Amikor 1996-ban, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség kezdeményezése útjára indította a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozóját, sokan úgy gondolták, hogy korai volt a kezdeményezés, és hogy a délszláv etnikai háború következményei még nagyon is meghatározzák a vajdasági magyarság mindennapjait. S egy ilyen találkozóra igazán nincs szükség.
Azonban, a Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség Elnöksége, Dudás Károly elnökkel az élén, kitartott döntése, kezdeményezése mellett, és Csantavéren sor került, kerülhetett, színjátszóink első találkozójára. Meg kell itt mindjárt mondani, hogy az az első találkozó csalódást okozott, és nem kis mértékben igazolta a kezdeményezés bírálóit. A szövetség azonban következetes marad kezdeményezésével kapcsolatban, és így 1997-ben megtartották a második találkozót, amelynek házigazdája Torontáloroszi volt.
S ott, Torontáloroszin valami nagyon szép dolog történt. Ugyanis a színháztermet zsúfolásig megtöltött közönség egyszerűen ünneppé, bensőséges, felejthetetlen ünneppé avatta a találkozót. S a szövetség kezdeményezése a találkozó, abban a válságos, letaglózó időszakban elindult, nem túlzok, amikor azt állítom, hogy diadalmas útjára (mint a találkozó zsűrijének a tagja, kísértem mintegy tizenöt éven át a találkozót).
Szükségem volt erre a hosszabb lélegzetű bevezetőre, mivel a sors úgy „rendelkezett”, hogy a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók 25. jubileumára is egy válságos, minden tekintetben letaglózó időszakban kerüljön sor. Ugyanis a koronavírus, amely ugye „megtisztelt” bennünket, és megfosztotta az emberiséget a mindennapok örömétől, szépségétől, puszta életünket is veszélyezteti és nem „engedélyezi” meg az olyan rendezvények megtartását, amelyeken a nézők is részt vesznek, részt vehetnének. Emiatt, az említett találkozót, amelyet a mögöttünk maradt esztendőben kellett volna megtartani, csak most, pontosabban: a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók 25. jubileumi találkozóját október 15-e és 22-e között, a bánsági kis faluban, Szajánban tartják meg.
Igen. A bánsági szórványvilág egyik csodálatos kis gyöngyszeme, az alig 1200 lakosú település, látja majd vendégül a vajdasági magyar színjátszó társulatokat. S hangsúlyoznom kell, egy olyan bánsági településről van szó, ahol már több mint 100 évvel ezelőtt, 1903-ban működött a 150 tagú Gazdakör, ahol 1912-ben jött létre a Katolikus Ifjúsági Egyesület, amelynek színjátszói, közösen a Gazdakör fiataljaival, számos színpadi művet mutattak be. Mélyről táplálkoznak ott a színjátszás gyökerei, nagyon mélyről. És voltak, és vannak, akik nem engedik meg, hogy a színjátszás gyökerei kiszáradjanak. S említem Nagy Antal nevét, aki hosszú évtizedeken át igyekezett a szajáni színjátszás erőteljes kibontakozásában érdemben részt venni, azt szolgálni. Lábadi Tibort, a pedagógust, aki sikeres rendezéseivel őrizte a szajáni színjátszás folyamatosságát. Napjainkban Nagy Aleksz (Nagy Antal unokája) az, akitől nemcsak a szajáni, hanem a vajdasági magyar színjátszás is sokat vár. Ugyanis, a fiatal rendezőt színpadra álmodott előadásainak a színvonala, amatőr rendezőink legjobbjai közé emelte.
S nem furcsa. Akkor is, mintegy 30 évvel ezelőtt, színjátszó társulataink voltak azok, akik a szövetség segítségével, a találkozóknak köszönhetően, együtt lélegezve a közönségükkel igyekeztek elfelejteni a mögöttük maradt nehéz, a kilátástalanságot hordozó napokat, az akkori háború fájdalmas pillanatait. S ugyanaz köszönt ránk most is. A különbség csak az, hogy ezúttal egy láthatatlan ellenség kegyetlenségével kell szembesülnünk.
S azok a színtársulatok, amelyek, néhány nap múlva megjelennek majd az embermelegségű bánsági kis település színpadán, és nem ijedve meg attól a láthatatlan ellenségtől, visszaadják a nézőknek az arcukról ellopott mosolyt, a szívükből kitépett életörömöt. Engedtessék meg nekem, hogy itt, most felsoroljam azokat a társulatokat, amelyeket a közönség iránti végtelen tiszteletet elhivatottság kísér fel a színpadra, a szajáni színpadra: a kupuszinai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, Sturcz József színjátszó csoportja, a bácsfeketehegyi Feketics Művelődési Egyesület Soma Színtársulata, a nagybecskereki Madách Amatőr Színház, a topolyai Mara Amatőr Színház, a nagykikindai Egység Művelődési Egyesület József Attila Színjátszó Csoport, a szenttamási Vajdasági Népek és Nemzetiségek Hagyományápoló Klubja, a Liliomfi színjátszó csoport, a bezdáni Petőfi Sándor Művelődési Egyesület színjátszói csoportja, a temerini Szirmai Károly Magyar Művelődési Egyesület „Jáccunk” truppja, a tóbai Petőfi Sándor Művelődési Egyesület színjátszó csoportja, a palicsi Színjátszó Grund és a magyarkanizsai Értelmi és testi fogyatékosok érdekeit védő és segítő Együtt veled – értük egyesület, Mázlisták színjátszói.
És igaz, bensőséges ünnep köszönti majd a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók 25. jubileumi találkozóját. Azt a találkozót, amely nemcsak a szórakozást hozza magával, hanem mindenekelőtt azt az erőt, akarást, amely itt a déli végeken, nemzettöredékünket, az itt élő magyarságot, eggyé kovácsolja.
