson, Oroszlámoson, Majdányon, Titelen, Újvidéken, Szilágyin, Zentán, Adán, Kanizsamonostoron, Csantavéren és Versecen át egészen Aracsig zengte be a tájat... S a sornak nincs vége...
*
A hála szavai az elmúlt 12 év Bodor Anikó-díjasainak saját tájuk hagyományvilágához való ragaszkodásáért is szólnak! S az is bizonyos, hogy Bodor Anikó megszámlálhatatlan, máig ható és hitet adó tanácsaiért, jelenlétének, kirajzásainak, gyűjtő és visszaszolgáló derűjének, közösséghitének!
*
A hálai szavai a hitelességért is szólnak! Egyesületi vezetőinknek, szakosztály- és csoportvezetőinknek a mindennapokat összefűző hitelességéért!
Ha nincs mindez, ma nincs többek között ünnepélyes néptáncoktatói tanúsítványátadó.
A hála szavai Önöknek is szólnak, kedves elnök asszonyok és urak, néptáncpedagógusok, mentorok! Hisz, az, amit 2018-ban és 2019-ben együttesen, bizalommal és bizakodással megfogalmaztunk, az ma ünnepre hívott minket össze! Köszönjük: nem csak a mai jelenlétüket! S köszönöm, köszönjük azt is, hogy a közös gondolkodást és a közös építkezést tovább folytatjuk! Hisz ennek a mai napnak az erejét kell tudnunk a közösség javára kibontani és meg is sokszorozni! Mindennek jegyében a hálai szavai Lévai Péternek, az Így kell járni... képzés vezetőjének és Dudás Dávid oktatónak is szólnak, amiként a többi, ma itt nem jelenlévő előadónak is: dr. Bárkányi Ildikónak, dr. Héjja Bellának, dr. Mizerák Katalinnak, Oláh Nórának, Peti Sárának és dr. Varga Sándornak.
*
A hála és a köszönet szavai Gyurkovics Hunornak és alkotóművészetének is szólnak.
Mai, huszonegy alkotásból felálló alkalmi tárlata egy igen apró lenyomatát, szűk keresztmetszetét tudják csak bemutatni annak a világlátásnak és annak az emberi vállalásnak, hivatás- és nemzettudatnak, amely Szlavóniából, Baranyából indul el.
Gyurkovics Hunor képző-, ipar- és grafikusművésznek itt, a rendezvény helyszínén található alkotásai a marasztalásról, az itt-létről, a megtalált, mert mindig is jelen lévő Istenről, életről és gyökerekről mesélnek, pontosabban állítják és ragyogtatják a megmaradás és a magyar-lét megmásíthatatlan jóságát.
Ennek az alkotói világnak az ereje sugároz az Aracs folyóirat arculatából, a stilizált rovásírásos címből, a mellette található Szent István-i arcképből is, de grafikai és iparművészeti munkásságának olyan jelentős alkotásaiból is mint a Durindó és Gyöngyösbokréta Fesztivál jele vagy a Vajdasági Magyar Művelődés Szövetség első logója!
Gyurkovics Hunor szakrális művész: élet és művészet számára oszthatatlan. A Harasztiban az 1980-as években általa létrehozott és azóta folyamatosan gondozott, gazdagított néprajzi, helytörténeti gyűjtemény is erről tanúskodik: vállalásról, szolgálatról, keresztről, turulmadarunkról, irgalomról, feltámadás-hitünkről – és igen, amiként az az ünnepségre szóló meghívó üzeni, az elfeküdt búzatáblák dunnájában templom és világunk egybetartozó horizontjáról. Egyetlen útról.
///
*
Mit jelenthet, mit üzen az Ünnepi Játékok jegyében való összesereglésünk?
A harminc év távlata és története alapján: a gyökereket nem megfeledő merészségnek hitét és hűségét. Mindazt, amelyből minden elköteleződésünk, küldetésvágyunk és -tudatunk táplálkozhat, fakad: az, hogy miként tudjuk „birtokba venni" a tájat, vidéket, miként vállaljuk, hogy közösségünkért munkálkodunk, amely megeshet, példaadó szolgálatként testesül!
Az Ünnepi Játékok ezt is hivatott felmutatni, minden időkben.
(Elhangzott szeptember 17-én Palicson, a 30. Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok megnyitóján.)
Nyitókép: Molnár Edvárd
