Az évértékelő beszédeket hagyományosan az optimizmus szelleme lengi körül, de választások után mi talán már lehetünk kevésbé politikusak, s ha felületes közhelyek felsorolása helyett őszintén szeretnénk szembenézni az elmúlt hónapokkal, akkor azt kell mondanom, talán nemcsak a saját, hanem a Kiadó munkatársai nevében is, hogy nem hagyunk magunk mögött könnyű hónapokat.
Hogy így alakult, annak ezeregy oka volt, talán a csillagok konstellációja, de a velünk élő, immár globális válságok is befolyásolták hangulatainkat és körülményeinket, ugyanakkor személyes, anyagi és szakmai problémákkal is szembesültünk az elmúlt időszakban.
Legfájóbbak természetesen a haláleseteink voltak: 67 éves korában elhagyott bennünket szerzőnk, Bogdán József, akinek Még utoljára című kötetének második kiadását épp a halála napjaiban jelentettük meg, s búcsúznunk kellett Ábrahám Irén művésznőtől is, aki a Vajdasági Magyar Művészeti Díj zsűritagjaként még velünk kezdte el azt a munkát, amit már nélküle kellett befejeznünk. Ugyanakkor alapítónk, a tartományi képviselőház elnökének, Pásztor Istvánnak a halálával egy olyan barátot veszítettünk, akire mindig számíthattunk, ha Intézetünk komolyabb gondokkal küszködött.
Nyugodjanak békében!
Az évünket végigkísérték a személyes dilemmák is, olykor-olykor elbizonytalanodva, jó úton járunk-e, s mindezt tetézte, hogy állandó jogász és tapasztalt pályázatíró nélkül jutottunk el az év végéig.
Az időközben napvilágot látott kulturális stratégia tervezete a Kiadó eddigi víziója helyett új feladatokat lát elő, de nem szeretnénk továbbra sem szem előtt téveszteni a kiadó mindenkor progresszív szellemiségét és hagyományait, mely a bezárkózás és provincializálódás helyett képes szélesebb perspektívákat láttatni, nem feledkezve meg – többek között Szenteleky Kornél és Mladen Leskovac személyei által elindított – közvetítő szerepről a szomszédos kultúrák között, de igyekezve elsősorban a mi, vajdasági magyar kultúránk, irodalmunk, képzőművészetünk, építészetünk, néprajzunk, zene- és színházművészetünk eredményeit felmutatni a jelen, és megőrizni a jövő generációi számára.
Feladatunknak tartjuk egyúttal a hagyatékok ápolását is, hiszen több olyan akadémikusunk, tudósunk hagyott maga után még nem teljesen feldolgozott és újraértékelésre váró életművet, amelyek értő szakemberek hiányában könnyen elvesznek, anélkül, hogy megőriznénk az általuk teremtett kincseket az utókornak.
A drasztikus népszámlálási adatok ellenére is önbizalommal tölthet el bennünket a tudat, hogy a vajdasági magyar szerzők még mindig nagy számban vannak jelen a magyar irodalomban, úgy is, ha Szerbiában, ha kétlakiként vagy már életvitelszerűen is Magyarországon próbálják megénekelni az összes örömünket, búnkat és bánatunkat.
Közben bizonyítottan megváltoztak nemcsak az olvasási szokásaink, de a koncentrációs képességeink is radikálisan rövidülnek, s a magyar irodalomra jellemző folyóirat-kultúra is egyre komolyabb válságokkal szembesül. A jövőre 90. születésnapját ünneplő Híd folyóiratunknak csak jókora késéssel és akadozva jelennek meg a számai, a Létünknek továbbra sincs főszerkesztője, s igaz ugyan, hogy rendszeresen vannak sikeres pályázataink, az idén azonban különösen nehezen érkeztek meg a támogatások: az egyik legjelentősebb, a Bethlen Gábor Alap idei évre szóló támogatása konkrétan csak a mai napon landolt a számlánkon. Kelet-Európában a laposföld-hívőkkel még illik vitába szállni, az viszont széleskörűen elfogadott tény lett, hogy a művészek nem esznek, nem isznak, nincsenek gyerekeik, és ruhára sem kell költeniük, de a nyomdai előkészítés még itt sincs ingyen, a nyomdászok pedig mindig is szerették gyorsan benyújtani a számláikat.
