A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Elnöksége a 2024. évi Aranyplakett kitüntetést posztumusz ítélte oda. Az elismerést egy olyan személy nagyságának ajánlja, a díjjal egy olyan nagy ember életműve előtt tiszteleg, aki ösztönösen tudta, tanította, hogy a közösség- és nemzetszolgálat jegyében való közös cselekvés lehet egyedül a mindennapok iránytűje, hogy nem futhatunk el a ránk szabott küldetés elől, hogy vitorlánk lehet mindez. A díj azt a nemzet- és a térség szőttesét alakító életutat ismeri el, amely a rendíthetetlenséget és az ezzel járó felelősséget, a mértéket és mértékletességet, az éleslátást és büszkeséget, közösségi erőt és jövőrajzolást jelenti és állítja elénk – magyar utat: vajdasági magyar utat, Kárpát-medencei magyar utat – örökül!
A kitüntetés azt az embert próbáló küldetést ismeri el, amelynek vezérlő csillaga a vajdasági és a Kárpát-medencei magyar közösség történetének következő fejezetében való hit: a közösség jövőjének biztonságba helyezése akként, hogy annak révén az összefogás és az összekapaszkodás megannyi építménye testesüljön, amely – bármerre is tekintsünk – újra- és újjárajzol szülőföldet, térséget, nemzetet, utcácskát, templomot, közösségi házat, intézményrendszert benne magyar szóval, magyar világgal, magyar jövővel.
Egy ember csak akkor él igazán, ha életével, tetteivel a közösség javát szolgálja, soha szem elől nem tévesztve, mintegy vezérfonalként követve az őseink által ránk örökül hagyott mindennemű örökséget, felelősséggel viseltetve a következő nemzedék iránt, tanúbizonyságot téve a múlt–jelen–jövő elválaszthatatlanságáról, szentül hinni a magasabb rendű célokban és a Gondviselésben.
Közélet, közösségi élet, megmaradás – mint az idő síkjára rajzolt, mértani pontosságú ábra, mely műremekké magasodik. Intő, útmutató, -jelölő, bátorító, ösztönző. Ekként élte mindennapjait, szüntelenül fáradozva azon, hogy a mások számára talán túlzónak, magasröptűnek, elrugaszkodottnak, kockázatosnak, sőt olykor egyenesen lehetetlennek bélyegzett dolgok lassan, megfontoltan gondolatokból tettekké, szavakból valósággá váljanak. Nagysága többek között ebben keresendő. Szókimondó megfontoltság, bátor felelősség, céltudatos türelem, éleslátó higgadtság, harcias békesség. A kivételes adottság, hogy képes volt egyként, egységes célként, egészként látni a magyar jövőt, benne felismerni a részcélokat, feladatokat, az oda vezető út sarkalatos pontjait, megállóit, lépéseit.
Pásztor István (1956-2023), fotó: Ótos András
A néplélek, a vidék, a közeg, a közösség tűpontos ismerete tette egy-egy döntés, kimondott szó, cselekedet időzítésének mesterévé. Vallotta, gyakorolta a bölcsességet, miszerint a kimondott szónak súlya van, aki ismerte, hallgatta, érezhette, egyetlen szó sem vész a szürke, ködös ismeretlenbe, minden szava mögött valós tartalom, valóságos, belátható távlat lebeg.
A kivételes adottság, hogy képes volt egyként, egységes célként, egészként látni a magyar jövőt, benne felismerni a részcélokat, feladatokat, az oda vezető út sarkalatos pontjait, megállóit, lépéseit
Fáradhatatlan munkájából adódó tapasztalatának köszönhetően látta, az emberség, a megbízhatóság, az egyenes beszéd a legjobb építőanyag, egekbe nyúló tornyú várak, hidak építhetők belőle, melyeknek a rendíthetetlen hit biztosít alapot. Mindannyiunk számára helyet biztosító várakat, valós erődöket épített kultúrának, gazdaságnak, hidakat nemzetek, országok közé, nagyokat, széleseket olyan utak közé, amelyek sokáig összeköthetetlennek tűntek.
Egy ember csak akkor él igazán, ha életével, tetteivel a közösség javát szolgálja, soha szem elől nem tévesztve, mintegy vezérfonalként követve az őseink által ránk örökül hagyott mindennemű örökséget, felelősséggel viseltetve a következő nemzedék iránt, tanúbizonyságot téve a múlt–jelen–jövő elválaszthatatlanságáról, szentül hinni a magasabb rendű célokban és a Gondviselésben.
Aztán megnyugodva Teremtője hívásában, elment a csillagok útján. Hirtelen egy lett a múlt nagyjai, az ősök közül, kiknek hagyatékát továbbvinni közösségi, nemzeti kötelességünk. Az űr, amit maga után hagyott, sötéten, üresen tátong azóta is. Akkor leszünk méltók Pásztor István örökségéhez, ha ezt az űrt a tőle tanult szókimondó megfontoltsággal, bátor felelősséggel, céltudatos türelemmel, éleslátó higgadtsággal, harcias békességgel tudjuk betölteni. Elejtett kardját felemelni, újabb győzelmekre, diadalokra vinni. Együtt. Közösségként. Magyarként. A jövőnkért.
A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Elnöksége nevében
Szerda Balázs és Sutus Áron
Nyitókép: A Magyar Szó 75. születésnapi ünnepségén
