Kissé megkésve, így utólag igyekszem, nemcsak a magam, hanem egy lassan elköszönő nemzedék még emlékező honfitársai nevében is, őszinte, igaz tisztelettel köszönteni a város, Szabadka művelődési életének, egyik nagy múltú, közösségösszetartó, éltető intézményét, a Népkört! És egyúttal nemcsak ezt a mai Népkört, hanem azt a másikat is, amely Trianon „áldásos” időszakában a délvidéki magyarság sziklaszilárd szellemi világítótornya volt a szó igazi értelmében. Mert az volt, és ezt kétségbe vonni egyszerűen nem lehet és nem is szabad. Igyekszem is mindjárt állításomat igazolni és néhány sort idézek, színházművészetünk legendás alakjának, Garay Bélának A kulisszák világában című kisformátú, önéletrajzi kiadványából: „1924 elején jelent meg pécsi lakásomon két szabadkai ismerősöm: dr. Strelitzky Dénes és Nojcsek Géza, a Népkör elnöke. Elmondták, hogy rövidesen felépül a Népkör új nagyterme és az a szándékuk, hogy ott – miután hivatásos magyar színházat a királyi uralom nem engedélyez – állandóan színielőadásokat rendezzenek. A magyarság „nem hivatalos” színházának vezetésére engem, mint szabadkai születésűt, szemeltek ki, akinek hazatérése ellen a hatóság sem emelhet kifogást. És, Garay Béla, a mi Béla bácsink, 1924. június 1-jén, családjával együtt hazaköltözött szülővárosába, Szabadkára.
S Béla bácsi nem pihent. Azonnal munkához látott. A társulatépítés volt az első feladata. És a kiváló színjátszókból nagyon hamar összeállt a társulat. S kezdődhettek az előadások, amelyeknek minden tekintetben mozgósító szerepük is volt. Ugyanis a Népkör társulata nemcsak vendégszereplésével igyekezett az elhallgatott színjátszó társulatokat színpadra szólítani, hanem ezeréves nyelvünk felragyogásával, üzenetet küldött a déli végeken élő, meghasonlott, megfélemlített magukra maradt kis magyar közösségeknek, hogy ébredjenek fel letaglózott állapotukból, hogy szabaduljanak meg a rájuk súlyosodó kilátástalanságtól és sorakozzanak fel azok közé, akik a létüket védik és szülőföldükön való megmaradásukért harcolnak a maguk módján, igazi elhivatottsággal.
A társulatépítés alapját, Garay Béla érkezése előtt, már néhány igen tehetséges színjátszó képezte. Többek között ott volt Balázs Janka és Raczkó Ilus, színjátszásunk két legendás alakja is. Ezúttal mindenképpen szeretném megemlíteni Raczkó Ilust, hogy az ő példáján keresztül érzékeljük, hogy mit jelentett számára (s az akkori színjátszók számára) a Népkör.
Ugyanis, Raczkó Ilust, aki 1903. május 5-én született Szabadkán, 1928. június 16-án, a következőket nyilatkozta: „Kezemben az okirat, amelyet Rózsahegyi Kálmántól, A Nemzeti Színház nagynevű művészétől, magán-színiiskolájának igazgatójától kaptam 1928. június 16-án. Ekkor volt a vizsgaelőadás, amelyen szólót énekeltem. A Marica grófnő belépőjét, valamint egy kettőst adunk elő Pleszkovits Szilárddal, a szintén szabadkai születésű növendékkel. A vizsga sikerült. A mester, az akkor már galambősz Rózsahegyi Kálmán kedves, biztató jókívánságaival és nagy reménységgel tértem vissza szülővárosomba. És újra a Népkör együttesének lettem tagja!” Hogy miért idéztem most Raczkó Ilust? Azért, mert a sikeres vizsgaúton ott, a magyar fővárosban, az ismert budapesti nagy színházak illetékesei egymás után gratuláltak Raczkó Ilusnak és azonnali szerződést kínáltak fel a fiatal művésznőnek, nagy jövőt jósolva neki! Raczkó Ilus szerényen meghallgatta és megköszönte a mindenképpen rendhagyó felajánlásokat és csendesen csak annyit mondott: Ne haragudjanak, de ott szülővárosában, Szabadkán várják őt. Neki a Népkörben a helye! Mindenképpen