„Ahol a nép még kiskorú, ott a spontán fejlődés útjában álló kezdeti nehézségek oly nagyok, hogy ritkán lehet válogatni a leküzdésükre alkalmas eszközök között; s egy olyan uralkodó, akit a jobbítás szelleme vezet, jogosult bármilyen eszközt igénybe venni, ha ezzel egyébként esetleg elérhetetlen célt tud megvalósítani. Barbárokkal szemben a zsarnokság jogosult kormányzási forma, ha a cél viszonyaik jobbá tétele, s az eszközök bizonyítottan e cél elérését szolgálják. A szabadság mint alapelv nem alkalmazható annál az időpontnál korábbi állapotokra, mikortól az emberiség képessé vált rá, hogy szabad és egyenlő viták révén tökéletesedjen” – olvasom John Stuart Mill A szabadságról c. politikafilozófiai alapművében.
Vagyis az Igazságosság általunk létrehozott hasznossági szabályai nevében bárkit megbüntethetünk, sőt ki is iktathatunk az életből, akár részt vett, akár nem eme szabályok megalkotásában. Ezzel a „filozófiai” elvvel bármikor bármilyen politikai indíttatású erőszakot meg lehet magyarázni úgy, hogy az erőszaktevő erkölcsi integritása csöppet se sérüljön. Nem pusztán zsarnoki, hanem annál több: hódításra alkalmas alapeszme, mely egyébként jól beilleszthető bármely politikai ideológiába, és alapjában véve évszázadokkal, ha nem évezredekkel régebbi, mint a liberalizmus, s amely eszméhez természetesen a 21. század is igazodik, csak legtöbbször kevésbé őszintén, mint a szabadelvűség 19. századi utilitarista atyamestere.
Az egykori szélsőbalosból lett zöld-”fülű” párti német Joschka Fischer, aki tevőlegesen is részt vett utcai cselekményekben a németországi baloldali terrorakciók idején, például így jellemezte volt társai és önmaga ifjúkori politikai fanatizmusát – amit legfeljebb a fiatalok radikális ideológiák iránti gyakori kizárólagos hite magyaráz a társadalmi képmutatással szemben.
„Emlékszem egy beszélgetésre, amikor a bélcsavarásról volt szó. A Vietkong egy falusi vezető hasát felvágta, a beleit kitépték és felfüggesztették… Keserű vita volt a forradalmi terrorról egy humanista frakcióval, amely szerint ilyet nem lehet csinálni…de a politizáltabbak – akik közé magam is tartoztam –, igent mondtak. Igaz, hogy embertelen, de ha az ügyet szolgálja, akkor rendben van a dolog.” (Idézi Lovas István: „Liberális” kiütések, Kairosz Kiadó, Bp., 2001., 90.)
De hát már a Varázshegyen arról prédikált a fiatal Lukács György eszmei alteregója, Naphta, a saját humanista liberalizmusát is félreértő Settembrininek, hogy a terror a huszadik század üdvözítő eszméje lesz. Azóta, de ha úgy tetszik, már azt megelőzően, a liberalizmus jó néhányszor levetkezte finom pókhálóruháját, és majdnem teljesen pőrén megvillantotta hamisítatlan birodalmi bájait, amit ideológusai újabb időkben olykor őszintén ki is mondanak, mint tette ez pár évvel ezelőtt William Kristol amerikai neokonzervatív politikai „szagértő”, a hasznosság elvével azonosítva a saját magunk igazságának kizárólagos farizeus morálját. „Néha politikai vagy gazdasági nyomást kell gyakorolnunk. Ritkán alkalmazunk, és ritkán kellene katonai erőt alkalmaznunk. De a végső célunk – miután megőriztük és biztosítottuk saját szabadságunkat – bizonyára az, hogy a szabadság ereje legyünk a világban. Ez pedig azt jelenti, hogy a nem szabad rezsimeket szabad vagy szabadabb rezsimekre kell cserélni. Ez rendszerváltást jelent, néha fokozatosan, néha pedig – ahogy a világban szokott – hirtelen.” (Militarist Monitor, 2018. december 20., idézi Lóránt Károly, MH online, 2023. szeptember 29.)
Korábbi korok nem leplezték céljaikat ennyire fennkölt és egyetemes eszmékkel. Machiavelli – leleplezve a képmutatást – még nyíltan beszélt a hatalom tényleges természetéről és technikájáról.
Kései hipokrita tanítványai azonban nem pusztán az erőszak szerepét ismerik el a történelemben, amit legfeljebb a mindenkori széplelkek tagadnak, nem csupán szégyenlősen igazolják a bűnt, hanem egyenesen szentté avatják, ha azt a saját céljaikért, eszmetársaik, politikai és gazdasági érdekkörük győzelemre viteléért alkalmazzák. Hiszen, hogy mi a szabad vagy a szabadabb kritériuma, az merőben érdekorientált, és nem sokban különbözik az erősebb kutya erkölcsi és jogi helyzeténél, neoliberalizmuson innen és túl.
Mert kik mondják meg, hogy – Stuart Mill szavaival – melyik az az időpont, amelyet követően az emberiség képes szabad és egyenlő viták során tökéletesedni? A magyar nyelvben szerencsére még megvan a rájuk illő kifejezés, persze Stuart Mill azt aligha ismerhette.
Hogy kik is? Hát a tökéletlenek.
