Huszonöt évvel ezelőtt egy színházi esemény ideje alatt született meg az a remek ötlet, hogy az Újvidéki Színházban foglalkozni kellene a gyerekekkel és a fiatalokkal. A mindenkori színházigazgatóknak köszönhetően a Színes Szilánkok Diákszínpad nemcsak egy rövid ideig tartó projektum volt, hanem 25 éves folyamatos munkává nőtte ki magát.
– Ábrahám Irén örökifjú színésznő, valamint Klemm Márta magyartanárnő és Juhász Valéria tanítónő, a két vérbeli pedagógus,ők a diákszínpad megálmodói fogtak össze, akik nagyon értették a gyerekek nyelvét – mondta Figura Terézia vezető, akivel a jubileum örömének kapcsán beszélgettünk. – Az akkori színészek – Pásthy Mátyás, Szilágyi Nándor – azonnal bekapcsolódtak a munkába. Az akadémista generációmból mindannyian még az egyetemista évek alatt komolyan dolgoztunk a diákszínpadosokkal. Aztán jöttek rendezők, jöttek színészek Puskás Zoltántól kezdve, aki talán a legtöbbet rendezett diákszínpad-előadást. Kőrösi István, Crnkovity Gabriella, később Pongó Gábor, Német Attila... színészek és mások, azaz az Újvidéki Színházban dolgozók közül valamennyien foglalkoztak a gyerekekkel, illetve rendeztek előadást. Fontosnak tartottuk, hogy a színjátszók új emberekkel találkozzanak, tapasztalják más pedagógusok módszereit az enyémen kívül.
Figura Terézia (Fotó: Bozsoki László)
Utána ebbe a munkába be lettek vonva más pedagógusok, dramaturgok (Franyó Zsuzsa nagyon sokat segített), hazai és magyarországi koreográfusok (például a budapesti Gyenes Ildikó), balett-táncosok... A színészeken, rendezőkön kívül zenészek, zeneszerzők, korrepetitorok, dramaturgok, irodalmárok, a plakátjainkat tervező festők, grafikusok... Törekedtünk a művészet különböző területein munkálkodó embereket felkérni az együttműködésre, hogy minél többet tanuljanak tőlük a fiatalok. Műhelymunkákon például Gyarmati Katával drámákat elemeztek a gyerekek, vagy Bóbis László háromszoros sztepptánc világbajnok, aki a Folk and swing előadásunkat koreografálta, foglalkozott velük, Mirjana Drobac, a székvárosi Szerb Nemzeti Színház balerinája mozgáspróbákat tartott nekik. Volt zenekarunk is. Jankovics Andrea színésznő ötlete alapján a jó hallású és a jó hangú gyerekekkel karácsonyi dalokból álló CD-t adtunk ki. Nagyon szerteágazóan próbáltunk a fiatalokkal dolgozni, hogy minél több tapasztalattal tudjanak tovább állni, amikor már nem lesznek többé amatőr színészek.
Milyen céllal alakítottátok meg a diákszínpadot?
– Az újvidéki fiatalokat akartuk felkarolni a kilencvenes években. A csúnya időszakban, amikor mi sem tudtuk igazán, mi történik a fejünk fölött, mi lesz a jövőnk. A fiatalok még úgy sem tudták, hogyan alakul a sorsuk. A színházban nem volt pénz az előadásokra, emiatt nem lehetett igazán dolgozni, ennek ellenére akadtak művészetszerető emberek, akik istápolták a munkánkat, és ebbe nagyon fontos volt bevonni a fiatalokat. Mert nélkülük nem lesz jövő nemzedék, amely szereti a művészeteket, amely értő szemmel fog előadást nézni, tárlatra elmenni, vagy komolyzenei koncertet meghallgatni. Célunk volt a magyar fiatalokat „becsábítani” a színház épületébe, megtanítani arra, hogy a giccs helyett az igazi művészi értékeket tudják felismerni, megbecsülni, értékelni. Természetesen szándékunkban állt feltérképezni azt is, hogy mennyi magyar fiatal maradt a városban.
Elsősorban nem a színésznevelés volt és maradt a szándékunk, hanem hogy együtt tudjunk lélegezni a fiatalokkal, mert mi is megfiatalodtunk általuk, viszont sok érdekes és értékes dolgot tudtunk átadni nekik, amit ők egy nagy batyuban tovább tudtak vinni magukkal az életbe.
Az örömteli pillanatok közül mit emelnél ki?
– Azt szoktam mondani, hogy én önzően annyi jót kapok és raktározok el ezektől a gyerekektől, hogy aztán abból hónapokig tudok táplálkozni. Mindig nagyon remélem, hogy ők is ugyanilyen pozitív energiát tudnak elraktározni azokból a dolgokból, amelyeket együtt megélünk a próbafolyamatokban, előadáson, vendégszerepléseken. Kezdetektől fogva nekik nagyon fontos a dicséret. „Milyen jó voltál! Ezt remekül megcsináltad!” Csodálatos látni felcsillanó szemükből, a dicséret szárnyakat ad!