el kellett ezt mondanom, mert a felnövő nemzedéknek is tudniuk kell (kellene), hogy Raczkó Ilushoz hasonlóan, a Népkör akkori legendás társulatának többi tagja is: Pataki László, Sántha Sándor, Németh Rudi, Kunyi Mihály, Balázs Janka, Bújdosó Rózsa, Pálfi Margit, Mamuzsich István, Járai Ferenc és ha kihagytam bárkit is, az az én hibám. Felsoroltam ezeket a neveket, felsoroltam mélységes tisztelettel, mert ők voltak azok, akik a Népkör magasba emelt zászlajával járták a Vajdaság, a Drávaszög kicsiny falvait. Járták és vitték magukkal a reményt, a megtartó erőt, a holnapba vetett hitet. S a Népkör társulata éppen úgy mint Garay Béla, ott volt mindenhol, ahol szükség volt rájuk. S megint egy kis példával hozakodok elő. Őszintén bevallom, hogy már nem tudom, hogy mikor, milyen darabbal jártak szülőfalumban, Hercegszőlősön (a Drávaszögben). Csaknem 80 év után csak egy kis eseményt őriz képzeletem. Ugyanis Hercegszőlős, a reformáció egykori fellegvára (1576. augusztus 16-án és 17-én 40 református prédikátor részvételével ebben a helyiségben tartották meg ezt a zsinatot, amely olyan egyházi törvényeket, jogszabályokat hozott meg, amelyek meghatározták a baranyai református magyarság hitelét és erkölcsi magatartását!) várta és fogadta akkor a Népkör társulatát.
S ezt a fogadást őrzi az emlékezetem. Tizenegy éves voltam akkor. Pajtásaimmal ott lábatlankodtunk a falu vasútállomásán, a vendégeket váró küldöttség körül. Aztán megérkezett a vonat. A szerelvény nem indult mindjárt tovább, mivel egy vagont le kellett kapcsolni. A mozdony mellékvágányra tolta és ezután a szerelvény már indult is tovább. Az az egy vagon maradt ott a síneken. S abban az egy vagonban voltak a díszletek, a kosztümök és a kellékek. Erre emlékszem és most is, mintegy 80 év után csak mélységes tisztelettel hajolok meg a Népkör előtt.
Szinte hihetetlennek tűnik, hogy azokban a válságos években a Népkör előadásai a maguk teljességében (díszlet, kosztümök, kellékek) kerültek a közönség elé. S ez történt, mintegy 80 évvel ezelőtt, Hercegszőlősön, a Drávaszögben.
Azonban a Népkör társulata mellett Garay Béla is jelen volt a Drávaszögben. Vörösmartra látogatott el nem egy alkalommal. Vörösmart 1841-től mezőváros volt. A későbbiek során a Drávaszög központjaként tartották számon. A műkedvelő színjátszás fénykora a 40-es években köszöntött rá az ott élő közösségre. Berger Ottó nevéhez kötődik a színjátszás erőteljes kibontakozása, és itt mindjárt meg kell említeni azt a szoros barátságot, amely Garay Bélához fűzte. Garay Béla tanácsaival, személyes jelenlétével sokat segített Berger Ottónak.
Még néhány sort idézek Garay Béla A kulisszák világában című kiadványából: „A Népkör tevékenysége nagymértékben hozzájárult a jugoszláviai magyarság önálló szellemi életének kialakulásához és megszilárdulásához. Példát mutattunk a vidéki amatőr színházaknak és a műkedvelő együtteseknek is a műsor összeállításában. S a földművesek, a munkás- és iparos ifjak, a szerény kishivatalnokok mellett megjelentek a színpadon a tanítók, ügyvédek, orvosok is. Társadalmi fokozatokat egyenlített ki a műkedvelés.”
A szabadkai Népkör mindannyiunké volt azokban a vészterhes esztendőkben. Mindannyiunké itt a déli végeken. S az az erkölcsi erő, akarat, amely számunkra a megmaradás, a talpon maradás útját mutatta, az a város, amely azt a szellemi világítótornyot éltette, egy nemzettöredék létét őrizte, védte. És megvédte!
S nem szabad elfelejteni azt a Népkört, amely egy kis nemzettöredék hősi helytállásának, együtt lélegzésének csodálatos jelképe marad számunkra.