Természetesen minden támogatónknak (Vajdaság Tartomány Kormányának, a Magyar Nemzeti Tanácsnak, a már említett BGA-nak, a Nemzeti Kulturális Alapnak, a Petőfi Irodalmi Ügynökségnek, Újvidék városnak, és a Szerb Köztársaság Kulturális Minisztériumának is köszönjük az idei támogatásokat, mert az egyre totalitáriusabb méreteket öltő digitalizáció és egyre virtuálisabb létezésünk ellenére továbbra is hiszünk a nyomtatott könyv jövőjében és értékteremtő erejében, s Szerb Antalhoz hasonlóan mi is biztosak vagyunk abban, hogy a minket tanulmányozó földönkívüliek az összes gyarlóságunkat képesek megérteni, de azt továbbra sem tudják felfogni, miért vagyunk képesek még mindig órák hosszáig nézegetni nemcsak a mobiljainkat, hanem az összepréselt és egybekötött papírlapokat is.
A mondás úgy tartja, könyvek hibák nélkül csak Sztálin idejében léteztek, s mi ugyan nem sírjuk vissza a sztálini időket, de továbbra is folyamatosak vitázunk a közbeszerzéseket elnyerő nyomdákkal, mert szinte lehetetlen megértetni velük, hogy mi nem tucatárut akarunk venni, hanem műtárgyakat szeretnénk az értő olvasóink asztalára tenni, amelyek nem csak tartalmukban, hanem külalakjukban is igényesek, hiszen szerzőink évekig, mi pedig hosszú hónapokig dolgozunk egy-egy könyv részletein, a tökéletes végeredmény érdekében.
Rosszul érintett bennünket az is, hogy érzésünk szerint a magyar könyvkiadás mostohagyermekeivé váltunk, hiszen a Magyar Könyvkiadók és Könyvterjesztők Egyesülete immár számunkra is piaci áron kínálja fel a megmutatkozási lehetőségeket, így az esemény megszervezése óta, az idén először nem vettünk részt a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, hiszen a magyarországi kiadókkal ellentétben, nekünk nemcsak a busás standbérletet, de az utazás és ott-tartózkodás költségeit is fedeznünk kell, s évek óta sajnos süket fülekre találunk, amikor próbáljuk hangsúlyozni, számunkra sokkal inkább szimbolikus, mintsem üzleti szempontból fontos a magyarországi jelenlét. A könyvhétre viszont csak azért is elmentünk, s megbízható magyarországi terjesztő nélkül, nem csak a megjelenésünk szervezését, de a könyvárusítást is mi magunk bonyolítottuk.
Persze nem akarunk csak panaszkodni, hiszen kiadványaink és szerzőink eredményei számunkra is kiemelt fontosságúak:
Bordás Győző, volt igazgatónk, aki az idén 75. születésnapját ünnepli Herceg János-, Brenner János kollégánk Bazsalikom-díjas, Losoncz Márk szerzőnk pedig a Magyar Filozófiai Társaság Nívódíját nyerte el. Antalovics Péter a Horváth Péter-ösztöndíj tíz jelöltje közé került, két szerzőnk, Bicskei Gabriella és Bíró Tímea pedig az NKA alkotói ösztöndíjában részesült, Bencsik Orsolya Énekes Krisztina rongyikái című kötetével pedig elnyertük a Legszebb magyar könyv díjat Vajdaságban.
Különösen büszkék vagyunk arra is, hogy az idei évben mindkét Híd-díjas könyv nálunk jelent meg, a Forum Képzőművészeti Díjas Sagmaister Peity Laura pedig már több könyvünket is illusztrálta, s reméljük, Sóti-Szobonya Emőkével is lesznek közös projektjeink.
Szívből gratulálunk mindannyiuknak!
Végezetül szólnom kell arról is, hogy az év végére sikerült azt is elérnünk, hogy a magyarországi Könyvtárellátó weboldalán keresztül immár minden könyvünk Magyarországon is beszerezhető. A szótáríró csapatunk a magyar–szerb középszótár kéziratának a végéhez ért, természetesen a szerkesztői munka még hátravan, de elindítottuk a szerb–magyar szótár elektronikus változatát, és hamarosan az asztalra tesszük Andrić Edit Magyar–szerb frazémaszótárát is, kulturális központunk pedig az építkezési engedély birtokában már csak arra vár, hogy a beruházás a jövő év derekán elkezdődhessen.
Mindezek reményében kívánok Önöknek és a Kiadó összes munkatársának békés, boldog új évet, tartalmas alkotást, és minél több olvasmányt!
* Elhangzott december 27-én, a Híd Irodalmi Díj, a Forum Képzőművészeti Díj és a Vajdasági Magyar Művészeti Díj átadóján, amely egyben a Forum Könyvkiadó Intézet évzáró eseménye is volt.
Nyitókép: Ótos András