Az óbecsei Májusi Játékokon például három nagy díjat nyertünk. Egyik évben megnyertük az Aranykürt-, a másik évben az Ezüstkürt-, pár év után a Bronzkürt-díjat, továbbá a legjobb női főszereplő és a legjobb férfi mellékszereplő díját. A Vajdasági Amatőr Fesztiválon kétszer nyertük meg a legjobb rendezésnek járó díjat, háromszor nyertük meg a Bambach Róbert legjobb alternatív előadásnak járó díjat, a legjobb női és férfi főszereplő főszereplő díját, a kollektív díjat a munkáért, Zsámbékról hoztunk egy legjobb előadásért járó díjat... De ezeken kívül van még szép számú elismerésünk. Romániából, Magyarországról, hazai megmérettetésekről hozott elismerések is alátámasztják azt, hogy minőséges munkára törekszünk. Célunk, hogy a közönség észrevegye, a színvonalas produkció túlnőtt az amatőrizmuson. A színjátszóknak sokat jelent, amikor megdicsérjük őket: „Milyen jól mozogtatok!” Az újvidékiek közül, akik csúnyán beszélnek magyarul, nagyon sokat jelent, amikor azt mondom: „Öröm volt hallgatni, milyen jó volt a dikciótok”.
A fiatalok állásfoglalása egy szebb jövőért. Jelenet az Anne-impressziókból (Fotó: Bozsoki László)
Sok diákszínpados fiataltól hallottam, a hivatásos színészi pályára gondolnak.
– Az ilyen jellegű törekvéseket, álmokat maximálisan támogatjuk, segítünk egyebek között a felvételire való felkészülésben, de amint mondtam a beszélgetésünk elején, nem ez az elsődleges célunk a diákszínpad munkájában. Természetesen büszkék vagyunk arra, hogy jelenleg a vajdasági színházainkban hivatásosan több mint 20 színész dolgozik, aki diákszínpadosként kezdte a pályafutását.
Mely előadás készült a legnehezebben?
– A Valahol Európában c. produkciót a tizedik születésnapunk alkalmából készítettüknegyvenhat gyerekkel és 18 profi színésszel a színpadon! Óriási előadás volt, amelyet Puskás Zoltán rendezett és Gyenes Ildikó készítette a koreográfiát. Ennek a magyarországi neves musicalnek nem kaptuk meg kezdetben a szerzői jogdíját, viszont már megkaptuk a pályázati pénzeket, tehát mindenképpen el kellett kezdeni dolgozni az előadáson, amelyből frenetikus bemutató lett. Szerintem, ha most bejelentenénk, hogy újra játsszuk, hónapokra előre elkelnének rá a jegyek.
A 25 éves munkátokat két előadással ünnepeltétek meg az Újvidéki Színházban...
– Igen. Azok a legidősebb fiatalok adták elő, akik lassan kilépnek ebből a munkából. Az Anne-impressziók produkciónak 2019-ben volt a bemutatója. Az Anne Frank naplója alapján elkészített mozgáselőadást Kőrösi István rendezte. A felújított változatban tizenhét fiatal lép színpadra. Nagyon lélekbe vágó és szívbe maró produkcióként adják elő a történetet. Az előadásban megjelenő képek örökérvényűek, átplántálhatók a mai világunkra és a körülötte lévő eseményekre. A produkció valójában a fiatalok állásfoglalása egy szebb jövőért.
A diákszínpad 25 év előadásainak plakátkiállítása az Újvidéki Színház belépőjében (Fotó: Bozsoki László)
A Csoportkép c. előadás bemutatója 2017-ben volt. Ezt az egyik legtöbbet játszott, legtöbbet díjazott előadást Crnkovity Gabriella rendezte. Fekete Ádám szövegét választottuk a nagyon jól megírt karakterek miatt. A fiatalok ugyanis olyan műre vágytak, amely róluk szól, amelyben tudnak azonosulni a különféle élethelyzetekkel, ugyanakkor kihívás számukra a karakterek megformálása. Zene, mozgás és szerkezet szempontjából is nagyon komplex előadás, mindenkinek komoly feladata volt, egyenértékűen vett részt a munkában. Habár itt is vannak beugrások, mint az Anne-impressziókban, a beugrásokkal sikerült ennyi idő után rövid idő alatt újra színpadra állítani ezt az előadást. Nagy öröm volt végignézni a felújított próbafolyamatot, és újra együtt lélegezni ezekkel a fiatalokkal, akik szeretik, amit csinálnak. És így nekünk még nagyobb boldogság segíteni őket, a háttérrészleteket biztosítani, mindent előteremteni a számukra.
Egyébként mi pályáztunk utaztatásra. Még nem tudjuk az eredményét a pályázatnak, de amint az egészségügyi helyzet megengedi, szeretnénk a vajdasági települések közönségéhez elvinni előadásainkat – mondta Figura Terézia.
