Megesik, hogy az öregember elesik – tartják a Bácskában. És most azt olvasom, hogy az amerikai elnök eldőlt a biciklijével. Csak úgy. A kísérete és a testőrei jelenlétében. Állítólag a pertli a bűnös. De az is lehet, csupán arról van szó, hogy más akar ülni a nyeregben.
Nagyanyám hatvanéves korában tanult meg biciklizni, hogy azon járhasson a templomba. Feltűnő jelenség volt, amikor ünnepi viseletben kissé bizonytalanul ugyan, de végighajtott a Tullabarán. Nem volt az egészben semmi hiba, csak a leszállás okozott gondot, nagyanyám ugyanis elfelejtette, hogyan kell lassítani. De ezt is megoldotta: halálmegvető bátorsággal levetette magát az út melletti gyöpre, aztán elégedetten nézett körül, miközben leporolta a ruháját: „No, ezt csináljátok utánam!"
Nem valószínű, hogy a Fehér Háznak a gyarmati és félgyarmati státusú népek és kisebbségi népcsoportok sajtóját figyelő alosztályán felfigyelnek jelen írásomra. De hátha mégis! Ebben bízva, enyhén ironikus stílusom ellenére, teljes tisztelettel javaslom Elnök Úr szíves figyelmébe az én haló poraiban is tisztelt, vakmerő öreganyám példáját: ne várja meg, míg eldől.
Ugorjon!
