BÖLCS MEGFOGALMAZÁSOKNAK az ember kamaszkorában örül a legjobban, mert úgy érzi, e hasznos útravalóval a tarsolyában, kellőképpen felfegyverkezve, komoly eséllyel kezdhet hozzá a reá váró feladatok elvégzéséhez. Ezek a tetszetős, aforizmaszerű feljegyzések azonban inkább csak olvasáskor fejtik ki élénk és biztató hatásukat, aztán eléggé gyorsan meg is feledkezünk róluk, s csak jóval később, hosszú évtizedek múltán kanyarodunk vissza hozzájuk. Utólag persze igazolhatjuk igazságtartalmukat, de ez sovány vigasz. Magunk már nem igazán tudunk mit kezdeni velük, a fiatalok viszont nem érnek rá ilyesmikkel foglalkozni, hiszen ez idő szerint éppen a most kibontakozó életükben kell helytállniuk. Erről báró Eötvös József tömören így fogalmaz: „Ifjabb korunkban többnyire a tapasztalás, később az erő hiányzik.”
Az 1871-ben elhunyt író, jogász és politikus hamvait halálának évfordulóján Ercsiben a minap helyezték vissza eredeti nyugvóhelyére, ez irányította rá ismét a közvélemény figyelmét. A maga korában regényei révén vált gyorsan népszerűvé (A karthauzi, amely 1838-ban jelent meg, majd később A falu jegyzője és a Magyarország 1514-ben), ő azonban úgy vélte, írásaival nem tetszeni, hanem használni szeretne. A közügyek iránti alázat végigkísérte egész pályáján, azt meg is határozta. Róla most csak annyit, hogy a Batthyány-kormány, majd az Andrássy-kormány vallás- és közoktatásügyi minisztere volt, aztán sorrendben a Magyar Tudományos Akadémia harmadik, a Kisfaludy Társaságnak pedig az első elnöke. Mellesleg Eötvös Ignác politikus fia, Eötvös Loránd fizikus apja. Pozsonyban tette le az ügyvédi vizsgát, az udvari kancelláriához került, majd egyidőben gyakran tartózkodott külföldön, beutazta Németországot, Svájcot, Hollandiát, Franciaországot és Angliát, ekkor új politikai ideológiákat és friss irodalmi ötleteket szívott magába. 1840-ben már az országgyűlésben mint felsőházi tag szerepelt, az ellenzék soraiban. Mély benyomást keltett műveltségével és szónoki képességével. Deák Ferenccel és Széchenyi Istvánnal a mérsékeltebb, békésebb irányvonalat képviselte. Az 1861-es, 1865-ös és 1867-es országgyűléseken Eötvös Deák Ferenc politikájának leghűségesebb követője, és ezt az irányt inkább vele azonosították.
ISMERŐSEI ÚGY TUDTÁK, Eötvösnek kora ifjúságától kezdve szokása volt kis zsebkönyvekbe írni a munka vagy séta közben támadt gondolatait és ötleteit, melyeket azután műveiben felhasznált. Eme feljegyzések egy részéből aztán, Gondolatok címmel, külön könyv szerkesztődött, amely 1883-ban jelent meg. Megfigyelésein, állításain ma is eltöprenghetünk, azok hasznosságán az idő nem csorbított. A mai rohanó világunkban hatványozottan jelentkező némely problémákra például már akkor figyelmeztetett, mondván: „Az emberek nagy része, a helyett, hogy jelen helyzetét tökéletesen élvezni vagy használni akarná, mindig a jövővel törődik s ahhoz készül.” Erről később még egy helyen szól: „Ki a mát csak arra használja, hogy a holnapról s tegnapról gondolkozzék, s kinek jelene csak emlékekből s reményekből áll, az soha megelégedve nem érezheti magát.” Ma jószerével toleranciának nevezzük azt, ami annak idején őt is foglalkoztatta: „Ki nem érez gyöngeséget magában, ki nem tudja, hogy hibái vannak? S mégis az életben hányszor nem vesszük számba mások gyengeségeit, hányszor nem tudjuk megbocsátani másokban azon hibákat, melyekre nézve magunk iránt engedékenyek vagyunk.” Más formában erre ismételten visszatér: „Az emberek nagy része azért szerencsétlen, mert nem magától, hanem másoktól kíván tökéletességet, és az emberi gyarlóságokat magán kívül senkinek sem bocsátja meg.”
báró figyelme rendkívül szerteágazó, közben olykor vigasztalna is: „Akár kedvez, akár üldöz a sors, mindig találunk valakit, ki nálunknál még kellemesebb vagy még szánandóbb helyzetben áll.” S persze, ő is megpróbál a boldogság nyomába eredni: „Minden ember saját boldogsága után fárad, de azt mindenki csak másban találhatja meg.” És mikor beszélhetünk a szív jó állapotáról? „A szív, mint mágnestű, csak akkor találja nyugalmát, ha olyan helyzetbe jutott, mely természetes hajlamainak megfelel. Az ember boldog lehet oly helyzetben, mely meggyőződésével, de soha nem olyanban, mely érzelmeivel ellentétben áll.”
HA ÚJRA LEHETNE KEZDENI AZ ÉLETET, már idejekorán tudnánk, hogy becsüljük jobban az akarat erejét, annak hiányában ugyanis a kiválónak hitt közéleti személy esetében „ész és jellem” nincs kellő arányban. S azon se csodálkoznánk, ha azt tapasztalnánk, hogy „az emberek nagyobb része inkább a vagyonnak, mint a lángésznek hódol”, hiszen pénz mindig és mindenkinek kell. És eligazító lehet ez a mondata is: „Ki az embereket valóban ismeri, az se egészen bízni, se végképp kétségbeesni nem fog senki felett.”
Zárásként álljon itt báró Eötvös Józseftől egy olyan idézet, amely nyilván saját magasztos szándékát is felfedi: „Életünk égő szövétnekhez hasonló, mely majd lassabban, majd sebesebben, de szüntelenül fogy. Boldog, ki midőn létének e mulandóságára gondol, azzal vigasztalhatja magát, hogy sokaknak világított.”
