Több mint húsz évvel ezelőtt, 2000 augusztusában, napilapunk, a Magyar Szó, a magyar államiság és Szent István királyunk megkoronázásának 1000. évfordulója alkalmából ünnepi melléklettel ajándékozta meg hűséges olvasóit. Őrzöm azt a Magyar Millennium 1000–2000 című, számomra emlékezetes, rendkívül jelentős, magas színvonalú ünnepi mellékletet. Őrzöm, nemcsak azért, mert egy rendhagyó, érdembeli írásokat tartalmazó, szerény kiadványról van szó, hanem azért is, mert már akkor, amikor először vettem kezembe a mellékletet, és olvastam el nem titkolt meghatódottsággal a benne lévő szövegeket, úgy éreztem, hogy azokat egy egyszerű kis kiadványban meg kell/kellene jelentetni.
És most is, több mint húsz év után, őszinte meggyőződéssel állítom, hangsúlyozom, hogy nagy szükség lenne arra, hogy az egymást követő nemzedékek érdemben ismerjék meg múltunkat, nemzetünk több mint ezeréves létét, csodálatos felemelkedését, megtartó erejét. Az, amit esetleg múltjukkal kapcsolatban megtanulnak, nem elegendő ahhoz, hogy azt az örökséget, azt a sziklaszilárd, meg nem alkuvó elhivatottságot, amellyel elődeink őrizték, éltették pusztító viharaiban is, hősi helytállásukkal őrizték, éltették nemzetünket, felismerjék és magukévá tegyék.
Semjén Zsolt, a magyar kormány miniszterelnök-helyettese Földön és égen című kisformátú kiadványában írja: „Mi magyarok hiszünk a magyar történelem kontinuitásában, az örök magyarságban, hogy Szent István, Mátyás, Széchenyi, Pázmány, Arany János és Bartók örökségét, a történelmünket, a kultúránkat, a nyelvünket, az észjárásunkat tovább adjuk fiainknak. Mert a magyar megmaradás a Duna–Tisza táján 1100 éves küldetés.”
S én ennek a küldetésnek a kisugárzását, meghatározó erejét éreztem, és érzem most is, amikor újraolvasom az említett mellékletben megjelent írásokat. Tudom, hogy most az lenne a „feladatom”, hogy idézetekkel igazoljam a küldetés szavunkkal kapcsolatos állításomat. Úgy érzem, hogy erre nemigen lenne lehetőségem egy ilyen rövid lélegzetű írásban. Azonban van valami, amit egyszerűen nem tudok elhallgatni. Ugyanis az említett mellékletben a következő néhány sor is helyet kapott az Ezer éves magyar parlamentarizmus című írásban: „Tudni kell, Európa a kezdetektől fogva bizalmatlan, sőt ellenségesen viszonyult a magyarokhoz. A honfoglalást követő másfél évszázad alatt harminc hadjáratot szervezett a magyarság ellen. A „pápaság kardjának” célja megegyezett azzal, amit a magyarok bejövetele előtt csaknem száz évvel Nagy Károly frank uralkodó tűzött ki a medencében élő avarok ellen, a megsemmisítés”.
Elgondolkoztató, hogy a magyarok iránti ellenséges magatartás a mögöttünk maradt évszázadok alatt, és utána sem igen változott. Újra Semjén Zsoltot, a magyar kormány miniszterelnök-helyettesét idézem: „Botrány, amikor nekünk, magyaroknak azt kell hallgatnunk, hogy mi pár évvel ezelőtt Európához csatlakoztunk, mert hol lennénk ezeregyszáz éve – vagy ki tudja mióta –, ha nem Európában? És megfordítva, hol lenne ez az Európa, ha mi nem lettünk volna Szent István óta minden szellemi gyökerünkkel egy évezrede ebben az Európában? Mert mi véreztünk pajzsként védve ezt az Európát a tatárral szemben, a törökkel szemben, és hogy diplomatikusan fogalmazzak, a keleti pogányság más formációjával szemben ezer éven keresztül. És ezért van, hogy nekünk nem a cselédlépcsőn kell bekullognunk ebbe az Európai Unióba és ott szegény rokonként meghúzni magunkat, hanem történelmi munkánk révén kiérdemelt helyünket kell méltósággal elfoglalni.”
Nem vitás, hogy az ezeréves magyar nemzet keresztény. Az említett, emlékezetes mellékletben megjelent – érdembeli, minden tekintetben figyelemre méltó – tanulmányok a maguk módján, azt az örökséget fogalmazták meg, amelyet István királynak értékteremtő munkássága határozott meg. És amely nemcsak megteremtette a magyar államiság, államiságunk keresztény jellegét, hanem egy olyan magas minőségi szintre emelte, amelyre méltán büszke a nemzet, nemzetünk.
S még egyszer hangsúlyozni szeretném: szükség lenne arra, ha napilapunk, a Magyar Szó, egy szerény kiadvány formájában megajándékozná a melléklettel hűséges olvasóit. A melléklettel, amely nemcsak csodálatos múltunkat őrzi, hanem jövőnket is meghatározza.
S befejezésként illő tisztelettel felsorolom azoknak a nevét, akiknek a tanulmányai az emlékezetes ünnepi mellékletben megjelentek: Ágoston Mihály, D. Csehák Kálmán, Kalapis Zoltán, Burány Nándor, mgr. Ózer Ágnes, dr. Szalma József, Horváth András, Szabó Judit, Pejin Attila, mgr. Pál Tibor, dr. Jung Károly, Ricz Péter és Németh István.
